Enzo, már megette a kenyere javát. Nyugdíjas éveit egyedül éli. Annyira jól tartja magát, senki sem tudná eltalálni, az életkorát. Franciaországban, Dole városában lakik, de nem túl messze a hegyekben van egy kis csinos víkendháza. Sok időt tölt ott, szereti a természetet és elsétálgat az erdőben. Felesége már régebben egy más dimenzióban létezik.

                  Diákszerelemből lett házasság. Nagyon boldogan éltek, bár gyermekük nem születhetett, mégis teljesnek érezték életüket. A magány azonban nehéz lelki terhet jelentett számára. Próbált társat keresni magának, de az imádott feleségét senki sem pótolhatta. Felhagyott az ismerkedéssel, mert nem akart másoknak bánatot és csalódást okozni. Rá kellett jönnie, hogy nem áll készen egy új kapcsolatra bármennyire is szeretné a magányát enyhíteni. Minden a szerelmére emlékeztette, így hát az emlékeivel élt tovább. 

Advent előtt már felköltözött a víkendházába és csak az új év kezdetével tért vissza a lakásába. Nejével minden évben ott ünnepelték a karácsonyt és a szilvesztert. Ezt a hagyományukat is megtartotta.

A csendet csak a hóvihar zúgása törte meg. Óriás pelyhekben hullott a hó, napok óta havazott. Előfordult, hogy az áramellátás is szünetelt, de erre az esetre felkészült gyertyákkal.

Feldíszítette a karácsonyfát, ami nem volt nagy, de éppen beleillett a szoba hangulatába, majd a kandallót és az asztalt. Úgy terített, mintha a kedvese is ott lenne két személyre. Beleült a kedvenc foteljába a kandalló előtt és a fotó albumot nézegetve elmerengett a boldog múlton. Néha szemeibe könny szökött, melyet felesége zsebkendőjével itatott fel. Kissé talán el is szendergett.

Éktelen kopogásra riadt, valaki az ajtó üvegén zörgetett.

– Ki az? – kiáltotta elcsodálkozva, hiszen erre még a madár sem jár ilyen időben gondolta.

Halk hangfoszlányokat hallott csak, mert a szél dübörgése elnyelte a szavakat. Kinyitotta hát az ajtót és egy átfázott, elcsigázott, pléddel betakart idősebb hölgy állt ott.  Az arcából alig látszott valami. A hó rátapadt a plédre, a kezei szinte megfagytak, amivel átfogta a takarót magán.

– Jöjjön be gyorsan – kérte Enzo felismerve a helyzetet.

Az ajtót alig bírta visszacsukni a rettentő szél erőssége miatt.

– Bocsánat, ne haragudjon, hogy ilyenkor zavarom önt. Képzelje ebben a hóviharban elakadtam a kocsival, de akárhogy próbáltam kiszabadítani, csak még jobban elsüllyedt. A végén feladtam és amikor megláttam a házának fényeit ideindultam, hogy segítséget kérjek.

–  Értem, semmi baj. Jöjjön csak ide a kandallóhoz és melegedjen fel, mert látom teljesen átfagyott.

– Igen, köszönöm szépen.

– Hozok forró teát, az majd segít – ajánlotta fel Enzo.

– Jó lesz, nagyon köszönöm, jaj még be sem mutatkoztam Leane vagyok – és odanyújtotta a már félig átmelegedett kezét.

– Enzo, a tisztességes nevem – válaszolta mosolyogva.

Mindkettőjüknek vitt egy – egy csésze forró teát és a kandalló előtti kis asztalra helyezte, majd leült a másik fotelbe.

– Hol jár erre, ilyen zimankós időben? – kérdezte Enzo.

– A lányomékhoz indultam, hogy a szentestét együtt tölthessük mindannyian. Egészen idáig jó volt az út, csak itt akadtam el –  és könnybe lábadtak szemei.

– No, ne sírjon segítek, azonban meg kell várni, hogy csendesedjen a vihar. Különben nem jutna sokkal tovább.  Honnan jön?

– Dijonból.

– És hová tartott volna?

– Belfortban laknak a lányomék.

– Hát akkor már nem is sok kellett volna, hogy odaérjen.

– Igen, még az a szerencse, hogy az ön házának közelében akadtam el, különben biztosan megfagytam volna az országúton. Van itt térerő? – kérdezte Leane.

– Ebben a viharban nehézkes lesz, de próbálja meg nyugodtan.

– Szólnom kell, hogy ne aggódjanak miattam. Nem…, sajnos szakadozik. Pedig, nagyon várnak az unokáim – mondta és újra könnybe lábadtak a szemei.

– Talán biztosabb, ha egy üzenetet küld, az megérkezik, ha egy pillanatra is van térerő.

– Igaza van.

– Nyugodjon meg kedves Leane, ma már késő van a kiszabadításhoz és a tovább utazáshoz. Ebben hóviharban és sötétségben nem biztonságos. Van helyem bőven az egyik szobában megágyazok önnek, hogy kipihenhesse magát és reggelre talán már előnyösebb idő lesz.

– Nagyon kedves, de nem zavarom? Látom két személyre terített.

– Nem, nem semmiképpen. Legalább nem töltöm egyszer egyedül a szentestét.

Leane, érthetetlenül nézett a férfira. Egyedül?  Akkor miért terített két személyre gondolta magában. Enzo észrevette rajta, hogy kérdően néz rá.

– Ja, hogy mégis miért két személyre terítettem? Ez egy hosszú és szomorú történet. Azt is mondhatnám, hogy önre vártam – próbálta oldani a hangulatot és mosolygott hozzá.

– Van időm, sőt jelenleg csak az van – folytatta az asszony.

– Jöjjön, vacsorázzunk – kérte, majd kiment, hogy tálaljon.

Leane, elcsodálkozott, hogy hirtelen milyen terülj – terülj asztalkát varázsolt elő a férfi. Hagymalevest és borjúpörköltöt tálalt fel körettel.

– Ezt mindet egyedül ön készítette? – kérdezte ámulatba esve.

– Igen, én ugyanis Doleban lakom és ez a víkendházam. Adventkor mindig felköltözök ide és csak az új évben megyek haza – válaszolta.

– Ha nem lenne itt valószínű, hogy a reggelt már nem éltem volna meg. Nagyon köszönöm a segítségét.

– Tudja, semmi sem véletlen. Azt hiszem, az őrzőangyala jól vigyáz magára – folytatta mosolyogva. – Meséljen nekem a családjáról és arról, hogy egy ilyen bájos, intelligens hölgy miért egyedül vág neki az útnak szenteste?

– Én egyedül élek, mert a férjem jó pár évvel ezelőtt itt hagyott minket, és még nem tudtam feldolgozni a hirtelen halálát.

– Igazán sajnálom – szólalt meg átérzően.

– Hiába vártam haza, ő nem jött. Helyette a rendőrség érkezett meg és közölték, hogy baleset következtében elhunyt. Képzelheti mit éltem át – mesélte még most is könnyek között.

– Igen, megtudom érteni. Az én feleségem is így halt meg. Az újságban is benne volt, hogy mindkét sofőr életét vesztette a helyszínen az ütközést követően. Én sem tudtam még elfogadni, olyan mintha most is itt lenne. Ezért terítettem két személyre. Szívem legmélyén őrzöm emlékét és ez egy rituálé számomra, hogy minden évben idejövök karácsonykor.

– Már értem – válaszolta megértően az asszony.

A vacsora közben egy üveg vörös bort is felszolgált Enzo. A beszélgetést a kandalló előtt folytatták. A hóvihar nem csendesedett, már későre járt. Mindketten nyugovóra tértek a szobáikban és csak reménykedtek, hogy másnapra javul az idő annyit, hogy Leane tovább indulhat.

Az asszony nagyon kimerült és ez a váratlan esemény is megviselte. Hamar elaludt, reggel a telefonjának hangjára ébredt, lányától Julinétől kapott sms – t. Gondolta, ha már van térerő beszélhet is vele. Felhívta és mindent elmesélt neki a történtekről. Azt is, hogy milyen hálás Enzonak, mert megmentette az életét.

– Anya, viszonzásul hívd el Enzot, jöjjön el veled hozzánk. Ne töltse egyedül a karácsonyt – vetette fel a lány.

– Hát…, nem is tudom. Köszönöm, majd megemlítem neki – válaszolta és elköszöntek.

Amikor az ebédlőbe ment már terített asztal várta. Kis idő múlva Enzo is előkerült. A vihar lecsendesedett és a havazás megállt.

– Jó reggelt kedves – köszöntötte Enzo mosolyogva.

– Kint minden rendben, kiszabadítottam az autóját – folytatta reggeli közben.

– Nagyon köszönöm a segítségét. Beszéltem a lányommal és meghívta önt is karácsonyra hozzájuk – vetette fel.

– Nagyon kedvesek, de nem akarom önöket zavarni ismeretlenül – válaszolta Enzo.

– Ugyan! Mi már ismerjük egymást és szeretném meghálálni, hogy ilyen kedves, segítőkész volt velem – mondta mosolyogva Leane.

– Ez természetes, nem kell megköszönnie.

– Kérem, jöjjön velem. Megismerheti a családomat, itt pedig egyedül lenne. Élvezze velünk a karácsony melegségét.

Enzo tétovázott, nem tudta mitévő legyen a szíve azt súgta fogadja el a meghívást. Először érezte felesége halála után azt a közelséget nő iránt, ami megérintette. Ugyanakkor a megszokás emléke marasztalta.

– Na, ne gondolkodjon ennyit! Jöjjön – kérte Leane.

Végül nem tudott ellenállni és az asszonnyal mégis elment Belfortba.

A lányáék úgy fogadták őt, mintha mindig is ismerték volna és megköszönték a segítségnyújtását. Jól érezték magukat együtt. Leane szívét megdobogtatta a férfi közvetlensége és az a szeretet, melyet kisugárzott magából. Kora este indultak vissza Enzo víkendházához.

– Köszönöm ezt a szép napot, rég nem volt részem ilyenben. A családja elragadóan kedves. Ma már ne induljon vissza Leane, ossza meg velem az estét kérem. Reggel biztonságosabb lesz az utazás – szólalt meg a férfi.

– Igaza lehet, nagyon köszönöm Enzo – válaszolta.

                    Kellemes, baráti hangulatban telt az este további része. Arra jutottak, hogy szívesen folytatják majd az ismerkedést és barátkozást az elkövetkezendő időben. Leane meghívta magához Enzot Dijonba.

Hirtelen a férfinak furcsa gondolat fészkelte be magát a fejébe és szinte váratlanul kérdezte meg az asszonyt.

– Leane, hol történt a baleset?

– Dijon és Dole között – válaszolta meglepődve a különös kérdésen.

Ekkor Enzot, mintha szíven ütötte volna a balsejtelem. Felállt és az íróasztal fiókjából elővett egy újságot, majd oda nyújtotta Leanenak.

– De…, hiszen… ez, ez lehetetlen – képedt el, szinte belesápadt az asszony.

– Igen…, ők voltak…. Ezt a sors keze intézte így – válaszolta Enzo, miközben átölelte Leanét.

Debrecen, 2022. 12. 29.

A történet Svédországban játszódik. Ella és Molly Malmöben élnek, pár háznyira laknak egymástól.  A szépkorúak társaságát bővítik. Ella már több mint tíz éve özvegy, egyedül él. A barátnője Molly régen elvált, volt egy – két kapcsolata, de mind meghiúsult különböző okok miatt. Ez olyannyira kiábrándította, hogy már nem is akart ismerkedni. A szerelem számára nem létezett, csak hiú ábrándnak tartotta. A szívét teljesen bezárta a férfiak előtt. Barátságos, nyitott és vidám természete miatt, ennek ellenére nagy baráti köre volt. Jól érezte magát egyedül is a bőrében. Ella, azonban sokat szenvedett a magányossága miatt. Sok évet élt a férjével együtt jóban – rosszban. Nehezen teltek mindennapjai, főleg az esték. Másik párkapcsolatról hallani sem akart természetesen.

            Molly sokat győzködte Ellát, kérte ne betegedjen bele a magányába. Idősebb korban is sokan találnak egymásra. Adjon magának egy utolsó esélyt. Nehezen mozdult ki otthonából, nem járt társaságba. A barátnője sokszor hívta, de nagyon ritkán tartott vele. Molly nagyon félt attól, hogy teljesen magába fordul és depresszióba fog esni.

Az egyik napon, postaládájában talált egy prospektust.  Stockholmban egy nevezetes hotel hirdetett fél áron egyhetes szállási lehetőséget programmal együtt szezonzáróként. Gondolt egyet és gyorsan átszaladt vele barátnőjéhez.

– Nézd Ella, mi volt bedobva a postaládába – mondta lelkesen.

– Tudom, én is láttam, de kidobtam – válaszolta egykedvűen.

– Figyelj már! Ez annyira jó lehetőség, fél áron egy hetet tölthetünk a fővárosban – folytatta Molly.

– Hívj mást Molly drágám, nekem nincs kedvem utazni – mondta lehangoltan.

– Ne viccelj velem, hol voltál utoljára?

– Ah, még a férjemmel régen.

– Édes Ellám, hidd el olyan jó lenne kicsit kimozdulni Malmöből. Egy teljesen más környezetben kicsit feltöltődni. Itt olyan egyformák a napjaid, neked is jót tenne – győzködte tovább.

– Nem is tudom, talán igazad van, még átgondolom – enyhült meg.

– Rendben, de ne sokat gondolkozz rajta, mert holnap le kell foglalni a szállást és a jövő héten már utazunk – válaszolta nagy örömmel.

Jól ismerte Ellát, tudta, hogy ez nála igent jelent, csak még meg akarta erősíteni a gondolatában az utazás tényét.

Egy hét múlva már Stockholm klímáját élvezték. Sok időskorú használta ki ezt a feláras lehetőséget. Az érkezéskor mindenki kapott programfüzetet. Mollynak és Ellának egész lakosztály állt rendelkezésükre. Az ablakok a tengerre néztek. A kikötőben különleges vitorlások és hajók sorakoztak. Igazán pazar látványt nyújtottak.

Az érkezésük estélyén a  vacsorát követően, zenés – táncos ismerkedési estet tartottak. Négyszemélyes asztaloknál ültek és hozzájuk két férfi foglalt helyet.

– Oscar vagyok – mutatkozott be illedelmesen.

– Frank – mutatkozott be ő is a hölgyeknek.

A két férfi nem ismerte egymást, csak a pincér odavezette őket. Az étkezés vidám, laza beszélgetéssel telt. Próbáltak néhány alap dolgot megtudni egymásról, ha már egy héten keresztül mindig ennél az asztalnál fognak közösen étkezni. Mindketten jóképű sármos, intelligens és szimpatikus férfiak voltak. Kiderült, hogy Frank szintén Malmöben lakik és egyedül él. Oscar pedig Borastól nem messze, egy lovasfarmon. A lovakat idomítja és versenyezteti. Sok díjat nyert már velük. Mollynak jó volt látni, ahogy Ella fokozatosan feloldódik a vidám beszélgetésben. Persze a tánc sem maradhatott el. Nagyon jól érezték magukat. A hosszú nap után kellemes pihenés várt rájuk. Az éjszaka csendjét a tenger zúgása törte meg, akár egy meditációs élmény.

Stockholm Európa egyik legszebb fővárosa. Több mint 50 híd köti össze a 14 szigetre épült székhelyet. Csodálatos az óvárosa több középkori, reneszánsz, gótikus, barokk építészeti stílus képviselteti magát és számtalan gyönyörű park terül el a városban. A svéd királyi család lakhelyeként szolgáló Drottningholm – palota, valamint Svéd Királyi Opera épülete kiemelkedő építészeti gyöngyszem. Számottevő múzeuma van és a fegyvertár is nagyon izgalmas. Itt királyi öltözékek, fegyverek, páncélok, koronázási hintók és néhány eszményien szép lovaskocsi található.  Nem lehet kihagyni a katonai őrségváltást sem, ami rendkívüli. 

A színház, templomok és a Skanzen is fantasztikus maradandó élményt hagynak az odalátogató kirándulókban. A kikötőből rendszerint indulnak hajók a város bemutatására.

Molly és Ella felszabadultan, boldogan nézték végig ezeket a káprázatos helyeket a csoporttal együtt. A két asztaltársuk persze mindig a  közelükben voltak. A hét lenyűgöző programjai és látnivalói annyira feltöltötte őket, úgy érezték, hogy szinte megfiatalodtak.

– Molly, én nagyon köszönöm neked, hogy rábeszéltél erre az útra. Sokat jelentett nekem – mondta lelkesen.

– Örülök kedves barátnőm, hogy jól érezted magad – válaszolta mosolyogva.

– Vajon az életem mit szól mindehhez odaát?

