Nina Montpellier-ben él, és már neves újságíró. A legjobb barátnői Charlotte és Zsüliett. Az egyetem elvégzését követően nemsokára férjhez ment. A három lány közül ő volt az első. Azonban a házassága nem sikerült, és pár év után elváltak.

Charlotte nagy szerelemre lobbant egy Peter nevű mérnök iránt, aki Lorient-ben élt ugyan, de éppen Montpellier-ben akadt munkája. A kapcsolatuk komollyá vált, és egy év elteltével már összeköltöztek Lorient-be.

Ninának csak Zsüliett maradt, akire számíthatott. Szülei ugyanis már nem éltek, és testvére sem volt. A válás után teljesen kiborult, elege volt mindenből. A munkája sem érdekelte, pedig imádta. A csalódás, amit férje okozott, egy életre szóló mély nyomot hagyott a lelkében. A vidám természetű lány arcáról eltűnt a mosoly és éjszakánként telesírta a párnáját. Zsüliett látta, hogy Nina egyre mélyebbre süllyed a depresszióba.

– Nina! Ez nem mehet így tovább! – mondta.

– Tudom, de annyira fáj, annyira bíztam benne és annyira szerettem őt!

– Tudod mit? Utazzunk el Párizsba! – kiáltott fel

Zsüliett.

– Ezt hogy? Hogyan gondolod? – kérdezte meglepődve Nina.

– Nézd, szerintem jót tenne egy kis változatosság. Kimozdulnál innen, hisz itt minden rá emlékeztet. Így nem fogsz tudni egyhamar túllépni rajta. Teljesen belebetegszel már. Különben is, emlékszel? Megfogadtuk, hogy két hetet eltöltünk Párizsban, csak mi hárman lányok.

– Ja, igen emlékszem. Na, ebből nem lett semmi. Charlotte már itt sincs.

– Ez igaz, de mi még elmehetnénk. Mit szólsz hozzá?

– Hát, nem tudom, nem rossz ötlet.

– Remek, akkor én lefoglalom a szállást, a jövő héttől jó lesz?

– Igen, elintézem addig a szabadságot. Zsüliett, nagyon köszönöm neked, amit értem teszel.

– Ne köszönd. Majd meglátod, milyen jól fogjuk érezni magunkat! – mondta ő nevetve.

Egy luxus hotelben szálltak meg. Igazán minden kényelem adott volt számukra. Párizs gyönyörű, teljesen lenyűgözte őket. Egy napon ebéd után kiültek a parkba a szökőkút elé. Sokan csodálták meg az elbűvölő alkotást, szinte alig volt hely körülötte.

– De jó lenne itt maradni, itt élni! – sóhajtozott Zsüliett.

– Bizony, fényűző város. Mindent feledtet, valóban. Jó ötlet volt! Köszönöm! Már sokkal jobban érzem magam.

– Ez látszik is rajtad! – mondta nevetve Zsüliett.

– Zsüliett! Vajon igaz az, hogy ha dobunk pénzt a szökőkútba, még visszatérünk ide?

– Nem tudom, de ezen ne múljon!

Aprópénzt keresett, és egyet adott Ninának is.

– Na, gyere! – és odalépett a szökőkúthoz.

Már éppen be akarták dobni, amikor odalépett hozzájuk egy sármos fiatalember.

– Ne így! – mondta különös mély hangján. Megfogta Nina kezét, és mintha táncparketten lennének, megfordította.

– Háttal kell állni a szökőkútnak, és előtte kívánni valamit, de nem szabad elmondani senkinek, akkor beteljesül – magyarázta a ceremóniát, és kedvesen mosolygott hozzá.

A két lány csak tette, amit mondott, szinte bűvöletbe esve.

– Bocsánat! Alain vagyok – mutatkozott be.

– Nina – válaszolt ő egyszerűen.

– Zsüliett – mutatkozott be ő is.

– Üzleti tárgyaláson vagyok itt, és ebéd után én is egy kis pihenőt tartottam. De már sietnem kell vissza, igazán sajnálom – mondta sietősen, ahogy az órájára pillantott.

A lányok csak néztek utána, mintha egy szellemet láttak volna, ahogyan elviharzott.

– Na de ilyet! – kiáltott fel Zsüliett, ahogy feleszmélt.

Nina még mindig abban a bűvöletben állt ott, mint amikor a férfi megfogta a kezét.

– Nina! Hahó! Térj magadhoz, mi történt? Mintha nem is itt lennél.

– Jaj, bocsi! Csak fura volt ez az egész. Amellett, hogy rendkívül szimpatikus férfi, amikor megfogta a kezem, valami történt velem. Olyan érzés, amit eddig sosem éreztem, ismeretlen előttem, és nem is tudom elmagyarázni neked.

– Nem is kell, Nina! Ezt hívják úgy: szerelem első látásra.

– Ugyan! Hagyj már! Soha többé nem tudnék megbízni senkiben. Örülök, ha egyszer túl leszek rajta. Nem kell több bonyodalom. Azonban olyan érzés töltött el, hogy már ismerem őt, legalább ezer éve. Pedig biztos, hogy most láttam először az életemben.

– Kár, hogy csak egy üzleti tárgyalásra van itt. Olyan gyorsan elillant. Így nem valószínű, hogy még találkozunk vele – szólt közbe Zsüliett.

– Így van jól! Egy varázslat, mely köddé vált! – mondta nevetve Nina.

– Érdekes, mindig minden okkal történik, nincsenek véletlenek – mormogta magában Zsüliett.

Még pár napot töltöttek itt, fantasztikusan érezték magukat, és az idő gyorsan telt. Már csomagoltak és indultak haza.

– Drága Zsüliett! Nagyon köszönöm neked ezt az utat, hogy itt voltál velem, csodálatos időt töltöttünk együtt. Teljesen feltöltődtem – mondta Nina, átölelve közben barátnőjét.

– Igen, én legszívesebben haza sem mennék! – válaszolta nevetve.

Montpellier-be érkezve semmi sem változott.

Nina újult erővel vetette bele magát imádott munkájába. Visszatért a régi lánykori életéhez. Nagy baráti társaság, bálok és estélyek. Zsüliett hűséges barátnőként kísérte mindenhová, jól kiegészítették egymást.

Az újságírónő gyönyörű, csinos, de megközelíthetetlen maradt minden férfi számára, csak a baráti körének lehettek tagjai. Ezt félreérthetetlenül közölte is rögtön minden közeledővel. Jól érezte magát a bőrében, és nem akarta bonyolítani az életét. Bár Alainnel való találkozása nem tűnt el nyomtalanul. Sokszor

eszébe jutott, és felidézte. Ilyenkor jóleső érzés töltötte el. Persze ez az ő kis titka maradt.

Egy napon ráébredt, hogy lelke mélyén nyomasztja a város és az egész ottléte. A mindennapi külsőség nem volt szinkronban a lelkével. Sok éjszakán át gondolkodott, de elhatározta, hogy új életet kezd valahol máshol. Pályázatokat írt mindenfelé, amiben lehetőséget látott. Természetesen barátnőjével, aki olyan volt neki, mint a testvére, sokat beszélgettek erről. Zsüliett jogászként bárhol talál állást, és őt sem fűzte semmi Montpellier-hez. Nem volt kérdés, hogy vele megy.

Nina egy párizsi magazintól kapott felkérést a lap vezetésére. Határtalan örömmel fogadta el.

– Látod  Zsüliett, visszatérünk Párizsba! – mondta boldogan.

– Nem hiába dobtuk a pénzt a szökőkútba! – válaszolta mosolyogva.

Sikerült egy szép nagy, kétszintes lakást bérelniük, ahol mindketten jól elfértek. Pár hónap múlva Zsüliett is talált állást egy neves cégnél. Eközben Charlotte-tal tartották a kapcsolatot, és mindent tudtak egymásról. A három barátnő nagyon összetartó volt.

Nina ebéd után, ahogy visszatért az irodájába, egy díszes borítékot talált az asztalán. Egészen meglepődött, kibontotta, és Charlotte esküvői meghívója állt benne, egy kis levélkével. Örömkönnyek között olvasta barátnője sorait. Azonnal telefonált Zsüliettnek, és elmondta az örömteli hírt. Boldogan készültek az utazásra, mert Charlotte azt kérte tőlük, hogy legalább egy héttel előtte érkezzenek meg. Szállásra ne legyen gondjuk, mert ott fognak lakni velük a kastélyban, ahol több vendégszoba is rendelkezésre áll. Már alig várták, hogy találkozzanak.

Charlotte, Peter és szülei már a kastély előtt üdvözölték a lányokat. A személyzet csomagjaikat hamar elhelyezte a vendégszobákban, és barátnőjük megmutatta nekik a kastélyt.

Lenyűgöző látványban volt részük, egyik ámulatból estek a másikba. A szóból ki nem fogytak. Látszott Charlotte-on, hogy milyen boldog, és a család saját lányának tekinti.

– Nina, Zsüliett! Ebéd után hagylak benneteket kicsit pihenni, aztán megmutatom nektek a kastély körüli hatalmas parkot. Képzeljétek, Peter bátyja tájépítész, és az ő művészi alkotása nyomán került kialakításra.

– De ő most nincs itt, ugye? – kérdezte Zsüliett.

– Megbeszélésen van, nem tudom, mikor érkezik meg, majd bemutatom nektek őt is – válaszolta Charlotte.

– Mit lehet róla tudni? – kérdezősködött tovább Zsüliett.

– Ó, Zsüliett, látom, nagyon érdekel – és mosolygott hozzá Charlotte.

– Igen, sosem lehet tudni – és Zsüliett kacsintott egyet kacéran.

– Imádja a munkáját, még nem nősült meg. Nagyon komolyan veszi a házasságot, csak kicsit álmodozó. Mindig azt mondogatja, hogy ő csak akkor nősül meg, ha ránéz a lányra, és azt érzi a lelkében, hogy igen, csak ő kell nekem, és ő lesz a feleségem. Mi meg mindig megmosolyogjuk. Az egész család komoly erkölcsi alapokat képvisel, és nagy szeretet tartja őket össze. Én boldog vagyok, hogy megismerhettem Petert és családját.

– Igen, ez látszik is mindnyájatokon – szólt közbe Nina.

– Gyertek, menjünk ebédelni – kérte Charlotte.

A jól sikerült ebéd és szieszta után a három barátnő elindult a látványos parkot felderíteni.

– Nézzétek, még egy kis kápolnájuk is van – mutatta Charlotte.

– Eláll a szavam is, annyira gyönyörű itt minden – mondta Nina.

– Egyszerűen pazar, olyan az egész, mint egy arborétum. Ez a sokféle különleges fa és növény, tényleg, mint egy álomvilág – tette hozzá Zsüliett.

– Na, Zsüliett! Minden kívánságod így teljesüljön! Ott jön Peter és a bátyja, most megismerhetitek – kiáltott fel hirtelen Charlotte.

– Bemutatom a barátnőimet, Nina és Zsüliett.

Nina tekintete megakadt Peter bátyján, és az övé is Ninán. Majd egyszerre hangzott el, hogy:

– A szökőkút!

Mindenki kérdően nézte ezt a kis közjátékot. Zsüliett sem ismerte fel Alaint, mivel bajuszt és körszakállat növesztett az eltelt két év alatt.

– Ti ismeritek egymást? – kérdezte Peter.

– Lemaradtunk valamiről? – kérdezte Charlotte is.

Ám, ezt meg sem hallották. Egyszerre megszűnt a külvilág körülöttük. Csak némán, mozdulatlanul merültek el egymás tekintetében. Már épp kezdett kínos lenni, amikor Nina megszólalt.

– Á, ez egy hosszú történet, csak egy pillanat volt.

– Egy pillanat, mely örökké tart – folytatta halkan

Alain.

– Nem baj, van időnk, és kíváncsian várjuk – mondta Charlotte mosolyogva.

– Drágám, nekünk most mennünk kell, de vacsoránál találkozunk – szólalt meg Peter.

– Már megint eltűnt egy szempillantás alatt, ezt nem hiszem el – mondta Zsüliett kicsit bosszankodva.

– Úgy látszik, ő csak egy fényszikra, mely megjelenik, majd eltűnik – tette hozzá Nina mosolyogva.

– Na, lányok! Most már meséljetek el nekem mindent – kérte Charlotte.

A két lány elmesélte a párizsi útjukat és a szökőkút történetét. Nina bevallotta, nem közömbös számára Alain. Elmondta, hogy milyen különös érzést váltott ki belőle a szökőkútnál, és az eltelt idő alatt is sokat gondolt rá.

– Én akkor is mondtam, hogy nincsenek véletlenek – szólt közbe Zsüliett.

– Igaza van Zsüliettnek, én osztom az újraszületés elméletét. Az biztos, hogy nem egy életünk van a fejlődés útján, hiszen a lélek örök. Amit elmondtál, az tisztán mutatja, hogy valószínű előző életetekben, már találkoztatok valamilyen formában – mondta Charlotte.

– Én eddig nem foglalkoztam ezzel, de lehet benne valami, mivel a megtapasztalás bizonyságot is ad egyben – válaszolta Nina.

