Aria Svájcban, Paradisoban nőtt fel. Kisközség a Lugano – tó partjánál. Itt az emberek többnyire túristák vagy a mezőgazdaságban dolgoznak. A tó két gleccser összetalálkozásánál keletkezett az ország déli csücskében. Meseszép környék és csodálatos hangulatú. A faluban élők odafigyelnek egymásra, barátságosak és segítőkészek.

             A lány első nagy szerelme Hans, akivel a tizenéves korukat együtt töltötték. Ők hatalmas területen szőlőt termelnek. Borászattal foglalkozik a családjuk már több generáció óta.

Az iskola elvégzését követően Hans a Berni egyetemen tanult tovább, míg Aria a Zürichi egyetemre nyert felvételt. A kapcsolatuk idő múltával teljesen megszakadt. A fiú, tanulmányait követően ott maradt, mert egy nagy cégnél kapott vezetői állást. Aria Zürichben él és egy előkelő lapnál újságíró.

Mindketten ritkán látogatnak haza, mert a munkájuk lefoglalja őket. Hosszú éveken át nem találkoztak és így nem is tudtak egymásról semmit.

Hans édesapja szeretné, ha a borászatukat a fiaik vezetnék majd tovább. Hiszen ez a családi vállalkozás mindig apáról fiúra szállt. Az öccse Lukas a szülői háznál maradt és segíti őket a munkájukban. A lakásukat idővel átalakították panzióvá, melyet édesanyja vezet.

Aria anyukája már korábban eltávozott az élők sorából. Édesapja egyedül viszi a gazdaságot, persze segítsége mindig akad, hiszen nagyon összetartanak a szomszédok.

Reggel, amikor beérkezett az irodájába Aria, az asztalán talált egy hivatalos levelet. Gyorsan felbontotta, mert látta, hogy Paradisoból érkezett. Elkezdte olvasni, és közben egyre jobban megteltek szemei könnyel. Felpattant székéről és futva rohant a főszerkesztő irodájáig.

– Luis! Azonnal haza kell utaznom, kérlek add át a  cikk megírását másnak. Nem tudom mikor jövök vissza – mondta zaklatott állapotban.

– Aria! – de hát mi történt?

A sírástól nem tudott megszólalni, csak átnyújtotta a levelet.

– Sajnálom, részvétem – mondta lehangoltan Luis, miután elolvasta és átölelte a lányt.

– Tudod, hogy mindenben számíthatsz ránk. Kérlek szólj, ha tudunk segíteni valamiben. A fiam, Florian majd elvisz. Ne vezess ilyen állapotban – ajánlotta fel.

– Nem, nem! Köszönöm, majd megoldom – válaszolta.

A lány gyorsan hazament a bérelt lakásába és összeszedett pár dolgot, aztán útnak indult. Kis idő múlva csörgött a telefonja Florian hívta.

– Édesem, hát miért nem szóltál nekem? Most tudtam meg apámtól, hogy mi történt. A tárgyalást nem tudom már lemondani, de holnap utánad megyek, hogy segítségedre legyek.

– Köszönöm Florian, de nem szükséges. Intézem a dolgokat és majd jelentkezem – válaszolta.

Régen nem volt otthon a kis szülőfalujában és több minden megváltozott, az épületek, üzletek csak az emberek egymás iránti szeretete és segítőkészsége maradt ugyanaz. Amikor a házhoz megérkezett a szomszéd fiát Luganot találta ott, aki nem hagyta felügyelet nélkül az édesapja portáját. Alig ismert rá, egészen megférfiasodott.

– Az utóbbi időben sokat gyengélkedett apukád és én voltam a jobb keze – mondta.

– Tudom, úgy szeretett téged, mintha a saját fia lennél. Nekem mindig azt mondta, hogy jól van és minden rendben van – válaszolta Aria.