– Kedvesem, Gustav nagyon szeretett téged. Éppen ezért, amikor azt látja, hogy szomorú és boldogtalan vagy, akkor ő is az. Most viszont, úgy gondolom, ő is nagyon boldog, hogy végre vidámnak lát, mint egykor.

– Bár így lenne – sóhajtott nagyot Ella.

– Csak gondolj bele, ha fordítva lenne. Te azt szeretnéd, hogy az itt maradt párod boldogtalanul, sótlanul élje le a hátra lévő éveit azért, mert a sors őt szólította el hamarabb?

– Nem, biztosan nem szeretném, hogy miattam szenvedjen – válaszolta határozottan.

– Tudod, kettőtök közül ő vállalta fel azt, hogy előre menjen és várjon téged odaát a legteljesebb szeretetével.

– Köszönöm Molly! – mondta, miközben könnyes szemmel ölelte át barátnőjét.

– Gyere menjünk le és töltsük el az utolsó esténket itt, aztán még csomagolnunk is kell. Holnap irány a megszokott otthon – mondta nevetve.

Vacsora után Oscar elhívta Mollyt sétálni a parkba. Olyan igazi indián nyári este volt. Több mint két órát beszélgettek. A férfi szerette volna, ha közelebbi kapcsolatot építhetne ki vele.

– Nézd Oscar, te egy nagyon szimpatikus ember vagy. Köszönöm, hogy megismerhettelek. A baráti kapcsolaton kívül, azonban más nem működne közöttünk. Te a farmot nyilván nem hagyhatod, az én életem a városhoz kötődik. A távkapcsolatok pedig sohasem működtek – mondta Molly határozottan, de barátságos hangnemben.

– Sajnálom, de igazat kell, hogy adjak neked. Persze én abban gondolkodtam, hogy talán hozzám költözöl, ha későbbiekben úgy alakulna. Látom a városi életedet nem adnád fel soha – válaszolta szomorúan.

– Tudod, igaz az a mondás, hogy öreg fát már nem lehet átültetni, mert belehalna. A barátságunkat ápolhatjuk, ha te is szeretnéd és majd meglátogatunk Ellával.

– Ezt el is várom tőletek. Annyira jó hangulatban telt veletek ez a hét. Muszáj, hogy legyen folytatása. Frankot is nagyon megkedveltem, igazi barátság szövődött közöttünk. Ő már jelezte nekem, hogy majd meglátogat – válaszolta mosolyogva.

– Persze, mi is szeretettel látunk téged, ha egy kis időre el tudsz szabadulni a farmodtól.

– Drága Molly, nagy öröm számomra, hogy megismertelek benneteket, a reggelinél még találkozunk – majd kezet csókolt és elköszönt.

Ez idő alatt Ella és Frank az étteremben maradtak és hosszasan beszélgettek.

– Édes Ella, nagyon sajnálom a veled történteket. Tudod nekem sem könnyű. A családom számomra némi gyógyír, de ahogyan te mondod az esték magányosak. Jó lenne valakivel megosztani egy film, vagy koncert élményét, akár csak beszélgetni. Egy városban lakunk és ha nem vennéd tolakodásnak, néha megosztanád velem a magányos estéket? Mi lenne, ha adnánk magunknak egy utolsó esélyt?

– Kedves Frank, nagyon megtisztelő, hogy így gondolkodsz felőlem. Most nem tudok neked mit mondani, azt hiszem még gyógyulnia kell ennek a sebnek.

– Természetesen megértelek.

– Idővel, talán. Bízzuk a sorsra ezt az utolsó esélyt.

– Köszönöm Ellám ezt a rendkívüli estét – a szobájáig kísérte, majd kézcsókkal kívánt jó éjszakát.

            A hazatérést követően, sokat találkoztak Frankkal. Időnként kártyapartit rendeztek Ellánál vagy Mollynál. Jó néhányszor Frank hívta meg őket szerény hajlékába. Oscart is közösen látogatták meg és nagyon jól érezték magukat. Őszinte barátság szövődött négyöjük között. 

Debrecen, 2022. 11. 20.

              Aria Svájcban, Paradisoban nőtt fel. Kisközség a Lugano – tó partjánál. Itt az emberek többnyire túristák vagy a mezőgazdaságban dolgoznak. A tó két gleccser összetalálkozásánál keletkezett az ország déli csücskében. Meseszép környék és csodálatos hangulatú. A faluban élők odafigyelnek egymásra, barátságosak és segítőkészek.

             A lány első nagy szerelme Hans, akivel a tizenéves korukat együtt töltötték. Ők hatalmas területen szőlőt termelnek. Borászattal foglalkozik a családjuk már több generáció óta.

Az iskola elvégzését követően Hans a Berni egyetemen tanult tovább, míg Aria a Zürichi egyetemre nyert felvételt. A kapcsolatuk idő múltával teljesen megszakadt. A fiú, tanulmányait követően ott maradt, mert egy nagy cégnél kapott vezetői állást. Aria Zürichben él és egy előkelő lapnál újságíró.

Mindketten ritkán látogatnak haza, mert a munkájuk lefoglalja őket. Hosszú éveken át nem találkoztak és így nem is tudtak egymásról semmit.

Hans édesapja szeretné, ha a borászatukat a fiaik vezetnék majd tovább. Hiszen ez a családi vállalkozás mindig apáról fiúra szállt. Az öccse Lukas a szülői háznál maradt és segíti őket a munkájukban. A lakásukat idővel átalakították panzióvá, melyet édesanyja vezet.

Aria anyukája már korábban eltávozott az élők sorából. Édesapja egyedül viszi a gazdaságot, persze segítsége mindig akad, hiszen nagyon összetartanak a szomszédok.

Reggel, amikor beérkezett az irodájába Aria, az asztalán talált egy hivatalos levelet. Gyorsan felbontotta, mert látta, hogy Paradisoból érkezett. Elkezdte olvasni, és közben egyre jobban megteltek szemei könnyel. Felpattant székéről és futva rohant a főszerkesztő irodájáig.

– Luis! Azonnal haza kell utaznom, kérlek add át a  cikk megírását másnak. Nem tudom mikor jövök vissza – mondta zaklatott állapotban.

– Aria! – de hát mi történt?

A sírástól nem tudott megszólalni, csak átnyújtotta a levelet.

– Sajnálom, részvétem – mondta lehangoltan Luis, miután elolvasta és átölelte a lányt.

– Tudod, hogy mindenben számíthatsz ránk. Kérlek szólj, ha tudunk segíteni valamiben. A fiam, Florian majd elvisz. Ne vezess ilyen állapotban – ajánlotta fel.

– Nem, nem! Köszönöm, majd megoldom – válaszolta.

A lány gyorsan hazament a bérelt lakásába és összeszedett pár dolgot, aztán útnak indult. Kis idő múlva csörgött a telefonja Florian hívta.

– Édesem, hát miért nem szóltál nekem? Most tudtam meg apámtól, hogy mi történt. A tárgyalást nem tudom már lemondani, de holnap utánad megyek, hogy segítségedre legyek.

– Köszönöm Florian, de nem szükséges. Intézem a dolgokat és majd jelentkezem – válaszolta.

Régen nem volt otthon a kis szülőfalujában és több minden megváltozott, az épületek, üzletek csak az emberek egymás iránti szeretete és segítőkészsége maradt ugyanaz. Amikor a házhoz megérkezett a szomszéd fiát Luganot találta ott, aki nem hagyta felügyelet nélkül az édesapja portáját. Alig ismert rá, egészen megférfiasodott.

– Az utóbbi időben sokat gyengélkedett apukád és én voltam a jobb keze – mondta.

– Tudom, úgy szeretett téged, mintha a saját fia lennél. Nekem mindig azt mondta, hogy jól van és minden rendben van – válaszolta Aria.

– Nem akarta, hogy aggódj miatta, a szíve nem bírta és egyszerűen csak összeesett. Már nem tudtak segíteni rajta.

– Nagyon köszönök neked mindent.

– Nincs mit. Itt vagyok és segítek neked mindenben, de azt hiszem most jobb, ha magadra hagylak.

Aria pár hetet maradt, amíg elintézte a temetést. Ez idő alatt visszatértek lelkébe a régi idők emlékei. Átjárta szívét a kis faluját körül lengő szeretet, amit csak ott érzett. A csend, nyugalom és az a pazar látvány, amit Paradiso nyújtott. A munkája ugyan visszahívta a nagy város zajába, de fájt otthagynia az otthonát. Ekkor érezte először igazán, hogy mit is jelent számára az – otthon –.

Az ifjú hölgy ott tartózkodása alatt nagy segítségére volt Lugano és ezért hálás volt neki. Elég sok időt töltöttek együtt. A fiú szívesen udvarolt volna neki, mert nagyon megszerette a személyiségét. Tudta azonban, hogy a lány szerelme Florian, várja őt vissza. Igazán jó baráti viszony alakult ki közöttük, mivel a hasonló gondolkodásmód közel hozta őket egymáshoz.

Aria, úgy határozott, hogy nem tartja meg a farmot, mivel őt a munkája és Florian is a városhoz köti. Felajánlotta Luganoéknak megvételre, mivel ők a közvetlen szomszédok. Pár nap gondolkodási idő után megkötötték a szerződést, majd visszatért Zürichbe.

Hirtelen idegennek érezte magát ebben a nagy városban. A dinamikus lüktetés túl sok volt neki. Elmaradt a munkájával és Florian is sürgette az eljegyzésüket. Szeretett írni, már korábban hozzáfogott egy regényhez, de a munkája miatt lassan haladt vele. Csendre, békére és nyugalomra vágyott maga körül. Az eljegyzéssel járó ceremónia nem segített lelkiállapotán. Úgy döntött, hogy később visszamegy Paradisoba, aminek a szeretetteljes légköre egyre inkább hiányzott számára. Gondolta, ott nyugodtan befejezi majd a félbemaradt regényét.

Hans szülei felett is eljárt az idő. Lukas sokat segített, de egyedül már kevésnek bizonyult. A bátyja végül feladta a Berni munkáját és hazaköltözött a család örömére. Mindig szeretett túrázni az impozáns környéken. Az édesanyja által fenntartott panzió vendégeit rendszeresen csoportos túrákra invitálta. Ezzel megnövelte az odalátogatók körét és egyre népszerűbbé tette a magánszállásuk nívóját. 

Florian átvette a főszerkesztői munkát az édesapjától, mert Luis elment nyugdíjba. Mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy minél hamarabb megtartsák az esküvőt, de Aria ezt túl gyorsnak tartotta. Érezte, hogy magához akarja kötni teljesen és ez zavarta őt. Egyre bizonytalanabbá vált, hogy valóban Florian e az igazi. Alig találkoztak, a sok munka miatt és az is sokszor vitával végződött. Eleinte csak a szép és a jó fátyla burkolta be szerelmüket. A későbbiekben fokozatosan kezdtek kibontakozni a különbözőségeik. Ez abból adódott főleg, hogy Florian a városban nőtt fel és a neveltetési körülmények is mások voltak. A közösen szőtt terveik kezdtek eltérő irányt venni.

Aria szabadságra vágyott, egyedül akart lenni. Elérkezettnek látta az időt arra, hogy befejezze az álom regényét. Leadta a munkáját és felvette a kapcsolatot Hans édesanyjával, Ellával. Természetesen a panzió legszebb szobáját kapta meg. Nagy örömmel fogadta az asszony, lányaként szerette. Fáradtan, kimerülten érkezett meg, így rögtön lepihent egy kicsit.

Pár óra elteltével, már gyönyörködött a pazar kilátásban. Az ablak a tóra nézett és a lenyugvó nap fénye megcsillant a vízen. Lement az étkezőbe, hogy egyen egy pár falatot. Meglepte, hogy milyen sokan vannak a panzióban. Pont gyülekeztek egy közös kirándulásra. Ekkor még a lélegzete is elállt. Hans jelent meg, mint túravezető.

– Hans! Ez nem lehet igaz! Te hogyan kerülsz ide? – kérdezte meglepetten.

A fiú, persze ugyanúgy meglepődött, hiszen legalább jó tíz éve nem látták egymást. Ő megnövesztette a haját és varkocsba fogta. Aria, pedig rövidre vágatta a szép hosszú fekete haját. Nagyon jól állt neki, filigrán termetével, bájos arcával 18 – nál nem nézett ki többnek. Hans, alig ismerte meg. Amikor felocsúdott ámulatából, átölelte a váratlan vendéget.

– Én is ezt kérdezem tőled? – válaszolta.

– Hú, ez nagyon hosszú történet – mondta Aria.

– Rendben, akkor később beszélünk – válaszolta.

– Merre mentek?

– Ó, csak ide a közeli forráshoz az erdőbe piknikezni. Emlékszel rá?

– Igen persze…, – válaszolta mosolyogva a lány.

– Gyere te is – hívta Hans.

– Most nem köszönöm, nincs is ilyen felszerelésem. Ezzel nem készültem. Talán máskor.

– Rendben, ha visszajöttem folytatjuk.

Ezzel elvonult a csoporttal. Aria, csak dermedten nézett utánuk.

– Ella néni! Nem is mondtad, hogy Hans hazajött – kérdezte.

– Nem is kérdezted kislányom. Láttam rajtad, hogy mennyire elgyötört voltál. Hagytam, hogy kipihend magadat – szólalt meg huncut mosollyal az arcán.

– Csak látogatóban van?

– Nem, feladta a munkáját és végleg hazaköltözött. Mi ennek nagyon örülünk, mert tudod igen sok itt a munka és Lukas már kevés volt hozzá.

– Tényleg, ő merre van?

– A szőlőben segít Max bátyádnak, este, majd biztosan találkozol velük is.

– Elbűvölő lett ez a panzió, nagyon jó ötlet. A szobám pedig egyenesen varázslatos – dicsérte Aria.

– Köszönöm lányom örülök, hogy jól érzed magad benne. Meddig maradsz most?

– Egyenlőre nem tudom, szeretném a regényemet befejezni ezen a lenyűgöző helyen.

– Nagyon ügyes vagy, sok sikert kívánok neked hozzá. Szólj bátran, ha valamire szükséged lenne.

– Köszönöm szépen – és átölelte az asszonyt.

Aria elindult, hogy megnézze a szülői farmot. Lugano kint tevékenykedett a földön.

– Szia Lugano! – köszöntötte.

– Aria! Micsoda meglepetés! Te itt? – kérdezte és örömmel engedte be a lányt a kapun.

– Igen, most egy ideig az Ella néni panziójában szálltam meg.

– Ide is jöhetsz bármikor, ugye tudod?

– Köszönöm Lugano kedves vagy, de jó ez így.

– Megkínálhatlak egy pohár borral? Gyere be beszélgessünk – invitálta a lányt.

– Köszönöm, de inkább egy limonádét innék.

– Az is van – mondta széles mosollyal.

Leültek az ebédlőbe és jót beszélgettek.

– Szinte semmit nem változtattál.

– Igen jó ez így, nekem pont megfelel – válaszolta jó kedvűen.

– Talán vannak az itt maradt holmijaimból is?

– Persze megőriztem őket, gondoltam egyszer talán visszajössz értük. Belepakoltam egy dobozba, gyere odaadom neked.

– Szuper! Nagyon aranyos vagy.

Aria átvette a csomagot és el is köszönt a fiútól. Visszaérkezve kipakolt és boldogan konstatálta, hogy meg van a régi túracipője és egyéb dolgok, amire ittléte alatt még szüksége lehet. Előkészült a regény folytatásának írásához, de elég fáradt volt hozzá, így úgy  döntött, inkább lefekszik és jól kialussza magát.

Másnap korán, frissen ébredt, már átjárta az ottani levegő klímája. Remekül érezte magát, rádöbbent, hogy szíve mélyén mindig erre vágyott. Nem nyomasztotta a határidő, és a város zaja. Nincs pörgés, frusztráció. Florian sem igazgatja, hogy éppen mit csináljon. Minden csendes és nyugodt, a lelke megtalálta a harmóniát.

Reggeli után meglátogatta a barátnőjét Miát, akinek a falu központjában egy kis ajándéküzlete volt. Óriási örömmel borultak egymás nyakába. Egészen elbeszélgették az időt. Kiderült, hogy neki tetszik Lukas és pár hónapja már egypárt alkotnak. 

– Igazán örülök nektek Mia! Legyetek nagyon boldogok!

– Köszönjük szépen. Én is azt kívánom nektek Floriannal.

Aria arca hirtelen elkomorult.

– Talán valami baj van köztetek? – kérdezte Mia.

– Nem tudom, most nem akarok róla beszélni – válaszolta, majd elköszönt és visszament a szállásra.

