Enzo, már megette a kenyere javát. Nyugdíjas éveit egyedül éli. Annyira jól tartja magát, senki sem tudná eltalálni, az életkorát. Franciaországban, Dole városában lakik, de nem túl messze a hegyekben van egy kis csinos víkendháza. Sok időt tölt ott, szereti a természetet és elsétálgat az erdőben. Felesége már régebben egy más dimenzióban létezik.

                  Diákszerelemből lett házasság. Nagyon boldogan éltek, bár gyermekük nem születhetett, mégis teljesnek érezték életüket. A magány azonban nehéz lelki terhet jelentett számára. Próbált társat keresni magának, de az imádott feleségét senki sem pótolhatta. Felhagyott az ismerkedéssel, mert nem akart másoknak bánatot és csalódást okozni. Rá kellett jönnie, hogy nem áll készen egy új kapcsolatra bármennyire is szeretné a magányát enyhíteni. Minden a szerelmére emlékeztette, így hát az emlékeivel élt tovább. 

Advent előtt már felköltözött a víkendházába és csak az új év kezdetével tért vissza a lakásába. Nejével minden évben ott ünnepelték a karácsonyt és a szilvesztert. Ezt a hagyományukat is megtartotta.

A csendet csak a hóvihar zúgása törte meg. Óriás pelyhekben hullott a hó, napok óta havazott. Előfordult, hogy az áramellátás is szünetelt, de erre az esetre felkészült gyertyákkal.

Feldíszítette a karácsonyfát, ami nem volt nagy, de éppen beleillett a szoba hangulatába, majd a kandallót és az asztalt. Úgy terített, mintha a kedvese is ott lenne két személyre. Beleült a kedvenc foteljába a kandalló előtt és a fotó albumot nézegetve elmerengett a boldog múlton. Néha szemeibe könny szökött, melyet felesége zsebkendőjével itatott fel. Kissé talán el is szendergett.

Éktelen kopogásra riadt, valaki az ajtó üvegén zörgetett.

– Ki az? – kiáltotta elcsodálkozva, hiszen erre még a madár sem jár ilyen időben gondolta.

Halk hangfoszlányokat hallott csak, mert a szél dübörgése elnyelte a szavakat. Kinyitotta hát az ajtót és egy átfázott, elcsigázott, pléddel betakart idősebb hölgy állt ott.  Az arcából alig látszott valami. A hó rátapadt a plédre, a kezei szinte megfagytak, amivel átfogta a takarót magán.

– Jöjjön be gyorsan – kérte Enzo felismerve a helyzetet.

Az ajtót alig bírta visszacsukni a rettentő szél erőssége miatt.

– Bocsánat, ne haragudjon, hogy ilyenkor zavarom önt. Képzelje ebben a hóviharban elakadtam a kocsival, de akárhogy próbáltam kiszabadítani, csak még jobban elsüllyedt. A végén feladtam és amikor megláttam a házának fényeit ideindultam, hogy segítséget kérjek.

–  Értem, semmi baj. Jöjjön csak ide a kandallóhoz és melegedjen fel, mert látom teljesen átfagyott.

– Igen, köszönöm szépen.

– Hozok forró teát, az majd segít – ajánlotta fel Enzo.

– Jó lesz, nagyon köszönöm, jaj még be sem mutatkoztam Leane vagyok – és odanyújtotta a már félig átmelegedett kezét.

– Enzo, a tisztességes nevem – válaszolta mosolyogva.

Mindkettőjüknek vitt egy – egy csésze forró teát és a kandalló előtti kis asztalra helyezte, majd leült a másik fotelbe.

– Hol jár erre, ilyen zimankós időben? – kérdezte Enzo.

– A lányomékhoz indultam, hogy a szentestét együtt tölthessük mindannyian. Egészen idáig jó volt az út, csak itt akadtam el –  és könnybe lábadtak szemei.

– No, ne sírjon segítek, azonban meg kell várni, hogy csendesedjen a vihar. Különben nem jutna sokkal tovább.  Honnan jön?

– Dijonból.

– És hová tartott volna?

– Belfortban laknak a lányomék.

– Hát akkor már nem is sok kellett volna, hogy odaérjen.

– Igen, még az a szerencse, hogy az ön házának közelében akadtam el, különben biztosan megfagytam volna az országúton. Van itt térerő? – kérdezte Leane.

– Ebben a viharban nehézkes lesz, de próbálja meg nyugodtan.

– Szólnom kell, hogy ne aggódjanak miattam. Nem…, sajnos szakadozik. Pedig, nagyon várnak az unokáim – mondta és újra könnybe lábadtak a szemei.

– Talán biztosabb, ha egy üzenetet küld, az megérkezik, ha egy pillanatra is van térerő.

– Igaza van.

– Nyugodjon meg kedves Leane, ma már késő van a kiszabadításhoz és a tovább utazáshoz. Ebben hóviharban és sötétségben nem biztonságos. Van helyem bőven az egyik szobában megágyazok önnek, hogy kipihenhesse magát és reggelre talán már előnyösebb idő lesz.

– Nagyon kedves, de nem zavarom? Látom két személyre terített.

– Nem, nem semmiképpen. Legalább nem töltöm egyszer egyedül a szentestét.

Leane, érthetetlenül nézett a férfira. Egyedül?  Akkor miért terített két személyre gondolta magában. Enzo észrevette rajta, hogy kérdően néz rá.

– Ja, hogy mégis miért két személyre terítettem? Ez egy hosszú és szomorú történet. Azt is mondhatnám, hogy önre vártam – próbálta oldani a hangulatot és mosolygott hozzá.

– Van időm, sőt jelenleg csak az van – folytatta az asszony.

– Jöjjön, vacsorázzunk – kérte, majd kiment, hogy tálaljon.

Leane, elcsodálkozott, hogy hirtelen milyen terülj – terülj asztalkát varázsolt elő a férfi. Hagymalevest és borjúpörköltöt tálalt fel körettel.

– Ezt mindet egyedül ön készítette? – kérdezte ámulatba esve.

– Igen, én ugyanis Doleban lakom és ez a víkendházam. Adventkor mindig felköltözök ide és csak az új évben megyek haza – válaszolta.

– Ha nem lenne itt valószínű, hogy a reggelt már nem éltem volna meg. Nagyon köszönöm a segítségét.

– Tudja, semmi sem véletlen. Azt hiszem, az őrzőangyala jól vigyáz magára – folytatta mosolyogva. – Meséljen nekem a családjáról és arról, hogy egy ilyen bájos, intelligens hölgy miért egyedül vág neki az útnak szenteste?

– Én egyedül élek, mert a férjem jó pár évvel ezelőtt itt hagyott minket, és még nem tudtam feldolgozni a hirtelen halálát.

– Igazán sajnálom – szólalt meg átérzően.

– Hiába vártam haza, ő nem jött. Helyette a rendőrség érkezett meg és közölték, hogy baleset következtében elhunyt. Képzelheti mit éltem át – mesélte még most is könnyek között.

– Igen, megtudom érteni. Az én feleségem is így halt meg. Az újságban is benne volt, hogy mindkét sofőr életét vesztette a helyszínen az ütközést követően. Én sem tudtam még elfogadni, olyan mintha most is itt lenne. Ezért terítettem két személyre. Szívem legmélyén őrzöm emlékét és ez egy rituálé számomra, hogy minden évben idejövök karácsonykor.

– Már értem – válaszolta megértően az asszony.

A vacsora közben egy üveg vörös bort is felszolgált Enzo. A beszélgetést a kandalló előtt folytatták. A hóvihar nem csendesedett, már későre járt. Mindketten nyugovóra tértek a szobáikban és csak reménykedtek, hogy másnapra javul az idő annyit, hogy Leane tovább indulhat.

Az asszony nagyon kimerült és ez a váratlan esemény is megviselte. Hamar elaludt, reggel a telefonjának hangjára ébredt, lányától Julinétől kapott sms – t. Gondolta, ha már van térerő beszélhet is vele. Felhívta és mindent elmesélt neki a történtekről. Azt is, hogy milyen hálás Enzonak, mert megmentette az életét.