– Nem akarta, hogy aggódj miatta, a szíve nem bírta és egyszerűen csak összeesett. Már nem tudtak segíteni rajta.

– Nagyon köszönök neked mindent.

– Nincs mit. Itt vagyok és segítek neked mindenben, de azt hiszem most jobb, ha magadra hagylak.

Aria pár hetet maradt, amíg elintézte a temetést. Ez idő alatt visszatértek lelkébe a régi idők emlékei. Átjárta szívét a kis faluját körül lengő szeretet, amit csak ott érzett. A csend, nyugalom és az a pazar látvány, amit Paradiso nyújtott. A munkája ugyan visszahívta a nagy város zajába, de fájt otthagynia az otthonát. Ekkor érezte először igazán, hogy mit is jelent számára az – otthon –.

Az ifjú hölgy ott tartózkodása alatt nagy segítségére volt Lugano és ezért hálás volt neki. Elég sok időt töltöttek együtt. A fiú szívesen udvarolt volna neki, mert nagyon megszerette a személyiségét. Tudta azonban, hogy a lány szerelme Florian, várja őt vissza. Igazán jó baráti viszony alakult ki közöttük, mivel a hasonló gondolkodásmód közel hozta őket egymáshoz.

Aria, úgy határozott, hogy nem tartja meg a farmot, mivel őt a munkája és Florian is a városhoz köti. Felajánlotta Luganoéknak megvételre, mivel ők a közvetlen szomszédok. Pár nap gondolkodási idő után megkötötték a szerződést, majd visszatért Zürichbe.

Hirtelen idegennek érezte magát ebben a nagy városban. A dinamikus lüktetés túl sok volt neki. Elmaradt a munkájával és Florian is sürgette az eljegyzésüket. Szeretett írni, már korábban hozzáfogott egy regényhez, de a munkája miatt lassan haladt vele. Csendre, békére és nyugalomra vágyott maga körül. Az eljegyzéssel járó ceremónia nem segített lelkiállapotán. Úgy döntött, hogy később visszamegy Paradisoba, aminek a szeretetteljes légköre egyre inkább hiányzott számára. Gondolta, ott nyugodtan befejezi majd a félbemaradt regényét.

Hans szülei felett is eljárt az idő. Lukas sokat segített, de egyedül már kevésnek bizonyult. A bátyja végül feladta a Berni munkáját és hazaköltözött a család örömére. Mindig szeretett túrázni az impozáns környéken. Az édesanyja által fenntartott panzió vendégeit rendszeresen csoportos túrákra invitálta. Ezzel megnövelte az odalátogatók körét és egyre népszerűbbé tette a magánszállásuk nívóját. 

Florian átvette a főszerkesztői munkát az édesapjától, mert Luis elment nyugdíjba. Mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy minél hamarabb megtartsák az esküvőt, de Aria ezt túl gyorsnak tartotta. Érezte, hogy magához akarja kötni teljesen és ez zavarta őt. Egyre bizonytalanabbá vált, hogy valóban Florian e az igazi. Alig találkoztak, a sok munka miatt és az is sokszor vitával végződött. Eleinte csak a szép és a jó fátyla burkolta be szerelmüket. A későbbiekben fokozatosan kezdtek kibontakozni a különbözőségeik. Ez abból adódott főleg, hogy Florian a városban nőtt fel és a neveltetési körülmények is mások voltak. A közösen szőtt terveik kezdtek eltérő irányt venni.

Aria szabadságra vágyott, egyedül akart lenni. Elérkezettnek látta az időt arra, hogy befejezze az álom regényét. Leadta a munkáját és felvette a kapcsolatot Hans édesanyjával, Ellával. Természetesen a panzió legszebb szobáját kapta meg. Nagy örömmel fogadta az asszony, lányaként szerette. Fáradtan, kimerülten érkezett meg, így rögtön lepihent egy kicsit.