Ebéd után a kávéját felvitte magával és hozzáfogott a könyv írásához. Egészen jól haladt vele, miközben a kávéját kortyolgatta. Késő délutánra járt, a teraszról hangokat hallott. Lement és látta, hogy a család kint vacsorázik. Ő bent akart leülni, hogy falatozzon valami keveset. Max bácsi, Hans édesapja, azonban meglátta és bekiáltott;

– Gyere lányom ülj le ide hozzánk, úgyis régen láttalak.

Hans csinált maga mellett helyet gyorsan Arianak. A szeretetteljes kölcsönös üdvözlés után, jó étvággyal fogyasztották el közösen a vacsorát.

– Hálásan köszönöm ezt a meghitt estét, rég volt ilyenben részem – szólalt meg Aria, miközben szemei könnyel teltek meg.

– Drága kislányom! Tudod, hogy hozzánk mindig hazajössz, saját lányunkként szeretünk téged – vigasztalta Max bácsi.

Ella néni leszedte a terítéket és Lukas segített neki. Max bácsi is elköszönt, hogy lepihenjen. Hans és Aria kettesben maradtak a fénylő csillagok társaságában. Ezernyi megbeszélni valójuk akadt az elmúlt időszakról.

A fiú szerelme újra fellángolt, vagy inkább ki sem hunyt. Titkon parázslott végig a szíve mélyén. Ő sem volt tudatában, de ezért nem talált párt magának az eltelt idő alatt, mert végig Ariát kereste minden lányban.

Fájó érzés kerítette hatalmába, amiért már menyasszony. Ugyanakkor mégis boldogság járta át minden sejtjét, hogy a közelében lehet.

Aria a következő napokban sokat dolgozott a könyvén, már majdnem befejezte. Közeledett a szüret ideje és ilyenkor minden kéz elkell. Ő is kiment a szőlőbe segíteni Hans családjának. Vidáman teltek a napok. Annyira jól érezte magát, nem sietett befejezni a könyvet, mert nem vágyott vissza a városba. Egyre inkább kezdte észrevenni magán, hogy hazaérkezett, itthon van.  Benne is újra éledt a Hans iránti szerelem, de nem mutatta ki. Magában küzdött az érzelmek viharával. Menyasszonya volt Flóriánnak és ezt egy pillanatra sem felejtette el. Időnként beszéltek telefonon.

– Aria! Kedvesem! Kipihented már magad? Hogy állsz a könyveddel? Mikor jössz már vissza? – záporoztak a kérdések felé.

– Florian, szeretném, ha eljönnél ide pár napra. Olyan jó itt, neked is jót tenne egy kis pihenés és megismerhetnéd a szülőfalumat – kérte.

– Drágám, ne kérj tőlem ilyet. Tudod, hogy nem lehet, rengeteg a munka és különben is én mit csinálnék ott? Te mikorra tervezed a visszajöveteledet?

– Pár nap és ott vagyok – válaszolta lehangoltan.

Neki ült és másnap estére befejezte a regényét.

– Aria, hiányoltalak ma – mondta kedves mosollyal az arcán Hans.

Befejeztem a könyvemet és holnapután reggel megyek vissza Zürichbe.

– Ilyen hamar? – kérdezte döbbenten.

– Igen, akadt egy kis dolgom is, és el kell intéznem – válaszolta komoly arccal a lány.

– Azt hittem itt maradsz a szüreti bálra.

– Sajnos nem tehetem Hans.

– Akkor holnap van kedved még egyet kirándulni a kedvenc helyünkre mielőtt visszatérsz?

– Nem tudom, talán – válaszolta zavartan.

Hans látta Arián, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem akart tovább faggatózni.

A lány éjszakája gondterhelten telt, mert vívódott azon, hogy mit tegyen. Egyre bizonytalanabb volt Floriannal kapcsolatban és Hansot egyre közelebb érezte magához, mintha mindig is vele lett volna. Másnap reggel túraruhát öltött magára és úgy döntött elmegy Hanssal kirándulni.

– Látom, döntöttél Aria – mondta széles mosollyal az arcán Hans.

– Igen, ezt a napot még a pihenésnek szentelem – válaszolta mosolyogva.

– Tegnap este, láttam bántott valami elmondod? – kérdezte.

– Nem akarok róla beszélni Hans, ne haragudj ezt magamban kell elrendeznem – mondta kissé gondterhelt arccal.

– Értem, de szólj, ha segíthetek – ajánlotta fel.

– Kedves vagy, köszönöm.

Ragyogóan sütött a Nap, és a sűrű fák lombjai közt megtört a fénye. Az óriás koronák néhol teret engedtek a kéklő égboltnak is. A levegő tiszta és hűvös volt. Csend honolt a tájon. Élvezettel lépkedtek a zöld gyepszőnyegen.

– Ez hiányzik nekem a városi forgatagban – szólalt meg Aria.

– Bármikor eljöhetsz, szeretettel látunk mindig, Floriant is hozd magaddal.

– Hm…,

– Mi a baj?

– Ő nem kívánkozik ide, már hívtam – mondta és újra elszomorodott.

– Sajnálom Aria.

Ekkor, hirtelen megbotlott a lány és Hans a derekánál fogva megtartotta. Hosszasan néztek egymás szemébe, majd ellenállhatatlanul megcsókolta Ariát.

– Ezt, nem lett volna szabad – mondta a lány, de a gyönyör az arcán jóleső érzésről árulkodott.

– Bocsáss meg kérlek – mondta Hans és elengedte.

Tovább haladtak az ösvényen és odaértek a kedvenc padjukhoz, itt leültek pihenni.

– Emlékszel? – kérdezte Hans, miközben a pad támasz részébe karcolt szívecskére mutatott.

– Igen – válaszolt mosolyogva.

– Aria! Tudnod kell, hogy az én érzéseim nem változtak irántad. Hiába volt annyi év és távolság. Én ma is igaz szerelemmel szeretlek téged. Egyetlen pillanatra sem feledkeztem meg rólad – vallotta be könnyek között.

– Köszönöm Hans, hogy ezt elmondtad. Én is így érzek irántad, bár nem lenne szabad – és szétmorzsolt egy könnycseppet.

– Aria! Szerelmem! Bontsd fel az eljegyzésedet és gyere vissza. Legyél a feleségem!

– Ó, Hans! – sóhajtott fel szomorúan és vállára hajtotta fejét.

Egy kis ideig még ott üldögéltek és elmerengtek a múlton, majd visszaindultak. Az este folyamán a lány összepakolt és elköszönt mindenkitől, mivel másnap korán szeretett volna indulni Zürichbe.  Reggel Hans már az ajtóban várta és segített a csomagokat kivinni a kocsihoz.

– Köszönöm.

– Aria, visszatérsz?

– Talán – mondta és beült a kocsijába.

Még egy utolsó pillantást vetett Hansra és a panzióra, majd elindult. A szíve a  fájdalomtól meghasadt és egy darabot ott hagyott belőle.

Először a bérelt lakásába ment, majd az irodába.

– Szia édesem! Hát megjöttél végre? – üdvözölte Florian.

Átölelte és megpuszilta.

– Képzeld itt annyi munka volt, hogy apámnak is be kellett segíteni. Örülök, hogy itt vagy. Gyere az irodádba, nézd itt vannak az asztalodon a dossziék. Nézegesd át őket – invitálta.

Aria, hirtelen nem tudott szóhoz jutni, csak lerogyott a székére. Mire felnézett Florian már nem volt sehol. Fejét kezeibe temetve ült egy darabig. A fejében csak az kattogott, hogy – Tényleg ezt szeretnéd csinálni? Tényleg erre vágysz életed végéig? Hirtelen felállt és bement Florian irodájába.

– Florian! Beszélnünk kell.

– Jó, szívem, de ne most, mert megbeszélésem van – hóna alatt a dossziéjával már indult az ajtó felé.

– Felbontom az eljegyzésünket és kilépek a cégtől.

– Tessék Aria? Mit mondtál? – fordult vissza megdöbbenve.

– Igen, jól hallottad.

– Ne viccelj velem, most nem érek rá.

– Soha nem érsz rá velem beszélni és ezt komolyan mondtam.

– Na, jó higgadjunk le mindketten. Munka után elmegyünk és a vacsoránál megbeszéljük – mondta, de már be is csukódott mögötte az ajtó.

Aria meghozta végleges döntését. Este Florian, mivel az irodában nem találta elment a lányért bérelt lakására és elvitte vacsorázni.

Sikerült néhány dolgot átbeszélniük. Florian végül megértette, hogy az ő útjaik nem egy irányba tartanak. Elfogadta a lány döntését és elengedte. Aria még pár nap alatt elintézte az ügyeit, majd összepakolt és elindult Paradisoba.

A kis faluban már elkezdődött a szüreti mulatság. Az első napon mindig nagy vásárt rendeznek a szőlő speciális termékeiből. A második napon must és bor versenyt tartanak. Este táncos mulatsággal zárják az ünnepséget. Igazi közösségi program, ahol mindenki ott van. Nagyon jól érzik magukat, beszélgetnek, mulatoznak és a jó zenére táncra perdülnek.

 Hans az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy Aria visszatér a szüreti bálra. Szomorúan egyedül ült az asztalnál. Nézte, ahogy mások boldogan szórakoznak. Az ajtó felé nézve, azt hitte csak látomása van. Aria ott állt boldog mosollyal az arcán. A fiú szinte futott a lány felé és karjaiba zárta.

– Soha többé nem engedlek el! – mondta.

– Hazaérkeztem Hans! Itthon vagyok! – és könnyeiket csókolták egymás arcáról. 

            Hamarosan megtartották az esküvőt, az egész kis- község ott volt a pompás ünnepségen. Aria a panzió vezetésében segített a továbbiakban Ella néninek. Közben persze írta a sikeresnél, sikeresebb könyveit. Gyökereihez visszatérve megtalálta önmagát. A boldogság virágainak szirmai harmóniában tartották lelkét.

Debrecen, 2022. 10. 11.

Amélia Floridában, Orlando városában lakik. Az egyetemen filozófiát tanít.  Két gyermekével egyedül maradt, mert tizenhárom év után a férje talált egy nála jóval fiatalabb nőt. Mary hat éves, George tíz éves.

A válás nagyon megviselte mindhármukat. Az ex- férje Európába költözött végleg az új barátnőjével, így a gyermekeit sem látogatja. Teljesen megszakított minden kapcsolatot velük.

Kolleganője Nancy, aki egyben a barátnője is, közvetlen szomszédságukban lakik, így sokat segít Améliának. Olyanok, mintha testvérek lennének. Marynek ő a keresztanyja.

– Nancy, nem tudom mitévő legyek – kezdte a beszélgetést Amélia és könnyeit törölgette.

–Miben segíthetek?

–  Nagyon sajnálom a gyerekeket. Sokat rontottak a tanulmányi eredményeiken, nem figyelnek, stresszesek. Nagyon nehéz velük – mondta elkeseredett hangon.

– Ne csodálkozz rajta, hiszen ez egy kegyetlen dolog volt az apjuktól.

– Igen, de ez nem mehet így hosszú távon. Arra gondoltam jó lenne egy pszichológus segítsége, hogy jobban feltudják dolgozni a történteket. Csak habozok, biztosan félnének, ha orvoshoz vinném őket. Lehet, hogy még rosszabb lenne a helyzet.

– Pedig, jónak tartom, én is észrevettem rajtuk, de gondoltam idővel jobb lesz – válaszolta Nancy.

– Én is ezt hittem, ám sajnos egyre rosszabb, mert mindinkább hiányzik nekik az apjuk. Máskor is volt, hogy elutazott a munkája miatt hosszabb időre, de hazajött. Azt várják, most is, hogy mikor jön már vissza. Nem tudják elfogadni, hogy ő lemondott róluk – mondta szomorúan.

– Figyelj, nekem támadt egy ötletem. A kollegánk Gary pszichológus és beszélhetnél vele. Biztosan segít, nagyon rendes – szólalt meg biztatóan, miközben átölelte barátnőjét.

– Tényleg igazad van, meg fogom keresni.

– Talán, az is megoldható lenne, hogy egyszer munka után eljönne velünk. Meghívjuk vacsira, mint egy kollégát és közben megismeri a srácokat. Valószínű megteszi, hogy időnként házhoz jön – folytatta Nancy.

– Ezt jól kitaláltad, de vajon mit szól majd hozzá Gary.  Mary és George szempontjából jó megoldás lenne valóban.

– Szerintem nem lesz probléma neki. Tudod egyedül él.

– Nem, nem tudok a magánéletéről semmit. Én nem ismerem közelebbről – válaszolta és kérdően nézett Nancyre.

– Fiatalon meghalt a felesége és családja sincs. Azóta csak a munkájának él.

– Sajnálom, nem lehet könnyű neki sem.

– Most mennem kell, de holnap beszélj vele feltétlen – kérte Nancy.

– Mindenképpen, utána beszélünk – mondta reménnyel telve Amélia.

Másnap, felkereste a kollégáját, aki éppen előadást tartott. Beült és végig hallgatta, nagyon tetszett neki. A diákok közözött is óriási sikert aratott. Az óra vége felé bemutatta az új könyvét, ami nem régen jelent meg. Éppen az elvált szülők gyermekeinek, az átélt traumájuk feldolgozásáról szólt.

Az előadás végén odament hozzá és elmesélte a problémáját. Rendkívül segítő kész, szimpatikus ember benyomását keltette Améliában. Gary egyből felajánlotta a segítségét és megbeszélték, hogy Péntek estére elfogadja a vacsorameghívást, hogy találkozzon Maryvel és Georgéval. Felméri az állapotukat és a továbbiakat majd megbeszélik.

Amélia boldogan számolt be barátnőjének a tapasztalatáról Garyvel kapcsolatban. Hálás volt azért, hogy őt ajánlotta neki. A vacsora és az este kiválóan telt, mindenki jól érezte magát, még a gyerekek is felengedtek egy kicsit. A férfi figyelte, minden rezdülésüket, testbeszédüket, arcmimikájukat. Sokszor nincs szinkronban a beszéd ezekkel a jelekkel. Sikerült külön – külön is kommunikálnia velük.

– Későre jár. Köszönöm szépen ezt a csodálatos estét – szólalt meg Gary.

– Örülök, hogy elfogadta a meghívást – válaszolta Amélia.

A hétvégén kidolgozott egy terápiát a gyermekek részére. Hétfőn egy ebéd mellett átbeszélték. Időnként elment hozzájuk, de olyan is volt, hogy hétvégén közös programot csináltak. Ezeken az alkalmakon Nancy is ott volt és hármasban gardírozták őket. Idővel egészen feloldódtak és lassan minden visszakerült a régi kerékvágásba. A tanulmányi eredményeik javulni kezdtek és Garyt nagyon megszerették. A terápia már befejeződött, azonban ez idő alatt olyan közeli baráti viszonyba kerültek, hogy továbbra is sok időt töltöttek együtt.

Amélia csinos és okos nő volt. Hosszú fekete haja a derekát érte. Mosolyával és kedves csillogó fekete szemeivel mindenkit elbűvölt. A férfi, már régen felfigyelt rá és rendkívül kedvelte. Jól esett neki, hogy hozzá fordult tanácsért. Az asszony válásuk után is viselte karikagyűrűjét. Ez Gary számára azt jelentette, hogy még nincs készen egy új kapcsolatra, mert még nem tudta érzelmileg elengedni a volt férjét. Emiatt nem is közeledett hozzá, ám titkon egész lényével szerette.

Amélia később elkezdett egy filozófiai szakkönyvet írni. Azért, hogy több ideje maradjon rá, Mary sokat volt Nancyvel. Gary pedig elvitte Georgét meccsre vagy valami fiús programra. A gyerekek egyre többet igényelték jelenlétét. A férfi lelke mélyén igazán örült ennek, mert vonzódott hozzájuk.  Mivel nem volt családja, Mary és George pótolták nála ezt az űrt.

– Na mit szólsz kedves barátnőm Garyhez? – kérdezte Nancy.

– Ő egy igazán kedves figura. Hálás vagyok, hogy őt ajánlottad. Egészen hozzászoktak a gyerekek. Nagyon jól megvagyunk, amikor itt van velünk.  Bárcsak a volt férjem lett volna ilyen.

– Ezt látom, na de te? – kérdezősködött tovább, kaján mosollyal az arcán.

– Jaj, Nancy! Nem tudom. Rendkívül helyes, figyelmes, udvarias és szeretetteljes.

– És? Mi a probléma?

– Nekem olyan fura, hogy nem nyit felém. Talán van barátnője, vagy nem tetszem neki. Nem beszélünk ilyenekről.

– Te szívesen vennéd az udvarlását?

– Azt hiszem, igen – mondta kissé bizonytalanul.

– Ameddig nem vagy biztos magadban, hogyan gondolod, hogy nyisson feléd? Szerinted ő ezt nem látja rajtad, hogy még nem állsz készen egy újabb kapcsolatra?

– Igazad lehet – válaszolta elgondolkodva.