– Tudod, Nina, elárulok neked valamit. Emlékszem, akkoriban lehetett, amikor ez a szökőkutas találkozás történhetett. Alain, hazajövetele után megemlítette, hogy találkozott egy lánnyal, de csak egy pillanat volt szinte, és mégsem tudja elfelejteni. Én erre csak annyit mondtam neki, hogyha van vele dolgod, még találkozni fogtok. Ennek két éve lassan, de tudjuk, hogy mindig mindennek megvan az ideje. Sem korábban, sem később nem fog bekövetkezni. Az időhálón precízen működik minden. Én azt hiszem ezek után, hogy te voltál az a lány, de meglátjuk a folytatást – fejtette ki Charlotte.

Még sokáig beszélgettek, sétáltak a gyönyörű parkban és csodálták Alain munkáját.

A vacsoránál mindenki jelen volt, jó hangulatban telt el, majd a szülők tapintatosan elvonultak. Később Charlotte és Peter is, majd Zsüliett ment fel a szobájába, hogy fáradt.

Alain elmondta Ninának, hogy a szökőkútnál való találkozásuk óta csak ő jár a fejében és nem tudta, hogyan keresse meg. Ezért a sorsra bízta, megvallotta különös érzéseit. A lány is bevallotta, hogy milyen érzések töltötték el akkor, és egészen az újra találkozásukig.

A következő napokban keresték egymás társaságát, és amennyi időt csak lehetett, együtt töltöttek. Azonban az esküvői készülődés is sok elfoglaltsággal járt mindnyájuk számára. A kastély parkjában tartották a ceremóniát, és legalább kétszáz fő volt hivatalos rá.

Az esküvő fantasztikusra sikeredett, mindenki nagyon jól érezte magát. Zsüliett megismerkedett Andreassal, aki Peter unokatestvére volt, és egymásba szerettek. A lányok azonban az ünnepség után visszatértek Párizsba. Sajnos Andreas is Lorient-ben lakott, így csak a távkapcsolat maradt részükre, Nina és Alain között ugyancsak.

Mindannyian szenvedtek a távolság miatt.

Alain karácsonykor megkérte Nina kezét, és eljegyezte. A következő nyáron tartották az esküvőt. Nagyon boldogok voltak, Nina természetesen szintén Lorient-be költözött a kastélyba, bár fel kellett adnia a párizsi munkáját, de szerelmük mindent felülírt. Charlotte nagyon boldog volt, hogy barátnője is mellette van. Zsüliett Párizsban maradt, és Andreas odaköltözött Nina helyére. Egy év elteltével ők is összeházasodtak. A három lány életük végéig tartotta a kapcsolatot egymással, és Zsüliett Andreassal sok időt töltött Lorient-ben. Pár év elteltével már gyermekeik is együtt játszadoztak a hatalmas, csodálatos kastély parkjában.

A történet Svájcban játszódik, az 1800 – as évek tájékán egy kisvárosban. Abban az időben sűrűn előfordult a családok közötti viszály, főleg vagyonosodás miatt. A szülők már előre kiszemelték fiaik vagy lányaik jövendőbelijét rangjukhoz méltóan. A szerelem igaz érzéseinek nem engedtek teret, mert a vagyon és rang jelentett mindent számukra.

               Antony és Carl gazdag nemesi család sarjai. Carl csak két évvel volt idősebb öccsénél Antonynál, aki 23 múlt. Sudár, magas és jó kiállású ifjak voltak. Kiválóan meg tanultak vívni, pisztollyal bánni. Az egyenruha úgy állt rajtuk, mintha rájuk öntötték volna. Időnként bált rendeztek a városban és ők mindig jelen voltak, szüleikkel együtt természetesen. Minden leány szívesen fogadta közeledésüket. A szülők azonban különös gondot fordítottak arra, hogy észrevétlenül, de eltávolítsák fiaik közeléből azokat a leányokat, akik nem voltak méltóak rangjukhoz.

Maya, szintén gazdag nemesi családból származott és a városban lakott egy kisebb kastélyban édesapjával, mert édesanyja korán meghalt. Jó viszonyban voltak Carlék családjával. Néha Maya is elment a bálba, de sohasem táncolt senkivel, igaz már 21 éves volt, de nem akart még udvarlót. Inkább csak szórakoztatta az ott jelenlévők mulatsága. Kicsit visszahúzódó, magának való volt, ezért nem is keltette fel a férfiak figyelmét. Édesanya és testvér nélkül nagyon egyedül érezte magát. A szomszédos faluban volt egy barátnője Kathy. Vele is csak ritkán tudtak találkozni.

Kathy 19 éves volt, nagyon csinos, gyönyörű barna szemű és hosszú fekete hajú leány. Szüleivel élt, jómódúak voltak, de nem nemesi származásúak. Így ők nem voltak hivatalosak a bálokba. Barátnőjével nagyon szeretett együtt lenni mindig jókat beszélgettek. Időnként, amikor bement a városba vásárolni, akkor mindig találkoztak, úgy szerették egymást Mayával, mint két testvér.

Egyik alkalommal Maya és Kathy, épp a cukrászdában süteményeztek és nagyokat nevetgéltek, amikor váratlanul odaköszönt hozzájuk Antony. Maya bemutatta őket egymásnak. Kathy és Antony között szikrázott a levegő, egymás szemében elmélyülve, szinte tudomást sem vettek a külvilágról. Csak fogták egymás kezét és úgy maradtak pár pillanatig. Majd kezdett kicsit kínos lenni a helyzet, hogy ebből kizökkentse őket Maya, hellyel kínálta Antonyt. Ő persze szívesen csatlakozott hozzájuk. Vidáman beszélgettek tovább, nagyokat nevettek Antony történetein. Eközben észrevétlenül fellángolt a szerelem közöttük Kathyvel. Az idő nagyon gyorsan elröpült. Antony szerette volna hazakísérni Kathyt, de ő szabadkozott. Így Mayát kísérte haza, végig Kathyről ábrándozva.

Otthon Antony folytatta az áradozást Carlnak, teljesen elvarázsolta a leány. Ezek után, már ő is nagyon kíváncsi volt rá. Megbeszélték, hogy a következő bálon a lánynak feltétlen ott kell majd lennie. Ehhez, azonban Maya segítségét kellett kérniük járjon közbe, hogy Kathy is ott lehessen. Maya boldogan tett eleget a felkérésnek, hiszen látta, hogy mennyire kölcsönösek az érzéseik.

Eközben Kathy fejében csak Antony járt, aki elbűvölte teljesen. Elmerengett szép barna szemein, látta maga előtt kedves mosolyát és arcán azt a kis gödröcskét, mikor mosolyra nyitotta száját. Önfeledt álmodozásából a csengő hangja riasztotta fel. Távirat érkezett, ünnepélyes meghívó az első báljára. Szárnyalt, epekedve várta az alkalmat tudta, hogy találkozni fog Antonyval.

Elérkezett az estély napja, a fiúk már ott voltak és türelmetlenül várták Mayát és Kathyt.               Már elkezdődött a mulatság, a két lány még nem volt sehol. A jelenlévők nem értették, hogy Antony és Carl még miért nem kért fel senkit, hogy – hogy még nem táncolnak.

Egyszer csak kinyílt a duplaajtó, és mint egy királynő fehér ruhájában megjelent Kathy, barátnőjével az oldalán, szüleik kíséretében. Antony eléjük sietett, bemutatkozott és rögtön felkérte Kathyt. Nagy, szenvedélyes szerelmet éreztek egymás iránt. Carlnak is megakadt a szeme Kathyn, ahogyan fekete hajának hullámai vállára simultak, szinte elkápráztatta látványa.

Nem tétovázott odament és bemutatkozott, majd lekérte a lányt öccsétől. Kathynek ez túl gyors volt, csak táncolt és táncolt, de szemével folyton Antonyt kereste. A zene épp a végéhez ért és Carl visszakísérte Kathyt a szüleihez.

Antony dühös volt bátyjára, össze is vitatkoztak. Carl kínosan ügyelt arra, hogy ezt mások ne vegyék észre.  Az est hátralévő idejét Antony és Kathy boldogan töltötték egymás társaságában. Carl lopva, irigykedve figyelte őket.

A szülők nem értettek egyet ezzel a kapcsolattal. Antony szülei határozattan tiltották őket egymástól, mert rangon alulinak ítélték Kathyt. Carl féltékenysége miatt a szülőknek adott igazat. Kathy szülei, tudták ezt és féltették lányukat a kapcsolattól.

Ezért mindig csak titokban találkozhattak és csak rövid időkre. Szerelmüket nagyon komolyan titkolniuk kellett. Emiatt nagyon szenvedtek és elhatározták, hogy megszöknek. Majd együtt kezdenek új életet. Azt tervelték ki, hogy találkoznak Mayánál és onnan együtt szöknek tovább.

Kathy már ott volt útra készen várta Antonyt. Persze ezt az egészet még Maya apja előtt is titokban kellett tartani. Ezért külön érkeztek, hátsó bejáraton és a kastély egyik szobájában találkoztak, amit már régóta nem használtak. Estére beszélték meg a találkozót, amikor nagyobb valószínűséggel, már nem látják meg őket. Úgy gondolták hajnalban, még napfelkelte előtt indulnak tovább. Már késő este volt, talán tíz is elmúlt. Kathy nagyon aggódott Antony miatt. Végre megérkezett, nagyon boldogan fogadta, nyakába borult és úgy szorította, mintha sohasem akarná elengedni. Hatalmas sóhajtás tört fel belőle, hogy most már mindig együtt maradnak és nem kell többé bujkálniuk.

Antony lágyan kibujt Kathy öleléséből, komor arcát könnyek áztatták. Kérte üljenek le, megfogta a leány kezét és közölte vele, hogy családja miatt, mégsem teheti meg. Ne haragudjon rá, próbálja megérteni. Kathy, kétségbeesetten ült az ágy szélén egy hang sem jött ki a torkán. Könnyek folytak rémült arcán. Antony szorosan magához ölelte, majd búcsúcsókot adott és lehajtott fejjel összetörten távozott.

Maya másnap haza kísérte Kathyt, hogy ne legyen semmi gond a szülőkkel. Elmondták, hogy hosszúra nyúlt a társasjátékozás, észre sem vették, hogy elszaladt az idő. Késő este, már nem akarták hazaengedni Kathyt ezért ott aludt náluk. A szülők aggódtak ugyan, de örültek, hogy épségben hazakísérte Maya a lányukat.

Kathy magányába fordulva töltötte napjait. Nem akart egy férfit sem megismerni, mert félt az újabb csalódástól. Érzelmei is még Antonyhoz kötötték. Az idő múlásával halványultak érzései és kissé felengedett a bánata is.

Egyik nap, amikor városba ment vásárolni, feltűnt neki a hirdetőtáblán egy új hirdetmény. Antony és Carl esküvőjének időpontja egy leány testvérpárral. Kathyt szíven ütötte a hír a történtek óta semmit sem hallott Antonyékról. A testvérpárt ismerte, ők is nemesi sarjak voltak és megfeleltek a szülők elvárásainak. Ott állt a hirdetőtábla előtt és mozdulni sem bírt. Ekkor érkezett meg Maya szerencsére. Karon fogta és beültek kedvenc cukrászdájukba. Megpróbálta felvidítani Kathyt.

Kathy megértette, hogy el kell fogadnia a helyzetet és beletörődött sorsába.

Ám, nem messze tőlük lakott egy fiú, Johan. Mindig nagyon figyelmes volt vele, de Kathy nem figyelt rá eléggé. Johannak nagyon tetszett a lány, néha elviccelődtek. Azonban közeledni nem mert hozzá. Félénk, bátortalan fiú volt.

Kathy éppen hazafelé igyekezett, amikor egy lovas szekér, olyan közel futott el mellette, hogy majdnem elsodorta. Az ijedtségtől, megszédült és elesett. Johan ott termett és felsegítette a lányt. Erős karjaiban megtartotta. Ilyen közel még sohasem voltak egymáshoz. Valami történt ekkor, Kathy most látta csak milyen csodálatos férfi karjaiban van. Johan hazakísérte őt és vette a bátorságot az udvarláshoz, melyet szívesen fogadott Kathy.

Az érzéseik egymás iránt egyre jobban elmélyültek. Kis idő elteltével Johan megkérte Kathy kezét, aki boldogan mondott igent és rövidesen kitűzték az esküvőt.

Debrecen, 2020. 10.

Nicola beleszületett a gazdagságba, édesapja nyugdíjba vonulása után megörökölte a Bank vezérigazgatói állását. Jóképű ifjú volt, de agglegényként tengette életét. Gyönyörű háza, hatalmas birtokkal és luxus kocsija, mindhiába.