Pár óra elteltével, már gyönyörködött a pazar kilátásban. Az ablak a tóra nézett és a lenyugvó nap fénye megcsillant a vízen. Lement az étkezőbe, hogy egyen egy pár falatot. Meglepte, hogy milyen sokan vannak a panzióban. Pont gyülekeztek egy közös kirándulásra. Ekkor még a lélegzete is elállt. Hans jelent meg, mint túravezető.

– Hans! Ez nem lehet igaz! Te hogyan kerülsz ide? – kérdezte meglepetten.

A fiú, persze ugyanúgy meglepődött, hiszen legalább jó tíz éve nem látták egymást. Ő megnövesztette a haját és varkocsba fogta. Aria, pedig rövidre vágatta a szép hosszú fekete haját. Nagyon jól állt neki, filigrán termetével, bájos arcával 18 – nál nem nézett ki többnek. Hans, alig ismerte meg. Amikor felocsúdott ámulatából, átölelte a váratlan vendéget.

– Én is ezt kérdezem tőled? – válaszolta.

– Hú, ez nagyon hosszú történet – mondta Aria.

– Rendben, akkor később beszélünk – válaszolta.

– Merre mentek?

– Ó, csak ide a közeli forráshoz az erdőbe piknikezni. Emlékszel rá?

– Igen persze…, – válaszolta mosolyogva a lány.

– Gyere te is – hívta Hans.

– Most nem köszönöm, nincs is ilyen felszerelésem. Ezzel nem készültem. Talán máskor.

– Rendben, ha visszajöttem folytatjuk.

Ezzel elvonult a csoporttal. Aria, csak dermedten nézett utánuk.

– Ella néni! Nem is mondtad, hogy Hans hazajött – kérdezte.

– Nem is kérdezted kislányom. Láttam rajtad, hogy mennyire elgyötört voltál. Hagytam, hogy kipihend magadat – szólalt meg huncut mosollyal az arcán.

– Csak látogatóban van?

– Nem, feladta a munkáját és végleg hazaköltözött. Mi ennek nagyon örülünk, mert tudod igen sok itt a munka és Lukas már kevés volt hozzá.

– Tényleg, ő merre van?

– A szőlőben segít Max bátyádnak, este, majd biztosan találkozol velük is.

– Elbűvölő lett ez a panzió, nagyon jó ötlet. A szobám pedig egyenesen varázslatos – dicsérte Aria.

– Köszönöm lányom örülök, hogy jól érzed magad benne. Meddig maradsz most?

– Egyenlőre nem tudom, szeretném a regényemet befejezni ezen a lenyűgöző helyen.

– Nagyon ügyes vagy, sok sikert kívánok neked hozzá. Szólj bátran, ha valamire szükséged lenne.

– Köszönöm szépen – és átölelte az asszonyt.

Aria elindult, hogy megnézze a szülői farmot. Lugano kint tevékenykedett a földön.

– Szia Lugano! – köszöntötte.

– Aria! Micsoda meglepetés! Te itt? – kérdezte és örömmel engedte be a lányt a kapun.

– Igen, most egy ideig az Ella néni panziójában szálltam meg.

– Ide is jöhetsz bármikor, ugye tudod?

– Köszönöm Lugano kedves vagy, de jó ez így.

– Megkínálhatlak egy pohár borral? Gyere be beszélgessünk – invitálta a lányt.

– Köszönöm, de inkább egy limonádét innék.

– Az is van – mondta széles mosollyal.

Leültek az ebédlőbe és jót beszélgettek.

– Szinte semmit nem változtattál.

– Igen jó ez így, nekem pont megfelel – válaszolta jó kedvűen.

– Talán vannak az itt maradt holmijaimból is?

– Persze megőriztem őket, gondoltam egyszer talán visszajössz értük. Belepakoltam egy dobozba, gyere odaadom neked.

– Szuper! Nagyon aranyos vagy.