– Na és a karikagyűrű, még mindig a kezeden van. Miért hordod?

– Tényleg, nem is figyeltem rá, már úgy megszoktam – mondta, miközben az ujját nézegette és a gyűrűt forgatta rajta. Talán majd leveszem.

– Na, akkor MAJD! Visszatérünk erre a beszélgetésre – szólalt meg Nancy nyomatékkal.

– Te is egyedül vagy, neked nem jön be?  – vágott vissza Amélia huncut mosollyal az arcán.

– Ha nem beléd lenne szerelmes, akkor talán. Rajtad kívül mindenki látja, hogy teljesen odavan érted és már régóta.

– Ez komoly? Tényleg nem vettem észre, jól titkolja – mondta jól eső mosollyal az arcán.

– Egyébként én régebbről ismerem. Nagyon tisztelem azért, amit és ahogyan csinálja. Tudod, hogy már annyit csalódtam, elég volt. A biológiai órámból kifutottam, így családom már nem lesz. Hozzászoktam az egyedülléthez, de ti, itt vagytok nekem és ez sokat jelent számomra. Azt viszont nagyon szeretném, hogy boldog legyél, hiszen a te helyzeted teljesen más. Két gyermekkel nagyon nehéz és még kicsik. Szükségük van egy apa pótlóra – tette hozzá mosolyogva.

– Igen, csak nehéz olyat találni, hogy a gyerekek is elfogadják. Meg egyébként is, még nem gondoltam így végig.

– Hát Gary, minden szempontból tökéletes, nagyon szeret benneteket.

– Na, majd látjuk. Az idő sok mindent megold. Megyek most dolgozni, mert sosem készül el a könyvem – zárta le a beszélgetést Amélia.

– Én meg leviszem magammal a srácokat, majd vacsi után hozom őket.

– Köszönöm neked!

Alig dolgozott egy órányit, amikor Gary hívta telefonon.

– Szia Amélia! Hogy telik a hétvégétek?

– Én dolgozom a könyvön, a gyerekeket pedig Nancy levitte magához.

– Szólj nyugodtan, ha tudok segíteni.

– Természetesen, nagyon köszönöm.

– Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek vacsorázni egy remek helyre? Talán jól jönne neked is egy kis kikapcsolódás.

– Igazad lehet. Elfogadom, köszönöm.

– Akkor hétre érted megyek.

– Rendben.

Amélia, gyorsan lement Nancyhez, ugyanis pont alatta lévő szinten lakott. Elmondta, hogy Garytől vacsora meghívást kapott. Megkérte, hogy a gyerekek hadd aludjanak nála. Éppen elkészült, amikor ránézett a gyűrűjére. Villámként cikázott elméjében az elmúlt évek történése. Újra átélte azt a fájdalmat, amit az exférje okozott neki és a gyermekeiknek. Szeme megtelt könnyel, majd lehúzta a gyűrűjét és a fiók melyére seperte.

Gary egy exkluzív étterembe vitte Améliát. Az asztalon gyertya és vörösrózsa csokor várta őket. A félhomályban andalító lágy zene szólt. Vacsora közben, természetesen észrevette, hogy már nem viseli a karikagyűrűt. Ez nagy előre lépés volt és megkönnyebbülten közeledett a választottjához. Végre kettesben lehettek és az este folyamán sokat beszélgettek életútjukról. Egyre közelebb kerültek egymáshoz.

Amélia igazából, most figyelte meg jobban Garyt. Az ősz haja ellenére, milyen fiatalos az arca. Fénylő kék szemeit kiemeli a kreol bőre. Nyílt, tiszta tekintete áthatolt a szíve hűvös páncélján és engedte, hogy ez az érzés felmelegítse teljes lényét.

– Köszönöm ezt a gyönyörű estét Gary – szólalt meg kedves mosollyal az arcán.

– Boldog vagyok, hogy megosztottad velem – és átölelte, majd búcsú csókot lehelt a homlokára.

Amélia, hamarosan befejezte a könyvét és meghívást kapott egy három napos konferenciára, ahol az előadása keretén belül bemutathatta. Nancy, mivel szakmabeli, szintén felkérték saját témájában felszólalásra. Gondban voltak, hogy mi legyen addig a gyerekekkel. Gary felajánlotta, hogy vigyáz rájuk és addig ott alszik velük. Ez nagy megkönnyebbülést jelentett számukra.

Amélia könyve nagy sikert aratott és voltak, akik jelezték felé, hogy majd szeretnének belőle egy – egy példányt. Az előadásokat követően közös vacsora és beszélgetés zajlott a hotel éttermében. Sokan gratuláltak személyesen is.

– Szia Amélia! Paul vagyok! – mutatkozott be.

– Gratulálok a könyvedhez, igazán nagy sikert aratott.

– Köszönöm szépen – válaszolta röviden Amélia.

Paul azonban nem hagyta ennyiben, innentől szinte egész este a sarkában volt. Bókolt, hízelgett és udvarolni kezdett neki.

– Bocsánat Paul, elrabolhatnám tőled egy kicsit a barátnőmet? – ezzel karon fogta és jóval távolabb sétáltak.

– Te ismered Pault? – kérdezte Amélia.

– Jaj, drágám ki ne ismerné. A legnagyobb nőcsábász és minden konferencián talál újat magának. Ezért is választottalak le tőle, mert a végén még nem tudnál tőle megszabadulni. Vigyázz vele, mert rámenős és pár hónap múlva úgyis lelép valamilyen ürüggyel. A társaság már beszél rólatok, hogy na, Paul megtalálta a következő áldozatát.

– Nancy köszönöm, hogy szóltál, de nem hiszem, hogy bármit is akarna tőlem, csak odajött gratulálni.

– Rendben, én szóltam – mondta Nancy furcsa arckifejezéssel az arcán.

Alig fejezték be a beszélgetést Paul máris ott termett kezében két pohár pezsgővel.

– Igyunk a sikeredre drága Amélia – és széles mosollyal az arcán átnyújtotta az egyik pohár pezsgőt.

– Köszönöm – és udvariasságból belekortyolt.

Paul egész este szóval tartotta és mindenről kikérdezte. Magáról nem sokat beszélt, csak annyit lehetett tudni, hogy egyedül él. Elmesélte Améliának, hogy nagyon vágyna már családra, de még nem találta meg az igazit. Közben persze folyton dicsérte a nőt, milyen okos, milyen csinos. Első látásra úgy érezte, hogy ő az igazi. Engedje meg neki, hogy közelebbről megismerhesse. Őt nem köti semmi a jelenlegi városba, szívesen feladná miatta. Együtt élhetnének és dolgoznának, mert biztosan átvenné az Orlandoi egyetem. Lehengerlő stílusával, már a közös jövőjüket is felvázolta. Közben pedig több pohár pezsgő is legurult. Amélia alig tudott szóhoz jutni tőle, csak ámult.

– Kedves Paul, ez mind szép és jó, amit te most itt elmondtál, talán megvalósítható is, de az idő majd eldönti. Nekem túl gyors ez a tempó ne haragudj.

– Igen, tudom. Bocsáss meg, de nem akarlak elveszíteni.

– Ne bolondozz, hiszen alig ismerjük egymást.

– Hidd el nekem olyan, mintha már régóta ismernélek.

– Jó, majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Most én felmegyek a szobámba – mondta Amélia és a poharát a férfi kezébe nyomta.

Paul egészen az ajtóig elkísérte. Szorosan magához ölelte és megcsókolta. Amélia gyorsan kibontakozott a karjaiból.

– Jó éjt – és becsukta az ajtót maga mögött.

Hajnal háromra járt az idő. Nancy már az első álmán is túl volt, de felébredt.

– Még most jöttél fel?

– Igen, de kissé fáj a fejem. Azt hiszem túl sok pezsgőt ittam.

– Mesélj, mi történt?

– Jó fej ez a Paul, csak kicsit gyors a tempója – válaszolta mosolyogva.

– Ugye nem sikerült elcsábítania?

– Nem tudom, mintha éreznék iránta valami perzselőt.

– A sok pezsgőtől drágám!

– Nancy, ne már! Nem adok a pletykákra. Mindenki megváltozhat és kaphat egy új esélyt.

– És mi lesz Garyvel?

– Őt is szeretem, de másképpen, nem tudom. Teljes a káosz a fejemben és a szívemben is.

– Na jó, tudod mit? Aludd ki magad rendesen, hátha holnapra elmúlik. Jó éjt.

– Jó éjt – és bedőlt az ágyba.

A hátra lévő időben Paul és Amélia többnyire együtt voltak, hogy jobban megismerjék egymást. Az asszony megkedvelte őt. Szakma krémjébe tartozott, a sportos, életvidám, kissé bohókás férfi, aki igyekezett mindig a kedvében járni. Megbeszélték, hogy a hétvégéket együtt töltik, aztán majd alakulnak a dolgok maguktól.

Az első hétvégén Amélia ment el Paulhoz, nagyon jól érezte magát nála. Úgy volt, hogy következőn ő megy hozzájuk, hogy megismerje a gyerekeit. A férfinek azonban közbe jött valami. Több, mint egy hónap után jutottak el oda, hogy meglátogassa Améliáékat.

A gyerekek részéről a fogadtatás, rosszul sikerült. Pedig drága ajándékokkal lepte meg őket. Duzzogva vonultak be a szobáikba és nem voltak kíváncsiak Paulra. Gary hiányzott nekik. Ő ugyanis igyekezett távol maradni. Nem akarta megzavarni jelenlétével az alakuló kapcsolatot. Annyira szerette Améliát, hogy csak boldognak akarta látni. Fájdalmasan élte meg, hogy az általa szeretett nő másba lett szerelmes. Újra teljesen a munkájába temetkezett. Sokat gondolt rájuk, ilyenkor mindig könnybe lábadtak a szemei.

Egy idő után feltűnt Améliának, hogy Paul nem keresi a kapcsolatot a gyermekeivel, és nem is tesz azért semmit, hogy elfogadják őt. Sőt még tőle is kezdenek eltávolodni. Beszélgettek erről, de a férfi meg is mondta, hogy ő nem egy lelkizős típus. Úgy gondolja, ha majd együtt laknak, akkor hozzá szoknak és nem erőlteti. Ezzel le is zárta mindig a témát. Legtöbbször csak ő utazott a férfihoz. Nancy ilyenkor vigyázott Maryre és Georgéra.

Az egyik hétvégén úgy volt, hogy ismét Paul jön hozzájuk, de utolsó pillanatban lemondta, hogy közbejött neki egy megbeszélés. Amélia érezte, hogy nincs ez így rendben és mindenképpen személyesen akart vele beszélni a közös jövőjükkel kapcsoltban, ezért odautazott. Becsengetett hozzá és egy fiatal fekete hajú lány nyitott ajtót egy szál törölközőben.

– Maga kit keres, mit akar itt? – kérdezte flegma hangnemmel.

Amélia a döbbenettől, alig tudott megszólalni hirtelen.

– Mondja már, mert megfázok.

– Paullal szeretnék beszélni – válaszolta hebegve.

– Paul! Itt egy nő téged keres! – kiabálta be.

– Ugyan már, mit akar? Küld el! – kiáltott vissza a hálószobából.

– Hallotta.

– Csak egy percre jöjjön ki – kérte.

– Paul, a nő nem tágít, gyere már! – kiabált be ismét.

– Jó, mindjárt – válaszolta kelletlenül és felkapott egy köntöst magára.

Ahogy kilépett az ajtón és meglátta Améliát, még a víz is kiverte, meg sem tudott szólalni.  Ő sem szólt semmit, ekkorra már megteltek szemei könnyel és csak annyit akart, hogy szemébe nézhessen. Hátat fordított és elment.

– Ez meg mi volt Paul? – kérdezte a fiatal nő.

– Semmi, csak a volt exem – válaszolta és úgy tett, mintha mi sem történt volna.

Amélia végtelen fájdalmában végig sírta a haza utat. Szinte sokszor azt sem látta könnyeitől, hogy merre jár. Egyszer csak erős ütést érzett a lábánál és elesett. Arra eszmélt fel, hogy elütötték.

– Jól van hölgyem?

– Igen, persze – mondta és megpróbált felállni, de visszaesett, mert a lába nem engedte.

– A lábam fáj és nem tudok ráállni, kérem segítsen – szólt a férfihoz, aki elütötte.

– Nem, maradjon. Hívom a mentőket.

Améliát kórházba szállították, darabos törése lett a lábszárának és azonnal meg kellett műteni. Még volt annyi ideje, hogy telefonált Nancynak a balesetről. Ők rögtön bementek hozzá, de a gyerekeket nem engedték be. Nancy felhívta Garyt, hogy mi történt és megkérte menjen oda. Így felváltva tudtak bemenni Améliához.

A műtét után még nem tért magához és éppen Gary volt bent nála. Az ágya mellett ült egy széken, miközben fogta a kezét és könnyeivel áztatva csókolgatta.

– Drága Améliám, ha tudnád, hogy én mennyire szeretlek téged.

Ekkor, megszorította Gary kezét és a könny végig gördült az arcán. Majd lassan kinyitotta a szemét, felé fordult és annyit mondott;

– Bocsáss meg nekem.

– Nagyon szeretlek és amíg élek vigyázni fogok rátok szerelmem, ha te is így akarod, kellesz nekem – válaszolta.

– Igen, drága Gary – válaszolta kedves mosollyal az arcán, majd boldog csókban forrt össze ajkuk.

Nancy és a gyerekek a folyosó üvegjén keresztül látták őket és boldogok voltak, hogy végre egymásra találtak.

Később Amélia elmesélte Nancynak a történteket Paullal. Egy hét múlva hazaengedték, de még fekvő gipsszel. Gary végig ott volt vele és segítette a gyógyulásban.  Paul, még egy darabig hívogatta, mert szerette volna kimagyarázni magát, de Amélia nem adott neki lehetőséget és fel sem vette a telefont. Amélia, ahogy lábra állt, összeházasodtak Garyvel. Egy igazi boldog család lettek.

Debrecen, 2022. 10. 02.

               Louisnak jól menő mérnöki irodája van, míg felesége, Claire jogászként egy jogi iroda vezetője. Fia Lucas szintén jogot végzett és az édesanyja irodájában dolgozik ügyvédként. Lányuk Chloé, nemrég érettségizett és a tizennyolcadik születésnapjára készül.

               A szülők nagy meglepetés bulit szerveznek neki. Mindenkit meghívnak az eseményre. Közeli kollégákat, barátokat, rokonokat, szomszédokat. Chloé úgy tudja, hogy csak az ő barátnői lesznek jelen. Erre az alkalomra külön egy rendezvényszervezőt kértek fel, aki gondoskodik a birtok feldíszítéséről és ételek, italok felszolgálásáról. A meghívókat a szülők rendezik, míg a zenéről Lucas gondoskodik, mivel van egy zenekara, melyet még a gimnáziumban alakított barátaival. Mindkét gyermekük zenei tehetség, Chloé ebben az irányban fog továbbtanulni, hiszen sikeres érettségin és felvételin van túl, melyet egyszerre ünnepelnek a születésnapjával.

Eljött a várva várt nap. Szülei és bátyja az ágyánál állva elsőként köszöntötték az ifjú hölgyet. Nagy meglepetés érte, amikor kiment és látta a gyönyörűen feldíszített birtokot. Rövid időn belül elkezdtek szállingózni a vendégek is. Ekkor lepődött meg igazán, hogy milyen nagy ünnepséget szervezett a családja részére, nagyon boldog volt. A vendégek sorra köszöntötték, Chloé ragyogott az örömtől. Noah ügyvéd, bátyja kollégája és édesanyja irodájában dolgozott ő is. Sármos fiatalember, aki ezt ki is használta a lányok körében. Nem tudott hosszú ideg megmaradni senki mellett és egy barátnő mindig csak addig tartott számára, amíg meg nem ismert egy másik csinos lányt, ez köztudott volt róla. Megakadt a szeme Chloén is. Egész idő alatt a lány körül sürgött – forgott és nagyon figyelmesen udvarolni kezdett neki.

– Szabad egy táncra? – kérdezte.

– Igen, örömmel! – válaszolta ragyogó mosollyal az arcán.

Noah az a típusú férfi, aki minden nőnek tetszik, így Chloé is áldozatául esett. Igazi első szerelmi érzés lángolt fel benne. Messziről látszott, hogy milyen örömmel fogadja a férfi közeledését. Azonban ezt nem mindenki nézte jó szemmel. A bátyja mindig úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére, ezért igen csak felforrt a vére, amikor meglátta Noah-val.

– Szabad lesz kedves hugicám? – és lekérte táncolni.

– Persze, szeretett bátyám – válaszolta. Szemével azonban Noaht követte, hogy merre megy.

– Figyelj rám, Noah-val nem lehet semmi köztetek! Megértetted! – mondta indulatosan.