– Anya, viszonzásul hívd el Enzot, jöjjön el veled hozzánk. Ne töltse egyedül a karácsonyt – vetette fel a lány.

– Hát…, nem is tudom. Köszönöm, majd megemlítem neki – válaszolta és elköszöntek.

Amikor az ebédlőbe ment már terített asztal várta. Kis idő múlva Enzo is előkerült. A vihar lecsendesedett és a havazás megállt.

– Jó reggelt kedves – köszöntötte Enzo mosolyogva.

– Kint minden rendben, kiszabadítottam az autóját – folytatta reggeli közben.

– Nagyon köszönöm a segítségét. Beszéltem a lányommal és meghívta önt is karácsonyra hozzájuk – vetette fel.

– Nagyon kedvesek, de nem akarom önöket zavarni ismeretlenül – válaszolta Enzo.

– Ugyan! Mi már ismerjük egymást és szeretném meghálálni, hogy ilyen kedves, segítőkész volt velem – mondta mosolyogva Leane.

– Ez természetes, nem kell megköszönnie.

– Kérem, jöjjön velem. Megismerheti a családomat, itt pedig egyedül lenne. Élvezze velünk a karácsony melegségét.

Enzo tétovázott, nem tudta mitévő legyen a szíve azt súgta fogadja el a meghívást. Először érezte felesége halála után azt a közelséget nő iránt, ami megérintette. Ugyanakkor a megszokás emléke marasztalta.

– Na, ne gondolkodjon ennyit! Jöjjön – kérte Leane.

Végül nem tudott ellenállni és az asszonnyal mégis elment Belfortba.

A lányáék úgy fogadták őt, mintha mindig is ismerték volna és megköszönték a segítségnyújtását. Jól érezték magukat együtt. Leane szívét megdobogtatta a férfi közvetlensége és az a szeretet, melyet kisugárzott magából. Kora este indultak vissza Enzo víkendházához.

– Köszönöm ezt a szép napot, rég nem volt részem ilyenben. A családja elragadóan kedves. Ma már ne induljon vissza Leane, ossza meg velem az estét kérem. Reggel biztonságosabb lesz az utazás – szólalt meg a férfi.

– Igaza lehet, nagyon köszönöm Enzo – válaszolta.

                    Kellemes, baráti hangulatban telt az este további része. Arra jutottak, hogy szívesen folytatják majd az ismerkedést és barátkozást az elkövetkezendő időben. Leane meghívta magához Enzot Dijonba.

Hirtelen a férfinak furcsa gondolat fészkelte be magát a fejébe és szinte váratlanul kérdezte meg az asszonyt.

– Leane, hol történt a baleset?

– Dijon és Dole között – válaszolta meglepődve a különös kérdésen.

Ekkor Enzot, mintha szíven ütötte volna a balsejtelem. Felállt és az íróasztal fiókjából elővett egy újságot, majd oda nyújtotta Leanenak.

– De…, hiszen… ez, ez lehetetlen – képedt el, szinte belesápadt az asszony.

– Igen…, ők voltak…. Ezt a sors keze intézte így – válaszolta Enzo, miközben átölelte Leanét.

Debrecen, 2022. 12. 29.

A történet Svédországban játszódik. Ella és Molly Malmöben élnek, pár háznyira laknak egymástól.  A szépkorúak társaságát bővítik. Ella már több mint tíz éve özvegy, egyedül él. A barátnője Molly régen elvált, volt egy – két kapcsolata, de mind meghiúsult különböző okok miatt. Ez olyannyira kiábrándította, hogy már nem is akart ismerkedni. A szerelem számára nem létezett, csak hiú ábrándnak tartotta. A szívét teljesen bezárta a férfiak előtt. Barátságos, nyitott és vidám természete miatt, ennek ellenére nagy baráti köre volt. Jól érezte magát egyedül is a bőrében. Ella, azonban sokat szenvedett a magányossága miatt. Sok évet élt a férjével együtt jóban – rosszban. Nehezen teltek mindennapjai, főleg az esték. Másik párkapcsolatról hallani sem akart természetesen.

            Molly sokat győzködte Ellát, kérte ne betegedjen bele a magányába. Idősebb korban is sokan találnak egymásra. Adjon magának egy utolsó esélyt. Nehezen mozdult ki otthonából, nem járt társaságba. A barátnője sokszor hívta, de nagyon ritkán tartott vele. Molly nagyon félt attól, hogy teljesen magába fordul és depresszióba fog esni.

Az egyik napon, postaládájában talált egy prospektust.  Stockholmban egy nevezetes hotel hirdetett fél áron egyhetes szállási lehetőséget programmal együtt szezonzáróként. Gondolt egyet és gyorsan átszaladt vele barátnőjéhez.

– Nézd Ella, mi volt bedobva a postaládába – mondta lelkesen.

– Tudom, én is láttam, de kidobtam – válaszolta egykedvűen.

– Figyelj már! Ez annyira jó lehetőség, fél áron egy hetet tölthetünk a fővárosban – folytatta Molly.

– Hívj mást Molly drágám, nekem nincs kedvem utazni – mondta lehangoltan.

– Ne viccelj velem, hol voltál utoljára?

– Ah, még a férjemmel régen.

– Édes Ellám, hidd el olyan jó lenne kicsit kimozdulni Malmöből. Egy teljesen más környezetben kicsit feltöltődni. Itt olyan egyformák a napjaid, neked is jót tenne – győzködte tovább.

– Nem is tudom, talán igazad van, még átgondolom – enyhült meg.

– Rendben, de ne sokat gondolkozz rajta, mert holnap le kell foglalni a szállást és a jövő héten már utazunk – válaszolta nagy örömmel.

Jól ismerte Ellát, tudta, hogy ez nála igent jelent, csak még meg akarta erősíteni a gondolatában az utazás tényét.

Egy hét múlva már Stockholm klímáját élvezték. Sok időskorú használta ki ezt a feláras lehetőséget. Az érkezéskor mindenki kapott programfüzetet. Mollynak és Ellának egész lakosztály állt rendelkezésükre. Az ablakok a tengerre néztek. A kikötőben különleges vitorlások és hajók sorakoztak. Igazán pazar látványt nyújtottak.

Az érkezésük estélyén a  vacsorát követően, zenés – táncos ismerkedési estet tartottak. Négyszemélyes asztaloknál ültek és hozzájuk két férfi foglalt helyet.

– Oscar vagyok – mutatkozott be illedelmesen.

– Frank – mutatkozott be ő is a hölgyeknek.

A két férfi nem ismerte egymást, csak a pincér odavezette őket. Az étkezés vidám, laza beszélgetéssel telt. Próbáltak néhány alap dolgot megtudni egymásról, ha már egy héten keresztül mindig ennél az asztalnál fognak közösen étkezni. Mindketten jóképű sármos, intelligens és szimpatikus férfiak voltak. Kiderült, hogy Frank szintén Malmöben lakik és egyedül él. Oscar pedig Borastól nem messze, egy lovasfarmon. A lovakat idomítja és versenyezteti. Sok díjat nyert már velük. Mollynak jó volt látni, ahogy Ella fokozatosan feloldódik a vidám beszélgetésben. Persze a tánc sem maradhatott el. Nagyon jól érezték magukat. A hosszú nap után kellemes pihenés várt rájuk. Az éjszaka csendjét a tenger zúgása törte meg, akár egy meditációs élmény.

Stockholm Európa egyik legszebb fővárosa. Több mint 50 híd köti össze a 14 szigetre épült székhelyet. Csodálatos az óvárosa több középkori, reneszánsz, gótikus, barokk építészeti stílus képviselteti magát és számtalan gyönyörű park terül el a városban. A svéd királyi család lakhelyeként szolgáló Drottningholm – palota, valamint Svéd Királyi Opera épülete kiemelkedő építészeti gyöngyszem. Számottevő múzeuma van és a fegyvertár is nagyon izgalmas. Itt királyi öltözékek, fegyverek, páncélok, koronázási hintók és néhány eszményien szép lovaskocsi található.  Nem lehet kihagyni a katonai őrségváltást sem, ami rendkívüli. 

A színház, templomok és a Skanzen is fantasztikus maradandó élményt hagynak az odalátogató kirándulókban. A kikötőből rendszerint indulnak hajók a város bemutatására.

