Poór Edit összes bejegyzése

LISA ÉS A LÁNGLOVAG

Lisa a negyvenes éveiben jár. Pennsylvania államban, New Castle – ben él. Gimnáziumban humán tantárgyakat tanít.  Csinos, fiatalos külseje egy igazi jelenség. Nagy, kerek tengerkék szeme mindenkit magával ragad. Mosolya kedves és a szeretet sugárzik róla.

A lakása és az iskola között hatalmas park terül el, játszótérrel a közepén. Többnyire itt sétál át, hogy lerövidítse az utat. A lombos fák árnyékában az egyik pad különösen kedves számára. Ezen a helyen találkozott először élete nagy szerelmével. Hazafelé menet időnként elüldögél rajta és fájdalmas könnyeit nem mindig tudja visszatartani. Ilyenkor visszaemlékszik találkozásukra. Úgy érzi, hogy ugyanúgy mellette ül Joseph. A ruházatát is látni véli és a mozdulatait, hangját. Átjárja egész lényét az őket összekötő szeretetteljes erő.

Egy évtizede is van már annak, hogy Lisa a fiával, Daviddal a játszótéren időzött. Egyedül nevelte, mert a férje ott hagyta, amikor megtudta, hogy terhes lett. Ő még nem akart családot, túl fiatalnak érezte magát hozzá.

Lisa a padon ülve figyelte, ahogyan David a homokozóban játszik a többi gyerekkel, amikor lehuppant mellé egy férfi.

– Ugye nem baj, ha ide ülök? – kérdezte kaján mosollyal az arcán.

– Persze, nyugodtan – válaszolta.

– Joseph vagyok – mutatkozott be illedelmesen és kezét nyújtotta.

– Lisa – válaszolt röviden.

Igazából a kézfogás ideje alatt nézte meg jobban a férfit, aki nagyon sármos külsejű volt. Igéző, csillogó fekete szemei rögtön a lelkéig hatoltak. Olyan érzése támadt, mintha már ezer éve ismernék egymást. Hirtelen zavarba is jött és elpirult. Joseph ezt látván, csak somolygott a kis fekete bajsza alatt.

Ő egy tündéri kis szöszi lánnyal érkezett, aki hasonló korú lehetett, mint David.

– A kislánya? – kérdezte.

– Nem, az unokahúgom, Karen. Sokat vigyázok rá, ha éppen szabadnapos vagyok – válaszolta kedves mosollyal az arcán.

David és Karen egyszerre futottak a felnőttekhez.

– Ő David a fiam – mutatta be.

–  Szia David! Joseph vagyok – és kezet fogtak.

– Joseph! Kérek szépen egy fagyit – szólalt meg Karen.

– Természetesen rögtön hozom királylány – válaszolta és pukedlivel meghajolt előtte.

Mindannyian elnevették magukat.

– Anya! Én is szeretnék egyet – szólalt meg David.

– Engedje meg, hogy hozzak önöknek is, addig vigyázna a kis hercegnőre? – kérte Joseph.

– Köszönjük szépen, természetesen vigyázok rájuk – válaszolta Lisa.

Karen és David nagyon jól kijöttek egymással, amikor egyszerre voltak a játszótéren, mindig együtt játszottak. Lisa és Joseph pedig sokat beszélgettek, ismerkedtek. Lassan, fokozatosan alakultak érzelmeik. Lisa nehezen oldódott, mert bizalmát vesztette a férfiakban, volt férje miatt. Joseph tűzoltóként dolgozott és nagyon kevés szabadideje maradt. Neki rövidebb kapcsolatokra futotta korábban, pont a munkája következményeként. Tapasztalata alapján, már nem is gondolkodott komoly kapcsolatban és családban, megelégedett azzal, hogy unokahúgát pesztrálja szabadidejében. A munkáját hivatásnak tekintette és nagyon szerette.

Lisában végül megtalálta azt a nőt, akit mindig is keresett. Igaz szerelem szövődött kettejük között, így egy év múltán megkérte a kezét, és az áhított hölgy boldogan mondott igent. David édesapjaként szerette és tisztelte, hiszen a biológiai apja tudni sem akart róla.