Aria átvette a csomagot és el is köszönt a fiútól. Visszaérkezve kipakolt és boldogan konstatálta, hogy meg van a régi túracipője és egyéb dolgok, amire ittléte alatt még szüksége lehet. Előkészült a regény folytatásának írásához, de elég fáradt volt hozzá, így úgy  döntött, inkább lefekszik és jól kialussza magát.

Másnap korán, frissen ébredt, már átjárta az ottani levegő klímája. Remekül érezte magát, rádöbbent, hogy szíve mélyén mindig erre vágyott. Nem nyomasztotta a határidő, és a város zaja. Nincs pörgés, frusztráció. Florian sem igazgatja, hogy éppen mit csináljon. Minden csendes és nyugodt, a lelke megtalálta a harmóniát.

Reggeli után meglátogatta a barátnőjét Miát, akinek a falu központjában egy kis ajándéküzlete volt. Óriási örömmel borultak egymás nyakába. Egészen elbeszélgették az időt. Kiderült, hogy neki tetszik Lukas és pár hónapja már egypárt alkotnak. 

– Igazán örülök nektek Mia! Legyetek nagyon boldogok!

– Köszönjük szépen. Én is azt kívánom nektek Floriannal.

Aria arca hirtelen elkomorult.

– Talán valami baj van köztetek? – kérdezte Mia.

– Nem tudom, most nem akarok róla beszélni – válaszolta, majd elköszönt és visszament a szállásra.

Ebéd után a kávéját felvitte magával és hozzáfogott a könyv írásához. Egészen jól haladt vele, miközben a kávéját kortyolgatta. Késő délutánra járt, a teraszról hangokat hallott. Lement és látta, hogy a család kint vacsorázik. Ő bent akart leülni, hogy falatozzon valami keveset. Max bácsi, Hans édesapja, azonban meglátta és bekiáltott;

– Gyere lányom ülj le ide hozzánk, úgyis régen láttalak.

Hans csinált maga mellett helyet gyorsan Arianak. A szeretetteljes kölcsönös üdvözlés után, jó étvággyal fogyasztották el közösen a vacsorát.

– Hálásan köszönöm ezt a meghitt estét, rég volt ilyenben részem – szólalt meg Aria, miközben szemei könnyel teltek meg.

– Drága kislányom! Tudod, hogy hozzánk mindig hazajössz, saját lányunkként szeretünk téged – vigasztalta Max bácsi.

Ella néni leszedte a terítéket és Lukas segített neki. Max bácsi is elköszönt, hogy lepihenjen. Hans és Aria kettesben maradtak a fénylő csillagok társaságában. Ezernyi megbeszélni valójuk akadt az elmúlt időszakról.

A fiú szerelme újra fellángolt, vagy inkább ki sem hunyt. Titkon parázslott végig a szíve mélyén. Ő sem volt tudatában, de ezért nem talált párt magának az eltelt idő alatt, mert végig Ariát kereste minden lányban.

Fájó érzés kerítette hatalmába, amiért már menyasszony. Ugyanakkor mégis boldogság járta át minden sejtjét, hogy a közelében lehet.

Aria a következő napokban sokat dolgozott a könyvén, már majdnem befejezte. Közeledett a szüret ideje és ilyenkor minden kéz elkell. Ő is kiment a szőlőbe segíteni Hans családjának. Vidáman teltek a napok. Annyira jól érezte magát, nem sietett befejezni a könyvet, mert nem vágyott vissza a városba. Egyre inkább kezdte észrevenni magán, hogy hazaérkezett, itthon van.  Benne is újra éledt a Hans iránti szerelem, de nem mutatta ki. Magában küzdött az érzelmek viharával. Menyasszonya volt Flóriánnak és ezt egy pillanatra sem felejtette el. Időnként beszéltek telefonon.

– Aria! Kedvesem! Kipihented már magad? Hogy állsz a könyveddel? Mikor jössz már vissza? – záporoztak a kérdések felé.