Molly és Ella felszabadultan, boldogan nézték végig ezeket a káprázatos helyeket a csoporttal együtt. A két asztaltársuk persze mindig a  közelükben voltak. A hét lenyűgöző programjai és látnivalói annyira feltöltötte őket, úgy érezték, hogy szinte megfiatalodtak.

– Molly, én nagyon köszönöm neked, hogy rábeszéltél erre az útra. Sokat jelentett nekem – mondta lelkesen.

– Örülök kedves barátnőm, hogy jól érezted magad – válaszolta mosolyogva.

– Vajon az életem mit szól mindehhez odaát?

– Kedvesem, Gustav nagyon szeretett téged. Éppen ezért, amikor azt látja, hogy szomorú és boldogtalan vagy, akkor ő is az. Most viszont, úgy gondolom, ő is nagyon boldog, hogy végre vidámnak lát, mint egykor.

– Bár így lenne – sóhajtott nagyot Ella.

– Csak gondolj bele, ha fordítva lenne. Te azt szeretnéd, hogy az itt maradt párod boldogtalanul, sótlanul élje le a hátra lévő éveit azért, mert a sors őt szólította el hamarabb?

– Nem, biztosan nem szeretném, hogy miattam szenvedjen – válaszolta határozottan.

– Tudod, kettőtök közül ő vállalta fel azt, hogy előre menjen és várjon téged odaát a legteljesebb szeretetével.

– Köszönöm Molly! – mondta, miközben könnyes szemmel ölelte át barátnőjét.

– Gyere menjünk le és töltsük el az utolsó esténket itt, aztán még csomagolnunk is kell. Holnap irány a megszokott otthon – mondta nevetve.

Vacsora után Oscar elhívta Mollyt sétálni a parkba. Olyan igazi indián nyári este volt. Több mint két órát beszélgettek. A férfi szerette volna, ha közelebbi kapcsolatot építhetne ki vele.

– Nézd Oscar, te egy nagyon szimpatikus ember vagy. Köszönöm, hogy megismerhettelek. A baráti kapcsolaton kívül, azonban más nem működne közöttünk. Te a farmot nyilván nem hagyhatod, az én életem a városhoz kötődik. A távkapcsolatok pedig sohasem működtek – mondta Molly határozottan, de barátságos hangnemben.

– Sajnálom, de igazat kell, hogy adjak neked. Persze én abban gondolkodtam, hogy talán hozzám költözöl, ha későbbiekben úgy alakulna. Látom a városi életedet nem adnád fel soha – válaszolta szomorúan.

– Tudod, igaz az a mondás, hogy öreg fát már nem lehet átültetni, mert belehalna. A barátságunkat ápolhatjuk, ha te is szeretnéd és majd meglátogatunk Ellával.

– Ezt el is várom tőletek. Annyira jó hangulatban telt veletek ez a hét. Muszáj, hogy legyen folytatása. Frankot is nagyon megkedveltem, igazi barátság szövődött közöttünk. Ő már jelezte nekem, hogy majd meglátogat – válaszolta mosolyogva.

– Persze, mi is szeretettel látunk téged, ha egy kis időre el tudsz szabadulni a farmodtól.

– Drága Molly, nagy öröm számomra, hogy megismertelek benneteket, a reggelinél még találkozunk – majd kezet csókolt és elköszönt.

Ez idő alatt Ella és Frank az étteremben maradtak és hosszasan beszélgettek.

– Édes Ella, nagyon sajnálom a veled történteket. Tudod nekem sem könnyű. A családom számomra némi gyógyír, de ahogyan te mondod az esték magányosak. Jó lenne valakivel megosztani egy film, vagy koncert élményét, akár csak beszélgetni. Egy városban lakunk és ha nem vennéd tolakodásnak, néha megosztanád velem a magányos estéket? Mi lenne, ha adnánk magunknak egy utolsó esélyt?

– Kedves Frank, nagyon megtisztelő, hogy így gondolkodsz felőlem. Most nem tudok neked mit mondani, azt hiszem még gyógyulnia kell ennek a sebnek.

– Természetesen megértelek.

– Idővel, talán. Bízzuk a sorsra ezt az utolsó esélyt.

– Köszönöm Ellám ezt a rendkívüli estét – a szobájáig kísérte, majd kézcsókkal kívánt jó éjszakát.

            A hazatérést követően, sokat találkoztak Frankkal. Időnként kártyapartit rendeztek Ellánál vagy Mollynál. Jó néhányszor Frank hívta meg őket szerény hajlékába. Oscart is közösen látogatták meg és nagyon jól érezték magukat. Őszinte barátság szövődött négyöjük között. 

Debrecen, 2022. 11. 20.

              Aria Svájcban, Paradisoban nőtt fel. Kisközség a Lugano – tó partjánál. Itt az emberek többnyire túristák vagy a mezőgazdaságban dolgoznak. A tó két gleccser összetalálkozásánál keletkezett az ország déli csücskében. Meseszép környék és csodálatos hangulatú. A faluban élők odafigyelnek egymásra, barátságosak és segítőkészek.

             A lány első nagy szerelme Hans, akivel a tizenéves korukat együtt töltötték. Ők hatalmas területen szőlőt termelnek. Borászattal foglalkozik a családjuk már több generáció óta.

Az iskola elvégzését követően Hans a Berni egyetemen tanult tovább, míg Aria a Zürichi egyetemre nyert felvételt. A kapcsolatuk idő múltával teljesen megszakadt. A fiú, tanulmányait követően ott maradt, mert egy nagy cégnél kapott vezetői állást. Aria Zürichben él és egy előkelő lapnál újságíró.

Mindketten ritkán látogatnak haza, mert a munkájuk lefoglalja őket. Hosszú éveken át nem találkoztak és így nem is tudtak egymásról semmit.

Hans édesapja szeretné, ha a borászatukat a fiaik vezetnék majd tovább. Hiszen ez a családi vállalkozás mindig apáról fiúra szállt. Az öccse Lukas a szülői háznál maradt és segíti őket a munkájukban. A lakásukat idővel átalakították panzióvá, melyet édesanyja vezet.

Aria anyukája már korábban eltávozott az élők sorából. Édesapja egyedül viszi a gazdaságot, persze segítsége mindig akad, hiszen nagyon összetartanak a szomszédok.

Reggel, amikor beérkezett az irodájába Aria, az asztalán talált egy hivatalos levelet. Gyorsan felbontotta, mert látta, hogy Paradisoból érkezett. Elkezdte olvasni, és közben egyre jobban megteltek szemei könnyel. Felpattant székéről és futva rohant a főszerkesztő irodájáig.

– Luis! Azonnal haza kell utaznom, kérlek add át a  cikk megírását másnak. Nem tudom mikor jövök vissza – mondta zaklatott állapotban.

– Aria! – de hát mi történt?

A sírástól nem tudott megszólalni, csak átnyújtotta a levelet.

– Sajnálom, részvétem – mondta lehangoltan Luis, miután elolvasta és átölelte a lányt.

– Tudod, hogy mindenben számíthatsz ránk. Kérlek szólj, ha tudunk segíteni valamiben. A fiam, Florian majd elvisz. Ne vezess ilyen állapotban – ajánlotta fel.

– Nem, nem! Köszönöm, majd megoldom – válaszolta.

A lány gyorsan hazament a bérelt lakásába és összeszedett pár dolgot, aztán útnak indult. Kis idő múlva csörgött a telefonja Florian hívta.

– Édesem, hát miért nem szóltál nekem? Most tudtam meg apámtól, hogy mi történt. A tárgyalást nem tudom már lemondani, de holnap utánad megyek, hogy segítségedre legyek.

– Köszönöm Florian, de nem szükséges. Intézem a dolgokat és majd jelentkezem – válaszolta.

Régen nem volt otthon a kis szülőfalujában és több minden megváltozott, az épületek, üzletek csak az emberek egymás iránti szeretete és segítőkészsége maradt ugyanaz. Amikor a házhoz megérkezett a szomszéd fiát Luganot találta ott, aki nem hagyta felügyelet nélkül az édesapja portáját. Alig ismert rá, egészen megférfiasodott.