– Miért? Hiszen olyan helyes és kedves fiú – csodálkozott Chloé.

– Igen, ameddig meg nem kap! Aztán otthagy egy másikért. Nem akarom, hogy tönkretegye az életed! Vedd komolyan, amit mondtam!

– Jól van, de okos vagy! Mintha a szerelemnek lehetne parancsolni! – válaszolta, most már ő is indulattal.

– Vedd tudomásul, hogy nem fogom engedni!

– Már felnőttem, azt csinálok, amit akarok! Hagyjál! – és otthagyta fivérét.

Lucas nem gondolta, hogy már ennyire elkésett ezzel. Látta, amint húga odamegy Noah-hoz és újra meghitten együtt táncolnak. Majd amikor vége lett a számnak, odament hozzá.

– Gyere egy picit légyszíves, beszélni szeretnék veled. – hívta el karonfogva Noah-t.

– Igen itt vagyok, mondd! – kérte Noah.

– Figyelj, szállj le húgomról, de gyorsan!

–Miért? Nem is tudtam, hogy ilyen csodálatos húgod van!

– Azért, mert nem engedem, hogy azt tedd vele is, amit a többi nőddel! Nem fogod kihasználni az érzéseit és tönkre tenni!

– Ne viccelj már Lucas! Chloé felnőtt nő és sem ő, sem én nem fogjuk az engedélyedet kérni, ha úgy alakulna.

– Vagy békén hagyod a húgomat és keresel magadnak mást, vagy azonnal menj el innen!

– Te teljesen begőzöltél! Tudod mit, inkább tényleg elmegyek – válaszolta.

– Azt hiszem így lesz a legjobb mindenkinek.

Kis idő múlva, Chloé nem találta Noah-t.

– Lucas, hol van Noah? – kérdezte.

– Elment, sürgős dolga akadt – válaszolta közömbösen.

– Ezt nem hiszem el! Te elüldözted? Hogy lehetsz már ilyen? – és ezzel ott hagyta.

Az ünnepség vidáman folytatódott, mintha semmi sem történt volna. A hangulat remek volt a résztvevők nem vettek észre ebből a kis incidensből semmit. Már későre járt, amikor lassan elkezdtek távozni. Chloé tartózkodó és visszafogott volt, ami egyébként nem jellemző rá.

–Mi történt? – kérdezte másnap reggel az asztalnál édesanyja.

– Kérdezd meg Lucast! – válaszolt a lány ironikusan.

Erre a fiú elmesélte a tegnap történteket.

– Húha! Kislányom, a bátyádnak igazat kell adnom, helyesen cselekedett. Noah, rendkívül tehetséges, jó ügyvéd. Azonban a magánélete teljes zűrzavar.

– Elhiszem, de mindenki változhat és kaphat egy esélyt – mondta Chloé.

– Ez, igaz! De, ha lehet, ezt ne te add meg neki – válaszolta Claire.

Noah, először bosszús volt a történtek miatt. Azonban elgondolkodott rajta és belátta, hogy fordított helyzetben, ő ugyan ezt tette volna a húgáért. Nem akart bonyodalmakat, hiszen Lucas a kollégája és ráadásul az anyja irodájában dolgozik. Túllépett a dolgon, nem haragudott senkire, csak magára. Rádöbbent, hogy nem folytathatja tovább ezt a link életmódot. Elhatározta, megváltoztatja életét. Ettől függetlenül a lány elhódította szívét. Magában tartotta, hogy minden gondolata Chloé volt. Számára az a születésnapi parti felejthetetlen maradt.

A lány, ugyanígy érzett, de ő mégsem kereshette meg Noah-t. A fiú, azonban távol maradt. Így minden idejét a tanulmányainak szentelte és külön gyakorolt a koncertre, amit az egyetem rendezett a legjobbak részére. Talán már túlhajszolta magát gondolta, mert időnként kicsit megszédült. A városban mindenhol kiplakátozták az előadást. Noah rögtön kiszúrta a fellépők között a lány nevét. Elhatározta, hogy mindenképpen elmegy rá. Nagyon jól sikerült hangverseny volt, fantasztikus élményt nyújtottak mindenki számára. A végén odament gratulálni Chloénak. A lány szemei felcsillantak és a szíve is hevesebben vert.

–Nagyon eltűntél a születésnapom óta Noah! Mi történt? – kérdezte.

– Mindennek meg van az oka Chloé, az én szívemet örökre rabul ejtetted, de ne itt beszéljük meg – válaszolta a fiú.

Elhatározták, hogy másnap találkoznak az egyik kávézóban. Óriási izgalommal várták mindketten a randit, persze a család előtt hallgattak róla. Noah elmondta a születésnapon történteket Chloénak, amit persze ő már tudott. Bevallotta neki, hogy sajnálja, de akkor igaza volt a bátyjának. Elmesélte, hogy ez a pont volt az, amikor elgondolkodott az élete felett és eldöntötte, hogy változtat rajta. Azóta visszafogott, komoly férfi vált belőle, aki szinte csak a szakmájának él.

– Az eltelt idő alatt, úgy gondolom, hogy bátyádnak és szüleidnek is bebizonyítottam, hogy most már méltó vagyok hozzád, ha te is úgy gondolod – mondta Noah.

Chloé, hirtelen meg sem tudott szólalni a meglepetéstől. Könnyes tágra nyílt szemekkel nézett Noah-ra.

– Igen, szeretném – válaszolt halkan.

Majd vágytól hevült csókban forrt össze ajkuk. Egy ideig még titokban találkozgattak. Közeledett a karácsony és nem akartak tovább titkolózni. Szerették volna, ha elfogadja a család őket és együtt töltenék boldogan az ünnepet. Egyik alkalommal reggeli közben, így szólt Chloé;

– Anya, Apa és Lucas! Nagyon szeretlek benneteket, de végtelenül szeretem Noah-t is. Szeretném, ha elfogadnátok, hogy egy ideje már egy pár vagyunk, mert nem szeretnénk tovább bujkálni.

Egy pillanatra megállt a levegő és a falatok, majdnem a torkokon akadtak.

– Jön a karácsony és ezt szeretnénk a családdal együtt, boldogan eltölteni – folytatta.

– Kislányom, ez a te életed, a te választásod. Felnőttél már és úgy gondolom, hogy nekünk kötelességünk a döntésedet elfogadni. Függetlenül attól, hogy nekünk mi a véleményünk – válaszolta Claire.

– Én, nem ismerem ezt a férfit, csak annyit tudok róla, amit anyád és Lucas elmesélt még akkor a születésnapod után. Azóta eltelt pár év. Amennyiben változott, szívesen megismerkedem vele, hívd el holnap vacsorára. De, ha bánatot okoz, az én egyetlen, drága kislányomnak, velem gyűlik meg a baja – tette hozzá Louis.

– Drága kis húgom, mindig óvtalak és vigyáztam rád, már amennyire hagytad. Belátom, hogy ez egy idő után nem megy, hiszen felnőttél és meg van a saját életed. Azonban tudd, hogy én mindig itt leszek neked és csatlakozom apához. Mond meg neki, ha nem hord a tenyerén, akkor a mi tenyerünkkel fog megismerkedni. Legközelebb nem leszek olyan úriember – mondta mosolyogva.

– Imádlak benneteket és köszönöm! Akkor holnap este! – ujjongott boldogan, majd elviharzott.

– Hát ennek is eljött az ideje – sóhajtott fel Louis.

–Egyébként tényleg sokat változott az utóbbi időben előnyére Noah – fűzte hozzá Claire.

– Valóban, ahogy visszagondolok a születésnap óta, mintha kicserélték volna. Eleinte azt hittem csak azért olyan visszafogott, mert megsértődött. Ám később bocsánatot kért és elmondta nekem, hogy igazam volt, ráébresztettem helytelen életmódjára, ami nem vezet sehová és meg akar változni – mesélte Lucas.

Másnap a vacsora vidáman telt és mindenki megelégedéssel állt fel az asztaltól. A fiatalok, nagyon örültek, hogy a család befogadta Noah-t. Hatalmas megkönnyebbülés volt ez számukra. Annál is inkább, mert Chloénak már az utolsó vizsgáira kellett ráhangolódnia. Nyakukon volt a karácsony is, melyre nagy izgalommal készült mindenki. Chloét többször gyötörte fejfájás és időnként a szédülése is előjött. A feszített tempó, ami most körülötte zajlott ezt indokolhatta, így nem foglalkozott vele.  A karácsonyi ünnepeket örömteljesen töltötte együtt a család. Noah, annak rendje és módja szerint megkérte Chloé kezét, aki majd elájult a meglepetéstől, de boldogan mondott igent. Az eljegyzés után Noah odaköltözött hozzájuk. Chloé tavasszal sikeresen lediplomázott és nyárra kitűzték az esküvőt. Az egyik reggelen, a lány csak a teáját itta meg, ott hagyva a reggelijét.

– Mi a baj kislányom?

– Nem tudom, nincs étvágyam, úgy émelygek – válaszolta.

– Csak nem terhes vagy? – kérdezte Claire.

– Nem hiszem – válaszolt kedvetlenül.

–Na, jó ez így nem megy tovább, azonnal hívd fel az orvost. Most már nincs stressz, hogy arra fogd. Ennek ki kell deríteni az okát – kérte.

Chloé beleegyezett, mert őt is aggasztotta, hogy egyre sűrűbben van rosszul. Labor, és minden egyéb vizsgálatok során ment keresztül. A terhességet legelőször kizárták. A CT eredménye azonban már igen aggasztó volt. Az orvos közölte vele, hogy agydaganata van. Olyan helyen, ami sajnos jelenleg nem műthető.  Nem mondott neki többet, mert látta, hogy ez is sokkolta, viszont kérte tőle, hogy küldje el a szüleit hozzá. A lány szinte fel sem fogta hirtelen, azt sem tudta, most mitévő legyen. Amikor hazament elmondta az eredményt és átadta az orvos üzenetét, hogy másnap menjenek be hozzá a szülei. Csak azon jártak a gondolatai, hogy így nem mehet hozzá Noah-hoz. Viszont, azt is tudta, hogy minden percét, ami még hátra van, vele szeretné tölteni. Természetesen ő akarta közölni a rosszhírt kedvesével. Este, amikor a munkából hazaért, izgatottan kérdezte;

– Drágám! Mik az eredményeid? Mit mondott a doki?

Chloé, könnyes szemmel közölte vele, amit az orvosa elmondott. Noah-ból feltört a hangos zokogás.

– Nem lehet! Kell lennie valamilyen megoldásnak! Nem fogom hagyni! – kiáltozta.

– Noah! Így nem mehetek már hozzád feleségül – mondta könnyeivel küszködve.

– Chloé! Édes szerelmem, nem hagyhatsz itt! Meglátod, találunk majd megoldást – átölte, mint aki soha nem akarja elengedni. Arcukon könnyeik összemosódva peregtek.

Hosszú és gyötrelmes éjszaka következett mindenkinek. Másnap reggel az orvos tájékoztatta a szülőket az eredményről, hogy lehetetlen megoperálni, majd hozzátette;

–  Kérem, hogy ne hagyják egyedül, mert egyre sűrűbben lesz rosszul és egyre súlyosabb lesz az állapota. Sajnos, csak egy fél éve van hátra.  Ezt nem mondtam el a lányuknak, mert túl sok lett volna neki. Önöknek viszont fel kell készülni rá.

A hír hallatán teljesen összeomlottak. Chloénak nem merték elmondani a teljes igazságot továbbra sem. Lucasnak és Noah-nak, azonban beszámoltak részletesen arról, amit az orvos mondott. Teljesen kiborultak, mert abban bíztak talán lesz remény az operációra.

– Nem adhatjuk fel! Valamit csak kell tennünk! – kiáltotta Noah.

– Én kitaláltam valamit – szólalt meg Claire.

–Mond anya! – kérte Lukas.

– Te Noah! Chloé mindig nagyon vágyott Velencébe és Rómába, ha nem tévedek odaterveztétek a nászutat.

– Igen, így van. Már a szállást is lefoglaltuk.

– Menjetek el most, hozzátok előre.

– Most? Hát hogyan? – kérdezte Noah.

– Chloé, most még olyan állapotban van, hogy elmehet és egy kis kikapcsolódás nem árt egyikőtöknek sem. Had legyen boldog és vidám, tégy meg érte mindent! Mi meg addig minden szálat beizzítunk, hogy találjunk olyan orvost, akárhol a világban, aki hajlandó a műtétet vállalni a leletek alapján.

– Ez tényleg jó ötlet! – mondta Louis és Lucas szinte egyszerre.

– Rendben, akkor legyen így. Máris intézem a szállást és a repülőjegyeket, ha valami van, azonnal értesítsetek és jövünk haza – válaszolta Noah.

– Ez természetes! – fűzte hozzá Claire.

A fiú rábeszélte Chloét, hogy most utazzanak el, kapcsolódjanak ki ebből az egész légkörből. A lány elfogadta, hisz érezte, talán ez az utolsó lehetősége, hogy megláthassa Rómát és Velencét. Két hetet töltöttek ott, időnként voltak panaszai Chloénak, de nem befolyásolta az ottlétük boldog hangulatát. Eközben, izzottak a telefonvonalak, minden szóba jöhető sebészt felhívott a család. Sajnos nem jártak eredménnyel, senki sem vállalta a műtétet. A kétségbeejtő helyzeten, szinte alig tudtak úrrá lenni. Noah, ahogy telt az idő egyre jobban aggódott, semmilyen hír nem érkezett a családtól és tudta, hogy ez mit jelent.

Hazaérkezésük után, Chloé egyre sűrűbben és egyre rosszabbul lett. Többször kórházba is került. A lány érezte, hogy nem sok van hátra. A családja végsőkig mellette állt. Noah egy percre sem mozdult mellőle és az utolsó pillanatig fogta a kezét.

Debrecen, 2021. március 25.

Nina Montpellier-ben él, és már neves újságíró. A legjobb barátnői Charlotte és Zsüliett. Az egyetem elvégzését követően nemsokára férjhez ment. A három lány közül ő volt az első. Azonban a házassága nem sikerült, és pár év után elváltak.

Charlotte nagy szerelemre lobbant egy Peter nevű mérnök iránt, aki Lorient-ben élt ugyan, de éppen Montpellier-ben akadt munkája. A kapcsolatuk komollyá vált, és egy év elteltével már összeköltöztek Lorient-be.

Ninának csak Zsüliett maradt, akire számíthatott. Szülei ugyanis már nem éltek, és testvére sem volt. A válás után teljesen kiborult, elege volt mindenből. A munkája sem érdekelte, pedig imádta. A csalódás, amit férje okozott, egy életre szóló mély nyomot hagyott a lelkében. A vidám természetű lány arcáról eltűnt a mosoly és éjszakánként telesírta a párnáját. Zsüliett látta, hogy Nina egyre mélyebbre süllyed a depresszióba.

– Nina! Ez nem mehet így tovább! – mondta.

– Tudom, de annyira fáj, annyira bíztam benne és annyira szerettem őt!

– Tudod mit? Utazzunk el Párizsba! – kiáltott fel

Zsüliett.

– Ezt hogy? Hogyan gondolod? – kérdezte meglepődve Nina.

– Nézd, szerintem jót tenne egy kis változatosság. Kimozdulnál innen, hisz itt minden rá emlékeztet. Így nem fogsz tudni egyhamar túllépni rajta. Teljesen belebetegszel már. Különben is, emlékszel? Megfogadtuk, hogy két hetet eltöltünk Párizsban, csak mi hárman lányok.

– Ja, igen emlékszem. Na, ebből nem lett semmi. Charlotte már itt sincs.

– Ez igaz, de mi még elmehetnénk. Mit szólsz hozzá?

– Hát, nem tudom, nem rossz ötlet.

– Remek, akkor én lefoglalom a szállást, a jövő héttől jó lesz?

– Igen, elintézem addig a szabadságot. Zsüliett, nagyon köszönöm neked, amit értem teszel.

– Ne köszönd. Majd meglátod, milyen jól fogjuk érezni magunkat! – mondta ő nevetve.

Egy luxus hotelben szálltak meg. Igazán minden kényelem adott volt számukra. Párizs gyönyörű, teljesen lenyűgözte őket. Egy napon ebéd után kiültek a parkba a szökőkút elé. Sokan csodálták meg az elbűvölő alkotást, szinte alig volt hely körülötte.

– De jó lenne itt maradni, itt élni! – sóhajtozott Zsüliett.

– Bizony, fényűző város. Mindent feledtet, valóban. Jó ötlet volt! Köszönöm! Már sokkal jobban érzem magam.

– Ez látszik is rajtad! – mondta nevetve Zsüliett.

– Zsüliett! Vajon igaz az, hogy ha dobunk pénzt a szökőkútba, még visszatérünk ide?