Az idő gyorsan elszaladt felette, már ő is nyugdíjba készült, még mindig jóképű sármos fickó. Persze túl van jó néhány kalandon és kapcsolaton, de nem találta meg az igazit. Ameddig fiatal volt, nem akarta elkötelezni magát és nem érintette meg annyira senki, hogy eszébe jusson a házasság. Később pedig mindenki már csak ki akarta használni és csak a pénzére pályázott, ez igazából visszafogta. Csodálta a szép nőket, de nem szerette az üresfejűeket. A másik ok, hogy imádta a munkáját és szinte minden idejét lefoglalta. Egy nő sem elégedett meg azzal a kevés idővel, amit ki tudott szakítani. Így családalapítás eszébe sem jutott. Elfogadta, hogy az élet ezt dobta neki, nem elégedetlenkedett, jól érezte magát a bőrében. Inkább azt sajnálta, hogy már közeledett a nyugdíjazása és azon gondolkodott, hogy mivel fogja tölteni azt a rengeteg szabadidejét. A nyugdíjas búcsúztatóján többek között egy kéthetes exkluzív nyaralást kapott ajándékba a kollegáitól. Megkönnyezte a búcsút, de kinyílt előtte a világ, mindjárt egy pazar nyaralással.

Gondolta kalandra fel, taxival kivitette magát a kikötőbe. Nem akart hinni a szemének, hogy milyen hatalmas, több emeletes luxus hajóval fog utazni. A felszálláskor mindjárt egy pohár pezsgővel kínálták. Mindenki elfoglalta sorban a kabinját és utána körülnézhettek a hajón, hogy mit, hol találnak.  A szava elállt a csodálkozástól, annyi látnivaló volt. Gyorsan telt az idő, mire körbejárt mindent, már vacsorához szólították az étterembe az utasokat, nem nézett szét , csak leült a számára kijelölt asztalhoz. A hajó kapitánya bemutatkozott és nagy szeretettel köszöntött mindenkit, majd felvázolta a programok választékának lehetőségeit. Már aznap estére rendeztek egy ismerkedési estet. Tökéletesen jól érezte magát, minden kényelem adott volt, de egyedül ezt a luxust élvezni nem olyan, mintha társasága lenne. Ezért nagyon megörült az ismerkedési estnek. Vacsora után visszavonult a kabinjába, hogy kicsit kipihenje az utazás izgalmait és felkészüljön az esti szórakozásra.

A legszebb öltönyét vette fel és már a kezdés előtt sétálgatott az étterem előtti folyosón, hogy lássa milyen is a felhozatal, közben gyönyörködött a lenyűgöző végtelen óceán habjaiban. Arra lett figyelmes, hogy valaki megérinti a vállát és megszólítja.

– Vezérigazgató Úr! Ön itt? – kérdezte egy fiatal elbűvölő hölgy.

A meglepődéstől hirtelen meg sem tudott szólalni, hiszen nem ismerte fel.

– Kézcsók kedves hölgyem – válaszolta zavarában.

– Látom, nem ismer meg, Bianca vagyok a könyvelői osztályáról – mutatkozott be.

– Ó drága hölgyem, ne haragudjon, de annyian dolgoznak a cégnél, hogy hirtelen tényleg nem ismertem fel, bocsássa meg ezt nekem – szabadkozott Nicola.

– Semmi baj én is meglepődtem, hiszen köztudott önről, hogy minden percét az irodájában tölti – folytatta Bianca.

– Tudja Kedves, ezt az utat az én drága kollegáimtól kaptam búcsúzóul, mert nyugdíjba vonultam. Azonban, ön egyedül van itt?

– Nem, az édesanyámmal jöttünk. Egy kis kikapcsolódás a mindennapokból. Már jön is, engedje meg, hogy bemutassam őt.

– Örülök a szerencsének, hogy megismerhetem, Nicola vagyok.

– Ceri, – válaszolta meglepődve.

Eközben már elkezdtek az étterembe gyülekezni az utasok.

– Ne haragudjanak kedveseim, de ha már a sors így összehozott minket, ülhetnénk egy asztalhoz? Nem tudom, elfogadnának – e, egy ilyen idős férfit védelmezőjüknek? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

Ceri nem tudta ki ő és kérdően nézett a lányára, de Bianca csak szélesen mosolygott rá, majd bólintott.

– Természetesen, számunkra megtisztelő! – válaszolta.

– Nagyon köszönöm, hogy osztoznak magányomban! Megyek, rendelek egy italt, önöknek mit szabad?

– Gin tonikkal, köszönjük szépen.

Bianca eközben elmesélte édesanyjának, hogy ki is Nicola. Pompásan telt az este és nagyon összebarátkoztak. Másnap Bali volt az úti cél, ahol pár napot tölthettek és ezután indultak tovább a hajóval.

A Hotel, ahol megszálltak tervezett külön programot a környék bemutatására. Ceri, Bianca és Nicola, olyan jól megértették egymást, hogy mindenhová együtt mentek, mintha egy család lennének. Nicola még sohasem érezte magát ennyire jól. Ceri három éve vesztette el férjét és Bianca, azért találta ki ezt a luxusutazást, hogy édesanyját kicsit kiszakítsa az egyhangú búskomorságából. Jó volt látnia, hogy felszabadult és újra a régi. Bali nagyon sokszínű, a különböző vallások templomai szinte egymást érték. Pazar látványt nyújtanak az ideérkezők számára. A sok érdekesség mellett, természetesen nem maradhatott ki a shoppingolás sem, egy kis emléket mindenki választott magának.

Az utolsó napot az óceán partján töltötték. Bianca imádott szörfözni, míg Ceri és Nicola napozgattak és sokat beszélgettek. A nagy melegben jóleső érzés volt az óceán felől érkező hűsítő szél. Ám, hirtelen óriásira nőttek a hullámok és nagy vihar kerekedett. Bianca még épp ki tudott érni a partra, de látta, hogy egy férfit a hullám lesodor a deszkájáról és elmerül a habokban. Vissza akart menni, hogy kimentse, de a következő hullám a fiatalembert kisodorta a partra, eszméletlen volt. Nicoláék látták mindezt és azonnal segítségére siettek. Ceri személyében az orvos mindjárt kéznél volt. Kis idő múlva, magához tért a férfi, szerencsére csak kisebb fejsérülés érte és némi vizet nyelt. A sebét Ceri ellátta.

– Nagyon hálásan köszönöm. Davide vagyok – mutatkozott be.

Kiderült, hogy ő is Tarantóban él és elismert jogász. A nyaralását tölti és ugyanazon a hajón utaznak, csak eddig valahogy elkerülték egymást. Csillogó, szénfekete szemei rögtön rabul ejtették Bianca szívét. Fekete göndör hajának egy tincse a homlokán pihent. Ahogy szélesen rámosolygott a lányra az arcán megjelenő kis gödröcskéivel szinte ellenállhatatlan volt. Davide, szintén elmerült a lány gyönyörű, tiszta kék szemeibe. Ceri mosolyogva nézte és konstatálta, hogy ez első látásra szerelem.

– Nos, kedves Davide, ha már jobban érzi magát, akkor csatlakozzon nyugodtan hozzánk – ajánlotta fel Ceri.

– Igen, boldogan! Nagyon köszönöm még egyszer – válaszolta örömteli arccal.

– Igyunk itt a bárban egy koktélt a nagy ijedtségre és itt az ideje, hogy letegeződjünk mindannyian, ha nem bánják – vetette fel Nicola.

– Jó ötlet – mondta Ceri.

Még sokáig beszélgettek a bárban, majd a vacsoránál, már Davide is csatlakozott hozzájuk. A két fiatal gyorsan egymásra talált, nagyon egy hullámhosszon voltak. Nem különbül Ceri és Nicola. Kiváló négyest alkottak így együtt. A hátralévő idejüket, így az utazás során már egymás társaságában töltötték. A sok közös élmény és kaland még jobban összekovácsolta őket. Amikor visszaérkeztek Tarantóba, megfogadták, hogy továbbra is tartani fogják a kapcsolatot egymással. Davide és Bianca addigra már egyébként is egy párt alkottak.

Nicola többször meghívta őket magához vendégségbe egész hétvégékre. A hatalmas birtokhoz tartozott egy kis horgásztó, ahol több időt töltött Davide-vel. Szerették mindketten azt a csendet és nyugalmat, amelyet a horgászás nyújtott számukra. Ceri és Bianca már otthonosan mozogtak a házban és mindig finom ebéddel és sütivel várták a férfiakat vissza. Az egyik ilyen alkalommal Davide komoly beszélgetést kezdeményezett.

– Te, Nicola! Én nagyon szeretem Biancát és szeretném megkérni a kezét. Benne látom, jövendő gyermekeim anyját.

– Ennek nagyon örülök, hiszen látom, jól megértitek egymást. Most vagytok fiatalok, most kell a családalapítást megalapozni.

– Csak félek, hogy nem korai ez, esetleg számára?

– Ha nem kérdezed meg, sosem fogod megtudni – válaszolta mosolyogva. – Davide, ne kövesd el azt a hibát, amit én. Látod, itt vagyok agglegényként öregedtem meg, mert úgy éreztem, hogy még nincs itt az ideje. Aztán meg… már túl késő.

–Nicola! Sohasem késő! Látom, milyen jól megvagytok ti is Cerivel. Miért nem házasodtok össze?

–Ilyen öregfejjel? Rá sem merek gondolni, mit szólna ehhez Ceri.

– Miért? Nincs abban semmi, sokan házasodnak össze idősek is. Nem csak a fiataloké a lehetőség – mondta mosolyogva Davide.

– Na, látom ehhez a „bátorság” mindkettőnk részéről adott! – mondta Nicola és nagyot nevetett hozzá.

– Elgondolkodtam azon, hogy milyen is az élet. Itt éltünk egy városban és még csak nem is ismertük egymást. Az utazás során, véletlenek sorozata, úgy összehozott minket, hogy most itt vagyunk, mint egy nagy boldog család. Miért ne szentesíthetnénk a sors akaratát?

– Igen, igazad lehet Davide, mivelhogy nincsenek véletlenek. El kell, hogy gondolkodjam rajta.

– Nicola! Ebéd után menjünk be a városba és nézzünk nekik eljegyzési gyűrűt, vacsoránál megkérjük a kezüket. Mit szólsz hozzá?

– Húha! Ez aztán gyorsmenet.

– Ha sokat gondolkozol rajta, még megint elmulasztod majd. Ketten bátrabbak vagyunk! – mondta nevetve Davide.

– Nem bánom, egy próbát megér. Most lesz az első leánykérésem, ez még úgyis kimaradt az életemből – válaszolta mosolyogva Nicola.

Éppen befejezték a beszélgetést, amikor közeledett Bianca.

– Kész a finom ebéd, gyertek – hívta kedvesen őket.

Az ebéd utáni beszélgetés közben Nicola és Davide hirtelen összenéztek és bólintottak.

– Kedveseim, nekünk most Dávide-val van egy kis elintéznivalónk a városban. Megvártok itt, vagy ott addig beültök egy cukrászdába? – kérdezte Nicola.

Bianca és Ceri, kérdően néztek egymásra. Majd úgy döntöttek, hogy inkább maradnak és kipihenik a délelőtti sürgés – forgást. Pár óra elteltével érkeztek vissza Nicoláék. Azonban mindketten, mint egy jóllakott óvodás, kajánul mosolyogtak.

– Drágáim! Sikerült az ügyintézésetek? Bár, úgy látom rajtatok, hogy igen – szólalt meg Ceri.

– Igen, minden rendben! – válaszolták szinte egyszerre.

Nicola, a pincéből felhozott két üveg pezsgőt és behűtötte. Nagy izgalom töltötte el őket.

– Te Bianca! Kimaradtam valamiből? Tudsz valamit, amit én nem? – kérdezte Ceri mosolyogva.

– Nem anya, mire gondolsz?

– Nem tudom, de olyan furcsák ezek a fiúk most.

– Nekem nem tűnt fel semmi – válaszolt Bianca.

Vacsora után, Davide felállt és tósztot mondott, majd hivatalosan megkérte Bianka kezét. A meglepődéstől, hirtelen szóhoz sem jutott a lány, csak könnyes szemmel borult a fiú nyakába. Ceri, magabiztosan mosolygott, mert már ebédnél érezte a levegőben, hogy van valami. Azonban az igazi meglepetés, amire nem számított, csak ezután jött. Nicola is felállt és köszöntötte, az ifjú jegyespárt. Majd hirtelen letérdelt és ő is megkérte Ceri kezét. A váratlan fordulattól néma csend állt be pár pillanatra. Nicola, lehajtott fejjel, már éppen arra gondolt, hogy na, akkor most felsült. Egyszer csak hatalmas súlyokat érzett a vállain. Mindannyian boldog, örömkönnytől csillogó szemekkel ölelték át.

               Fél év múlva, egyszerre tartották meg a dupla esküvőt és hatalmas lakodalmat rendeztek. Majd mindannyian Nicolához költöztek. Az örök agglegény, így találta meg egy utazás során időskorára a boldogságát és egyben csodálatos családját.

Debrecen, 2021. március 22.

Éva, tizenhárom éves múlt, szüleivel elköltöztek a város másik részére. Emiatt iskolát is kellett váltania. Tele volt várakozással és izgalommal, hogy a leendő osztálytársai majd hogyan fogadják. Lesz – e új barátnője és persze az sem mindegy, hogy a fiúk milyenek.