– Az utóbbi időben sokat gyengélkedett apukád és én voltam a jobb keze – mondta.

– Tudom, úgy szeretett téged, mintha a saját fia lennél. Nekem mindig azt mondta, hogy jól van és minden rendben van – válaszolta Aria.

– Nem akarta, hogy aggódj miatta, a szíve nem bírta és egyszerűen csak összeesett. Már nem tudtak segíteni rajta.

– Nagyon köszönök neked mindent.

– Nincs mit. Itt vagyok és segítek neked mindenben, de azt hiszem most jobb, ha magadra hagylak.

Aria pár hetet maradt, amíg elintézte a temetést. Ez idő alatt visszatértek lelkébe a régi idők emlékei. Átjárta szívét a kis faluját körül lengő szeretet, amit csak ott érzett. A csend, nyugalom és az a pazar látvány, amit Paradiso nyújtott. A munkája ugyan visszahívta a nagy város zajába, de fájt otthagynia az otthonát. Ekkor érezte először igazán, hogy mit is jelent számára az – otthon –.

Az ifjú hölgy ott tartózkodása alatt nagy segítségére volt Lugano és ezért hálás volt neki. Elég sok időt töltöttek együtt. A fiú szívesen udvarolt volna neki, mert nagyon megszerette a személyiségét. Tudta azonban, hogy a lány szerelme Florian, várja őt vissza. Igazán jó baráti viszony alakult ki közöttük, mivel a hasonló gondolkodásmód közel hozta őket egymáshoz.

Aria, úgy határozott, hogy nem tartja meg a farmot, mivel őt a munkája és Florian is a városhoz köti. Felajánlotta Luganoéknak megvételre, mivel ők a közvetlen szomszédok. Pár nap gondolkodási idő után megkötötték a szerződést, majd visszatért Zürichbe.

Hirtelen idegennek érezte magát ebben a nagy városban. A dinamikus lüktetés túl sok volt neki. Elmaradt a munkájával és Florian is sürgette az eljegyzésüket. Szeretett írni, már korábban hozzáfogott egy regényhez, de a munkája miatt lassan haladt vele. Csendre, békére és nyugalomra vágyott maga körül. Az eljegyzéssel járó ceremónia nem segített lelkiállapotán. Úgy döntött, hogy később visszamegy Paradisoba, aminek a szeretetteljes légköre egyre inkább hiányzott számára. Gondolta, ott nyugodtan befejezi majd a félbemaradt regényét.

Hans szülei felett is eljárt az idő. Lukas sokat segített, de egyedül már kevésnek bizonyult. A bátyja végül feladta a Berni munkáját és hazaköltözött a család örömére. Mindig szeretett túrázni az impozáns környéken. Az édesanyja által fenntartott panzió vendégeit rendszeresen csoportos túrákra invitálta. Ezzel megnövelte az odalátogatók körét és egyre népszerűbbé tette a magánszállásuk nívóját. 

Florian átvette a főszerkesztői munkát az édesapjától, mert Luis elment nyugdíjba. Mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy minél hamarabb megtartsák az esküvőt, de Aria ezt túl gyorsnak tartotta. Érezte, hogy magához akarja kötni teljesen és ez zavarta őt. Egyre bizonytalanabbá vált, hogy valóban Florian e az igazi. Alig találkoztak, a sok munka miatt és az is sokszor vitával végződött. Eleinte csak a szép és a jó fátyla burkolta be szerelmüket. A későbbiekben fokozatosan kezdtek kibontakozni a különbözőségeik. Ez abból adódott főleg, hogy Florian a városban nőtt fel és a neveltetési körülmények is mások voltak. A közösen szőtt terveik kezdtek eltérő irányt venni.

Aria szabadságra vágyott, egyedül akart lenni. Elérkezettnek látta az időt arra, hogy befejezze az álom regényét. Leadta a munkáját és felvette a kapcsolatot Hans édesanyjával, Ellával. Természetesen a panzió legszebb szobáját kapta meg. Nagy örömmel fogadta az asszony, lányaként szerette. Fáradtan, kimerülten érkezett meg, így rögtön lepihent egy kicsit.

Pár óra elteltével, már gyönyörködött a pazar kilátásban. Az ablak a tóra nézett és a lenyugvó nap fénye megcsillant a vízen. Lement az étkezőbe, hogy egyen egy pár falatot. Meglepte, hogy milyen sokan vannak a panzióban. Pont gyülekeztek egy közös kirándulásra. Ekkor még a lélegzete is elállt. Hans jelent meg, mint túravezető.

– Hans! Ez nem lehet igaz! Te hogyan kerülsz ide? – kérdezte meglepetten.

A fiú, persze ugyanúgy meglepődött, hiszen legalább jó tíz éve nem látták egymást. Ő megnövesztette a haját és varkocsba fogta. Aria, pedig rövidre vágatta a szép hosszú fekete haját. Nagyon jól állt neki, filigrán termetével, bájos arcával 18 – nál nem nézett ki többnek. Hans, alig ismerte meg. Amikor felocsúdott ámulatából, átölelte a váratlan vendéget.

– Én is ezt kérdezem tőled? – válaszolta.

– Hú, ez nagyon hosszú történet – mondta Aria.

– Rendben, akkor később beszélünk – válaszolta.

– Merre mentek?

– Ó, csak ide a közeli forráshoz az erdőbe piknikezni. Emlékszel rá?

– Igen persze…, – válaszolta mosolyogva a lány.

– Gyere te is – hívta Hans.

– Most nem köszönöm, nincs is ilyen felszerelésem. Ezzel nem készültem. Talán máskor.

– Rendben, ha visszajöttem folytatjuk.

Ezzel elvonult a csoporttal. Aria, csak dermedten nézett utánuk.

– Ella néni! Nem is mondtad, hogy Hans hazajött – kérdezte.

– Nem is kérdezted kislányom. Láttam rajtad, hogy mennyire elgyötört voltál. Hagytam, hogy kipihend magadat – szólalt meg huncut mosollyal az arcán.

– Csak látogatóban van?

– Nem, feladta a munkáját és végleg hazaköltözött. Mi ennek nagyon örülünk, mert tudod igen sok itt a munka és Lukas már kevés volt hozzá.

– Tényleg, ő merre van?

– A szőlőben segít Max bátyádnak, este, majd biztosan találkozol velük is.

– Elbűvölő lett ez a panzió, nagyon jó ötlet. A szobám pedig egyenesen varázslatos – dicsérte Aria.

– Köszönöm lányom örülök, hogy jól érzed magad benne. Meddig maradsz most?

– Egyenlőre nem tudom, szeretném a regényemet befejezni ezen a lenyűgöző helyen.

– Nagyon ügyes vagy, sok sikert kívánok neked hozzá. Szólj bátran, ha valamire szükséged lenne.

– Köszönöm szépen – és átölelte az asszonyt.

Aria elindult, hogy megnézze a szülői farmot. Lugano kint tevékenykedett a földön.

– Szia Lugano! – köszöntötte.

– Aria! Micsoda meglepetés! Te itt? – kérdezte és örömmel engedte be a lányt a kapun.

– Igen, most egy ideig az Ella néni panziójában szálltam meg.

– Ide is jöhetsz bármikor, ugye tudod?

– Köszönöm Lugano kedves vagy, de jó ez így.

– Megkínálhatlak egy pohár borral? Gyere be beszélgessünk – invitálta a lányt.

– Köszönöm, de inkább egy limonádét innék.

– Az is van – mondta széles mosollyal.

Leültek az ebédlőbe és jót beszélgettek.

– Szinte semmit nem változtattál.

– Igen jó ez így, nekem pont megfelel – válaszolta jó kedvűen.

– Talán vannak az itt maradt holmijaimból is?

– Persze megőriztem őket, gondoltam egyszer talán visszajössz értük. Belepakoltam egy dobozba, gyere odaadom neked.

– Szuper! Nagyon aranyos vagy.

Aria átvette a csomagot és el is köszönt a fiútól. Visszaérkezve kipakolt és boldogan konstatálta, hogy meg van a régi túracipője és egyéb dolgok, amire ittléte alatt még szüksége lehet. Előkészült a regény folytatásának írásához, de elég fáradt volt hozzá, így úgy  döntött, inkább lefekszik és jól kialussza magát.