Felhőtlen, idilli éveket töltöttek együtt. Megszokottá vált, hogy Joseph sokszor csak későre ér haza, ha bevetésen van. Az egyik este, már kilenc óra is elmúlt. Általában David sem alszik el addig, amíg Josephtől nem kap egy jó éjt puszit. Lisa hiába várta aznap haza, hajnali órákban férje főnöke, John és egy rendőr ébresztette. Ekkor már érezte, hogy baj lehet.

– Lisa, bemehetünk? – kérdezte John.

– Persze – válaszolta remegő hangon.

– Gyere ülj le kérlek.

– John! Mond már mi történt! – szólalt meg izgatottan.

– Tudod bevetésre mentünk a fiúkkal egy családi házhoz. Hatalmas lángokban égett, mire odaértünk. A szülők kimenekültek, de sírva könyörögtek, hogy a három éves kisfiúk a szobában van még és mentsük ki. Ők már nem tudtak felmenni érte az égő falépcsőn. Joseph tudod milyen. Nem várt egy pillanatot sem, hanem neki iramodott és csak úgy szökdelt át a lángok között. Rövid idővel a kezében a kisgyermekkel jelent meg a ház előtt. Éppen átadta a mentősnek, amikor egy hatalmas robbanás következett be, ami maga alá temette. Már nem tudtuk megmenteni.

Lisa, halálsápadtan hallgatta végig a történetet, majd hangos zokogásban tört ki. Ez az éjszaka örökre fájdalmas emléket hagyott lelkében és újra egyedül maradt Daviddal.

Minden hónap azon napján, amikor a tragédia történt Lisa csak ül a padon és könnyei áztatják arcát. Nem tudja elfogadni, hogy nincs többé. Sóvárogva várja vissza kedvese érkezését.

Joseph, látja bánatát a felhők mögül. Átérzi mély fájdalmát, és a ködfátyolán átlépve leül kedvese mellé. Átöleli, majd fülébe súgja:

– Lisa! Lisa! Itt vagyok veled. Ne sírj kedvesem, nekem is fáj, ha látom bánatod.

Lisa, nem tudja megfejteni mi ez, csak azt érzi, hogy végtelen nyugalom lesz úrrá rajta. Könnyei elapadnak és a hatalmas szeretet érzése járja át testét, lelkét. Olyan mintha tényleg érezné őt.

– Talán már megőrjít ez a fájdalom, hogy hallucinálok – gondolja magában.

– Nem, drágám a lelkem itt van veled – válaszolja.

– Joseph! Tényleg itt vagy? Mi történik velem? Gondolatban kommunikálok veled?

– Igen.

– De hiszen ez lehetetlen! Meghaltál.

– Igen, szívem a földi világ számára, de a lelkem él tovább és látlak, hallak téged, a gondolatomat át tudom neked adni.

– Drága Josephem! Ez csodálatos!

– Édes szerelmem, megkérlek téged, hogy bármilyen nehéz is, töröld le könnyeidet és ne a fájdalom érzését viseld magadon, hanem gondolj azokra a boldog napokra, évekre, amiket együtt töltöttünk.

– Annyira hiányzol!

– Tudod, nekem már tovább kellene mennem, de addig nem tudok, amíg érzem a fájdalmadat. Sok év telt el azóta és neked még dolgod van itt, gondolj a fiadra. Nagyon kérlek éld az életed és engedj el engemet.

– Tisztában vagy vele, milyen nehezet kérsz tőlem?

– Fiatal vagy még és szeretném, ha nem maradnál egyedül. Hidd el, majd ideát várni foglak megígérem. Most búcsúzom, mennem kell. Kérlek tedd meg értünk, értem és magadért.

Csókot lehelt homlokára és elillant. Lisa ott egy bizsergő érzést tapasztalt. Megszűnt azaz energia, ami eddig őt körülvette.

Elindult hazafelé és egész úton a történteken gondolkodott. Annyira hihetetlen volt az egész számára, hogy nem is mert róla beszélni senkinek, csak a barátnőjét hívta fel. Elmesélte neki az érzéseit a kommunikációt, mindent úgy ahogyan volt. Ő pedig figyelmesen hallgatta végig.

– Azt hiszem megőrültem, kedves barátnőm!

– Nem, Lisa! Nem! Én már hallottam ezekről a dolgokról, tényleg nagyon furcsa lehetett neked, de hidd el van ilyen.

– Köszönöm, most azért egy kicsit megnyugtattál.

– Úgy tűnik, hogy eléggé szenzitív vagy erre, másoknál is így működik, csak nem fogékony rá, ezért nem veszi észre.