Vidám, tűzről pattant csinos leány, szép fekete szemekkel és sötét barna hajjal. Sok fiúnak tetszett, de ő még fiatal volt ahhoz, hogy komolyan vegye bármelyiket. Azonban szeretett velük barátkozni, mert sokkal inkább el tudtak beszélgetni hasznosabb témákról, mint a lányokkal. A lányok sokat kényeskedtek és ezt, ő nem szerette. Egyszerű, tiszta erkölcsös nevelésben részesült. Az őszinteség és bizalom, nagyon fontos volt számára.

Eljött a várva várt nap. Az osztályfőnök bemutatta többieknek és a helyére kísérte, Ica nevű lány mellé ültette. Mint kiderült nem messze laknak egymástól és ő is egyszerű mosolygós lány volt. Nagyon jól összebarátkoztak. Mindenki meg akarta közelebbről ismerni az új lányt, így hamar az osztály középpontjába került. Az udvar hátsó részében volt egy sportpálya. Szünetekben a fiúk, ott fociztak vagy éppen kéziztek. Évi imádta mindkettőt. Sóvárogva nézte őket a pálya széléről. A tanárok nem örültek neki, hogy felügyelet nélkül használják a sportpályát. Ezért, mindig mentek ellenőrizni és többnyire ki is zavarták őket onnan, vagy ott maradtak velük a szünet végéig. Ugyanis salakos volt a pálya és féltek a sérülésektől.

Egyik alkalommal, Sanyi nevű osztálytársa megkérdezte, hogy szeretne – e ő is játszani. A lány szeme rögtön felcsillant, hiszen csak erre várt. Beállt a fiúkhoz kézilabdázni. Rögtön kiderült tehetsége. A fiúk versengtek érte, hogy melyik csapatban játsszon éppen. Minden szünetben ott voltak, már amikor az ügyeletes tanár nyakon nem csípte a diákokat. A labdát általában begyűjtötték, de mindig hozott valaki helyette másikat, hol kicsit, hol nagyot. Mindegy volt, csak labda legyen.

Az osztályban volt egy különös fiú, Imi. Legmagasabb a fiúk közül és nagyon helyes. Mosolygós, szép arcú, a legjobb tanuló. Icától tudta, hogy a lányok oda vannak érte. Ő sohasem ment hátra a sportpályára. Csendes, visszahúzódó, komoly természetű, már akkor tudta, hogy orvos akar lenni. Évának is meg – meg akadt a szeme rajta. Ám, tudta, hogy minden lány őt akarja. Így inkább tudatosan kerülte.  A párhuzamos osztályból volt egy barátja Ádám. Ők együtt jártak atlétikára. Nagyon helyes srác, fekete szemei és fekete haja nem maradt nyom nélkül Évában. Azonban Ádám, mindig rohant – szaladt, ügyet sem vetett a lányra. Még csak nem is köszönt, ha elment éppen mellette. Ez nagyon bosszantotta, mivel tudta Imi osztálytársa és még csak egy „sziát” sem mondott soha.

Nem hagyta nyugodni, sokat töprengett azon, hogyan vetesse magát észre vele. Azt találta ki, hogy legközelebb, amikor megint köszönés nélkül megy el mellette, kiteszi a lábát. Ádám megbotlik és ő utána nyúl, segítség képpen. Nem kellett sokat várnia az alkalomra. Minden a terv szerint ment. -Bocsi, -mondta és kezét nyújtotta Ádámnak, aki morcos lett igaz, de végre ránézett. Ezek után legalább megismerte és mindig előre köszönt neki.

Egy nap magyar órán, kis fecni levél érkezett a másik padsorból Imitől, mely kézről – kézre járt. Évi, nagy nehezen kibontotta. Ez állt benne „Szeretlek”! Nagyon meglepődött, persze jól esett neki, de váratlanul érte. Most mit csináljon? – morfondírozott magában. A fiút nem akarta áltatni, bár tetszett neki, de Ádám jobban. A lányok az osztályban, ha megtudják, hú…! Biztosan kiközösítik és nem akart konfliktust senkivel sem. Szeretett oda járni, jól érezte magát az osztályban és az iskolában is. Imi várta a válaszát, mert folyton hátra csavarodott fejjel nézte, mit reagál rá. A tanár rá is szólt, hogy odafigyeljen. Nagyon óvatosnak kellett lenni, hogy le ne bukjanak. A válaszlevélben, csak ennyit írt „beszéljünk”. A szünetek nem voltak alkalmasak erre. A sorban állásnál, Imi csak annyit súgott a fülébe, hogy „suli után”. Éva egy fejbólintással jelezte, hogy rendben.

Elkövetkezett az utolsó óra. Nagy izgalom lett úrrá a lányon. Az iskolának egyik kapuja elől, másik hátul volt nyitott, mind kettőt lehetett használni, más – más utcára nyílt. Évi és osztálytársainak nagy része a hátsó kaput használták. Imi intett a fejével, hogy elől menjen most ki. Egy ideig, csak az iskolai dolgokról beszélgettek, mert néhányan a sarokig velük mentek. Amikor a többiek leváltak és ketten maradtak Éva kezdte el a beszélgetést.

– Hú, nagyon megleptél ma!

– Igen, láttam rajtad!

– De, soha semmi jelét nem adtad annak, hogy tetszem neked.

– Mindig figyeltelek, csak te nem vetted észre! Első perctől kezdve nagyon megtetszettél. Nekem úgy tűnt, hogy kerülsz, nem értem miért?

– Én is kiszúrtalak már az első nap, de Ica mondta, hogy minden lány odavan érted. Árgus szemekkel figyelnek, hogy neked ki tetszik.

– Hát, amíg nem jelentél meg, addig senki – vágott közben.

–Tudod, nem akarok konfliktust senkivel. Nemrég jöttem csak és biztosan kiközösítenének a lányok, ha megtudnák.

– Értem. Anyukámnak már sokat beszéltem rólad és meg szeretne ismerni. Meghívott vasárnap délután sütizni. Most mit mondjak neki?

A lány szemei igen csak elkerekedtek.

– Imi, te tényleg járni akarsz velem?

– Igen, és komolyan is gondoltam!

– Figyelj, lehetünk nagyon jó barátok, azonban én még nem érzem, hogy szeretnék járni bárkivel is.

– Rendben, – mondta szomorúan, lehajtott fejjel. Akkor, mit mondjak otthon? Eljössz azért vasárnap délután hozzánk?

– Hát, ha többen is leszünk….

– Ádámot elhívom, ő már többször is volt nálunk. Tudod a legjobb barátom. Te is hívj valakit. Úgy jó?

– Igen, Icával megyünk, csak megbeszélem vele. Még pontosítsunk.

Ebben megegyeztek, majd elköszöntek egymástól. Évának igen csak főtt a feje. Pont Ádámot hívja oda, most mi lesz. Alig várta, hogy Icának elmesélje az egészet. Maga sem tudta mitévő legyen. Imi, céltudatos megbízható, jóképű fiú tényleg tetszett neki és ráadásul már az anyukájának is be akarja mutatni. Ám, ő még nem volt felkészülve egy ilyen komolyabb udvarlóra. Ádámot igazából nem ismeri, de nagyon helyes fiú.

– Menjünk el, – mondta Ica – nincs abból semmi.

– Igen, de mind a két fiú tetszik és olyan ciki.

– Nem baj most legalább nyugodtan tudunk beszélgetni, aztán majd jobban megismered őket.

– Nem akarom áltatni egyiket sem és megbántani sem.

– Ezzel, még semmi sem történik. Ne aggódj már annyit! Különben is meglátod, hogy melyik fiú közeledik hozzád jobban, ráérsz akkor is dönteni.

Ica, lazára vette a figurát, de annyiból jó volt, hogy megnyugtatta Évit.

Vasárnap kora délután elmentek Imiékhez. Az anyukája nagyon kedves és mosolygós volt. A süti is nagyon ízlett mindenkinek. Jó hangulatban telt el a délután, sokat beszélgettek, nevetgéltek. Éva, Ádám és Ica egyszerre jöttek el.

– Évi, te nem akarsz atletizálni? – kérdezte Ádám.

– Én inkább a labdajátékokat szeretem.

– Jó, de abba is kell futni, méghozzá gyorsan és nem mindegy, hogy milyen testtartással. Gyere ki egyszer velünk, nézd meg! Hátha kedvet kapsz hozzá – invitálta Ádám.

– Jó rendben, majd megbeszéljük mikor.

Ezzel Ádám elköszönt tőlük.

– Te tényleg kimész velük?

– Látod, annyira akarta.

– Igen, szerintem Ádámnak is tetszel.

– Tényleg úgy látod? Én nem vettem észre. Azt hittem, haragszik rám, amiért elgáncsoltam.

– Persze, azért hívott el edzésre! Oda már egyedül mész! – és nevetett hozzá Ica.

– Húha! Akkor vagyok bajban! Na, majd lesz valahogy.

Az iskolának szép nagy udvara volt. Másnap Éva éppen menni akart hátra a sportpályára, amikor egy nagyobb tömörülést vett észre, kissé félreeső részen. Ő is odament megnézni, hogy mi történik. Két fiú összeverekedett. Egyik Árpi az osztálytársa, aki egyébként egy nagydarab fiú. A másikat nem ismerte. Ez a srác már fojtogatta Árpit.

– Valaki menjen már az ügyeletes tanárnak szólni! – kiáltotta Évi.

– Te, meg engedd el! – kiáltott rá.

– Ne szólj bele! – ordított vissza a fiú.

– Nem látod, hogy már fuldoklik?

Ezzel, odalépett a fiúhoz és jól sípcsonton rúgta. Persze, rögtön elengedte Árpit, aki lehuppant a földre.

– Árpi, jól vagy? – kérdezte tőle Éva.

Ő csak bólintott, és nehezen kinyögött egy köszönömöt. Mire a tanár odaért, már rendeződtek a viszonyok, de Árpit beküldték az orvoshoz, mert elég ramatyul nézett ki. Közben, odaérkezett Ádám is.

– Évi, mikor jössz ki velünk edzésre?

– A héten már nem, mert nekem is kézi edzésem van. A jövő hét jó lesz.

– Rendben, akkor majd egyeztetünk.

Becsengettek és mindenki órára ment. Árpi is visszatért az osztályterembe, már jobb színe lett.

A következő héten Imi rákérdezett Évára.

– Ádám mondta, hogy kijössz majd velünk egy edzésre. A holnap jó neked?

– Igen, persze.

– Akkor mehetünk majd együtt?

– Az jó lenne. – válaszolta mosolyogva.

Másnap, Ádám is csatlakozott hozzájuk. Éva már ismerte a pályát, ő is odajárt, csak kézi edzésre. A fiúk gyorsan átöltöztek és elkezdték a bemelegítő futást. A lány a pálya széléről figyelte őket.

Imi odaszólt, hogy menjen ő is futni velük, ha van kedve. Ám, Éva visszautasította, hogy fut eleget edzésen, meg meccseken. Erre, Ádám odalépett hozzá.

– Figyelj, láttalak futni, amikor a fiúkkal hátul kéziztél. Nézd meg az Imi testtartását, így könnyebb és gyorsabb. Told előre a csípődet, próbáld meg-  és közben mutatta a helyes testtartást futásnál. Évi, futott egy sprintet.

 – Tényleg jobb így! Köszi!

Ádám, tovább magyarázta a helyes testtartás előnyeit. Majd visszament futni. Az edzés után mindhárman hazamentek, még másnapra tanulniuk kellett. Éva, felnézett mindkét fiúra, igazán jó fejek voltak, továbbra is tetszettek neki. Ádám, pörgősebb és határozottabb, ez egy kicsivel jobban bejött. Gyorsan eltelt az év, már sarkukban volt a nyári szünet. Szomorúan búcsúztak el egymástól, hogy majd csak szeptemberben láthatják egymást újra.

Már jó egy hónap eltelt, amikor Éva az utcán véletlen összefutott Ádámmal. Nagyon megörültek egymásnak és sokáig beszélgettek, majd a fiú felvetette, hogy másnap menjenek el moziba. A lány meglepődött, de elfogadta a meghívást. Nagyon jól érezték magukat. Ádám, hazáig kísérte őt, majd búcsúzóul megcsókolta. A nyár folyamán többször találkoztak, nagyokat sétáltak, múzeumot látogattak. Éva imádta a plüssállatokat, főleg a macikat. Születésnapjára, nagy meglepetés érte. Ádám egy hatalmas plüssmacival lepte meg. Annyira boldog volt, nagyon örült neki. Időközben kiderült, hogy Ádám édesapja nagyon jól ismeri a lány édesapját. Mindkét család örült és támogatta kapcsolatukat. Elröpült az idő és már a ballagásra készültek. Az osztály egy búcsú házibulit tartott, amire természetesen Ádámot is meghívták, de Imi nem ment el.

A lányok sütit vittek a fiúk üdítőt. Remek hangulat volt táncoltak, nevetgéltek. Majd később estefelé előkerült egy üveg konyak valahonnan. A fiúk elkezdtek inni. Éva látta, hogy Ádám is iszik és ez nagyon nem tetszett neki, de nem szólt semmit. Majd egyszer csak, Ádám egy pohár konyakkal a kezében odament hozzá.