Másnap korán, frissen ébredt, már átjárta az ottani levegő klímája. Remekül érezte magát, rádöbbent, hogy szíve mélyén mindig erre vágyott. Nem nyomasztotta a határidő, és a város zaja. Nincs pörgés, frusztráció. Florian sem igazgatja, hogy éppen mit csináljon. Minden csendes és nyugodt, a lelke megtalálta a harmóniát.

Reggeli után meglátogatta a barátnőjét Miát, akinek a falu központjában egy kis ajándéküzlete volt. Óriási örömmel borultak egymás nyakába. Egészen elbeszélgették az időt. Kiderült, hogy neki tetszik Lukas és pár hónapja már egypárt alkotnak. 

– Igazán örülök nektek Mia! Legyetek nagyon boldogok!

– Köszönjük szépen. Én is azt kívánom nektek Floriannal.

Aria arca hirtelen elkomorult.

– Talán valami baj van köztetek? – kérdezte Mia.

– Nem tudom, most nem akarok róla beszélni – válaszolta, majd elköszönt és visszament a szállásra.

Ebéd után a kávéját felvitte magával és hozzáfogott a könyv írásához. Egészen jól haladt vele, miközben a kávéját kortyolgatta. Késő délutánra járt, a teraszról hangokat hallott. Lement és látta, hogy a család kint vacsorázik. Ő bent akart leülni, hogy falatozzon valami keveset. Max bácsi, Hans édesapja, azonban meglátta és bekiáltott;

– Gyere lányom ülj le ide hozzánk, úgyis régen láttalak.

Hans csinált maga mellett helyet gyorsan Arianak. A szeretetteljes kölcsönös üdvözlés után, jó étvággyal fogyasztották el közösen a vacsorát.

– Hálásan köszönöm ezt a meghitt estét, rég volt ilyenben részem – szólalt meg Aria, miközben szemei könnyel teltek meg.

– Drága kislányom! Tudod, hogy hozzánk mindig hazajössz, saját lányunkként szeretünk téged – vigasztalta Max bácsi.

Ella néni leszedte a terítéket és Lukas segített neki. Max bácsi is elköszönt, hogy lepihenjen. Hans és Aria kettesben maradtak a fénylő csillagok társaságában. Ezernyi megbeszélni valójuk akadt az elmúlt időszakról.

A fiú szerelme újra fellángolt, vagy inkább ki sem hunyt. Titkon parázslott végig a szíve mélyén. Ő sem volt tudatában, de ezért nem talált párt magának az eltelt idő alatt, mert végig Ariát kereste minden lányban.

Fájó érzés kerítette hatalmába, amiért már menyasszony. Ugyanakkor mégis boldogság járta át minden sejtjét, hogy a közelében lehet.

Aria a következő napokban sokat dolgozott a könyvén, már majdnem befejezte. Közeledett a szüret ideje és ilyenkor minden kéz elkell. Ő is kiment a szőlőbe segíteni Hans családjának. Vidáman teltek a napok. Annyira jól érezte magát, nem sietett befejezni a könyvet, mert nem vágyott vissza a városba. Egyre inkább kezdte észrevenni magán, hogy hazaérkezett, itthon van.  Benne is újra éledt a Hans iránti szerelem, de nem mutatta ki. Magában küzdött az érzelmek viharával. Menyasszonya volt Flóriánnak és ezt egy pillanatra sem felejtette el. Időnként beszéltek telefonon.

– Aria! Kedvesem! Kipihented már magad? Hogy állsz a könyveddel? Mikor jössz már vissza? – záporoztak a kérdések felé.

– Florian, szeretném, ha eljönnél ide pár napra. Olyan jó itt, neked is jót tenne egy kis pihenés és megismerhetnéd a szülőfalumat – kérte.

– Drágám, ne kérj tőlem ilyet. Tudod, hogy nem lehet, rengeteg a munka és különben is én mit csinálnék ott? Te mikorra tervezed a visszajöveteledet?

– Pár nap és ott vagyok – válaszolta lehangoltan.

Neki ült és másnap estére befejezte a regényét.

– Aria, hiányoltalak ma – mondta kedves mosollyal az arcán Hans.

Befejeztem a könyvemet és holnapután reggel megyek vissza Zürichbe.

– Ilyen hamar? – kérdezte döbbenten.

– Igen, akadt egy kis dolgom is, és el kell intéznem – válaszolta komoly arccal a lány.

– Azt hittem itt maradsz a szüreti bálra.

– Sajnos nem tehetem Hans.

– Akkor holnap van kedved még egyet kirándulni a kedvenc helyünkre mielőtt visszatérsz?

– Nem tudom, talán – válaszolta zavartan.

Hans látta Arián, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem akart tovább faggatózni.

A lány éjszakája gondterhelten telt, mert vívódott azon, hogy mit tegyen. Egyre bizonytalanabb volt Floriannal kapcsolatban és Hansot egyre közelebb érezte magához, mintha mindig is vele lett volna. Másnap reggel túraruhát öltött magára és úgy döntött elmegy Hanssal kirándulni.

– Látom, döntöttél Aria – mondta széles mosollyal az arcán Hans.

– Igen, ezt a napot még a pihenésnek szentelem – válaszolta mosolyogva.

– Tegnap este, láttam bántott valami elmondod? – kérdezte.

– Nem akarok róla beszélni Hans, ne haragudj ezt magamban kell elrendeznem – mondta kissé gondterhelt arccal.

– Értem, de szólj, ha segíthetek – ajánlotta fel.

– Kedves vagy, köszönöm.

Ragyogóan sütött a Nap, és a sűrű fák lombjai közt megtört a fénye. Az óriás koronák néhol teret engedtek a kéklő égboltnak is. A levegő tiszta és hűvös volt. Csend honolt a tájon. Élvezettel lépkedtek a zöld gyepszőnyegen.

– Ez hiányzik nekem a városi forgatagban – szólalt meg Aria.

– Bármikor eljöhetsz, szeretettel látunk mindig, Floriant is hozd magaddal.

– Hm…,

– Mi a baj?

– Ő nem kívánkozik ide, már hívtam – mondta és újra elszomorodott.

– Sajnálom Aria.

Ekkor, hirtelen megbotlott a lány és Hans a derekánál fogva megtartotta. Hosszasan néztek egymás szemébe, majd ellenállhatatlanul megcsókolta Ariát.

– Ezt, nem lett volna szabad – mondta a lány, de a gyönyör az arcán jóleső érzésről árulkodott.

– Bocsáss meg kérlek – mondta Hans és elengedte.

Tovább haladtak az ösvényen és odaértek a kedvenc padjukhoz, itt leültek pihenni.

– Emlékszel? – kérdezte Hans, miközben a pad támasz részébe karcolt szívecskére mutatott.

– Igen – válaszolt mosolyogva.

– Aria! Tudnod kell, hogy az én érzéseim nem változtak irántad. Hiába volt annyi év és távolság. Én ma is igaz szerelemmel szeretlek téged. Egyetlen pillanatra sem feledkeztem meg rólad – vallotta be könnyek között.

– Köszönöm Hans, hogy ezt elmondtad. Én is így érzek irántad, bár nem lenne szabad – és szétmorzsolt egy könnycseppet.

– Aria! Szerelmem! Bontsd fel az eljegyzésedet és gyere vissza. Legyél a feleségem!

– Ó, Hans! – sóhajtott fel szomorúan és vállára hajtotta fejét.

Egy kis ideig még ott üldögéltek és elmerengtek a múlton, majd visszaindultak. Az este folyamán a lány összepakolt és elköszönt mindenkitől, mivel másnap korán szeretett volna indulni Zürichbe.  Reggel Hans már az ajtóban várta és segített a csomagokat kivinni a kocsihoz.

– Köszönöm.

– Aria, visszatérsz?

– Talán – mondta és beült a kocsijába.

Még egy utolsó pillantást vetett Hansra és a panzióra, majd elindult. A szíve a  fájdalomtól meghasadt és egy darabot ott hagyott belőle.