– Nem tudom, de ezen ne múljon!

Aprópénzt keresett, és egyet adott Ninának is.

– Na, gyere! – és odalépett a szökőkúthoz.

Már éppen be akarták dobni, amikor odalépett hozzájuk egy sármos fiatalember.

– Ne így! – mondta különös mély hangján. Megfogta Nina kezét, és mintha táncparketten lennének, megfordította.

– Háttal kell állni a szökőkútnak, és előtte kívánni valamit, de nem szabad elmondani senkinek, akkor beteljesül – magyarázta a ceremóniát, és kedvesen mosolygott hozzá.

A két lány csak tette, amit mondott, szinte bűvöletbe esve.

– Bocsánat! Alain vagyok – mutatkozott be.

– Nina – válaszolt ő egyszerűen.

– Zsüliett – mutatkozott be ő is.

– Üzleti tárgyaláson vagyok itt, és ebéd után én is egy kis pihenőt tartottam. De már sietnem kell vissza, igazán sajnálom – mondta sietősen, ahogy az órájára pillantott.

A lányok csak néztek utána, mintha egy szellemet láttak volna, ahogyan elviharzott.

– Na de ilyet! – kiáltott fel Zsüliett, ahogy feleszmélt.

Nina még mindig abban a bűvöletben állt ott, mint amikor a férfi megfogta a kezét.

– Nina! Hahó! Térj magadhoz, mi történt? Mintha nem is itt lennél.

– Jaj, bocsi! Csak fura volt ez az egész. Amellett, hogy rendkívül szimpatikus férfi, amikor megfogta a kezem, valami történt velem. Olyan érzés, amit eddig sosem éreztem, ismeretlen előttem, és nem is tudom elmagyarázni neked.

– Nem is kell, Nina! Ezt hívják úgy: szerelem első látásra.

– Ugyan! Hagyj már! Soha többé nem tudnék megbízni senkiben. Örülök, ha egyszer túl leszek rajta. Nem kell több bonyodalom. Azonban olyan érzés töltött el, hogy már ismerem őt, legalább ezer éve. Pedig biztos, hogy most láttam először az életemben.

– Kár, hogy csak egy üzleti tárgyalásra van itt. Olyan gyorsan elillant. Így nem valószínű, hogy még találkozunk vele – szólt közbe Zsüliett.

– Így van jól! Egy varázslat, mely köddé vált! – mondta nevetve Nina.

– Érdekes, mindig minden okkal történik, nincsenek véletlenek – mormogta magában Zsüliett.

Még pár napot töltöttek itt, fantasztikusan érezték magukat, és az idő gyorsan telt. Már csomagoltak és indultak haza.

– Drága Zsüliett! Nagyon köszönöm neked ezt az utat, hogy itt voltál velem, csodálatos időt töltöttünk együtt. Teljesen feltöltődtem – mondta Nina, átölelve közben barátnőjét.

– Igen, én legszívesebben haza sem mennék! – válaszolta nevetve.

Montpellier-be érkezve semmi sem változott.

Nina újult erővel vetette bele magát imádott munkájába. Visszatért a régi lánykori életéhez. Nagy baráti társaság, bálok és estélyek. Zsüliett hűséges barátnőként kísérte mindenhová, jól kiegészítették egymást.

Az újságírónő gyönyörű, csinos, de megközelíthetetlen maradt minden férfi számára, csak a baráti körének lehettek tagjai. Ezt félreérthetetlenül közölte is rögtön minden közeledővel. Jól érezte magát a bőrében, és nem akarta bonyolítani az életét. Bár Alainnel való találkozása nem tűnt el nyomtalanul. Sokszor

eszébe jutott, és felidézte. Ilyenkor jóleső érzés töltötte el. Persze ez az ő kis titka maradt.

Egy napon ráébredt, hogy lelke mélyén nyomasztja a város és az egész ottléte. A mindennapi külsőség nem volt szinkronban a lelkével. Sok éjszakán át gondolkodott, de elhatározta, hogy új életet kezd valahol máshol. Pályázatokat írt mindenfelé, amiben lehetőséget látott. Természetesen barátnőjével, aki olyan volt neki, mint a testvére, sokat beszélgettek erről. Zsüliett jogászként bárhol talál állást, és őt sem fűzte semmi Montpellier-hez. Nem volt kérdés, hogy vele megy.

Nina egy párizsi magazintól kapott felkérést a lap vezetésére. Határtalan örömmel fogadta el.

– Látod  Zsüliett, visszatérünk Párizsba! – mondta boldogan.

– Nem hiába dobtuk a pénzt a szökőkútba! – válaszolta mosolyogva.

Sikerült egy szép nagy, kétszintes lakást bérelniük, ahol mindketten jól elfértek. Pár hónap múlva Zsüliett is talált állást egy neves cégnél. Eközben Charlotte-tal tartották a kapcsolatot, és mindent tudtak egymásról. A három barátnő nagyon összetartó volt.

Nina ebéd után, ahogy visszatért az irodájába, egy díszes borítékot talált az asztalán. Egészen meglepődött, kibontotta, és Charlotte esküvői meghívója állt benne, egy kis levélkével. Örömkönnyek között olvasta barátnője sorait. Azonnal telefonált Zsüliettnek, és elmondta az örömteli hírt. Boldogan készültek az utazásra, mert Charlotte azt kérte tőlük, hogy legalább egy héttel előtte érkezzenek meg. Szállásra ne legyen gondjuk, mert ott fognak lakni velük a kastélyban, ahol több vendégszoba is rendelkezésre áll. Már alig várták, hogy találkozzanak.

Charlotte, Peter és szülei már a kastély előtt üdvözölték a lányokat. A személyzet csomagjaikat hamar elhelyezte a vendégszobákban, és barátnőjük megmutatta nekik a kastélyt.

Lenyűgöző látványban volt részük, egyik ámulatból estek a másikba. A szóból ki nem fogytak. Látszott Charlotte-on, hogy milyen boldog, és a család saját lányának tekinti.

– Nina, Zsüliett! Ebéd után hagylak benneteket kicsit pihenni, aztán megmutatom nektek a kastély körüli hatalmas parkot. Képzeljétek, Peter bátyja tájépítész, és az ő művészi alkotása nyomán került kialakításra.

– De ő most nincs itt, ugye? – kérdezte Zsüliett.

– Megbeszélésen van, nem tudom, mikor érkezik meg, majd bemutatom nektek őt is – válaszolta Charlotte.

– Mit lehet róla tudni? – kérdezősködött tovább Zsüliett.

– Ó, Zsüliett, látom, nagyon érdekel – és mosolygott hozzá Charlotte.

– Igen, sosem lehet tudni – és Zsüliett kacsintott egyet kacéran.

– Imádja a munkáját, még nem nősült meg. Nagyon komolyan veszi a házasságot, csak kicsit álmodozó. Mindig azt mondogatja, hogy ő csak akkor nősül meg, ha ránéz a lányra, és azt érzi a lelkében, hogy igen, csak ő kell nekem, és ő lesz a feleségem. Mi meg mindig megmosolyogjuk. Az egész család komoly erkölcsi alapokat képvisel, és nagy szeretet tartja őket össze. Én boldog vagyok, hogy megismerhettem Petert és családját.

– Igen, ez látszik is mindnyájatokon – szólt közbe Nina.

– Gyertek, menjünk ebédelni – kérte Charlotte.

A jól sikerült ebéd és szieszta után a három barátnő elindult a látványos parkot felderíteni.

– Nézzétek, még egy kis kápolnájuk is van – mutatta Charlotte.

– Eláll a szavam is, annyira gyönyörű itt minden – mondta Nina.

– Egyszerűen pazar, olyan az egész, mint egy arborétum. Ez a sokféle különleges fa és növény, tényleg, mint egy álomvilág – tette hozzá Zsüliett.

– Na, Zsüliett! Minden kívánságod így teljesüljön! Ott jön Peter és a bátyja, most megismerhetitek – kiáltott fel hirtelen Charlotte.

– Bemutatom a barátnőimet, Nina és Zsüliett.

Nina tekintete megakadt Peter bátyján, és az övé is Ninán. Majd egyszerre hangzott el, hogy:

– A szökőkút!

Mindenki kérdően nézte ezt a kis közjátékot. Zsüliett sem ismerte fel Alaint, mivel bajuszt és körszakállat növesztett az eltelt két év alatt.

– Ti ismeritek egymást? – kérdezte Peter.

– Lemaradtunk valamiről? – kérdezte Charlotte is.

Ám, ezt meg sem hallották. Egyszerre megszűnt a külvilág körülöttük. Csak némán, mozdulatlanul merültek el egymás tekintetében. Már épp kezdett kínos lenni, amikor Nina megszólalt.

– Á, ez egy hosszú történet, csak egy pillanat volt.

– Egy pillanat, mely örökké tart – folytatta halkan

Alain.

– Nem baj, van időnk, és kíváncsian várjuk – mondta Charlotte mosolyogva.

– Drágám, nekünk most mennünk kell, de vacsoránál találkozunk – szólalt meg Peter.

– Már megint eltűnt egy szempillantás alatt, ezt nem hiszem el – mondta Zsüliett kicsit bosszankodva.

– Úgy látszik, ő csak egy fényszikra, mely megjelenik, majd eltűnik – tette hozzá Nina mosolyogva.

– Na, lányok! Most már meséljetek el nekem mindent – kérte Charlotte.

A két lány elmesélte a párizsi útjukat és a szökőkút történetét. Nina bevallotta, nem közömbös számára Alain. Elmondta, hogy milyen különös érzést váltott ki belőle a szökőkútnál, és az eltelt idő alatt is sokat gondolt rá.

– Én akkor is mondtam, hogy nincsenek véletlenek – szólt közbe Zsüliett.

– Igaza van Zsüliettnek, én osztom az újraszületés elméletét. Az biztos, hogy nem egy életünk van a fejlődés útján, hiszen a lélek örök. Amit elmondtál, az tisztán mutatja, hogy valószínű előző életetekben, már találkoztatok valamilyen formában – mondta Charlotte.

– Én eddig nem foglalkoztam ezzel, de lehet benne valami, mivel a megtapasztalás bizonyságot is ad egyben – válaszolta Nina.

– Tudod, Nina, elárulok neked valamit. Emlékszem, akkoriban lehetett, amikor ez a szökőkutas találkozás történhetett. Alain, hazajövetele után megemlítette, hogy találkozott egy lánnyal, de csak egy pillanat volt szinte, és mégsem tudja elfelejteni. Én erre csak annyit mondtam neki, hogyha van vele dolgod, még találkozni fogtok. Ennek két éve lassan, de tudjuk, hogy mindig mindennek megvan az ideje. Sem korábban, sem később nem fog bekövetkezni. Az időhálón precízen működik minden. Én azt hiszem ezek után, hogy te voltál az a lány, de meglátjuk a folytatást – fejtette ki Charlotte.

Még sokáig beszélgettek, sétáltak a gyönyörű parkban és csodálták Alain munkáját.

A vacsoránál mindenki jelen volt, jó hangulatban telt el, majd a szülők tapintatosan elvonultak. Később Charlotte és Peter is, majd Zsüliett ment fel a szobájába, hogy fáradt.

Alain elmondta Ninának, hogy a szökőkútnál való találkozásuk óta csak ő jár a fejében és nem tudta, hogyan keresse meg. Ezért a sorsra bízta, megvallotta különös érzéseit. A lány is bevallotta, hogy milyen érzések töltötték el akkor, és egészen az újra találkozásukig.

A következő napokban keresték egymás társaságát, és amennyi időt csak lehetett, együtt töltöttek. Azonban az esküvői készülődés is sok elfoglaltsággal járt mindnyájuk számára. A kastély parkjában tartották a ceremóniát, és legalább kétszáz fő volt hivatalos rá.

Az esküvő fantasztikusra sikeredett, mindenki nagyon jól érezte magát. Zsüliett megismerkedett Andreassal, aki Peter unokatestvére volt, és egymásba szerettek. A lányok azonban az ünnepség után visszatértek Párizsba. Sajnos Andreas is Lorient-ben lakott, így csak a távkapcsolat maradt részükre, Nina és Alain között ugyancsak.

Mindannyian szenvedtek a távolság miatt.

Alain karácsonykor megkérte Nina kezét, és eljegyezte. A következő nyáron tartották az esküvőt. Nagyon boldogok voltak, Nina természetesen szintén Lorient-be költözött a kastélyba, bár fel kellett adnia a párizsi munkáját, de szerelmük mindent felülírt. Charlotte nagyon boldog volt, hogy barátnője is mellette van. Zsüliett Párizsban maradt, és Andreas odaköltözött Nina helyére. Egy év elteltével ők is összeházasodtak. A három lány életük végéig tartotta a kapcsolatot egymással, és Zsüliett Andreassal sok időt töltött Lorient-ben. Pár év elteltével már gyermekeik is együtt játszadoztak a hatalmas, csodálatos kastély parkjában.

A történet Svájcban játszódik, az 1800 – as évek tájékán egy kisvárosban. Abban az időben sűrűn előfordult a családok közötti viszály, főleg vagyonosodás miatt. A szülők már előre kiszemelték fiaik vagy lányaik jövendőbelijét rangjukhoz méltóan. A szerelem igaz érzéseinek nem engedtek teret, mert a vagyon és rang jelentett mindent számukra.

               Antony és Carl gazdag nemesi család sarjai. Carl csak két évvel volt idősebb öccsénél Antonynál, aki 23 múlt. Sudár, magas és jó kiállású ifjak voltak. Kiválóan meg tanultak vívni, pisztollyal bánni. Az egyenruha úgy állt rajtuk, mintha rájuk öntötték volna. Időnként bált rendeztek a városban és ők mindig jelen voltak, szüleikkel együtt természetesen. Minden leány szívesen fogadta közeledésüket. A szülők azonban különös gondot fordítottak arra, hogy észrevétlenül, de eltávolítsák fiaik közeléből azokat a leányokat, akik nem voltak méltóak rangjukhoz.

Maya, szintén gazdag nemesi családból származott és a városban lakott egy kisebb kastélyban édesapjával, mert édesanyja korán meghalt. Jó viszonyban voltak Carlék családjával. Néha Maya is elment a bálba, de sohasem táncolt senkivel, igaz már 21 éves volt, de nem akart még udvarlót. Inkább csak szórakoztatta az ott jelenlévők mulatsága. Kicsit visszahúzódó, magának való volt, ezért nem is keltette fel a férfiak figyelmét. Édesanya és testvér nélkül nagyon egyedül érezte magát. A szomszédos faluban volt egy barátnője Kathy. Vele is csak ritkán tudtak találkozni.

Kathy 19 éves volt, nagyon csinos, gyönyörű barna szemű és hosszú fekete hajú leány. Szüleivel élt, jómódúak voltak, de nem nemesi származásúak. Így ők nem voltak hivatalosak a bálokba. Barátnőjével nagyon szeretett együtt lenni mindig jókat beszélgettek. Időnként, amikor bement a városba vásárolni, akkor mindig találkoztak, úgy szerették egymást Mayával, mint két testvér.

Egyik alkalommal Maya és Kathy, épp a cukrászdában süteményeztek és nagyokat nevetgéltek, amikor váratlanul odaköszönt hozzájuk Antony. Maya bemutatta őket egymásnak. Kathy és Antony között szikrázott a levegő, egymás szemében elmélyülve, szinte tudomást sem vettek a külvilágról. Csak fogták egymás kezét és úgy maradtak pár pillanatig. Majd kezdett kicsit kínos lenni a helyzet, hogy ebből kizökkentse őket Maya, hellyel kínálta Antonyt. Ő persze szívesen csatlakozott hozzájuk. Vidáman beszélgettek tovább, nagyokat nevettek Antony történetein. Eközben észrevétlenül fellángolt a szerelem közöttük Kathyvel. Az idő nagyon gyorsan elröpült. Antony szerette volna hazakísérni Kathyt, de ő szabadkozott. Így Mayát kísérte haza, végig Kathyről ábrándozva.

Otthon Antony folytatta az áradozást Carlnak, teljesen elvarázsolta a leány. Ezek után, már ő is nagyon kíváncsi volt rá. Megbeszélték, hogy a következő bálon a lánynak feltétlen ott kell majd lennie. Ehhez, azonban Maya segítségét kellett kérniük járjon közbe, hogy Kathy is ott lehessen. Maya boldogan tett eleget a felkérésnek, hiszen látta, hogy mennyire kölcsönösek az érzéseik.

Eközben Kathy fejében csak Antony járt, aki elbűvölte teljesen. Elmerengett szép barna szemein, látta maga előtt kedves mosolyát és arcán azt a kis gödröcskét, mikor mosolyra nyitotta száját. Önfeledt álmodozásából a csengő hangja riasztotta fel. Távirat érkezett, ünnepélyes meghívó az első báljára. Szárnyalt, epekedve várta az alkalmat tudta, hogy találkozni fog Antonyval.