– Hoztam neked is, igyál te is.

– Sportember nem iszik, és nem dohányzik. – válaszolta elutasítóan.

– Akkor te hülye vagy!

Ezzel sarkon fordult és otthagyta Évit. Ez nagyon rosszul esett a lánynak. Szinte beleégett a lelkébe. Szomorúságot és csalódottságot érzett. Nem is volt kedve tovább ott maradni. Egy darabig még a konyhából figyelte őket, majd felöltözött és hazaindult. Most először bánta meg, hogy Imi helyett Ádámot választotta.

Ádám, másnap ugyan bocsánatot kért tőle és megígérte, hogy többé nem fog ilyen előfordulni. Azonban Éva szívén, túl mély sebet ejtett ahhoz, hogy meg tudjon bocsájtani. Félt attól, ha most ilyen hangnemet enged meg magának, akkor mi lesz később. Már nem bízott benne. Ádám ostromolta egy darabig, de zárt kapura talált. A lány szívét, már nem tudta többé megnyitni. 

Debrecen, 2020. 12.17.

Melina, huszonkilenc éves és felszolgálóként dolgozik Lyonban, az egyik étteremben. Késői gyermeke szüleinek, akik már elhagyták e földi világot. Egyedül él az örökségül hagyott szülői házban.

               Sokat dolgozik a megélhetéséért, a borravalókkal együtt sem jut luxus kiadásra. Ennek ellenére vidám természetű lány, nagy baráti társaságában jól érzi magát. Lara a legjobb barátnője, szinte testvérként szeretik egymást.

Az egyik éjszaka túlórázás után kimerülten ért haza. Holt fáradtan ledőlt a kanapéra és azon nyomban mély álomba merült. Egy csodálatos szigeten járt álmában. Az óceán habjai mosták lábát a homokos parton. Ameddig a szem ellátott a víz kékje egybemosódott az ég kékjével. Mélyen szívta magába a sóval telített levegőt, mely átjárta az egész testét. A csend nyugalma elárasztotta lényét. A parton pálmafák és napozóágyak. Kissé távolabb egy koktélbárt látott. Megszomjazott és odament, hogy igyon valamit. A szomjúság érzete felébresztette. Azonban nem akarta kinyitni a szemét, szinte félt, hogy el kell szakadnia ettől a lenyűgöző tájtól. A tudata megébredt és már nem volt visszaút az álom helyszínére. Mindig szeretett volna ilyen kirándulásra elutazni, de nem volt rá anyagi lehetősége. Szomorúan konstatálta, hogy csak álom volt, de azért is hálát érzett, hogy legalább álmában ott járhatott. Csodálatosan indul ez a nap gondolta, mert már a Nap korongja derengett az égen. A szabadnapján ráért volna még pihenni, de annyira izgatott volt, hatása alatt állt az álmának, hogy alig bírt magával. Nagy lelkesedéssel mesélt róla Larának, amikor találkoztak délután. Ő egy cégnél könyvelő és egyedül él, mert a vőlegénye pár éve motorbalesetben meghalt. Igazi támaszai ők egymásnak.

Több mint egy hónap is eltelt már, az idő ősz felé  járt. Egy reggelen postás csengetett be Melinához. Felkapott egy kis kabátot és kiment a kapuhoz. Hivatalos leve érkezett és alá kellett írnia, hogy átvette. Meresztgette a szemét, mert külföldről jött és címzést is ellenőrizte rajta, hogy valóban az övé -e. Nagy izgalommal bontotta fel. A hivatalos levélben röviden az állt, hogy egy távoli idős rokona meghalt, mivel nem volt családja, így a hosszas kutakodás után ő a legközelebbi hozzátartozója anyai ágon. Ezért őt illeti az öröksége. A megjelölt időpontban és helyen, a hagyatéki tárgyaláson köteles megjelenni. Előbb azt gondolta valaki viccel vele, de forgatta az okiratot és minden szempontból hitelesnek bizonyult. Érezte, hogy le kell ülnie, mert majd elájul. Hirtelen fel sem tudta fogni az egészet. Amikor kissé lehiggadt, megijedt. Hiszen semmit sem írtak, hogy milyen örökségről van szó, lehet adósság, hitel, pénz vagy ház ahol lakott. Pörögtek a gondolatok a fejében egész nap. Alig várta, hogy mindezt megossza Larával, este úgyis átmegy hozzá, hiszen csak egy pár házzal lakik arrébb.

Este hét körül becsengetett hozzá.

– Szia, Lara! – köszönt fülig érő szájjal.

– Szia, Melina! – mi történt?

Egy lendülettel átnyújtotta a hivatalos okiratot. – Nézd, mit hozott ma reggel a postás. De ülj le!

Lara elkezdte olvasni, majd felkiáltott.

– De…, hát… ez óriási!

– Igen, de nincs benne, mi az örökség tartozás is lehet vagy bármi – mondta kissé gondterhelt arccal.

– Ez igaz – válaszolta.

– Lara! Mond, hogy eljössz velem!

– Persze drága barátnőm, nem hagynálak egyedül egy ilyen úton és helyzetben.

– Láttad? Két hetünk van.

– Igen ez egy kicsit problémás nekem, de megoldom, ne félj – nyugtatta Melinát.

– Addig viszont utána kell néznünk, hogy milyen jog és kötelezettség illet meg. Mauritiuson, milyen jogszabály van érvényben ezzel kapcsolatban.

– Melina, én meg tudom kérdezni a vállalati jogászunkat.

–Az nagyon jó lesz! Köszönöm! Még van egy kis probléma Lara. Az utazás költségeit, hogyan oldjuk meg?

– Kérünk fizetési előleget, csak nem utasítják el, ez mégiscsak egy hivatalos út – válaszolta magabiztosan.

– Rendben, akkor készülődjünk a nagy utazásra – mosolygott hozzá Melina.

Megkapták mindketten a fizetési előleget és a két hét nagyon gyorsan eltelt. A fővárosába, Port Louisba szólt a hivatalos idézés. Mindketten nagyon izgatottak voltak, hogy vajon mi vár ott rájuk. A hivatalos eljárás ripsz – ropsz megtörtént. Az adat- egyeztetést követően felolvasták Paloma néni által hátra hagyott örökségét. Az Indiai – óceán partjának közelében egy kastélyszálló, valamint némi megtakarított pénzösszeg. A kulcsokat rögtön át is adták, a pénzzel együtt.

– Lara, csípj meg, hogy nem álmodom!

– Nem álmodsz Melina, mindez velünk történik! – majd nyakába ugrott és szorosan ölelték át egymást örömükben.

– Menjünk, nézzük meg azt a kastélyszállót gyorsan! – kiáltotta Melina.

Amikor odaértek, még a szájuk is tátva maradt. Káprázatos környéken állt egy barokk stílusú kastély, hozzá egy hatalmas pazar park. A kastély előtt egy nyolcszögletű szökőkút, melynek szögleteiben egy nagyobb és mellette két kisebb gömbölyű világító test. Olyan volt, mint egy kis ékszer. Az óceán partja úgy kétszáz méterre lehetett.

– Ezt nem hiszem el, ez egy varázslat! – mondta Melina, szavakat nem találva.

– Mintha egy mesébe csöppentünk volna – szólalt meg Lara. Menjünk le gyorsan a partra is.

Melina, az örömkönnyektől meg sem tudott szólalni szinte, majd hirtelen felkiáltott a parton sétálva.

– Lara! Én itt jártam álmomban! Emlékszel?

– Tényleg! Ez fantasztikus! Melina, megálmodtad előre!

– Sosem gondoltam, hogy az álom valósággá válhat – mondta csendesen Melina.

– Van egy hetünk, élvezni ezt a pompás helyet. Ez idő alatt azonban el kell dönteni, hogyan legyen tovább, mihez kezdesz vele?  – kérdezte Lara.

– Nem tudom, hogy eladjam, vagy megtartsam.

– Majd átnézzük az iratokat, hogy megéri –e üzemeltetni, biztosan találunk számlákat, vagy könyvelést – javasolta Lara.

Már esteledett és a vörösen izzó Napkorong megközelítette a víz felszínét.  Sirályok még körözve kerestek maguknak élelmet. A távolban egy – egy csobbanás jelezte delfinek jelenlétét a csendes hullámok között.  A két lány ámulatba esve, szavak nélkül csodálta a lenyűgöző óceán életterét. Hűvös szellő megborzongtatta bőrüket és visszamentek a kastélyba. Az irodában minden szükséges iratot megtaláltak, Paloma néni nagyon precíz könyvelést végzett. 

– Melina, szerintem ezt megérné fenntartani, a te végzettségeddel vezethetnéd is ezt a szállót.

– Igen, jó lenne, de mi lesz az otthonommal? Nem akarom feladni és ráférne egy kis felújítás az épületre és a parkra is. Látszik, hogy jó egy évet be volt zárva. Valamint a személyzet kérdése is ott van.

A lányok elmélyülten gondolkodtak. Nagyon sok dolog megfordult a fejükben. Sajnálták volna elveszíteni ezt a lehetőséget és szívük mélyén, legszívesebben már haza sem mentek volna. Egész éjszaka tanakodtak, majd elhatározták, hogy feladják a Lyoni munkahelyüket és közösen megnyitják a kastélyszállót.

Az alkalmazottakról találtak egy névsort, sorra felkeresték őket, legtöbbjük igent mondott a felkérésre. Paloma néni megmaradt tőkéje fedezte a kezdeti költségeket. Alig fél év alatt megújult a gyönyörű park és a kastély épülete. Készen állt a nyitásra.

Időközben Melina és Lara bejárták a szigetet és gyönyörködtek a sokféle templomban. Indiai, Afrikai és Kínai kultúra is megtalálható Mauritiuson. Megcsodálták a sziget belsejében található Le Morne hegyet és a Chamarel – vízesést, mely lélegzetelállító volt.      Fantasztikus látvány tárult a szemük elé, amikor egy teaültetvényhez érkeztek. Megismerkedtek az őslakosokkal és szívükbe zárták őket. Már egész otthonosan mozogtak a szigeten.

A rekonstrukciós munkálatok során Lara közelkerült Lucashoz, a tájépítészhez, aki első látásra beleszeretett a lányba. Szerelmük folyamatosan bontakozott ki. Nem tudott ellenállni a fiú, ragyogó, tiszta kék szemeinek. Boldogok voltak és az esküvőt tervezték. Úgy gondolták, hogy a kastélyszálló megnyitásával egybekötik. Hatalmas ünnepséget szerveztek. Melina, szívén viselte barátnője sorsát és együtt örült vele, hogy megbízható férfi oldalán láthatja.

Az egyik reggelen, mindhárman kimentek szörfözni. Ragyogó napsütés volt, élvezték a hullámok taraját. Már délfelé járt az idő és gondolták, hogy visszamennek a kastélyba ebédelni.

– Lara, Lucas! Menjetek, induljatok el. Én még maradok egy kicsit, de nemsokára megyek utánatok – szólt Melina.

– Jó, de ne várass meg minket nagyon, mert igencsak éhesek vagyunk – mondta nevetve Lara.

Lara és Lucas éppen, hogy beértek a kastélyba, amikor hirtelen hatalmas szélvihar kerekedett, villámok cikáztak a dörgéstől szinte nem hallották egymás hangját. 

– De jó, időben visszaértünk – mondta Lucas.

– Melina! – kiáltott Lara.

– Remélem, már a közelben jár – szólt Lucas.

Az ablakon keresztül figyelték az utat, de hiába a lányt nem látták közeledni. Rettenetesen megijedtek, hogy mi történhetett vele.

Melina még szörfözött, amikor a tajtékzó szél felkorbácsolta a hullámokat. Magasba emelte, majd olyan erővel dobta le, hogy a lány nem tudott a víz felszínére kerülni. Szerencsére még ott volt Thomas, aki mentőorvosként felügyelte a partot. Rögtön észrevette és a mélybe merült. Óriási küzdelem után sikerült a testet partra húznia. Azonnal megkezdte az újraélesztést, hívott segítséget a közeli kórházból. Már majdnem feladta, a könnyeivel, visszafojtott érzéseivel küszködött, amikor Melina elkezdett köhögni.

– Köszönöm, megmentette az életem – mondta alig hallhatóan.

– Nincs mit, akár az életem árán is – válaszolta az orvos kicsit megkönnyebbült mosollyal az arcán.

Ekkorra, megérkezett a mentő és beszállították megfigyelésre. Thomas vele ment, útközben értesítette Laráékat a történtekről. Látásból, már ismerte őket, mély érzelmeket táplált Melina iránt, de nem mert közeledni hozzá. Lucas és Lara, azonnal kocsiba pattantak, utána mentek a kórházba. Vizsgálatok során kiderült, hogy némi zúzódással megúszta a kalandot. Hálásak voltak Thomasnak és meghívták hétvégén vacsorára, amit nagy örömmel elfogadott.