Először a bérelt lakásába ment, majd az irodába.

– Szia édesem! Hát megjöttél végre? – üdvözölte Florian.

Átölelte és megpuszilta.

– Képzeld itt annyi munka volt, hogy apámnak is be kellett segíteni. Örülök, hogy itt vagy. Gyere az irodádba, nézd itt vannak az asztalodon a dossziék. Nézegesd át őket – invitálta.

Aria, hirtelen nem tudott szóhoz jutni, csak lerogyott a székére. Mire felnézett Florian már nem volt sehol. Fejét kezeibe temetve ült egy darabig. A fejében csak az kattogott, hogy – Tényleg ezt szeretnéd csinálni? Tényleg erre vágysz életed végéig? Hirtelen felállt és bement Florian irodájába.

– Florian! Beszélnünk kell.

– Jó, szívem, de ne most, mert megbeszélésem van – hóna alatt a dossziéjával már indult az ajtó felé.

– Felbontom az eljegyzésünket és kilépek a cégtől.

– Tessék Aria? Mit mondtál? – fordult vissza megdöbbenve.

– Igen, jól hallottad.

– Ne viccelj velem, most nem érek rá.

– Soha nem érsz rá velem beszélni és ezt komolyan mondtam.

– Na, jó higgadjunk le mindketten. Munka után elmegyünk és a vacsoránál megbeszéljük – mondta, de már be is csukódott mögötte az ajtó.

Aria meghozta végleges döntését. Este Florian, mivel az irodában nem találta elment a lányért bérelt lakására és elvitte vacsorázni.

Sikerült néhány dolgot átbeszélniük. Florian végül megértette, hogy az ő útjaik nem egy irányba tartanak. Elfogadta a lány döntését és elengedte. Aria még pár nap alatt elintézte az ügyeit, majd összepakolt és elindult Paradisoba.

A kis faluban már elkezdődött a szüreti mulatság. Az első napon mindig nagy vásárt rendeznek a szőlő speciális termékeiből. A második napon must és bor versenyt tartanak. Este táncos mulatsággal zárják az ünnepséget. Igazi közösségi program, ahol mindenki ott van. Nagyon jól érzik magukat, beszélgetnek, mulatoznak és a jó zenére táncra perdülnek.

 Hans az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy Aria visszatér a szüreti bálra. Szomorúan egyedül ült az asztalnál. Nézte, ahogy mások boldogan szórakoznak. Az ajtó felé nézve, azt hitte csak látomása van. Aria ott állt boldog mosollyal az arcán. A fiú szinte futott a lány felé és karjaiba zárta.

– Soha többé nem engedlek el! – mondta.

– Hazaérkeztem Hans! Itthon vagyok! – és könnyeiket csókolták egymás arcáról. 

            Hamarosan megtartották az esküvőt, az egész kis- község ott volt a pompás ünnepségen. Aria a panzió vezetésében segített a továbbiakban Ella néninek. Közben persze írta a sikeresnél, sikeresebb könyveit. Gyökereihez visszatérve megtalálta önmagát. A boldogság virágainak szirmai harmóniában tartották lelkét.

Debrecen, 2022. 10. 11.

Amélia Floridában, Orlando városában lakik. Az egyetemen filozófiát tanít.  Két gyermekével egyedül maradt, mert tizenhárom év után a férje talált egy nála jóval fiatalabb nőt. Mary hat éves, George tíz éves.

A válás nagyon megviselte mindhármukat. Az ex- férje Európába költözött végleg az új barátnőjével, így a gyermekeit sem látogatja. Teljesen megszakított minden kapcsolatot velük.

Kolleganője Nancy, aki egyben a barátnője is, közvetlen szomszédságukban lakik, így sokat segít Améliának. Olyanok, mintha testvérek lennének. Marynek ő a keresztanyja.

– Nancy, nem tudom mitévő legyek – kezdte a beszélgetést Amélia és könnyeit törölgette.

–Miben segíthetek?

–  Nagyon sajnálom a gyerekeket. Sokat rontottak a tanulmányi eredményeiken, nem figyelnek, stresszesek. Nagyon nehéz velük – mondta elkeseredett hangon.

– Ne csodálkozz rajta, hiszen ez egy kegyetlen dolog volt az apjuktól.

– Igen, de ez nem mehet így hosszú távon. Arra gondoltam jó lenne egy pszichológus segítsége, hogy jobban feltudják dolgozni a történteket. Csak habozok, biztosan félnének, ha orvoshoz vinném őket. Lehet, hogy még rosszabb lenne a helyzet.

– Pedig, jónak tartom, én is észrevettem rajtuk, de gondoltam idővel jobb lesz – válaszolta Nancy.

– Én is ezt hittem, ám sajnos egyre rosszabb, mert mindinkább hiányzik nekik az apjuk. Máskor is volt, hogy elutazott a munkája miatt hosszabb időre, de hazajött. Azt várják, most is, hogy mikor jön már vissza. Nem tudják elfogadni, hogy ő lemondott róluk – mondta szomorúan.

– Figyelj, nekem támadt egy ötletem. A kollegánk Gary pszichológus és beszélhetnél vele. Biztosan segít, nagyon rendes – szólalt meg biztatóan, miközben átölelte barátnőjét.

– Tényleg igazad van, meg fogom keresni.

– Talán, az is megoldható lenne, hogy egyszer munka után eljönne velünk. Meghívjuk vacsira, mint egy kollégát és közben megismeri a srácokat. Valószínű megteszi, hogy időnként házhoz jön – folytatta Nancy.

– Ezt jól kitaláltad, de vajon mit szól majd hozzá Gary.  Mary és George szempontjából jó megoldás lenne valóban.

– Szerintem nem lesz probléma neki. Tudod egyedül él.

– Nem, nem tudok a magánéletéről semmit. Én nem ismerem közelebbről – válaszolta és kérdően nézett Nancyre.

– Fiatalon meghalt a felesége és családja sincs. Azóta csak a munkájának él.

– Sajnálom, nem lehet könnyű neki sem.

– Most mennem kell, de holnap beszélj vele feltétlen – kérte Nancy.

– Mindenképpen, utána beszélünk – mondta reménnyel telve Amélia.

Másnap, felkereste a kollégáját, aki éppen előadást tartott. Beült és végig hallgatta, nagyon tetszett neki. A diákok közözött is óriási sikert aratott. Az óra vége felé bemutatta az új könyvét, ami nem régen jelent meg. Éppen az elvált szülők gyermekeinek, az átélt traumájuk feldolgozásáról szólt.

Az előadás végén odament hozzá és elmesélte a problémáját. Rendkívül segítő kész, szimpatikus ember benyomását keltette Améliában. Gary egyből felajánlotta a segítségét és megbeszélték, hogy Péntek estére elfogadja a vacsorameghívást, hogy találkozzon Maryvel és Georgéval. Felméri az állapotukat és a továbbiakat majd megbeszélik.

Amélia boldogan számolt be barátnőjének a tapasztalatáról Garyvel kapcsolatban. Hálás volt azért, hogy őt ajánlotta neki. A vacsora és az este kiválóan telt, mindenki jól érezte magát, még a gyerekek is felengedtek egy kicsit. A férfi figyelte, minden rezdülésüket, testbeszédüket, arcmimikájukat. Sokszor nincs szinkronban a beszéd ezekkel a jelekkel. Sikerült külön – külön is kommunikálnia velük.

– Későre jár. Köszönöm szépen ezt a csodálatos estét – szólalt meg Gary.

– Örülök, hogy elfogadta a meghívást – válaszolta Amélia.

A hétvégén kidolgozott egy terápiát a gyermekek részére. Hétfőn egy ebéd mellett átbeszélték. Időnként elment hozzájuk, de olyan is volt, hogy hétvégén közös programot csináltak. Ezeken az alkalmakon Nancy is ott volt és hármasban gardírozták őket. Idővel egészen feloldódtak és lassan minden visszakerült a régi kerékvágásba. A tanulmányi eredményeik javulni kezdtek és Garyt nagyon megszerették. A terápia már befejeződött, azonban ez idő alatt olyan közeli baráti viszonyba kerültek, hogy továbbra is sok időt töltöttek együtt.

