LÉLEK – MÉRLEG

Akik értik Jézus tanításait,
S elfogadják Isten igazságának,
Majd életükben azon fáradoznak,
Hogy e tanítások szerint éljenek,
Ők közelebb kerülnek Istenhez.

Minden ember felelős azért, amit
Élete során elmulaszt, cselekszik.
Az akadályokat önmagának kell,
Igazságnak útján leküzdenie.

Nem csak az elkövetett bűneiért,
Hanem az elmulasztott jótettért is
Felelősséget kell majd vállalnia.
A jó szabadság által uralkodik,
Míg a gonosz kényszer hatásaival.

Minden lélek egyénileg éri el,
Istenhez fordulva az üdvösségét.
A lelkeket egyedi feladattal,
Küldi a Földre, hogy azt teljesítse.

Ég szellemei érkeznek le vele,
Vezetik, tanítják és védelmezik.
Gondolat szintjén belső sugallatra
Szólnak, ők a lelkiismeret szava.

Minden bűnös lélek rá van utalva,
Az Atya kegyelmére, irgalmára,
Melyet jóval bővebben oszt, mint ahogy,
Arra bárki is rászolgálhatna.

Csak Isten irgalmazhat, bocsájthat meg,
Mércéje felé fordulás szeretet.
E törvénnyel róható le adósság,
Mérleg egyik serpenyőjében vannak,
Az elkövetett bűnök sokasága,
Míg a másikban szeretet tettei.

Amennyivel többet nyom bűn serpenyője,
Annyit kell bűnösnek vezekelnie.
Egyedül a Szentlélek elleni bűn,
Nem bocsájtható meg, nincs rá kegyelem.

Ki megismerte Isten szellemeinek működését,
Bizonyságot, igazság törvényét,
S elutasítja Földi szempont miatt,
Szentlélek elleni bűnt követ el.

Át kell majd élnie, nyomort, gyötrelmet,
Bűneiért vezekelnie kell.
Amikor éretté válik majd arra,
Hogy Isten igazságát elfogadja,
Az Úr részére újra felkínálja.

Az emberi értelem számára,
Teremthető érzékelhető kapcsolat,
A jó segítő szellemvilággal.
Istennel belső kapcsolat imával,
Minél bensőségesebb annál nagyobb
Erővel, áramlik az imádkozóra.

Ezért nagy ereje van igaz ember
Könyörgő imájának az Úrnál.
Szentség az ember akaratában,
Lelkében rejlik, mit csak Isten ismer.

Debrecen, 2020.04.