– Nagyon nehéz ezt megérteni, de olyan jó, hogy te legalább hallottál már ilyenről.

– Igen, az ismeretségi körömben van, aki tud ebben neked segíteni. Most aludj egy jót szerintem és pihend ki magad, holnap találkozunk. Jó éjt.

Lisa még sokáig nem tudott elaludni, folyton a párbeszéd zajlott az agyában. Gondolta talán majd később igénybe veszi a barátnője ismerősének segítségét. Elhatározta, hogy megpróbál eleget tenni Joseph kérésének. Addig elmélkedett, hogy mély álomba zuhant.

Debrecen, 2022. 09. 29.

KIRÁNDULÁS AZ ILONA VÖLGYBEN

András és családja sokat nyaraltak víz mellett. Ám, most elhatározza, hogy gyermekeinek megmutatja a Mátra titkait és legendáit. Megtanítja őket az erdő és természet szeretetére, hogy felelősséget érezzenek az anyatermészet és környezetvédelem iránt. Ő fiatal korában sokat kirándult a Mátrában, ezért nagyon jól ismeri a terepet. A baráti család, jó ötletnek tartotta a felvetést, így csatlakoznak hozzájuk.

– Szervusztok, Péter vagyok! Képzeljétek a nyáron hatalmas kalandok sorában volt részem a Mátrában. Két hetet töltöttünk ott, most az egyik napomat szeretném veletek megosztani.

Először ismerkedjetek meg a családommal. Anyát, Annának hívják tanárnő egy középiskolában. Apa, András és az egyik mezőgazdasági cégnél osztályvezető. Én Péter vagyok, már tudjátok, tizenöt éves, informatikát tanulok. Igazából újságíró szeretnék lenni. Van két nyafogós húgom, de azért nagyon szeretem őket, csak hát lányok. Kitti még tizenegy éves, Orsi pedig nyolc.

Még az a szerencse, hogy a szomszédjaink nagyon jófejek. Régi barátság van a két család között, sok időt töltünk együtt. Pisti tizennégy éves, most fog ballagni. A környezetvédelem érdekli, ebben az irányban fog tovább tanulni. Van egy nővére Réka, aki már tizenhat és most gimnáziumba jár, állatorvos szeretne lenni. Az öccsük, Marci még csak tizenegy éves. A húgommal, Kittivel, egy osztályba járnak. Olyan mintha ők is a testvéreim lennének. Kriszti néni, az édesanyjuk sokat vigyázott ránk, ő óvónő. Geri bácsi az édesapjuk, testnevelő tanár az általános iskolában, ahová jártam.

Ezen a reggelen is fényűző napsütésre ébredtünk. A tegnapi fáradtság miatt kicsit elaludtunk. Így nagyon igyekeznünk kellett összeszedni magunkat, hogy nyolc órára lent legyünk az étkezőben, bár nem egészen sikerült.

– Jó reggelt fiatalok! Kialudtátok magatokat? – kérdezte apa mosolyogva.

– Igen! De még igazából csak látszat, hogy itt vagyunk, a reggeli majd felébreszt – válaszoltam én is mosolyogva.

– Látom kicsit hosszú volt a tegnapi nap. Na, majd ma lazulhattok egy kicsit. De csak egy kicsit! – mondta Geri bácsi és kajánul mosolygott hozzá.

Kérdően néztünk rájuk, hogy akkor ma mi lesz a program.

– Andrásékkal, azt beszéltük meg tegnap este, hogy ma kocsival megyünk le Parádfürdőre és délután túrázunk is egy kicsit, a többit majd meglátjátok, legyen meglepi – mondta Kriszta néni.

– Parádfürdő? Nem hoztam fürdőruhát! – kiáltott fel Réka.

– Az nem is kell! Nyugodjatok meg, de hátizsák annál inkább! Majd a kocsinál találkozunk – szólt közbe anya.