Vidám este volt, sokat beszélgettek, nevetgéltek. Az orvos le nem vette szemét Melináról egy pillanatra sem. Lara és Lucas előtt nyilvánvalóak voltak Thomas érzései. Melina, pedig csak szégyenlősen mosolygott. Hosszú, barna fürtjei arcába hullva takarták el néha szelíd mosolyát. Már az első alkalommal felfigyelt Thomasra a parton, nem lehetett nem észrevenni. Többször csalódott már a férfiakban és nem akart hiú reményeket táplálni. Gondolta egy ilyen férfinak minden ujjára legalább tíz nő jut. Nem akart ezek közül csak az egyik lenni. A vacsora alkalmával volt lehetősége jobban megismerni. Tetszett neki, hogy visszafogott, komoly és kitartó. Későre járt elköszöntek kedves vendégüktől.

Melina szemére nem jött álom, folyton Thomas arca lebegett előtte. Erős vágyakozás lett úrrá rajta. Hirtelen, olyan hiányérzete támadt, hogy egy percet sem bír ki nélküle. Tudta lelke mélyén, elérkezett számára az igaz szerelem.

Az orvosnak, Melina sötét szemei égették szívét. Nem tudott rá más gyógyírt csak a lány, ölelő karjait. Elhatározta, randira hívja és bevallja érzelmeit. Félre teszi félszegségét, mert a bizonytalanság lassan felemészti.

Pár nap múlva összefutottak a parton és Thomas megkérte Melinát, hogy este találkozzanak. A lány örömmel mondott igent. Az orvos piros színű, szív alakú mécseseket rakott a homokba útjelzőül. A romantikus fények végén várta szerelmét egy óceán parti vacsorával egy szaletliben. Az asztalon gyertya és pezsgő a poharakban, ezzel készült meglepni szíve választottját. Melina a meghatottságtól alig tudott megszólalni. Hosszúra nyúlt az érzésekkel teli találkozás. Thomas végül hazakísérte Melinát.

A boldog estét, több örömteli együtt töltött idő követte. Egy év elteltével megkérte a lány kezét, akinek élete legszebb álmát váltotta valóra azzal, hogy férjhez mehetett élete szerelméhez. Házasságuk hosszú és szeretetteljes volt. A kastélyszállót felvirágoztatták, ahol Larával és Lucassal éltek együtt, mint egy nagycsalád. Az idő múlásával gyermekeik vitték tovább a szülők álmát.

Debrecen, 2021. augusztus 30.

Sebastian, gyönyörű ifjúvá érett. Magas, sportos testalkatú, fekete göndör haj, kreolos bőr és fekete szem, mely csillog, mint a gyémánt. Gyermekkorától imádja a zenét. Szülei jómódúak, így már kiskorától elkezdett zongorázni és hegedülni. Hatalmas tehetségnek ígérkezett.

               Könnyen tanult, mindenből kitűnő volt. Természetesen a Zeneakadémián folytatta tovább tanulmányait. Már az egyetemi évei alatt felkérték kisebb koncertekre. Neki a zene töltötte ki minden percét.

Az Akadémia elvégzése után megkérték, hogy maradjon ott és tanítson, hiszen ilyen kiváló képességű fiatalembert nem akartak elengedni. Sebastian elfogadta ezt a lehetőséget. A diáklányok, minden ürügyet felhasználtak, hogy a közelében lehessenek. Persze tanítvány és tanár között semmilyen viszony nem megengedett. Ezzel ő is tisztában volt, hiszen a remek állását kockáztatta volna. Néha már egy kicsit terhére is volt a lányok rajongása. Azonban, mindig diplomatikusan kezelte.

A téli szünet időszakára felkérést kapott Salzburgban egy koncertsorozat fellépésére. A terv szerint, ő zongorajátékot ad és a szervezők egy hegedűművészt szerződtetnek mellé, aki kíséri. Egyhetes program  utazással együtt, nagyon megörült neki. Addig még van egy hónapja felkészülni rá. A szervezőtől egy- hét múlva kapott e – mailben az állt, hogy a hegedűművész lemondta a koncertet, mert megbetegedett. Azonban mindenképpen szeretnék, ha a koncert stílusa maradna. Megkérték, ha tud, hozzon magával egy hegedűművészt és őt is szerződtetni fogják, várják mielőbbi válaszát.

Sebastian először nagy gondban volt. Aztán hirtelen kipattant a fejéből az ötlet. Az Akadémián meghirdet egy hegedűversenyt, és aki azt megnyeri, ő lesz a koncert hegedűse. Így még lesz idejük, gyakorolni és összehangolódni is. Hozzá is fogott a szervezéshez és a tanári karból lesznek a zsűritagok, akik vállalják a kis plusz munkát. Minden flottul ment, még örültek is neki az egyetemen, hogy milyen jó ötlet.  A tanítványok borzasztó nagy lázban égtek, hiszen ez mindenkinek egy hatalmas lehetőség a karrier szempontjából, na és arról nem beszélve, hogy Sebastiannal tölthetnek egy hetet kötetlenül.

A fiatal tanár  maga is kíváncsi volt az eredményre, mert több tehetséges tanítvány is volt. Arianara tippelt, hogy ő fogja megnyerni a versenyt. Már korábban is felfigyelt kiváló egyéniségére és művészi képességére, ami kimagaslott a többiek közül. Soha nem rajongta körül, mindig meghúzódott a háttérben. Alázatos volt a zene iránt és tisztelte tanítóját. Bár a szeme csillogása elárulta, hogy nem közömbös számára. Ha tekintetük találkozott és ott felejtődött néhány pillanatig, rögtön szégyenlősen lesütötte tiszta, átható kék szemeit.

A verseny zökkenőmentesen lezajlott. Mindenki nagy izgalommal várta az eredményhirdetést. Sebastian meg sem lepődött, hogy Ariana lett az első, nagy örömmel gratulált neki. A lány azt sem tudta, hová legyen a boldogságtól. Persze a többiek picit irigykedtek rá, de annyira kedves és szerethető növendék volt, hogy együtt osztoztak örömében, tudták megérdemelten nyert.

A tanár és tanítvány együtt készültek nagy hévvel a koncertre. Gyorsan összeszoktak, minden rezdülésükkel egymásra hangolódtak. Már elég volt egy szempillantás is, és mindig tudták mit akar a másik. Hihetetlen összhangot éltek meg egymással. Ez a lelkükben is visszhangot keltett, bár maguknak sem merték bevallani. Csak az előadásra koncentráltak mindketten.

Eljött a nagy nap, az utazás pillanata. Repülővel, hamar odaértek. A szervezők már várták őket és a hotelben elszállásolták a művészeket. Közölték, hogy másnap már két órával a koncert előtt értük jönnek, addig szabadprogramjuk van.

– Ariana! Ha elhelyezkedtünk, mit szolnál hozzá, hogy felderítsük a környéket? Úgy látom, gyönyörű helyen vagyunk.

– Persze, az nagyon jó ötlet tanár úr! Egy óra múlva a halban vagyok.

– Rendben, akkor egy óra múlva ott.

Sokat sétálgattak a jó levegőn és mindenféléről beszélgettek kötetlenül. Roppant jól érezték magukat, fél szavakból is megértették egymást. Ha az egyik elkezdett egy mondatot a másik befejezte. Teljesen egy hullámhosszon voltak. Már estefelé járt az idő.

– Vacsi? – kérdezte Sebastian.

– Jólesne, válaszolta Ariana mosolyogva.

– Pizza?

–  Szuper, imádom a pizzát tanár úr!

Beültek egy pizzázóba, mindketten narancslevet és ugyanazt a pizzát kérték. Még ebben is egyezett az ízlésük.

– Ariana! Kérnék tőled valamit, igyuk meg a pertut, bár csak narancslé van – mosolygott hozzá.

– Örömmel – válaszolta szerényen mosolyogva.

– Kérlek, szólíts nyugodtan Sebastiannak, legalábbis erre az egy hétre mindenképpen. Most tekintsünk el a tanár – diák viszonytól, hiszen itt kollégák vagyunk.

– Nagyon köszönöm – mondta alázattal, de a szíve a torkában dobogott a boldogságtól.

Vacsora után visszatértek a hotelbe. Sokáig nem jött álom a szemükre. Sebastian, arról gondolkodott milyen kár, hogy ez a lány a tanítványa. Még soha nem találkozott hozzá foghatóval. Érezte, hogy legszívesebben az egész életét vele töltené. Ariana tudta, hogy nem táplálhat semmilyen érzelmet Sebastian iránt, de ezt nem tudta megállni. Olyan magasztos érzelmek dúltak a lelkében, hogy majd szétvetették.

A nappalokat együtt töltötték, vidámak és felhőtlenül boldogok voltak. Este a koncertekkel fenomenális sikereket arattak. Az utolsó este elmentek megünnepelni a parádés fellépés sorozatukat. Vacsora után, már hűvösebbre járt az idő. Sebastian, óvón ölelte át Arianát, aki lágyan bújt hozzá közelebb. Egy kirakat előtt megálltak és az üveg visszatükröződésében meglátták önmagukat. Mindketten arra gondoltak, milyen csodálatos párt alkotnak. Lassan, egymás felé fordultak és vágyaik csókjuk tüzében olvadt el. Majd hirtelen tudatukra ébredtek.

– Sajnálom Ariana, nem lett volna szabad.

– Ne mond ezt Sebastian, én boldog vagyok veled.

– Én is drága, és megvallom halálosan beléd szerettem. Soha senki iránt még nem éreztem ilyen érzelmeket. De, mi lesz velünk? Most, hogyan tovább?

– Maradjunk itt hétvégére.

– Szívem szerint maradnék, de ha még jobban egymásba gabalyodunk, még nehezebb lesz a távolság tartás. Te nem hagyhatod el az egyetemet, be kell fejezned! Kiemelkedő tehetség vagy nem pocsékolhatod el egy szerelem miatt. Én, kilépek az év végével, évfolyam közben nem hagyhatom ott. Ez még pár hónap addig lesz időm másik állást keresni.

– És addig…mi lesz, vagy… utána? – kérdezte könnyeivel küszködve a lány.

– Nagyon nehéz lesz szerelmem, de addig úgy kell tennünk, mintha mi sem történt volna. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kicsapják valamelyikünket is.

– Értem.., persze teljesen igazad van. De, ha elmész…?

– Ariana, legyünk őszinték, a jövőt nem tudhatjuk. Ne álltassuk egymást. Ki tudja hol, hány ezer kilométerre kapok állást. Neked még három éved van hátra. Nem akarom, hogy rám várj, mert én sem ígérhetek neked semmit, bízzuk a sorsra –ám eközben Sebastian könnyei is eleredtek. Még szorosabban ölelték át egymást, mintha soha többé nem akarnának elválni. – Soha sem felejtek el, és talán egyszer még összefutnak útjaink – súgta halkan a lány fülébe.

– Örökké élni fogsz szívemben, bármit hozzon is az élet – mondta Ariana, és búcsúcsókot lehelt Sebastian ajkára.

Már nem voltak messze a hoteltól, még szorosan fogták egymás kezét. Mindketten tudták ez az utolsó estélyük együtt. Másnap reggeli után összecsomagoltak és hazautaztak.

Az egyetemen szinte kerülték egymást, ha lehetett, nehogy szó- beszéd tárgyai legyenek. Sebastian, több ezer kilométerre lévő városban talált zenetanári állást.  Majd megszakadt a szíve, de tudta, nem tehet mást. Mielőtt elhagyta az Akadémiát, búcsúkoncertet adott. Az utolsó számot úgy konferálta fel, hogy „Ő komponálta búcsúzóul szíve minden érzésével.” Ariana tudta, neki szól és oly gyönyörű volt, nem is tudta megállni könnyek nélkül.

Sebastiant, egyre sűrűbben hívták fellépésekre. Már nem tudta az új helyen ellátni a tanári állását, így egy év múlva otthagyta. Bejárta a világot koncertjeivel, nagy hírnévre tett szert, mindenhol rajongtak érte.

Egy koncert utáni fogadáson, megkörnyékezte egy csinos szőke, kék szemű lány. Mindent elkövetett, hogy a közelében lehessen. Rendezvény szervezőként felajánlotta, hogy szervezi az ő fellépéseit is. Sebastian vonakodott először, de végülis belement. Olívia, eleinte követte minden koncertre és sikerült neki egészen elcsábítania. Egy év múlva, már össze is házasodtak.

Ariana kedves, szép lány lévén, sokan udvaroltak volna neki, de senkinek sem adott esélyt. Egyetlen szerelme maradt örökre, Sebastian. Egy napon az újságot olvasva értesült róla, hatalmas betűkkel felírva, „A nagy tehetségű Sebastian, megadta magát a szerelemnek és házasságot kötöttek Olíviával!” Alatta a közös fotójuk. A lány hatalmas zokogásban tört ki, visszament lakásába és egy hétig ki sem jött csak sírt, teljesen összeomlott. Nem hibáztatta a fiút, de tudta ezzel minden esélyt elvesztett. Közben az egyetemet elvégezte, de hiába kérték maradjon tanárnak, nem volt képes az Akadémia falai között emlékeivel tovább ott élni. Hiszen, minden Sebastianra emlékeztette. Nem messze egy kis városban vállalt állást egy középiskolában zenetanárként.