Elérkezett az estély napja, a fiúk már ott voltak és türelmetlenül várták Mayát és Kathyt.               Már elkezdődött a mulatság, a két lány még nem volt sehol. A jelenlévők nem értették, hogy Antony és Carl még miért nem kért fel senkit, hogy – hogy még nem táncolnak.

Egyszer csak kinyílt a duplaajtó, és mint egy királynő fehér ruhájában megjelent Kathy, barátnőjével az oldalán, szüleik kíséretében. Antony eléjük sietett, bemutatkozott és rögtön felkérte Kathyt. Nagy, szenvedélyes szerelmet éreztek egymás iránt. Carlnak is megakadt a szeme Kathyn, ahogyan fekete hajának hullámai vállára simultak, szinte elkápráztatta látványa.

Nem tétovázott odament és bemutatkozott, majd lekérte a lányt öccsétől. Kathynek ez túl gyors volt, csak táncolt és táncolt, de szemével folyton Antonyt kereste. A zene épp a végéhez ért és Carl visszakísérte Kathyt a szüleihez.

Antony dühös volt bátyjára, össze is vitatkoztak. Carl kínosan ügyelt arra, hogy ezt mások ne vegyék észre.  Az est hátralévő idejét Antony és Kathy boldogan töltötték egymás társaságában. Carl lopva, irigykedve figyelte őket.

A szülők nem értettek egyet ezzel a kapcsolattal. Antony szülei határozattan tiltották őket egymástól, mert rangon alulinak ítélték Kathyt. Carl féltékenysége miatt a szülőknek adott igazat. Kathy szülei, tudták ezt és féltették lányukat a kapcsolattól.

Ezért mindig csak titokban találkozhattak és csak rövid időkre. Szerelmüket nagyon komolyan titkolniuk kellett. Emiatt nagyon szenvedtek és elhatározták, hogy megszöknek. Majd együtt kezdenek új életet. Azt tervelték ki, hogy találkoznak Mayánál és onnan együtt szöknek tovább.

Kathy már ott volt útra készen várta Antonyt. Persze ezt az egészet még Maya apja előtt is titokban kellett tartani. Ezért külön érkeztek, hátsó bejáraton és a kastély egyik szobájában találkoztak, amit már régóta nem használtak. Estére beszélték meg a találkozót, amikor nagyobb valószínűséggel, már nem látják meg őket. Úgy gondolták hajnalban, még napfelkelte előtt indulnak tovább. Már késő este volt, talán tíz is elmúlt. Kathy nagyon aggódott Antony miatt. Végre megérkezett, nagyon boldogan fogadta, nyakába borult és úgy szorította, mintha sohasem akarná elengedni. Hatalmas sóhajtás tört fel belőle, hogy most már mindig együtt maradnak és nem kell többé bujkálniuk.

Antony lágyan kibujt Kathy öleléséből, komor arcát könnyek áztatták. Kérte üljenek le, megfogta a leány kezét és közölte vele, hogy családja miatt, mégsem teheti meg. Ne haragudjon rá, próbálja megérteni. Kathy, kétségbeesetten ült az ágy szélén egy hang sem jött ki a torkán. Könnyek folytak rémült arcán. Antony szorosan magához ölelte, majd búcsúcsókot adott és lehajtott fejjel összetörten távozott.

Maya másnap haza kísérte Kathyt, hogy ne legyen semmi gond a szülőkkel. Elmondták, hogy hosszúra nyúlt a társasjátékozás, észre sem vették, hogy elszaladt az idő. Késő este, már nem akarták hazaengedni Kathyt ezért ott aludt náluk. A szülők aggódtak ugyan, de örültek, hogy épségben hazakísérte Maya a lányukat.

Kathy magányába fordulva töltötte napjait. Nem akart egy férfit sem megismerni, mert félt az újabb csalódástól. Érzelmei is még Antonyhoz kötötték. Az idő múlásával halványultak érzései és kissé felengedett a bánata is.

Egyik nap, amikor városba ment vásárolni, feltűnt neki a hirdetőtáblán egy új hirdetmény. Antony és Carl esküvőjének időpontja egy leány testvérpárral. Kathyt szíven ütötte a hír a történtek óta semmit sem hallott Antonyékról. A testvérpárt ismerte, ők is nemesi sarjak voltak és megfeleltek a szülők elvárásainak. Ott állt a hirdetőtábla előtt és mozdulni sem bírt. Ekkor érkezett meg Maya szerencsére. Karon fogta és beültek kedvenc cukrászdájukba. Megpróbálta felvidítani Kathyt.

Kathy megértette, hogy el kell fogadnia a helyzetet és beletörődött sorsába.

Ám, nem messze tőlük lakott egy fiú, Johan. Mindig nagyon figyelmes volt vele, de Kathy nem figyelt rá eléggé. Johannak nagyon tetszett a lány, néha elviccelődtek. Azonban közeledni nem mert hozzá. Félénk, bátortalan fiú volt.

Kathy éppen hazafelé igyekezett, amikor egy lovas szekér, olyan közel futott el mellette, hogy majdnem elsodorta. Az ijedtségtől, megszédült és elesett. Johan ott termett és felsegítette a lányt. Erős karjaiban megtartotta. Ilyen közel még sohasem voltak egymáshoz. Valami történt ekkor, Kathy most látta csak milyen csodálatos férfi karjaiban van. Johan hazakísérte őt és vette a bátorságot az udvarláshoz, melyet szívesen fogadott Kathy.

Az érzéseik egymás iránt egyre jobban elmélyültek. Kis idő elteltével Johan megkérte Kathy kezét, aki boldogan mondott igent és rövidesen kitűzték az esküvőt.

Debrecen, 2020. 10.

Nicola beleszületett a gazdagságba, édesapja nyugdíjba vonulása után megörökölte a Bank vezérigazgatói állását. Jóképű ifjú volt, de agglegényként tengette életét. Gyönyörű háza, hatalmas birtokkal és luxus kocsija, mindhiába.

Az idő gyorsan elszaladt felette, már ő is nyugdíjba készült, még mindig jóképű sármos fickó. Persze túl van jó néhány kalandon és kapcsolaton, de nem találta meg az igazit. Ameddig fiatal volt, nem akarta elkötelezni magát és nem érintette meg annyira senki, hogy eszébe jusson a házasság. Később pedig mindenki már csak ki akarta használni és csak a pénzére pályázott, ez igazából visszafogta. Csodálta a szép nőket, de nem szerette az üresfejűeket. A másik ok, hogy imádta a munkáját és szinte minden idejét lefoglalta. Egy nő sem elégedett meg azzal a kevés idővel, amit ki tudott szakítani. Így családalapítás eszébe sem jutott. Elfogadta, hogy az élet ezt dobta neki, nem elégedetlenkedett, jól érezte magát a bőrében. Inkább azt sajnálta, hogy már közeledett a nyugdíjazása és azon gondolkodott, hogy mivel fogja tölteni azt a rengeteg szabadidejét. A nyugdíjas búcsúztatóján többek között egy kéthetes exkluzív nyaralást kapott ajándékba a kollegáitól. Megkönnyezte a búcsút, de kinyílt előtte a világ, mindjárt egy pazar nyaralással.

Gondolta kalandra fel, taxival kivitette magát a kikötőbe. Nem akart hinni a szemének, hogy milyen hatalmas, több emeletes luxus hajóval fog utazni. A felszálláskor mindjárt egy pohár pezsgővel kínálták. Mindenki elfoglalta sorban a kabinját és utána körülnézhettek a hajón, hogy mit, hol találnak.  A szava elállt a csodálkozástól, annyi látnivaló volt. Gyorsan telt az idő, mire körbejárt mindent, már vacsorához szólították az étterembe az utasokat, nem nézett szét , csak leült a számára kijelölt asztalhoz. A hajó kapitánya bemutatkozott és nagy szeretettel köszöntött mindenkit, majd felvázolta a programok választékának lehetőségeit. Már aznap estére rendeztek egy ismerkedési estet. Tökéletesen jól érezte magát, minden kényelem adott volt, de egyedül ezt a luxust élvezni nem olyan, mintha társasága lenne. Ezért nagyon megörült az ismerkedési estnek. Vacsora után visszavonult a kabinjába, hogy kicsit kipihenje az utazás izgalmait és felkészüljön az esti szórakozásra.

A legszebb öltönyét vette fel és már a kezdés előtt sétálgatott az étterem előtti folyosón, hogy lássa milyen is a felhozatal, közben gyönyörködött a lenyűgöző végtelen óceán habjaiban. Arra lett figyelmes, hogy valaki megérinti a vállát és megszólítja.

– Vezérigazgató Úr! Ön itt? – kérdezte egy fiatal elbűvölő hölgy.

A meglepődéstől hirtelen meg sem tudott szólalni, hiszen nem ismerte fel.

– Kézcsók kedves hölgyem – válaszolta zavarában.

– Látom, nem ismer meg, Bianca vagyok a könyvelői osztályáról – mutatkozott be.

– Ó drága hölgyem, ne haragudjon, de annyian dolgoznak a cégnél, hogy hirtelen tényleg nem ismertem fel, bocsássa meg ezt nekem – szabadkozott Nicola.

– Semmi baj én is meglepődtem, hiszen köztudott önről, hogy minden percét az irodájában tölti – folytatta Bianca.

– Tudja Kedves, ezt az utat az én drága kollegáimtól kaptam búcsúzóul, mert nyugdíjba vonultam. Azonban, ön egyedül van itt?

– Nem, az édesanyámmal jöttünk. Egy kis kikapcsolódás a mindennapokból. Már jön is, engedje meg, hogy bemutassam őt.

– Örülök a szerencsének, hogy megismerhetem, Nicola vagyok.

– Ceri, – válaszolta meglepődve.

Eközben már elkezdtek az étterembe gyülekezni az utasok.

– Ne haragudjanak kedveseim, de ha már a sors így összehozott minket, ülhetnénk egy asztalhoz? Nem tudom, elfogadnának – e, egy ilyen idős férfit védelmezőjüknek? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

Ceri nem tudta ki ő és kérdően nézett a lányára, de Bianca csak szélesen mosolygott rá, majd bólintott.

– Természetesen, számunkra megtisztelő! – válaszolta.

– Nagyon köszönöm, hogy osztoznak magányomban! Megyek, rendelek egy italt, önöknek mit szabad?

– Gin tonikkal, köszönjük szépen.

Bianca eközben elmesélte édesanyjának, hogy ki is Nicola. Pompásan telt az este és nagyon összebarátkoztak. Másnap Bali volt az úti cél, ahol pár napot tölthettek és ezután indultak tovább a hajóval.

A Hotel, ahol megszálltak tervezett külön programot a környék bemutatására. Ceri, Bianca és Nicola, olyan jól megértették egymást, hogy mindenhová együtt mentek, mintha egy család lennének. Nicola még sohasem érezte magát ennyire jól. Ceri három éve vesztette el férjét és Bianca, azért találta ki ezt a luxusutazást, hogy édesanyját kicsit kiszakítsa az egyhangú búskomorságából. Jó volt látnia, hogy felszabadult és újra a régi. Bali nagyon sokszínű, a különböző vallások templomai szinte egymást érték. Pazar látványt nyújtanak az ideérkezők számára. A sok érdekesség mellett, természetesen nem maradhatott ki a shoppingolás sem, egy kis emléket mindenki választott magának.

Az utolsó napot az óceán partján töltötték. Bianca imádott szörfözni, míg Ceri és Nicola napozgattak és sokat beszélgettek. A nagy melegben jóleső érzés volt az óceán felől érkező hűsítő szél. Ám, hirtelen óriásira nőttek a hullámok és nagy vihar kerekedett. Bianca még épp ki tudott érni a partra, de látta, hogy egy férfit a hullám lesodor a deszkájáról és elmerül a habokban. Vissza akart menni, hogy kimentse, de a következő hullám a fiatalembert kisodorta a partra, eszméletlen volt. Nicoláék látták mindezt és azonnal segítségére siettek. Ceri személyében az orvos mindjárt kéznél volt. Kis idő múlva, magához tért a férfi, szerencsére csak kisebb fejsérülés érte és némi vizet nyelt. A sebét Ceri ellátta.

– Nagyon hálásan köszönöm. Davide vagyok – mutatkozott be.

Kiderült, hogy ő is Tarantóban él és elismert jogász. A nyaralását tölti és ugyanazon a hajón utaznak, csak eddig valahogy elkerülték egymást. Csillogó, szénfekete szemei rögtön rabul ejtették Bianca szívét. Fekete göndör hajának egy tincse a homlokán pihent. Ahogy szélesen rámosolygott a lányra az arcán megjelenő kis gödröcskéivel szinte ellenállhatatlan volt. Davide, szintén elmerült a lány gyönyörű, tiszta kék szemeibe. Ceri mosolyogva nézte és konstatálta, hogy ez első látásra szerelem.

– Nos, kedves Davide, ha már jobban érzi magát, akkor csatlakozzon nyugodtan hozzánk – ajánlotta fel Ceri.

– Igen, boldogan! Nagyon köszönöm még egyszer – válaszolta örömteli arccal.

– Igyunk itt a bárban egy koktélt a nagy ijedtségre és itt az ideje, hogy letegeződjünk mindannyian, ha nem bánják – vetette fel Nicola.

– Jó ötlet – mondta Ceri.

Még sokáig beszélgettek a bárban, majd a vacsoránál, már Davide is csatlakozott hozzájuk. A két fiatal gyorsan egymásra talált, nagyon egy hullámhosszon voltak. Nem különbül Ceri és Nicola. Kiváló négyest alkottak így együtt. A hátralévő idejüket, így az utazás során már egymás társaságában töltötték. A sok közös élmény és kaland még jobban összekovácsolta őket. Amikor visszaérkeztek Tarantóba, megfogadták, hogy továbbra is tartani fogják a kapcsolatot egymással. Davide és Bianca addigra már egyébként is egy párt alkottak.

Nicola többször meghívta őket magához vendégségbe egész hétvégékre. A hatalmas birtokhoz tartozott egy kis horgásztó, ahol több időt töltött Davide-vel. Szerették mindketten azt a csendet és nyugalmat, amelyet a horgászás nyújtott számukra. Ceri és Bianca már otthonosan mozogtak a házban és mindig finom ebéddel és sütivel várták a férfiakat vissza. Az egyik ilyen alkalommal Davide komoly beszélgetést kezdeményezett.

– Te, Nicola! Én nagyon szeretem Biancát és szeretném megkérni a kezét. Benne látom, jövendő gyermekeim anyját.

– Ennek nagyon örülök, hiszen látom, jól megértitek egymást. Most vagytok fiatalok, most kell a családalapítást megalapozni.

– Csak félek, hogy nem korai ez, esetleg számára?

– Ha nem kérdezed meg, sosem fogod megtudni – válaszolta mosolyogva. – Davide, ne kövesd el azt a hibát, amit én. Látod, itt vagyok agglegényként öregedtem meg, mert úgy éreztem, hogy még nincs itt az ideje. Aztán meg… már túl késő.

–Nicola! Sohasem késő! Látom, milyen jól megvagytok ti is Cerivel. Miért nem házasodtok össze?

–Ilyen öregfejjel? Rá sem merek gondolni, mit szólna ehhez Ceri.

– Miért? Nincs abban semmi, sokan házasodnak össze idősek is. Nem csak a fiataloké a lehetőség – mondta mosolyogva Davide.

– Na, látom ehhez a „bátorság” mindkettőnk részéről adott! – mondta Nicola és nagyot nevetett hozzá.

– Elgondolkodtam azon, hogy milyen is az élet. Itt éltünk egy városban és még csak nem is ismertük egymást. Az utazás során, véletlenek sorozata, úgy összehozott minket, hogy most itt vagyunk, mint egy nagy boldog család. Miért ne szentesíthetnénk a sors akaratát?

– Igen, igazad lehet Davide, mivelhogy nincsenek véletlenek. El kell, hogy gondolkodjam rajta.

– Nicola! Ebéd után menjünk be a városba és nézzünk nekik eljegyzési gyűrűt, vacsoránál megkérjük a kezüket. Mit szólsz hozzá?

– Húha! Ez aztán gyorsmenet.

– Ha sokat gondolkozol rajta, még megint elmulasztod majd. Ketten bátrabbak vagyunk! – mondta nevetve Davide.

– Nem bánom, egy próbát megér. Most lesz az első leánykérésem, ez még úgyis kimaradt az életemből – válaszolta mosolyogva Nicola.

Éppen befejezték a beszélgetést, amikor közeledett Bianca.

– Kész a finom ebéd, gyertek – hívta kedvesen őket.

Az ebéd utáni beszélgetés közben Nicola és Davide hirtelen összenéztek és bólintottak.