Fél óra elteltével már el is indultunk. Autókázás közben gyönyörködtünk a lélegzetelállító tájban. Először Parádon álltunk meg, ahol megnéztük a Cifra Istállót és Kocsimúzeumot. Fagerendás, vörös téglás, díszes külsejű, belül vörös márvány burkolatú épület. A külsője miatt kapta a Cifra nevet. A kiállítás, kerék feltalálásától, díszes főúri hintókig ad egy átfogó képet a kocsi készítés történetéről. Ezeken belül a bognár, lakatos és kovácsmesterségekről, valamint a különböző lószerszámok is a kiállítás tárgyát képezték. Volt itt hajtó és városi szán, különböző használatra alkalmas hintók, díszhintók, vadászkocsi, fiáker és konflis. Szemet gyönyörködtető látványban volt részünk. Nagyon élveztük ezeket a régi szebbnél – szebb hintókat. Hirtelen úgy éreztük magunkat, mintha az idő kereke visszaforgatott volna minket egy korábbi idősíkba. Rengeteget fotóztunk is. Ez a múzeum kitöltötte az egész délelőttünket, de nagyon örültünk neki sok élménnyel gazdagodtunk.

Vele szemben, végig sétáltunk a pavilonsoron, nézelődtünk és meg is ebédeltünk. Ezután elindultunk Parádfürdőre, ami egy völgyben fekszik és a gyógyvizéről híres. Megérkezésünkkor, legelőször a szépséges parkját látogattuk meg. Épült itt egy kórház, ami gyógyvíz hatását kihasználva elősegíti a gyógyulást az arra rászoruló betegeknek. Tovább haladva egy hatalmas kocsányos tölgyfát pillantottunk meg. Körül volt kerítve, mint védett fa, II. Rákóczi Ferencről nevezték el. Az a legenda fűződött hozzá, hogy a fejedelem, lovát ehhez a fához kötötte miközben a Felvidékre tartott és hűs koronájának árnyékában pihent meg. A fa több mint 300 éves, kerülete 9,5 méter, lombkoronája 40 méter. Én még nem is láttam ekkora fát. Mindannyian megcsodáltuk. Ez az út tovább vezetett a Sándor – rét irányába. Hatalmas tisztáson terült el, teljesen kiépítve szalonnasütőkkel és padokkal, asztalokkal. Még egy régi kút is akadt, amiből vödörrel lehetett felhúzni a vizet. Nagyon tetszett, hangulatos kis hely volt.

– Apa, itt süsünk mi is szalonnát! – kiáltott fel Kitti.

– Majd sütünk szalonnát is kislányom, csak most túrázunk egy kicsit még. Megnézzük az Ilona vízesést – válaszolta apa.

Elindultunk az Ilona vízesés felé. Hatalmas gesztenyefasor szegélyezte az utat. Pazar látványt nyújtott ez önmagában is. Ahogy elértük az Ilona – patakot, kis fahídon mentünk át. A vize olyan kristály tiszta, hogy az alján lehetett látni a kavicsokat.

Hol jobbról, hol balról kanyargott az útvonalunkon. Vadregényes, mesés festői táj tárult a szemünk elé. Végig magas hegyoldal meredt ránk. Hirtelen olyan kicsinek éreztem magam benne a viszonylag szűk völgyben. Fák gyökerei kidomborodtak a talajból, néhol kapaszkodónak is szolgált. Az út mellett szakadékok, mély medrek tátongtak. Elég veszélyes volt itt – ott, nagyon kellett figyelni egymásra. Sok kidőlt fát is kerülgettük vagy éppen átmásztunk rajta. Sziklás terep nehezítette a túrát. Az út oda – vissza körülbelül tizenhárom kilométer. Annyira varázslatos a táj, hogy teljesen magával ragadja az arra járót. Láttunk egy festőt, aki mindezt éppen megörökítette művészi alkotásában. Ahogy egyre beljebb haladtunk mindinkább szűkült a völgy. A végén egy katlanban, körülbelül tíz méter magasságból hatalmas, meredek sziklafalon zúdult alá a vízesés. Valami eszméletlen élmény volt. A nagy szikladarabok felhalmozódása miatt elég nehezen tudtuk megközelíteni. Viszont mindannyian alá akartunk állni, legalább egy fotózás erejéig. Ez Magyarország legmagasabban fekvő vízesése.

Visszafelé a Sándor – réten megálltunk a szalonnasütés miatt. Meglepődtem, azt hittem apu csak úgy mondja Kittinek. Nem gondoltam, hogy tényleg erre is felkészültek.

– Na, segítsetek gyerekek a kocsiból idehozni a kellékeket! – szólt apa.

Mindent kipakoltunk az egyik asztalra. Apa és Geri bácsi hozzá fogtak nyársakat faragni.