Sebastian és Olívia eleinte boldogok voltak. Azonban a feleség már többre vágyott. Ő is építette a saját karrierjét és sokat volt távol üzleti tárgyalások miatt. Már nem kísérte el férjét a koncertekre. Szinte alig találkoztak, végül teljesen elhidegültek egymástól. Két év házasság után úgy döntöttek, hogy elválnak.

Ariana, az iskolából hazamenet, arra lett figyelmes, hogy Sebastian fotója lóg egy nagy plakáton. Egy hét múlva az ottani művelődési házban fog koncertet adni. Nagy izgalommal várta, talán egy pár szót fognak tudni váltani. Természetesen az első sorban foglalt helyet magának.

Elérkezett a fellépés estélye. Sebastian eleinte nem vette észre, és már folyt a koncert, amikor hirtelen megakadt a szeme rajta. A szám befejeztével, a programtól eltérően elkezdte játszani az egyetemi búcsú dalát. Persze könnyek folytak a színpad mindkét oldalán. Majd felállt és a kezébe vette a hegedűjét.

– Kedves hölgyeim és uraim, van itt egy magányos hegedű, mely arra vár, hogy meleg szívvel szólaltassa meg valaki. Van önök között, aki vállalkozna erre? – kérdezte.

Ariana, lassan felállt, majd a színpadra ment és kezébe vette a hegedűt. Még könnyes szemmel nézték egymást, de szívükben a régi láng lobogott, mely igazán soha ki nem aludt.

Ez volt az egyik legsikeresebb koncertjük együtt, mely életük végéig emlékezetes maradt.

A fellépést követően Sebastian meghívta vacsorázni Arianát. Sok megbeszélni valójuk volt az eltelt idő történéseiről.

– Kedvesem! Még van három fellépésem, amit már nem mondhatok le. Addigra neked is befejeződik az iskolai tanév. Aztán visszajövök hozzád és soha többé nem hagylak el. Most- már nincs, ami közénk állhatna, ha te is úgy akarod.

–  Igen, drága Sebastian! Mindig erre vágytam és én vagyok a legboldogabb ezen a világon. Azt a pár hónapot már csak kibírom! – és örömteli arccal mosolygott hozzá.

Hamar eltel ez a rövid idő. Ariana, elgondolkodva lépett ki az iskola ajtaján, vajon mikor jön Sebastian?  Ahogy felnézett látta ott áll egy csokor vörös rózsával a kezében és már várta. A viszont látás boldog pillanatai leírhatatlanok. Még aznap este megünnepelték egy vacsora alkalmával. Sebastian intett a pincérnek, hogy hozhatja a pezsgőt. A kitöltött pohárba, egy óvatlan pillanatban bele csempészte az eljegyzési gyűrűt.

– Drága szerelmem! Igyunk arra, hogy a mi szerelmünk örök, többé soha nem válunk el egymástól! A feleségemként majd mindig mellettem leszel! – majd mosolyogva odanyújtotta a pezsgős poharat.

Ariana, akkor látta, hogy a pohár alján megcsillan valami. Könnyekig meghatódott, ahogy Sebastian feleségül kérte.

– Ígérem, hogy mindig melletted leszek, amíg a halál el nem választ.

               Egy fél év múlva összeházasodtak. Ariana feladta az iskolában tanári állását és már csak együtt vállaltak fellépéseket. Életük végéig nagyon boldogan éltek. A kis Sebastian is óriási zenei tehetséggé fejlődött, aki igazi támaszt nyújtott szüleinek idős korára.

Debrecen, 2021. február 7.

Annát egyedüli gyermekként nevelték szülei, akik nemesi származásuk révén, igen jómódúak voltak. A város azon területén laktak, ahol több jómódú család is lakott. Így Anna sohasem érezte magát egyedül, mert gyermekként sokat játszottak együtt a többi család gyermekeivel.

          Különösen a szomszéd fiúval, Márkkal voltak sokat együtt. Anna már elmúlt 17 éves és nagy izgalommal készült az első báljára. Az volt a szokás, hogy 18 évesen, mint első bálozó jelenhet meg az estélyen. Márk már 21 éves volt és fülig szerelmes Annába. A családok már természetesnek vették, hogy ők egy párt alkotnak. Anna nagyon szerette Márkot, szinte együtt nőttek fel, olyan közel érezte magához, mintha a testvére lenne.

Anna vékony, karcsú alkat, hosszú sötétbarna haja a derekára omlik, nagy sötétbarna szemekkel. Vidám, jó természetű leány. Márk szőkésbarna hajú, kékszemű fiú, aki csendes és jószívű.

Egyik alkalommal a két család úgy döntött, hogy kikapcsolódásként elutaznak a fővárosba lóversenyre, majd utána egy ünnepi közös ebédet terveztek. Ez jó alkalomnak tűnt arra, hogy Márk megkérje Anna kezét. A bálra, mint vőlegénye kísérheti majd el Annát az estélyre. A két fiatalnak igazán nagy kaland volt a lóverseny, nagyon jól érezték magukat. Márk egy rövid időre otthagyta őket, hogy elmenjen a gyűrűért. A szülein kívül senki sem tudott tervéről. 

Annának feltűnt egy férfi tőle nem messze, hogy kitartóan figyeli őt. Nem volt számára kellemetlen, mert szimpátiát érzett iránta. Magas ,vékony, szikár ember, rövid fekete hajjal, szép barna szemekkel, bajusza szája széléig ért. Néha összemosolyogtak.  Annának nagy tapsolás közben leesett válláról a sál. A férfi rögtön ott termett, hogy felvegye. Illően bemutatkozott, L. György és kezet csókolt, mély meghajlással. Anna megköszönte és csak annyit mondott,– Anna vagyok –. Eközben szemük csillogásának tüze elárulta, nem közömbösek egymásnak. Annának furcsa érzései támadtak, amit előtte sohasem érzett. Nem is tudta magának megmagyarázni. György, látta korábban mellette a fiút, de azt hitte bátyja, mert semmi sem utalt arra, hogy az udvarlója lenne. Ábrándozásba merült Anna iránt.

A lóversenynek éppen vége lett, amikor Márk visszaérkezett fülig érő szájjal. Szülőkkel együtt elindultak az előre lefoglalt étterembe. György szenvedélyes érzésekkel nézett Anna után, de sajnos nem tudott róla semmit, nem tudta, hol keresse. Anna még visszafordult és találkozott tekintetük. Nagyon furcsa erős hiány érzete támadt, ahogy egyre távolodtak. Ám a nap eseményei  lekötötték figyelmét. Márk nagyon kedves és előzékeny volt, mint mindig. Jól érezte magát a családjaik körében. Ebédnél Márk szót kért és letérdelve megkérte Anna kezét. Ő igent mondott, de nagyon váratlanul érte a leánykérés. Szinte végig sem tudta gondolni, csak sodorták az események magukkal. A két család örömteli ünneplésbe kezdett. Anna elfogadta sorsát.

Nem értette saját magát sem, oly sokszor jutott eszébe György. Látta maga előtt őzike szemeit és elábrándozott róla. Ilyenkor végtelen melegséggel töltődött fel teste és olyan érzések öntötték el, melyet nem érzett korábban. Vágyakozott rá, hogy találkozzon vele és a közelében lehessen, érinthesse.

Elérkezett a várva várt estély. A terembe lépéskor Annát úgy mutatták be, hogy – Anna és vőlegénye Márk – mindenki örömmel és tapssal fogadta a jegyes párt. A nyitótánc is természetesen az övék volt. Néha lekérték a gyönyörű Annát, de egész este szinte együtt táncoltak.

Éjfél előtt nem sokkal megjelent az estélyen György is. Anna egyik unokafivére hívta meg, mivel barátok voltak. György katonatisztként szolgált, emiatt sokat volt távol. Most is távolabbi szolgálathelyéről érkezett, emiatt késett. A két barna szempár rögtön találkozott és fellángolt. György kérte barátját, hogy mutassa be neki Annát. Egyszerűen ment, hiszen unokahúga volt. György rögtön fel is kérte Annát táncolni. Szinte elolvadtak egymás karjaiban. Olyan önfeledten táncoltak, hogy megszűnt körülöttük a külvilág. Fülledtnek, melegnek érezték a levegőt és kiléptek a teraszra. Csillagfényes este volt. Ellenállhatatlan vonzást éreztek egymás iránt. György átölelte és megcsókolta Annát, akinek egész teste remegett, szinte tűzben égett. Majd felocsúdott, nagyon komolyan György szemei közzé nézve mondta, hogy ez nem történhetett volna meg, bocsásson meg. György nem értette, kérte beszéljék meg. Ez a helyzet nem volt erre alkalmas, ezért megbeszéltek egy későbbi találkozót. Anna visszatérve a teraszról kérte Márkot, aki már épp kereste, hogy menjenek haza, mert nem érzi jól magát.

Anna egész éjszaka nem aludt. Százszor végig gondolta az estét. Tudatosult benne, hogy Györgyöt szereti, de Márk menyasszonya. Kétségbeesett volt, mit tegyen?  Mit szól a család, ha felbontja az eljegyzést, akkor mi lesz? Ilyen érzésekkel, nem mehet hozzá Márkhoz és nem is hitegetheti. Az ő csókjainál sohasem érezte ezt a lángolást, szenvedélyt. Szerette őt nagyon, de úgy, mint egy testvért és sajnos erre csak most jött rá. Anna lelkileg összetört ebben a kettősségben. Mindenképpen tisztáznia kellett a helyzetet először Györggyel.

A városban volt egy gyönyörű nagy park, ott beszélték meg a találkozót. Amikor meglátták egymást, Annának olyan hevesen vert a szíve, hogy majd kiugrott a helyéből. György szinte röpült felé. Az első pillanat örömteli boldog volt, majd Anna elkomorodott. Elmesélte Györgynek, hogy Márk mennyasszonya és az egész történetüket. György komoly arccal hallgatta végig, majd egy könnycseppet morzsolt el szeméből. Úgy érezte élete nagy szerelme Anna és feleségül szerette volna kérni. Mindezt elmondta neki is. Kérte gondolja át és értesítse majd döntéséről. Búcsúzóul átölelték egymást, leírhatatlan érzések kerítették őket hatalmukba. Mintha soha többé nem akarnának egymástól elválni. Majd finoman kibontakoztak egymás öleléséből, de a szemük még vágyakozva ölelte egymást. Anna szótlanul megfordult és elindult hazafelé. Amikor bizonyos távolságból visszanézett, látta György ott áll még mindig mozdulatlanul és merengve nézi távolodását.

Egy ideig kerülte a találkozást Márkkal. Szerette őt és nem akart csalódást okozni sem neki, sem a szülőknek. Azonban mindenkinek feltűnt zárkózott viselkedése. Nem húzhatta tovább az időt, elmondott mindent Márknak. Ő figyelmesen hallgatta végig, nagyon fájt neki. Mélyen megsebezte szívét, lelkét. Annára bízta a döntést, mert annyira szerette, neki az volt a legfontosabb, hogy Annát boldognak lássa. Nem sürgette, hagyott neki időt. Abban bízott, ha csak egy hirtelen fellángolás, talán elmúlik és marad minden a régiben.

Anna egyik férfival sem akart találkozni időt kért, hogy letisztulhassanak érzései, mert tudta életre szóló komoly döntést kell meghoznia. Már eltelt pár hónap és Anna még nem adott semmilyen jelet. György nagyon türelmetlen volt, égő szenvedély emésztette lelkét és attól félt, hogy Anna mégis Márkot fogja választani. Márknak is nagyon hiányzott Anna, de úgy gondolta, hogy az idő most az ő kezére játszik és bízott Annában, mégis őt választja.

György azonban gondolt egyet és felkereste Márkot. Heves vérmérséklete még a nagyon nyugodt Márkot is kihozta a  sodrából. A vita hevében ölre mentek és Márk apja választotta szét őket. György katonatiszt volt és úgy gondolta, hogy ezt a sértést csak párbajjal lehet elintézni. Ezért kihívta Márkot, másnap hajnali négy órára.

A Nap még alig jött fel a látóhatárra, amikor György már megjelent a párbaj helyszínén. Nem sokat kellett várnia, jött Márk is. Természetesen ott voltak a segédek és egy orvos is. Nem akartak halálos sebet ejteni egymáson. A párbaj úgy szólt, hogy csak az első sérülésig. Mindketten nagyon jó vívók voltak. György épp a vállánál akarta megsebesíteni Márkot. Azonban Márk hirtelen éppen ellenkező irányba fordult így a kard hegye mellkasába fúródott, majd rögtön összeesett. Az orvos már nem tudta megmenteni.

Györgynek borzasztó lelkiismeret- furdalása volt, mert nem ezt akarta. Nagyon sajnálta a történteket, ez egy szörnyű baleset volt. Megrendülve gondolt arra, hogy mit okozott hevességével. Hogyan fog majd ezek után Anna szemébe nézni. 

