Túrázni indul egy vidám csapat,
Élükön túravezető halad.
Zizeg a falevél lábuk alatt,
Fáradhatatlan a csipet – csapat.

Néha meg – meg állnak gyönyörködnek,
Mily csodás látványban részesülnek.
Széjjel nyílnak erdő lombjai,
Csalogatnak tisztás kék fürtjei.

Mámorító Menta s Levendula,
Út szélén szeder, málnabokorban.
Frissítő csemege túrázóknak,
Kis időre sétával fel is hagynak.

Megjelenik az égnek királya,
Sasok köröznek vitorlázva.
Kicsinyjeiket így védik, óvják,
Látványuk meghatóan csodás.

Sziklák között bandukolva tovább,
Láthatjuk a természet, mily vidám.
Hatalmas békát faragott kőből,
Ki arra jár megcsókolja rögtön.

Királyfivá ugyan nem változik,
De mindenki reménnyel távozik.
Sudár fáknak különbözősége,
Az erdők mélyének nagy rejtélye.

Körül öleli arra haladót,
Nyugalmával és szeretetével
Árasztja el a kirándulót,
S csendjében néha halkan susog.

Sötét, sűrű fák lombjai között,
Úgy cikázik a napnak sugara,
Mint fel – fellobbanó gyertyaláng,
Őszi, alkonyati éjszakán.

Az útnak végén egy szirthez érve,
Túrázók álmélkodva megpihennek.
Hegy nyelve nyúlik a levegőbe,
Alatta tátong szakadék mélye.

Hegyoldalak arca körülötte,
Zöld, piros, sárga, barna árnyai,
Pompáznak szín kavalkádjai,
S szédítő, varázslatos szépsége.

Lelket bűvölő e táj ereje,
Aki egyszer látja s megcsodálja,
Örökké visszhangzik lelkében,
A hegy ormának hívó szava. 

Db. 2019.06.