– Fiúk! Ti menjetek, keressetek és hozzatok ide kellő mennyiségű tűzifát – kérte Geri bácsi.

– Lányok! Gyertek csak! Segítsetek a hagyma pucolásában és zöldségek aprításában. Mi meg Kriszta nénivel elkészítjük és bevagdaljuk a szalonna darabokat – mondta anya.

– Ó, anya! Nekem csípi a szememet a hagyma!

– Nem baj Orsikám, tisztulnak a könnycsatornáid! – mosolygott hozzá anya.

– Az enyémet is! – kiáltott Kitti is.

– Kislányok! Elég legyen a nyafogásból! A kezetek járjon! – szólalt meg Kriszti néni is.

Réka csak mosolygott a két kicsin és közben a zöldségek aprításával foglalatoskodott.

Amikor minden készen állt, apáék szép nagy tábori tüzet csináltak. A szalonnasütés közben pedig, aznapi élmények hatásairól beszélgettünk. Jó volt kicsit pihenni. A hosszú túra után meg is éheztünk, így nagyon jólesett a hagymás zsíros kenyér és a sült szalonna, egyenesen fenséges volt.

– Anna! Még valami ott maradt a csomagtartóban nem? – kérdezte mosolyogva Kriszti néni.

– Hű, tényleg! Már hozom is! – szólt anya és ezzel elrohant.

Mi nagy érdeklődéssel vártuk, hogy mi az. Szinte már besötétedett, csak közelről ismertük fel a dobgitárját.

– Azt a mindenét, de jó! – kiáltottam fel.

Ám, a többiek is üdvrivalgásban törtek ki örömükben. Anya nagyon jól gitározott és sokat szoktunk együtt énekelgetni, különböző összejöveteleken. Ez most is nagyon jól jött! Annyira jó volt a hangulat, hogy egy másik társaság is csatlakozott hozzánk, akik szintén ott voltak szalonnát sütni. Hatalmasat buliztunk!

Már egész későre járt, így mi elbúcsúztunk a frissen megismert barátainktól. Majd elindultunk vissza a bázisunkra. Szuper volt ez a nap is! Azért jólesett a puha ágyikó, mely gyorsan álomba ringatott.

Debrecen, 2021.

REGGELI FÉNY

Felkelő Nap korongja,
Megpihen pillanatra,
Ég alján fényét ontja,
S ő, a reggel lámpása.

Óriás fenyők csúcsa,
Öleli koszorúba,
Majd lassan halad tovább,
Kötött égi pályáján.

Ébredő természetben,
Mókus is megéhezett,
Fenyőfán tobozt keres,
S odújába magot rejt.

Szajkó figyeli lopva,
Hullómagot elkapja,
S repül vele tova,
Télére raktározza. 

Csend ül e csodás tájon,
A fenyves halkan susog,
Valahol patak csobog,
A természet oly nyugodt.

Debrecen, 2022. 07. 10.

 AZ ŐZIKÉK

Az őzek szarvasfélék,
Közepes a mérete,
Vékony, hosszú a lába,
Finom, kecses formája.

Bundája nyáron barna,
Télére szürkésbarna,
Időszakonként váltja,
Gidát fehér folt tarkítja.

Bakoknak nő agancsa,
Később ezzel harcolnak,
Kis csoportokban élnek,
Tíz évet is megélnek.

Szürkületben aktívak,
Növénnyel táplálkoznak,
Míg gyengék a kis gidák,
Az avarban lapulnak.

Anyjuk ott hagyja őket,
Amíg élelmet szerez,
Hozzá nyúlni nem szabad,
Mert az ember szagot hagy.

Megérzi visszatérve,
Idegen közelséget.
Ilyenkor távol marad,
S árván hagyja gidákat.

Debrecen, 2022. 09. 20.

DELFIN MÉRY

Tengeri delfin Méry,
Életét vízben éli,
Eledele halfélék,
Rokona a cetfélék.

Áramvonalas teste,
Nagy sebességre képes,
A háti része szürke,
A hasa pedig fehér.

Különös képessége,
Visszhangnak képzése,
Ekképp tájékozódik,
S levegőért felúszik,

Ők csoportokban élnek,
Játékos társas lények,
Roppant ismerik egymást,
És közösen vadásznak.

Értelmi képessége,
Igencsak fergeteges,
Memóriája remek,
Szereti az embereket.