Anna éppen a gyönyörű szép nagy parkban sétált. Tojáshéj színű ruhában, melyet csipkézett tüll díszített. Kezében egy fehér színű napernyő. Györgyről ábrándozott és eszébe jutott utolsó találkozásuk ezen a helyen. Oly hosszú idő után, de átgondolva elhatározta, hogy felbontja az eljegyzését Márkkal és hozzámegy Györgyhöz. Remélte, hogy Márk majd megérti és jó barátok maradhatnak. Az eltelt idő bebizonyította számára, hogy György nélkül viszont nem tud élni.

Megállt, mert látta Györgyöt feléje igyekezni fekete színű frakkban. Határtalan örömöt érzett, hogy véletlenül találkozhatott vele. Ő azonban hirtelen érkezett, gyors léptekkel szinte Anna elé vágott. Ijesztően komoly volt, térdre borult előtte, majd kezet csókolt. Látszott rajta kellemetlen hírt kell közölnie és emiatt félt a reakciótól. Ám, érződött az a szenvedélyes szerelem, amit érzett iránta. Anna, rettenetesen megijedt.

György egy közeli padhoz vezette, leültek és elmesélte a tragédiát. Annában egy világ omlott össze. A fájdalomtól még könnyei is elapadtak. Mélységes bánat ült szívére, csalódás és harag dúlt lelkében. György hiába bizonygatta, hogy baleset volt és nem ezt akarták. Anna csalódott volt, hogy nem tudták kivárni döntését. A szenvedélyes szerelem, amit György iránt érzett gyűlöletté, haraggá vált szívében, hogy megölte Márkot. Látni sem akarta többé Györgyöt.

Magányosan, szinte szobájába zárkózva élte az életét, társadalmi élettől teljesen visszavonulva. Arcáról eltűnt a fény, megsápadt és vidámságát, kegyetlen szomorúság váltotta fel. Szülei és unokatestvérei is nagyon aggódtak miatta. A történtek óta már pár év eltelt. György nem adta fel egy percre sem, mert halálosan szerelmes volt Annába. Akitől csak lehetett érdeklődött felőle és ő maga is levelek sorában kérte, hogy találkozhassanak. Azonban egyetlen levélre sem kapott választ. Pedig Anna szíve mélyén még mindig csak őt szerette. Tudta, sohasem fogja neki megbocsájtani, hogy párbajban megölte Márkot. Emiatt, soha nem lehettek volna boldogok. Ezért minden levelét olvasás után a kandallóban égetett el válasz nélkül.

Több alkalommal kapott meghívót bálokba, de egy alkalommal sem fogadta el a meghívást. Tartott attól, hogy György is ott lesz és félt vele találkozni. A család és rokonság folyamatosan próbálkoztak, hogy felvidítsák és kimozdítsák a mély szomorúságából. Hívtak ismerősöket, vendégeket ilyenkor az illem kedvéért egy kicsit felengedett. Még mindig gyönyörű és elbűvölő volt. Sokan szívesen udvaroltak volna neki, de mindenkit visszautasított, a szívét György örökre rabul ejtette.

Egyik alkalommal, az unokatestvére adott estélyt eljegyzése alkalmából. Ezt már Anna nem utasíthatta vissza. Megígérték neki, hogy ne aggódjon György nem lesz ott, nem hívják meg. Így elment családjával együtt. Minden felkérést visszautasított, senkivel nem ment el táncolni. Úgy 23.00 óra körül, maga a vőlegény kérte fel, ezt udvariasságból illendő volt elfogadnia. Egyszer csak az ajtóban megjelent György alkalomhoz illően öltözve. Bár nem volt meghívója, de ez őt nem zavarta. Tudomást szerzett az estélyről és gondolta talán Anna is ott lesz. A tekintetük azon nyomban találkozott. Leplezhetetlen volt a szenvedélyes szemkontaktusuk. Meglátta, hogy mással táncol, sarkon fordult és elment. Nagyon felzaklatta ez az esemény Annát. Saját magán is meglepődött, hogy milyen erőteljesen éledtek fel benne még jobban a György iránti érzések. Legszívesebben röpült volna a karjaiba. Nem érezte jól magát, egyébként is csak az illendőség kedvéért volt ott. Búskomorságban telt az est további része. A gondolatai folyton György körül kavarogtak.  Az estély végén családjával hazamentek.

Másnap ismét levelet kapott Györgytől, amiben az állt röviden, hogy mindenképpen találkozniuk kell. Beszéljenek, adjon egy utolsó esélyt neki, nagyon kéri. Anna sokat hezitált, az előző esti találkozás nagyon felkavarta. Végül beleegyezett és megírta neki, hogy másnap délután találkozhatnak a parkban.

Ekkor már őszre járt, fákon a levelek sárgásak, barnásak voltak. Az utakat is egész avar szőnyeg borította. György már várta Annát. Aki zöld színű korhű ruhában, kis könnyű színes kabátban, érkezett. György sötét öltönyben, világos színű ingben volt.

Amikor meglátták egymást, mindkettőjük szívében feléledtek a mindent elsöprő vágyak egymás iránt. Azonban Anna nagyon visszafogott volt és próbált uralkodni magán. Ez Györgyöt visszafogásra késztette. Padok ázottak és hidegek voltak már a sok esőtől. Így csak a park ösvényein sétálgattak. György próbálta Annát meggyőzni, hogy felejtsenek el mindent és kezdjenek új életet, ha kell más városban csak bocsásson meg neki. Bármit megtesz érte, mert halálosan szereti, nem tud élni nélküle. Anna bevallotta, hogy nem volt és nem is lesz más férfi az életében, mert ő ugyanígy érez iránta. Viszont értse meg, hogy nem tudja elfelejteni, hogy megölte Márkot. Nem tudja megbocsájtani tettét. A beszélgetés szenvedélyes, viharos volt. Érzelmeik a tetőfokon jártak. A szerelem, vágy, szenvedély és a harag, gyötrő érzése harcolt egymással mindkettőjük lelkében. 

György nem tudta elfogadni a lány döntését, képtelen volt lemondani róla. Anna kérlelhetetlen maradt. György szinte fanatikusan rajongott érte és azt mondta, hogy nem engedi soha, hogy másé legyen. Akkor inkább haljanak meg együtt. Erre elővette revolverét és Anna szívének szegezte, mire ő kérte, hogy – Kérlek ne, kérlek, ne tedd! – azonban a fegyver eldördült és Anna holtan esett össze. Látta, ahogy a vér mellkasából kitódul. György a fegyvert halántékához emelte, majd ő is holtan rogyott mellé.

Két idős hölgy, sétált éppen arra, a másik irányból pedig egy fiatalabb pár, megállnak körülöttük és rémülten tanakodnak, hogy mi történhetett. Mentőt hívtak, de már csak az élettelen testeket találták.

Debrecen, 2020. december 19.

Judit, húszas éveiben járt és függetlenként élte az életét. Hatalmas épület komplexumban dolgozott, azonban egy irodában csak ketten voltak kolléganőjével, Andival. Nagyon jól kijöttek egymással. Munkájukban is helyettesítették, segítették egymást. Olykor ügyfelekkel is foglalkoztak. Szeretett itt dolgozni.

Egyik alkalommal, magához vette mappáját, hogy az anyagot átvigye másik irodába. Már az ajtóban állva éppen megfogta a kilincset, amikor az lenyomódott. Tömör ajtó volt nem láthatott át rajta, de nyilván valaki épp akkor akart bemenni hozzájuk. Így óvatosan, résnyire nyílt az ajtó, és úgy is maradt.

Mind ketten lecövekeltek. Egy kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, fekete hajú férfi volt, aki úgy nézett ki, mint akit a divatlapból húztak elő. Öltöny, nyakkendő és barna, igéző szemek. Csak álltak, mindketten mozdulatlanul és elmerültek egymás tekintetében. Juditnak szó szerint még a szívtájéka is belesajdult. Talán ez a fizikai fájdalom zökkentette ki őt ebből a révületből. Szinte alig tudott megszólalni, de félreállt és beengedte az ügyfelet, aki kolléganőjéhez jött. Igyekezett dolgát gyorsan elvégezni, hogy még ott találja a férfit az irodában, amikor visszamegy. Sohasem érzett még ilyet. Tudta, hogy még látnia kell, beszélnie kell vele, máris hiányzott neki. Ezt hívják első látásra szerelemnek. Még ott találta és le sem tudta venni a szemét róla, bár ez kölcsönös volt. Nagyon zavarban volt Judit, ezért úgy tett, mintha dolgozna. Persze fülei a férfi hangjára tapadtak, mert annyira ellenállhatatlan volt. Igazi mély, kellemesen csengő férfihang. Hát teljesen kész volt, nem is tudott a munkájára figyelni. Távozásakor hosszan tartották a szemkontaktust. Andi, persze mindent észrevett, hiszen jól ismerte Juditot és csak mosolygott, – fog még jönni többször – mondta. Ez megkönnyebbülést hozott Judit számára. Ott volt a lehetőség, hogy még látja…..és kitudja.

Mivel meg volt beszélve időpont az ügyféllel, Judit úgy intézte munkáját, hogy akkor ő is ott legyen. Már annyira várta a pillanatot, hogy láthassa szinte minden porcikájában remegett. Újra belépett az ajtón, még a levegő is megállt. Szemkontaktust tartva, leült kolléganője elé. Andi a hivatalos megbeszélést lazára fogta, hogy legyen alkalom közvetlenebb beszélgetésre hármójuk között. Ez meghozta az eredményt. Az ügyfelet Imrének hívták és Judittal megbeszéltek egy találkozót.

A randi remekül sikerült, sokat beszélgettek. Imre figyelmes, udvarias volt vele. Első látásra nagy szerelem mindkettőjüknek, boldogok voltak együtt. Munkájuk, nagyon lefoglalta őket, alig volt szabadidejük. Akkoriban még nem volt mobil telefon, vonalas is csak többnyire munkahelyeken. Így a kommunikáció nehézkesen működött. Azonban, kerítettek arra lehetőséget, hogy reggelente a munkahelyen egy keveset beszéljenek. Elfoglaltságuk miatt, hetente egy – két alkalommal, szinte csak hétvégeken tudtak találkozni. Amikor csak lehetett elmentek kirándulni, mindig nagyon jól érezték egymással magukat.

Nagy szenvedélyes szerelem lángolt fel mindkettőjük részéről. Olyannyira, hogy Imre kissé féltékeny is volt, hiszen Judit nagyon csinos, szép lány és a férfiak rendszerint megbámulták. Emiatt néha keletkezett egy kis affér, de Judit még örült is neki titkon, hogy ennyire félti. Soha senki sem figyelt rá még ennyire és nem is szerette ennyire, mint Imre. Boldog, jóleső érzés volt egy ilyen férfi karjaiban lenni. Biztonságban érezte magát vele és végre női lénye is megvalósulhatott egy ilyen karizmatikus férfi mellett.

Több alkalommal voltak Imrénél a városon kívül egy hétvégi ház gyönyörű kiskertjében. A csodálatos sok szép virág közül a lilaakác mindig lenyűgözte Juditot. Csak ültek a kispadon és bódító illata átjárta őket, míg a fák egymásba borulva velük együtt ölelkeztek. Napsugara vidáman sütött le rájuk, ruhájukat lágy szellő simította. Hosszasan, elmerengve üldögéltek e gyönyörű létben. Az idő elszaladt közben és Juditnak már mennie kellett. Imrének a következő héten külföldre kellett utaznia munkájából kifolyólag két hétre. Nehéz elválás volt a szerelmeseknek. Búcsúzóul egy kis virágot levágott Juditnak.

Judit ekkor nem sejtette, hogy ez lesz az utolsó emléke tőle. Néhány nappal később éppen a napi lapot olvasta. Hirtelen lesápadt, az újság kiesett kezéből. Zokogva tört fel belőle, hogy- Nem! Imre nem hallhatott meg! -Az újságok lehozták, a tömegszerencsétlenség áldozatainak nevét. Sajnos az ő szerelme is közöttük volt.

Debrecen, 10. 04.

Lionelnek jól menő ügyvédi irodája van Toulonban. Rengeteget dolgozik és meg is van az eredménye. Feleségével együtt nevelik egyetlen gyermeküket Renét, aki éppen elkezdte az egyetemet. Boldog házasságban élnek már több mint húsz éve. Kikapcsolódásként, a nagyszülőktől megörökölt úgynevezett „kis rózsás házba” vonulnak vissza mindig a világ zajától, ha csendre, nyugalomra vágynak.

Ez a ház a tengerpart közelében áll. Környéken is csak úgy ismerik, hogy a „kis rózsás ház”. Nem nagy alapterületű, de nagyon hangulatos kis nyaraló. A falán körben tűzpiros futórózsa nyilladozik, innen kapta a nevét. Az előkertjében különböző színű és fajtájú rózsák alkotnak mintát. Ablakából a tengert látni, melynek sós illatát enyhe szellő hozza el. A hullámok halk morajlása betölti a környéket. Távolabb egy kis sziget és jobbra sziklás hegyvonulat. Maga a tengerpartja homokos. Egy -szóval festői, idilli táj. Itt viszonylag nagy távolságra található egy – egy házikó, biztosított az örök csend.

A KIS RÓZSÁS HÁZ bővebben… →