Végre itt a nyár,
Gondolatom nálad jár.
Boldog vagyok immár,
Fénysugaraddal reám találtál.
Kitartóan ostromoltál,
Bástya falán áthatoltál.
Fényed tündöklik szívem falán,
Láthatod magad lelkem ablakán.
Fölemel a tiszta fénysugár,
Lelkünk öröm táncot jár.
Angyali ének szól,
Két szerető szív egymásra talált.
Elmúlik majd a nyár,
Szerelmünk sohasem talán,
Szívtestvérként örök élet vár.

 Debrecen, 2015.

Ne félj, ha vágy perzseli szíved,
Ne félj, ha szeretet elönti lelked.
Tisztító ereje áthatja lényed,
Engedd, hogy a vágy tüze égjen.

Ne félj, ha hited erős,
Ne félj, megtart téged,
Jézus fogja mind két kezed,
Isten áldott kegyelme ez.

Ne félj, Szentlélek tüze ég benned,
Ne félj, ez áttisztítja lelked.
Legyen örökre e tiszta fény szívedben,
Vezessen utadon a jó Isten kegyelme.

Debrecen, 2015.

Nem tudom mit tegyek,
Megőrjít az érzelem.
Nálad járnak gondolataim,
Ahogy felkel a nap,
Várom, hogy jelet adj.
Fény és árnyék játéka vagy,
Fénytől félek, mert éget,
Árnyék szomorú valóságot ad.
Jó lenne megpihenni már,
A kettő találkozásánál.
Szóltam Ámornak,
Többé meg ne próbáld velem,
Szerelem többé nem kell nekem.
Szívemet komoly bástya védte,
A Te lelked mégis elérte.
Eszem azt mondja ne,
Szívem azt mondja de.
Most mit tegyek?
Csak én perzselődtem meg?

Debrecen, 2015.

Egyedül éltem életem, de boldogan,
Nagy szerelmet, jó Isten elém hozta.
Váratlanul bukkant fel életembe,
Miért történt akkor, nem értem.

Különleges mély érzelem,
Nem szokványos földi szerelem.
Megijedtem ahogy ráeszméltem,
Imában a jó Istent ezerszer kértem,
Ezt az érzést vegye el tőlem.

Sokáig küzdöttem ellene,
Nem akartam, nem kértem.
Hiába porba hullott kérésem,
Mind e közben gyötörtek fájó érzések,
Hiányod miatti szenvedések.

Minél inkább próbáltam eltemetni,
Annál inkább kezdett felerősödni.
Nem volt hát, mit tennem,
Megadtam magam s győzött az érzelem.

Kérdéseimre választ megkaptam sorban,
Találkozásunk meg volt írva sorsunkban.
Összeköt minket lelkünk egysége,
Rezgésünk egy dallamra szól az égben.

Debrecen, 2011.

Megérintett versed,
Korábban már gyógyult sebet,
Viharként tépte fel szívemben.
Ahogy olvasom versed,
Betűk halványodnak előttem,
Arcomon könnyek peregnek.
Fájdalom tüze ég lelkemben,
Gyötrelemtől maró érzés szívemben,
Téren – időn át, nagy küzdelmet vívtam ám.
Szívem és lelkem még gyógyulásra vár.
Érzem, mily óriás az űr szívemben,
Versed megérintette lelkemet.
Reménytelen a gyógyír e világban,
Talán boldogabb leszek a másvilágban.
Más érzi tüzét két ragyogó szemednek,
Nélküled küzdelmek között szenvedek.

Debrecen, 2015.

Már hiába is keresnél,
Hiába jönnél és kérnél, 
Elmúlt idő nem jön vissza,
Múltat ködfátyol borítja.

Hiába már a pillanat,
Sok hosszú év elszaladt,
Gyötrő napok magányában,
Úszott szemem könnyárjában.

Akkor nem törölted könnyem,
Akkor nem voltál ott velem,
Égő tűznek lángja hamvadt,
Kihűlt parázs csak mi maradt.

Tovaszálló múló idő,
Elmos mindent, mint az eső,
A tomboló vihar után,
Csend honol a szellők szárnyán.

Debrecen, 2016.

Különleges ünnepélyes alkalom,
Az életben egy sorsszerű vonzalom.
Pillanat műve találkozni olykor,
Ám, ez a pillanat egy életre szól.

Tudod jól ahogy a szemébe nézel,
Nem földi szerelem az, amit érzel.
Szemek tükrében áthatol a lélek,
Rögtön érzed, amint lelke megérint téged.

Megszűnik a világ körülötted,
Lélegzet eláll s a hang fent akad,
Csak a test bizsergése mi megmarad.
Megszűnik a léted e világban,
Csak őt látod a külvilágban.

Nem fontos már léted sem életed,
Legfontosabb számodra az Ő élete.
Megszűnnek vágyaid létezni,
Lelkedre száll nyugalom és béke.

Mélységes szeretet átöleli lelketek,
Életben Őt, soha el nem feleded.
Alakuljon bárhogy majd az életed,
A sors könyvében már Ő a jegyesed.

Nem férhet hozzád többé senki,
Mert szívednek kulcsát, már Ő őrzi.

Debrecen, 2014.

Szívem közepében,
Életre kell lényed,
Így jelensz meg előttem,
Mitől oly boldog létem.

Nézz reám csak nézz,
Szeretem szemed tüzét.
Sarkcsillagként ragyog rám,
A sötét éteren át.

Mosolyod, mint felkelő nap,
Szívem rögtön lángra kap.
Ajkam csókodra vár,
Tüze éget is már.

Illatod tovaszáll,
Ég felé sóhaj száll,
Bárcsak itt lennél már.

Este mikor lefekszem,
Csillagokkal üzenem,
Jó éjt kedvesem.

Testem alszik már,
Lelkem csak rád vár.
Jössz is felém már,
Az álom ködfátyolán.

Mily csodás e világ,
Itt miénk az egész világ.
Az éjszaka sötétjében,
Nappali fényárad,
Szívünk boldog tüzet áraszt.

E boldog fény, beragyogja álmom,
S kívánom, hogy ily csodát,
Te is álmodj barátom.

Ha jő is a keserű ébredés,
Mind ez csak álom,
Vidd magaddal a fény ragyogását,
Mert ez valóság s nem álom.

Debrecen, 2014.

Köszönöm Édesem,
Hogy így szeretsz engem,
Köszönöm Istenem,
Hogy adtad őt nekem.

Nehéz volt az utam,
Mert egyedül jártam,
Most fogod a kezem,
Így kísérsz el engem.

Hálával telt szívem,
Boldog lett életem.
Köszönöm Kedvesem,
Hogy így szeretsz engem.

Debrecen, 2016.

Ami fent összetartozik,
Az lent is összetartozik.
A föld s az ég egybe tartozik.
Várok csendben türelemmel,
Míg végre két karod átölel.
Az élet rendjét elfogadom,
De soha – soha fel nem adom.
Túlélek minden napot,
Mert a holnap hozhat egy új napot.
Azt a boldog pillanatot várom,
Amikor e földi világban is,
Magához ölel a lélekpárom.

 Debrecen, 2013.