– Kedveseim, nekünk most Dávide-val van egy kis elintéznivalónk a városban. Megvártok itt, vagy ott addig beültök egy cukrászdába? – kérdezte Nicola.

Bianca és Ceri, kérdően néztek egymásra. Majd úgy döntöttek, hogy inkább maradnak és kipihenik a délelőtti sürgés – forgást. Pár óra elteltével érkeztek vissza Nicoláék. Azonban mindketten, mint egy jóllakott óvodás, kajánul mosolyogtak.

– Drágáim! Sikerült az ügyintézésetek? Bár, úgy látom rajtatok, hogy igen – szólalt meg Ceri.

– Igen, minden rendben! – válaszolták szinte egyszerre.

Nicola, a pincéből felhozott két üveg pezsgőt és behűtötte. Nagy izgalom töltötte el őket.

– Te Bianca! Kimaradtam valamiből? Tudsz valamit, amit én nem? – kérdezte Ceri mosolyogva.

– Nem anya, mire gondolsz?

– Nem tudom, de olyan furcsák ezek a fiúk most.

– Nekem nem tűnt fel semmi – válaszolt Bianca.

Vacsora után, Davide felállt és tósztot mondott, majd hivatalosan megkérte Bianka kezét. A meglepődéstől, hirtelen szóhoz sem jutott a lány, csak könnyes szemmel borult a fiú nyakába. Ceri, magabiztosan mosolygott, mert már ebédnél érezte a levegőben, hogy van valami. Azonban az igazi meglepetés, amire nem számított, csak ezután jött. Nicola is felállt és köszöntötte, az ifjú jegyespárt. Majd hirtelen letérdelt és ő is megkérte Ceri kezét. A váratlan fordulattól néma csend állt be pár pillanatra. Nicola, lehajtott fejjel, már éppen arra gondolt, hogy na, akkor most felsült. Egyszer csak hatalmas súlyokat érzett a vállain. Mindannyian boldog, örömkönnytől csillogó szemekkel ölelték át.

               Fél év múlva, egyszerre tartották meg a dupla esküvőt és hatalmas lakodalmat rendeztek. Majd mindannyian Nicolához költöztek. Az örök agglegény, így találta meg egy utazás során időskorára a boldogságát és egyben csodálatos családját.

Debrecen, 2021. március 22.

Éva, tizenhárom éves múlt, szüleivel elköltöztek a város másik részére. Emiatt iskolát is kellett váltania. Tele volt várakozással és izgalommal, hogy a leendő osztálytársai majd hogyan fogadják. Lesz – e új barátnője és persze az sem mindegy, hogy a fiúk milyenek.

Vidám, tűzről pattant csinos leány, szép fekete szemekkel és sötét barna hajjal. Sok fiúnak tetszett, de ő még fiatal volt ahhoz, hogy komolyan vegye bármelyiket. Azonban szeretett velük barátkozni, mert sokkal inkább el tudtak beszélgetni hasznosabb témákról, mint a lányokkal. A lányok sokat kényeskedtek és ezt, ő nem szerette. Egyszerű, tiszta erkölcsös nevelésben részesült. Az őszinteség és bizalom, nagyon fontos volt számára.

Eljött a várva várt nap. Az osztályfőnök bemutatta többieknek és a helyére kísérte, Ica nevű lány mellé ültette. Mint kiderült nem messze laknak egymástól és ő is egyszerű mosolygós lány volt. Nagyon jól összebarátkoztak. Mindenki meg akarta közelebbről ismerni az új lányt, így hamar az osztály középpontjába került. Az udvar hátsó részében volt egy sportpálya. Szünetekben a fiúk, ott fociztak vagy éppen kéziztek. Évi imádta mindkettőt. Sóvárogva nézte őket a pálya széléről. A tanárok nem örültek neki, hogy felügyelet nélkül használják a sportpályát. Ezért, mindig mentek ellenőrizni és többnyire ki is zavarták őket onnan, vagy ott maradtak velük a szünet végéig. Ugyanis salakos volt a pálya és féltek a sérülésektől.

Egyik alkalommal, Sanyi nevű osztálytársa megkérdezte, hogy szeretne – e ő is játszani. A lány szeme rögtön felcsillant, hiszen csak erre várt. Beállt a fiúkhoz kézilabdázni. Rögtön kiderült tehetsége. A fiúk versengtek érte, hogy melyik csapatban játsszon éppen. Minden szünetben ott voltak, már amikor az ügyeletes tanár nyakon nem csípte a diákokat. A labdát általában begyűjtötték, de mindig hozott valaki helyette másikat, hol kicsit, hol nagyot. Mindegy volt, csak labda legyen.

Az osztályban volt egy különös fiú, Imi. Legmagasabb a fiúk közül és nagyon helyes. Mosolygós, szép arcú, a legjobb tanuló. Icától tudta, hogy a lányok oda vannak érte. Ő sohasem ment hátra a sportpályára. Csendes, visszahúzódó, komoly természetű, már akkor tudta, hogy orvos akar lenni. Évának is meg – meg akadt a szeme rajta. Ám, tudta, hogy minden lány őt akarja. Így inkább tudatosan kerülte.  A párhuzamos osztályból volt egy barátja Ádám. Ők együtt jártak atlétikára. Nagyon helyes srác, fekete szemei és fekete haja nem maradt nyom nélkül Évában. Azonban Ádám, mindig rohant – szaladt, ügyet sem vetett a lányra. Még csak nem is köszönt, ha elment éppen mellette. Ez nagyon bosszantotta, mivel tudta Imi osztálytársa és még csak egy „sziát” sem mondott soha.

Nem hagyta nyugodni, sokat töprengett azon, hogyan vetesse magát észre vele. Azt találta ki, hogy legközelebb, amikor megint köszönés nélkül megy el mellette, kiteszi a lábát. Ádám megbotlik és ő utána nyúl, segítség képpen. Nem kellett sokat várnia az alkalomra. Minden a terv szerint ment. -Bocsi, -mondta és kezét nyújtotta Ádámnak, aki morcos lett igaz, de végre ránézett. Ezek után legalább megismerte és mindig előre köszönt neki.

Egy nap magyar órán, kis fecni levél érkezett a másik padsorból Imitől, mely kézről – kézre járt. Évi, nagy nehezen kibontotta. Ez állt benne „Szeretlek”! Nagyon meglepődött, persze jól esett neki, de váratlanul érte. Most mit csináljon? – morfondírozott magában. A fiút nem akarta áltatni, bár tetszett neki, de Ádám jobban. A lányok az osztályban, ha megtudják, hú…! Biztosan kiközösítik és nem akart konfliktust senkivel sem. Szeretett oda járni, jól érezte magát az osztályban és az iskolában is. Imi várta a válaszát, mert folyton hátra csavarodott fejjel nézte, mit reagál rá. A tanár rá is szólt, hogy odafigyeljen. Nagyon óvatosnak kellett lenni, hogy le ne bukjanak. A válaszlevélben, csak ennyit írt „beszéljünk”. A szünetek nem voltak alkalmasak erre. A sorban állásnál, Imi csak annyit súgott a fülébe, hogy „suli után”. Éva egy fejbólintással jelezte, hogy rendben.

Elkövetkezett az utolsó óra. Nagy izgalom lett úrrá a lányon. Az iskolának egyik kapuja elől, másik hátul volt nyitott, mind kettőt lehetett használni, más – más utcára nyílt. Évi és osztálytársainak nagy része a hátsó kaput használták. Imi intett a fejével, hogy elől menjen most ki. Egy ideig, csak az iskolai dolgokról beszélgettek, mert néhányan a sarokig velük mentek. Amikor a többiek leváltak és ketten maradtak Éva kezdte el a beszélgetést.

– Hú, nagyon megleptél ma!

– Igen, láttam rajtad!

– De, soha semmi jelét nem adtad annak, hogy tetszem neked.

– Mindig figyeltelek, csak te nem vetted észre! Első perctől kezdve nagyon megtetszettél. Nekem úgy tűnt, hogy kerülsz, nem értem miért?

– Én is kiszúrtalak már az első nap, de Ica mondta, hogy minden lány odavan érted. Árgus szemekkel figyelnek, hogy neked ki tetszik.

– Hát, amíg nem jelentél meg, addig senki – vágott közben.

–Tudod, nem akarok konfliktust senkivel. Nemrég jöttem csak és biztosan kiközösítenének a lányok, ha megtudnák.

– Értem. Anyukámnak már sokat beszéltem rólad és meg szeretne ismerni. Meghívott vasárnap délután sütizni. Most mit mondjak neki?

A lány szemei igen csak elkerekedtek.

– Imi, te tényleg járni akarsz velem?

– Igen, és komolyan is gondoltam!

– Figyelj, lehetünk nagyon jó barátok, azonban én még nem érzem, hogy szeretnék járni bárkivel is.

– Rendben, – mondta szomorúan, lehajtott fejjel. Akkor, mit mondjak otthon? Eljössz azért vasárnap délután hozzánk?

– Hát, ha többen is leszünk….

– Ádámot elhívom, ő már többször is volt nálunk. Tudod a legjobb barátom. Te is hívj valakit. Úgy jó?

– Igen, Icával megyünk, csak megbeszélem vele. Még pontosítsunk.

Ebben megegyeztek, majd elköszöntek egymástól. Évának igen csak főtt a feje. Pont Ádámot hívja oda, most mi lesz. Alig várta, hogy Icának elmesélje az egészet. Maga sem tudta mitévő legyen. Imi, céltudatos megbízható, jóképű fiú tényleg tetszett neki és ráadásul már az anyukájának is be akarja mutatni. Ám, ő még nem volt felkészülve egy ilyen komolyabb udvarlóra. Ádámot igazából nem ismeri, de nagyon helyes fiú.

– Menjünk el, – mondta Ica – nincs abból semmi.

– Igen, de mind a két fiú tetszik és olyan ciki.

– Nem baj most legalább nyugodtan tudunk beszélgetni, aztán majd jobban megismered őket.

– Nem akarom áltatni egyiket sem és megbántani sem.

– Ezzel, még semmi sem történik. Ne aggódj már annyit! Különben is meglátod, hogy melyik fiú közeledik hozzád jobban, ráérsz akkor is dönteni.

Ica, lazára vette a figurát, de annyiból jó volt, hogy megnyugtatta Évit.

Vasárnap kora délután elmentek Imiékhez. Az anyukája nagyon kedves és mosolygós volt. A süti is nagyon ízlett mindenkinek. Jó hangulatban telt el a délután, sokat beszélgettek, nevetgéltek. Éva, Ádám és Ica egyszerre jöttek el.

– Évi, te nem akarsz atletizálni? – kérdezte Ádám.

– Én inkább a labdajátékokat szeretem.

– Jó, de abba is kell futni, méghozzá gyorsan és nem mindegy, hogy milyen testtartással. Gyere ki egyszer velünk, nézd meg! Hátha kedvet kapsz hozzá – invitálta Ádám.

– Jó rendben, majd megbeszéljük mikor.

Ezzel Ádám elköszönt tőlük.

– Te tényleg kimész velük?

– Látod, annyira akarta.

– Igen, szerintem Ádámnak is tetszel.

– Tényleg úgy látod? Én nem vettem észre. Azt hittem, haragszik rám, amiért elgáncsoltam.

– Persze, azért hívott el edzésre! Oda már egyedül mész! – és nevetett hozzá Ica.

– Húha! Akkor vagyok bajban! Na, majd lesz valahogy.

Az iskolának szép nagy udvara volt. Másnap Éva éppen menni akart hátra a sportpályára, amikor egy nagyobb tömörülést vett észre, kissé félreeső részen. Ő is odament megnézni, hogy mi történik. Két fiú összeverekedett. Egyik Árpi az osztálytársa, aki egyébként egy nagydarab fiú. A másikat nem ismerte. Ez a srác már fojtogatta Árpit.

– Valaki menjen már az ügyeletes tanárnak szólni! – kiáltotta Évi.

– Te, meg engedd el! – kiáltott rá.

– Ne szólj bele! – ordított vissza a fiú.

– Nem látod, hogy már fuldoklik?

Ezzel, odalépett a fiúhoz és jól sípcsonton rúgta. Persze, rögtön elengedte Árpit, aki lehuppant a földre.

– Árpi, jól vagy? – kérdezte tőle Éva.

Ő csak bólintott, és nehezen kinyögött egy köszönömöt. Mire a tanár odaért, már rendeződtek a viszonyok, de Árpit beküldték az orvoshoz, mert elég ramatyul nézett ki. Közben, odaérkezett Ádám is.

– Évi, mikor jössz ki velünk edzésre?

– A héten már nem, mert nekem is kézi edzésem van. A jövő hét jó lesz.

– Rendben, akkor majd egyeztetünk.

Becsengettek és mindenki órára ment. Árpi is visszatért az osztályterembe, már jobb színe lett.

A következő héten Imi rákérdezett Évára.

– Ádám mondta, hogy kijössz majd velünk egy edzésre. A holnap jó neked?

– Igen, persze.

– Akkor mehetünk majd együtt?

– Az jó lenne. – válaszolta mosolyogva.

Másnap, Ádám is csatlakozott hozzájuk. Éva már ismerte a pályát, ő is odajárt, csak kézi edzésre. A fiúk gyorsan átöltöztek és elkezdték a bemelegítő futást. A lány a pálya széléről figyelte őket.

Imi odaszólt, hogy menjen ő is futni velük, ha van kedve. Ám, Éva visszautasította, hogy fut eleget edzésen, meg meccseken. Erre, Ádám odalépett hozzá.

– Figyelj, láttalak futni, amikor a fiúkkal hátul kéziztél. Nézd meg az Imi testtartását, így könnyebb és gyorsabb. Told előre a csípődet, próbáld meg-  és közben mutatta a helyes testtartást futásnál. Évi, futott egy sprintet.

 – Tényleg jobb így! Köszi!

Ádám, tovább magyarázta a helyes testtartás előnyeit. Majd visszament futni. Az edzés után mindhárman hazamentek, még másnapra tanulniuk kellett. Éva, felnézett mindkét fiúra, igazán jó fejek voltak, továbbra is tetszettek neki. Ádám, pörgősebb és határozottabb, ez egy kicsivel jobban bejött. Gyorsan eltelt az év, már sarkukban volt a nyári szünet. Szomorúan búcsúztak el egymástól, hogy majd csak szeptemberben láthatják egymást újra.

Már jó egy hónap eltelt, amikor Éva az utcán véletlen összefutott Ádámmal. Nagyon megörültek egymásnak és sokáig beszélgettek, majd a fiú felvetette, hogy másnap menjenek el moziba. A lány meglepődött, de elfogadta a meghívást. Nagyon jól érezték magukat. Ádám, hazáig kísérte őt, majd búcsúzóul megcsókolta. A nyár folyamán többször találkoztak, nagyokat sétáltak, múzeumot látogattak. Éva imádta a plüssállatokat, főleg a macikat. Születésnapjára, nagy meglepetés érte. Ádám egy hatalmas plüssmacival lepte meg. Annyira boldog volt, nagyon örült neki. Időközben kiderült, hogy Ádám édesapja nagyon jól ismeri a lány édesapját. Mindkét család örült és támogatta kapcsolatukat. Elröpült az idő és már a ballagásra készültek. Az osztály egy búcsú házibulit tartott, amire természetesen Ádámot is meghívták, de Imi nem ment el.

A lányok sütit vittek a fiúk üdítőt. Remek hangulat volt táncoltak, nevetgéltek. Majd később estefelé előkerült egy üveg konyak valahonnan. A fiúk elkezdtek inni. Éva látta, hogy Ádám is iszik és ez nagyon nem tetszett neki, de nem szólt semmit. Majd egyszer csak, Ádám egy pohár konyakkal a kezében odament hozzá.

– Hoztam neked is, igyál te is.

– Sportember nem iszik, és nem dohányzik. – válaszolta elutasítóan.

– Akkor te hülye vagy!

Ezzel sarkon fordult és otthagyta Évit. Ez nagyon rosszul esett a lánynak. Szinte beleégett a lelkébe. Szomorúságot és csalódottságot érzett. Nem is volt kedve tovább ott maradni. Egy darabig még a konyhából figyelte őket, majd felöltözött és hazaindult. Most először bánta meg, hogy Imi helyett Ádámot választotta.

Ádám, másnap ugyan bocsánatot kért tőle és megígérte, hogy többé nem fog ilyen előfordulni. Azonban Éva szívén, túl mély sebet ejtett ahhoz, hogy meg tudjon bocsájtani. Félt attól, ha most ilyen hangnemet enged meg magának, akkor mi lesz később. Már nem bízott benne. Ádám ostromolta egy darabig, de zárt kapura talált. A lány szívét, már nem tudta többé megnyitni. 

Debrecen, 2020. 12.17.