– Florian, szeretném, ha eljönnél ide pár napra. Olyan jó itt, neked is jót tenne egy kis pihenés és megismerhetnéd a szülőfalumat – kérte.

– Drágám, ne kérj tőlem ilyet. Tudod, hogy nem lehet, rengeteg a munka és különben is én mit csinálnék ott? Te mikorra tervezed a visszajöveteledet?

– Pár nap és ott vagyok – válaszolta lehangoltan.

Neki ült és másnap estére befejezte a regényét.

– Aria, hiányoltalak ma – mondta kedves mosollyal az arcán Hans.

Befejeztem a könyvemet és holnapután reggel megyek vissza Zürichbe.

– Ilyen hamar? – kérdezte döbbenten.

– Igen, akadt egy kis dolgom is, és el kell intéznem – válaszolta komoly arccal a lány.

– Azt hittem itt maradsz a szüreti bálra.

– Sajnos nem tehetem Hans.

– Akkor holnap van kedved még egyet kirándulni a kedvenc helyünkre mielőtt visszatérsz?

– Nem tudom, talán – válaszolta zavartan.

Hans látta Arián, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem akart tovább faggatózni.

A lány éjszakája gondterhelten telt, mert vívódott azon, hogy mit tegyen. Egyre bizonytalanabb volt Floriannal kapcsolatban és Hansot egyre közelebb érezte magához, mintha mindig is vele lett volna. Másnap reggel túraruhát öltött magára és úgy döntött elmegy Hanssal kirándulni.

– Látom, döntöttél Aria – mondta széles mosollyal az arcán Hans.

– Igen, ezt a napot még a pihenésnek szentelem – válaszolta mosolyogva.

– Tegnap este, láttam bántott valami elmondod? – kérdezte.

– Nem akarok róla beszélni Hans, ne haragudj ezt magamban kell elrendeznem – mondta kissé gondterhelt arccal.

– Értem, de szólj, ha segíthetek – ajánlotta fel.

– Kedves vagy, köszönöm.

Ragyogóan sütött a Nap, és a sűrű fák lombjai közt megtört a fénye. Az óriás koronák néhol teret engedtek a kéklő égboltnak is. A levegő tiszta és hűvös volt. Csend honolt a tájon. Élvezettel lépkedtek a zöld gyepszőnyegen.

– Ez hiányzik nekem a városi forgatagban – szólalt meg Aria.

– Bármikor eljöhetsz, szeretettel látunk mindig, Floriant is hozd magaddal.

– Hm…,

– Mi a baj?

– Ő nem kívánkozik ide, már hívtam – mondta és újra elszomorodott.

– Sajnálom Aria.

Ekkor, hirtelen megbotlott a lány és Hans a derekánál fogva megtartotta. Hosszasan néztek egymás szemébe, majd ellenállhatatlanul megcsókolta Ariát.

– Ezt, nem lett volna szabad – mondta a lány, de a gyönyör az arcán jóleső érzésről árulkodott.

– Bocsáss meg kérlek – mondta Hans és elengedte.

Tovább haladtak az ösvényen és odaértek a kedvenc padjukhoz, itt leültek pihenni.

– Emlékszel? – kérdezte Hans, miközben a pad támasz részébe karcolt szívecskére mutatott.

– Igen – válaszolt mosolyogva.

– Aria! Tudnod kell, hogy az én érzéseim nem változtak irántad. Hiába volt annyi év és távolság. Én ma is igaz szerelemmel szeretlek téged. Egyetlen pillanatra sem feledkeztem meg rólad – vallotta be könnyek között.

– Köszönöm Hans, hogy ezt elmondtad. Én is így érzek irántad, bár nem lenne szabad – és szétmorzsolt egy könnycseppet.

– Aria! Szerelmem! Bontsd fel az eljegyzésedet és gyere vissza. Legyél a feleségem!