Amélia csinos és okos nő volt. Hosszú fekete haja a derekát érte. Mosolyával és kedves csillogó fekete szemeivel mindenkit elbűvölt. A férfi, már régen felfigyelt rá és rendkívül kedvelte. Jól esett neki, hogy hozzá fordult tanácsért. Az asszony válásuk után is viselte karikagyűrűjét. Ez Gary számára azt jelentette, hogy még nincs készen egy új kapcsolatra, mert még nem tudta érzelmileg elengedni a volt férjét. Emiatt nem is közeledett hozzá, ám titkon egész lényével szerette.

Amélia később elkezdett egy filozófiai szakkönyvet írni. Azért, hogy több ideje maradjon rá, Mary sokat volt Nancyvel. Gary pedig elvitte Georgét meccsre vagy valami fiús programra. A gyerekek egyre többet igényelték jelenlétét. A férfi lelke mélyén igazán örült ennek, mert vonzódott hozzájuk.  Mivel nem volt családja, Mary és George pótolták nála ezt az űrt.

– Na mit szólsz kedves barátnőm Garyhez? – kérdezte Nancy.

– Ő egy igazán kedves figura. Hálás vagyok, hogy őt ajánlottad. Egészen hozzászoktak a gyerekek. Nagyon jól megvagyunk, amikor itt van velünk.  Bárcsak a volt férjem lett volna ilyen.

– Ezt látom, na de te? – kérdezősködött tovább, kaján mosollyal az arcán.

– Jaj, Nancy! Nem tudom. Rendkívül helyes, figyelmes, udvarias és szeretetteljes.

– És? Mi a probléma?

– Nekem olyan fura, hogy nem nyit felém. Talán van barátnője, vagy nem tetszem neki. Nem beszélünk ilyenekről.

– Te szívesen vennéd az udvarlását?

– Azt hiszem, igen – mondta kissé bizonytalanul.

– Ameddig nem vagy biztos magadban, hogyan gondolod, hogy nyisson feléd? Szerinted ő ezt nem látja rajtad, hogy még nem állsz készen egy újabb kapcsolatra?

– Igazad lehet – válaszolta elgondolkodva.

– Na és a karikagyűrű, még mindig a kezeden van. Miért hordod?

– Tényleg, nem is figyeltem rá, már úgy megszoktam – mondta, miközben az ujját nézegette és a gyűrűt forgatta rajta. Talán majd leveszem.

– Na, akkor MAJD! Visszatérünk erre a beszélgetésre – szólalt meg Nancy nyomatékkal.

– Te is egyedül vagy, neked nem jön be?  – vágott vissza Amélia huncut mosollyal az arcán.

– Ha nem beléd lenne szerelmes, akkor talán. Rajtad kívül mindenki látja, hogy teljesen odavan érted és már régóta.

– Ez komoly? Tényleg nem vettem észre, jól titkolja – mondta jól eső mosollyal az arcán.

– Egyébként én régebbről ismerem. Nagyon tisztelem azért, amit és ahogyan csinálja. Tudod, hogy már annyit csalódtam, elég volt. A biológiai órámból kifutottam, így családom már nem lesz. Hozzászoktam az egyedülléthez, de ti, itt vagytok nekem és ez sokat jelent számomra. Azt viszont nagyon szeretném, hogy boldog legyél, hiszen a te helyzeted teljesen más. Két gyermekkel nagyon nehéz és még kicsik. Szükségük van egy apa pótlóra – tette hozzá mosolyogva.

– Igen, csak nehéz olyat találni, hogy a gyerekek is elfogadják. Meg egyébként is, még nem gondoltam így végig.

– Hát Gary, minden szempontból tökéletes, nagyon szeret benneteket.

– Na, majd látjuk. Az idő sok mindent megold. Megyek most dolgozni, mert sosem készül el a könyvem – zárta le a beszélgetést Amélia.

– Én meg leviszem magammal a srácokat, majd vacsi után hozom őket.

– Köszönöm neked!

Alig dolgozott egy órányit, amikor Gary hívta telefonon.

– Szia Amélia! Hogy telik a hétvégétek?

– Én dolgozom a könyvön, a gyerekeket pedig Nancy levitte magához.

– Szólj nyugodtan, ha tudok segíteni.

– Természetesen, nagyon köszönöm.

– Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek vacsorázni egy remek helyre? Talán jól jönne neked is egy kis kikapcsolódás.

– Igazad lehet. Elfogadom, köszönöm.

– Akkor hétre érted megyek.

– Rendben.

Amélia, gyorsan lement Nancyhez, ugyanis pont alatta lévő szinten lakott. Elmondta, hogy Garytől vacsora meghívást kapott. Megkérte, hogy a gyerekek hadd aludjanak nála. Éppen elkészült, amikor ránézett a gyűrűjére. Villámként cikázott elméjében az elmúlt évek történése. Újra átélte azt a fájdalmat, amit az exférje okozott neki és a gyermekeiknek. Szeme megtelt könnyel, majd lehúzta a gyűrűjét és a fiók melyére seperte.

Gary egy exkluzív étterembe vitte Améliát. Az asztalon gyertya és vörösrózsa csokor várta őket. A félhomályban andalító lágy zene szólt. Vacsora közben, természetesen észrevette, hogy már nem viseli a karikagyűrűt. Ez nagy előre lépés volt és megkönnyebbülten közeledett a választottjához. Végre kettesben lehettek és az este folyamán sokat beszélgettek életútjukról. Egyre közelebb kerültek egymáshoz.

Amélia igazából, most figyelte meg jobban Garyt. Az ősz haja ellenére, milyen fiatalos az arca. Fénylő kék szemeit kiemeli a kreol bőre. Nyílt, tiszta tekintete áthatolt a szíve hűvös páncélján és engedte, hogy ez az érzés felmelegítse teljes lényét.

– Köszönöm ezt a gyönyörű estét Gary – szólalt meg kedves mosollyal az arcán.

– Boldog vagyok, hogy megosztottad velem – és átölelte, majd búcsú csókot lehelt a homlokára.

Amélia, hamarosan befejezte a könyvét és meghívást kapott egy három napos konferenciára, ahol az előadása keretén belül bemutathatta. Nancy, mivel szakmabeli, szintén felkérték saját témájában felszólalásra. Gondban voltak, hogy mi legyen addig a gyerekekkel. Gary felajánlotta, hogy vigyáz rájuk és addig ott alszik velük. Ez nagy megkönnyebbülést jelentett számukra.

Amélia könyve nagy sikert aratott és voltak, akik jelezték felé, hogy majd szeretnének belőle egy – egy példányt. Az előadásokat követően közös vacsora és beszélgetés zajlott a hotel éttermében. Sokan gratuláltak személyesen is.

– Szia Amélia! Paul vagyok! – mutatkozott be.

– Gratulálok a könyvedhez, igazán nagy sikert aratott.

– Köszönöm szépen – válaszolta röviden Amélia.

Paul azonban nem hagyta ennyiben, innentől szinte egész este a sarkában volt. Bókolt, hízelgett és udvarolni kezdett neki.

– Bocsánat Paul, elrabolhatnám tőled egy kicsit a barátnőmet? – ezzel karon fogta és jóval távolabb sétáltak.

– Te ismered Pault? – kérdezte Amélia.

– Jaj, drágám ki ne ismerné. A legnagyobb nőcsábász és minden konferencián talál újat magának. Ezért is választottalak le tőle, mert a végén még nem tudnál tőle megszabadulni. Vigyázz vele, mert rámenős és pár hónap múlva úgyis lelép valamilyen ürüggyel. A társaság már beszél rólatok, hogy na, Paul megtalálta a következő áldozatát.

– Nancy köszönöm, hogy szóltál, de nem hiszem, hogy bármit is akarna tőlem, csak odajött gratulálni.

– Rendben, én szóltam – mondta Nancy furcsa arckifejezéssel az arcán.

Alig fejezték be a beszélgetést Paul máris ott termett kezében két pohár pezsgővel.

– Igyunk a sikeredre drága Amélia – és széles mosollyal az arcán átnyújtotta az egyik pohár pezsgőt.

– Köszönöm – és udvariasságból belekortyolt.