Debrecen, 2022. 09. 19.

ZSEBI A KENGURU

Közepes méretű,
Két lábon ugráló,
Erszényes kenguru,
Kölykét zseben hordó.

Zsebinek kicsinye,
Erszényben fejlődik,
Ki – ki dugja fejét,
Majd elhagyja zsebét.

Egész fiatalon,
Pajkos és játékos,
Később komoly harcos,
Teste erős, izmos.

Ők szelíd állatok,
Ám uralmi jogot,
Mellső lábaikkal,
Egymással megvívják.

Rövid mellső lába,
Míg a hátsó hosszú,
Nagy távot ugranak,
Így gyorsan haladnak.

Egésznap aktívak,
Növényeket falnak,
Napmelege elől,
Árnyékba húzódnak.

Két lábukra állva,
Felegyenesedve,
Veszélyre figyelnek,
Többinek jeleznek.

Egyensúlyozásba,
Segít erős farka,
Olykor ez támasza,
Plusz lábként használja.

Debrecen, 2022. 09. 17.




UHU BAGOLY

Éjjeli ragadozó,
Látása kiváló,
Nappal szikla résekben,
Fák üregében pihen.

A legnagyobb méretű,
Tápláléka sokrétű,
Éjjel magas fák csúcsán,
Ad ki hangos huhogást.

A tolla szürkés, barnás,
Kerek szemei sárgák,
Óriás éles karma,
Füle tollas, csőre horgas.

Nesztelenül repülnek,
Hallásuk tökéletes,
Csaliként is használják,
Vadászatra befogják.

Debrecen, 2022. 09. 17.

ELEFÁNTOK

A legnagyobb élőlény,
Szárazföldi emlősként,
Hetven évet megélnek,
Roppant intelligensek.

Indiában tisztelik,
Szent állatnak tekintik,
Nyugodtak és békések,
Nagy családokban élnek.

Növényt, gyümölcsöt eszik,
Főleg reggel és este,
Több kilót elnyel teste,
S hangosan emészti meg. 

Igen hosszú ormánya,
Légzésre, tapintásra,
Szaglásra és ivásra,
Leggyakrabban használja.

Redőnyös bőre vastag,
Fülei hatalmasak,
Legyezve hűti magát,
S víz közelben maradnak.

Fürödnek a tavakban,
Ormányukkal locsolnak,
Morgó hangot hallatnak,
Így tudatják hol vannak. 

Trombitálva hangot ad,
Figyelmeztet másokat,
Ormányát feltekeri,
Nem tetszését, így jelzi.

Veszélyeket megérzik,
Helyzetet felismerik,
Embereket segítik,
Állatokat is mentik.

Csordákban poroszkálnak,
Védik a borjaikat,
Kitartóan haladnak,
Nagy távolságra jutnak.

Debrecen, 2022. 09. 15.






GRIZZLY MEDVE

Az alapszíne barna,
Itt – ott szürkés foltokkal,
Teste erős, hatalmas,
Ringatózó járása.

Széles, lapos homloka,
Domború az orrcsontja,
Rövid füle és farka,
Fehéres a nagy karma.

Rövid távon, roppant gyors,
Szél sebesen vágtázik,
Zsákmány után, ha ered,
Elkapja a bölényt is.

Eszik gyümölcsöt s bogyót,
Gyökereket és gumót,
Feltölti zsírpárnáját,
Így alussza téli álmát.

Tavasszal születik meg,
Kis bocsai medvéknek,
Családosan portyáznak,
Kicsinyekre vigyáznak.

Debrecen, 2022. 09. 14.


TIGRIS

Ő, egy hatalmas nagy cica,
Szép narancssárga bundája,
Fekete csíkkal mintázva,
Féltest hosszú erős farka,
Fehéren virít a hasa.

Erdő rejtekében pihen,
Nagyokat ugrik, gyorsan fut,
Úszik folyóban és tóban,
Nincs, aki őrá támadna,
Tigris az erdő királya.

Egyedül szokott vadászni,
A vízben halat, krokodilt,
Az erdő mélyén vadakat,
Nem osztozik a zsákmányon,
Övé lesz minden jó falat.

Bátor, nem fél a harcoktól,
Győztesként büszkén elvonul,
S ha mégis vesztésre állna,
Hasát ellenfélnek tartja,
Ekképpen magát megadja.

Debrecen, 2022. 09. 11.