– Ó, Hans! – sóhajtott fel szomorúan és vállára hajtotta fejét.

Egy kis ideig még ott üldögéltek és elmerengtek a múlton, majd visszaindultak. Az este folyamán a lány összepakolt és elköszönt mindenkitől, mivel másnap korán szeretett volna indulni Zürichbe.  Reggel Hans már az ajtóban várta és segített a csomagokat kivinni a kocsihoz.

– Köszönöm.

– Aria, visszatérsz?

– Talán – mondta és beült a kocsijába.

Még egy utolsó pillantást vetett Hansra és a panzióra, majd elindult. A szíve a  fájdalomtól meghasadt és egy darabot ott hagyott belőle.

Először a bérelt lakásába ment, majd az irodába.

– Szia édesem! Hát megjöttél végre? – üdvözölte Florian.

Átölelte és megpuszilta.

– Képzeld itt annyi munka volt, hogy apámnak is be kellett segíteni. Örülök, hogy itt vagy. Gyere az irodádba, nézd itt vannak az asztalodon a dossziék. Nézegesd át őket – invitálta.

Aria, hirtelen nem tudott szóhoz jutni, csak lerogyott a székére. Mire felnézett Florian már nem volt sehol. Fejét kezeibe temetve ült egy darabig. A fejében csak az kattogott, hogy – Tényleg ezt szeretnéd csinálni? Tényleg erre vágysz életed végéig? Hirtelen felállt és bement Florian irodájába.

– Florian! Beszélnünk kell.

– Jó, szívem, de ne most, mert megbeszélésem van – hóna alatt a dossziéjával már indult az ajtó felé.

– Felbontom az eljegyzésünket és kilépek a cégtől.

– Tessék Aria? Mit mondtál? – fordult vissza megdöbbenve.

– Igen, jól hallottad.

– Ne viccelj velem, most nem érek rá.

– Soha nem érsz rá velem beszélni és ezt komolyan mondtam.

– Na, jó higgadjunk le mindketten. Munka után elmegyünk és a vacsoránál megbeszéljük – mondta, de már be is csukódott mögötte az ajtó.

Aria meghozta végleges döntését. Este Florian, mivel az irodában nem találta elment a lányért bérelt lakására és elvitte vacsorázni.

Sikerült néhány dolgot átbeszélniük. Florian végül megértette, hogy az ő útjaik nem egy irányba tartanak. Elfogadta a lány döntését és elengedte. Aria még pár nap alatt elintézte az ügyeit, majd összepakolt és elindult Paradisoba.

A kis faluban már elkezdődött a szüreti mulatság. Az első napon mindig nagy vásárt rendeznek a szőlő speciális termékeiből. A második napon must és bor versenyt tartanak. Este táncos mulatsággal zárják az ünnepséget. Igazi közösségi program, ahol mindenki ott van. Nagyon jól érzik magukat, beszélgetnek, mulatoznak és a jó zenére táncra perdülnek.

 Hans az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy Aria visszatér a szüreti bálra. Szomorúan egyedül ült az asztalnál. Nézte, ahogy mások boldogan szórakoznak. Az ajtó felé nézve, azt hitte csak látomása van. Aria ott állt boldog mosollyal az arcán. A fiú szinte futott a lány felé és karjaiba zárta.

– Soha többé nem engedlek el! – mondta.

– Hazaérkeztem Hans! Itthon vagyok! – és könnyeiket csókolták egymás arcáról. 

            Hamarosan megtartották az esküvőt, az egész kis- község ott volt a pompás ünnepségen. Aria a panzió vezetésében segített a továbbiakban Ella néninek. Közben persze írta a sikeresnél, sikeresebb könyveit. Gyökereihez visszatérve megtalálta önmagát. A boldogság virágainak szirmai harmóniában tartották lelkét.

Debrecen, 2022. 10. 11.