Paul egész este szóval tartotta és mindenről kikérdezte. Magáról nem sokat beszélt, csak annyit lehetett tudni, hogy egyedül él. Elmesélte Améliának, hogy nagyon vágyna már családra, de még nem találta meg az igazit. Közben persze folyton dicsérte a nőt, milyen okos, milyen csinos. Első látásra úgy érezte, hogy ő az igazi. Engedje meg neki, hogy közelebbről megismerhesse. Őt nem köti semmi a jelenlegi városba, szívesen feladná miatta. Együtt élhetnének és dolgoznának, mert biztosan átvenné az Orlandoi egyetem. Lehengerlő stílusával, már a közös jövőjüket is felvázolta. Közben pedig több pohár pezsgő is legurult. Amélia alig tudott szóhoz jutni tőle, csak ámult.

– Kedves Paul, ez mind szép és jó, amit te most itt elmondtál, talán megvalósítható is, de az idő majd eldönti. Nekem túl gyors ez a tempó ne haragudj.

– Igen, tudom. Bocsáss meg, de nem akarlak elveszíteni.

– Ne bolondozz, hiszen alig ismerjük egymást.

– Hidd el nekem olyan, mintha már régóta ismernélek.

– Jó, majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Most én felmegyek a szobámba – mondta Amélia és a poharát a férfi kezébe nyomta.

Paul egészen az ajtóig elkísérte. Szorosan magához ölelte és megcsókolta. Amélia gyorsan kibontakozott a karjaiból.

– Jó éjt – és becsukta az ajtót maga mögött.

Hajnal háromra járt az idő. Nancy már az első álmán is túl volt, de felébredt.

– Még most jöttél fel?

– Igen, de kissé fáj a fejem. Azt hiszem túl sok pezsgőt ittam.

– Mesélj, mi történt?

– Jó fej ez a Paul, csak kicsit gyors a tempója – válaszolta mosolyogva.

– Ugye nem sikerült elcsábítania?

– Nem tudom, mintha éreznék iránta valami perzselőt.

– A sok pezsgőtől drágám!

– Nancy, ne már! Nem adok a pletykákra. Mindenki megváltozhat és kaphat egy új esélyt.

– És mi lesz Garyvel?

– Őt is szeretem, de másképpen, nem tudom. Teljes a káosz a fejemben és a szívemben is.

– Na jó, tudod mit? Aludd ki magad rendesen, hátha holnapra elmúlik. Jó éjt.

– Jó éjt – és bedőlt az ágyba.

A hátra lévő időben Paul és Amélia többnyire együtt voltak, hogy jobban megismerjék egymást. Az asszony megkedvelte őt. Szakma krémjébe tartozott, a sportos, életvidám, kissé bohókás férfi, aki igyekezett mindig a kedvében járni. Megbeszélték, hogy a hétvégéket együtt töltik, aztán majd alakulnak a dolgok maguktól.

Az első hétvégén Amélia ment el Paulhoz, nagyon jól érezte magát nála. Úgy volt, hogy következőn ő megy hozzájuk, hogy megismerje a gyerekeit. A férfinek azonban közbe jött valami. Több, mint egy hónap után jutottak el oda, hogy meglátogassa Améliáékat.

A gyerekek részéről a fogadtatás, rosszul sikerült. Pedig drága ajándékokkal lepte meg őket. Duzzogva vonultak be a szobáikba és nem voltak kíváncsiak Paulra. Gary hiányzott nekik. Ő ugyanis igyekezett távol maradni. Nem akarta megzavarni jelenlétével az alakuló kapcsolatot. Annyira szerette Améliát, hogy csak boldognak akarta látni. Fájdalmasan élte meg, hogy az általa szeretett nő másba lett szerelmes. Újra teljesen a munkájába temetkezett. Sokat gondolt rájuk, ilyenkor mindig könnybe lábadtak a szemei.

Egy idő után feltűnt Améliának, hogy Paul nem keresi a kapcsolatot a gyermekeivel, és nem is tesz azért semmit, hogy elfogadják őt. Sőt még tőle is kezdenek eltávolodni. Beszélgettek erről, de a férfi meg is mondta, hogy ő nem egy lelkizős típus. Úgy gondolja, ha majd együtt laknak, akkor hozzá szoknak és nem erőlteti. Ezzel le is zárta mindig a témát. Legtöbbször csak ő utazott a férfihoz. Nancy ilyenkor vigyázott Maryre és Georgéra.

Az egyik hétvégén úgy volt, hogy ismét Paul jön hozzájuk, de utolsó pillanatban lemondta, hogy közbejött neki egy megbeszélés. Amélia érezte, hogy nincs ez így rendben és mindenképpen személyesen akart vele beszélni a közös jövőjükkel kapcsoltban, ezért odautazott. Becsengetett hozzá és egy fiatal fekete hajú lány nyitott ajtót egy szál törölközőben.

– Maga kit keres, mit akar itt? – kérdezte flegma hangnemmel.

Amélia a döbbenettől, alig tudott megszólalni hirtelen.

– Mondja már, mert megfázok.

– Paullal szeretnék beszélni – válaszolta hebegve.

– Paul! Itt egy nő téged keres! – kiabálta be.

– Ugyan már, mit akar? Küld el! – kiáltott vissza a hálószobából.

– Hallotta.

– Csak egy percre jöjjön ki – kérte.

– Paul, a nő nem tágít, gyere már! – kiabált be ismét.

– Jó, mindjárt – válaszolta kelletlenül és felkapott egy köntöst magára.

Ahogy kilépett az ajtón és meglátta Améliát, még a víz is kiverte, meg sem tudott szólalni.  Ő sem szólt semmit, ekkorra már megteltek szemei könnyel és csak annyit akart, hogy szemébe nézhessen. Hátat fordított és elment.

– Ez meg mi volt Paul? – kérdezte a fiatal nő.

– Semmi, csak a volt exem – válaszolta és úgy tett, mintha mi sem történt volna.

Amélia végtelen fájdalmában végig sírta a haza utat. Szinte sokszor azt sem látta könnyeitől, hogy merre jár. Egyszer csak erős ütést érzett a lábánál és elesett. Arra eszmélt fel, hogy elütötték.

– Jól van hölgyem?

– Igen, persze – mondta és megpróbált felállni, de visszaesett, mert a lába nem engedte.

– A lábam fáj és nem tudok ráállni, kérem segítsen – szólt a férfihoz, aki elütötte.

– Nem, maradjon. Hívom a mentőket.

Améliát kórházba szállították, darabos törése lett a lábszárának és azonnal meg kellett műteni. Még volt annyi ideje, hogy telefonált Nancynak a balesetről. Ők rögtön bementek hozzá, de a gyerekeket nem engedték be. Nancy felhívta Garyt, hogy mi történt és megkérte menjen oda. Így felváltva tudtak bemenni Améliához.

A műtét után még nem tért magához és éppen Gary volt bent nála. Az ágya mellett ült egy széken, miközben fogta a kezét és könnyeivel áztatva csókolgatta.

– Drága Améliám, ha tudnád, hogy én mennyire szeretlek téged.

Ekkor, megszorította Gary kezét és a könny végig gördült az arcán. Majd lassan kinyitotta a szemét, felé fordult és annyit mondott;

– Bocsáss meg nekem.

– Nagyon szeretlek és amíg élek vigyázni fogok rátok szerelmem, ha te is így akarod, kellesz nekem – válaszolta.

– Igen, drága Gary – válaszolta kedves mosollyal az arcán, majd boldog csókban forrt össze ajkuk.

Nancy és a gyerekek a folyosó üvegjén keresztül látták őket és boldogok voltak, hogy végre egymásra találtak.

Később Amélia elmesélte Nancynak a történteket Paullal. Egy hét múlva hazaengedték, de még fekvő gipsszel. Gary végig ott volt vele és segítette a gyógyulásban.  Paul, még egy darabig hívogatta, mert szerette volna kimagyarázni magát, de Amélia nem adott neki lehetőséget és fel sem vette a telefont. Amélia, ahogy lábra állt, összeházasodtak Garyvel. Egy igazi boldog család lettek.

Debrecen, 2022. 10. 02.