András és családja sokat nyaraltak víz mellett. Ám, most elhatározza, hogy gyermekeinek megmutatja a Mátra titkait és legendáit. Megtanítja őket az erdő és természet szeretetére, hogy felelősséget érezzenek az anyatermészet és környezetvédelem iránt. Ő fiatal korában sokat kirándult a Mátrában, ezért nagyon jól ismeri a terepet. A baráti család, jó ötletnek tartotta a felvetést, így csatlakoznak hozzájuk.

– Szervusztok, Péter vagyok! Képzeljétek a nyáron hatalmas kalandok sorában volt részem a Mátrában. Két hetet töltöttünk ott, most az egyik napomat szeretném veletek megosztani.

Először ismerkedjetek meg a családommal. Anyát, Annának hívják tanárnő egy középiskolában. Apa, András és az egyik mezőgazdasági cégnél osztályvezető. Én Péter vagyok, már tudjátok, tizenöt éves, informatikát tanulok. Igazából újságíró szeretnék lenni. Van két nyafogós húgom, de azért nagyon szeretem őket, csak hát lányok. Kitti még tizenegy éves, Orsi pedig nyolc.

Még az a szerencse, hogy a szomszédjaink nagyon jófejek. Régi barátság van a két család között, sok időt töltünk együtt. Pisti tizennégy éves, most fog ballagni. A környezetvédelem érdekli, ebben az irányban fog tovább tanulni. Van egy nővére Réka, aki már tizenhat és most gimnáziumba jár, állatorvos szeretne lenni. Az öccsük, Marci még csak tizenegy éves. A húgommal, Kittivel, egy osztályba járnak. Olyan mintha ők is a testvéreim lennének. Kriszti néni, az édesanyjuk sokat vigyázott ránk, ő óvónő. Geri bácsi az édesapjuk, testnevelő tanár az általános iskolában, ahová jártam.

Ezen a reggelen is fényűző napsütésre ébredtünk. A tegnapi fáradtság miatt kicsit elaludtunk. Így nagyon igyekeznünk kellett összeszedni magunkat, hogy nyolc órára lent legyünk az étkezőben, bár nem egészen sikerült.

– Jó reggelt fiatalok! Kialudtátok magatokat? – kérdezte apa mosolyogva.

– Igen! De még igazából csak látszat, hogy itt vagyunk, a reggeli majd felébreszt – válaszoltam én is mosolyogva.

– Látom kicsit hosszú volt a tegnapi nap. Na, majd ma lazulhattok egy kicsit. De csak egy kicsit! – mondta Geri bácsi és kajánul mosolygott hozzá.

Kérdően néztünk rájuk, hogy akkor ma mi lesz a program.

– Andrásékkal, azt beszéltük meg tegnap este, hogy ma kocsival megyünk le Parádfürdőre és délután túrázunk is egy kicsit, a többit majd meglátjátok, legyen meglepi – mondta Kriszta néni.

– Parádfürdő? Nem hoztam fürdőruhát! – kiáltott fel Réka.

– Az nem is kell! Nyugodjatok meg, de hátizsák annál inkább! Majd a kocsinál találkozunk – szólt közbe anya.

Fél óra elteltével már el is indultunk. Autókázás közben gyönyörködtünk a lélegzetelállító tájban. Először Parádon álltunk meg, ahol megnéztük a Cifra Istállót és Kocsimúzeumot. Fagerendás, vörös téglás, díszes külsejű, belül vörös márvány burkolatú épület. A külsője miatt kapta a Cifra nevet. A kiállítás, kerék feltalálásától, díszes főúri hintókig ad egy átfogó képet a kocsi készítés történetéről. Ezeken belül a bognár, lakatos és kovácsmesterségekről, valamint a különböző lószerszámok is a kiállítás tárgyát képezték. Volt itt hajtó és városi szán, különböző használatra alkalmas hintók, díszhintók, vadászkocsi, fiáker és konflis. Szemet gyönyörködtető látványban volt részünk. Nagyon élveztük ezeket a régi szebbnél – szebb hintókat. Hirtelen úgy éreztük magunkat, mintha az idő kereke visszaforgatott volna minket egy korábbi idősíkba. Rengeteget fotóztunk is. Ez a múzeum kitöltötte az egész délelőttünket, de nagyon örültünk neki sok élménnyel gazdagodtunk.

Vele szemben, végig sétáltunk a pavilonsoron, nézelődtünk és meg is ebédeltünk. Ezután elindultunk Parádfürdőre, ami egy völgyben fekszik és a gyógyvizéről híres. Megérkezésünkkor, legelőször a szépséges parkját látogattuk meg. Épült itt egy kórház, ami gyógyvíz hatását kihasználva elősegíti a gyógyulást az arra rászoruló betegeknek. Tovább haladva egy hatalmas kocsányos tölgyfát pillantottunk meg. Körül volt kerítve, mint védett fa, II. Rákóczi Ferencről nevezték el. Az a legenda fűződött hozzá, hogy a fejedelem, lovát ehhez a fához kötötte miközben a Felvidékre tartott és hűs koronájának árnyékában pihent meg. A fa több mint 300 éves, kerülete 9,5 méter, lombkoronája 40 méter. Én még nem is láttam ekkora fát. Mindannyian megcsodáltuk. Ez az út tovább vezetett a Sándor – rét irányába. Hatalmas tisztáson terült el, teljesen kiépítve szalonnasütőkkel és padokkal, asztalokkal. Még egy régi kút is akadt, amiből vödörrel lehetett felhúzni a vizet. Nagyon tetszett, hangulatos kis hely volt.

– Apa, itt süsünk mi is szalonnát! – kiáltott fel Kitti.

– Majd sütünk szalonnát is kislányom, csak most túrázunk egy kicsit még. Megnézzük az Ilona vízesést – válaszolta apa.

Elindultunk az Ilona vízesés felé. Hatalmas gesztenyefasor szegélyezte az utat. Pazar látványt nyújtott ez önmagában is. Ahogy elértük az Ilona – patakot, kis fahídon mentünk át. A vize olyan kristály tiszta, hogy az alján lehetett látni a kavicsokat.

Hol jobbról, hol balról kanyargott az útvonalunkon. Vadregényes, mesés festői táj tárult a szemünk elé. Végig magas hegyoldal meredt ránk. Hirtelen olyan kicsinek éreztem magam benne a viszonylag szűk völgyben. Fák gyökerei kidomborodtak a talajból, néhol kapaszkodónak is szolgált. Az út mellett szakadékok, mély medrek tátongtak. Elég veszélyes volt itt – ott, nagyon kellett figyelni egymásra. Sok kidőlt fát is kerülgettük vagy éppen átmásztunk rajta. Sziklás terep nehezítette a túrát. Az út oda – vissza körülbelül tizenhárom kilométer. Annyira varázslatos a táj, hogy teljesen magával ragadja az arra járót. Láttunk egy festőt, aki mindezt éppen megörökítette művészi alkotásában. Ahogy egyre beljebb haladtunk mindinkább szűkült a völgy. A végén egy katlanban, körülbelül tíz méter magasságból hatalmas, meredek sziklafalon zúdult alá a vízesés. Valami eszméletlen élmény volt. A nagy szikladarabok felhalmozódása miatt elég nehezen tudtuk megközelíteni. Viszont mindannyian alá akartunk állni, legalább egy fotózás erejéig. Ez Magyarország legmagasabban fekvő vízesése.

Visszafelé a Sándor – réten megálltunk a szalonnasütés miatt. Meglepődtem, azt hittem apu csak úgy mondja Kittinek. Nem gondoltam, hogy tényleg erre is felkészültek.

– Na, segítsetek gyerekek a kocsiból idehozni a kellékeket! – szólt apa.

Mindent kipakoltunk az egyik asztalra. Apa és Geri bácsi hozzá fogtak nyársakat faragni.

– Fiúk! Ti menjetek, keressetek és hozzatok ide kellő mennyiségű tűzifát – kérte Geri bácsi.

– Lányok! Gyertek csak! Segítsetek a hagyma pucolásában és zöldségek aprításában. Mi meg Kriszta nénivel elkészítjük és bevagdaljuk a szalonna darabokat – mondta anya.

– Ó, anya! Nekem csípi a szememet a hagyma!

– Nem baj Orsikám, tisztulnak a könnycsatornáid! – mosolygott hozzá anya.

– Az enyémet is! – kiáltott Kitti is.

– Kislányok! Elég legyen a nyafogásból! A kezetek járjon! – szólalt meg Kriszti néni is.

Réka csak mosolygott a két kicsin és közben a zöldségek aprításával foglalatoskodott.

Amikor minden készen állt, apáék szép nagy tábori tüzet csináltak. A szalonnasütés közben pedig, aznapi élmények hatásairól beszélgettünk. Jó volt kicsit pihenni. A hosszú túra után meg is éheztünk, így nagyon jólesett a hagymás zsíros kenyér és a sült szalonna, egyenesen fenséges volt.

– Anna! Még valami ott maradt a csomagtartóban nem? – kérdezte mosolyogva Kriszti néni.

– Hű, tényleg! Már hozom is! – szólt anya és ezzel elrohant.

Mi nagy érdeklődéssel vártuk, hogy mi az. Szinte már besötétedett, csak közelről ismertük fel a dobgitárját.

– Azt a mindenét, de jó! – kiáltottam fel.

Ám, a többiek is üdvrivalgásban törtek ki örömükben. Anya nagyon jól gitározott és sokat szoktunk együtt énekelgetni, különböző összejöveteleken. Ez most is nagyon jól jött! Annyira jó volt a hangulat, hogy egy másik társaság is csatlakozott hozzánk, akik szintén ott voltak szalonnát sütni. Hatalmasat buliztunk!

Már egész későre járt, így mi elbúcsúztunk a frissen megismert barátainktól. Majd elindultunk vissza a bázisunkra. Szuper volt ez a nap is! Azért jólesett a puha ágyikó, mely gyorsan álomba ringatott.

Debrecen, 2021.