Az 1850 – es években történt egy kis faluban, ahol a többség gyűlölte az osztrákokat. Fanni gyönyörű fiatal lány volt, talán a legszebb. Sokan úgy is hívták a háta mögött, hogy a falu szépe.

Jó módú családban élt, de nem a prominensek közé tartoztak. Szigorú nevelést kapott és akkoriban az erkölcsi tisztaság ért a legtöbbet. Nyilvánosan nem találkozhattak egyedül férfiakkal, csak gardedámmal. Legyen ez rokon, vagy szolgáló lány.

Fanni ebéd utáni időszakban szeretett a parkban sétálgatni, legtöbbször az unokanővére kísérte el. Beszélgettek, jókat derültek. Nem messze a fogadó teraszán osztrák katonák üldögéltek, kártyáztak és iszogattak.

A lány hozzászokott, hogy megcsodálják és bókolnak neki, azonban rá sem hederített. Sőt, amikor osztrák katonát látott még a fejét is elfordította. Udvarlója akadt volna bőven, de kivárt. Sokan ezért rátartinak is gondolták. Pedig csak nem akart az első férfi karjaiba omlani. Az unkanővére, Bella mondogatta is neki, hogy addig válogat még a végén vénlány marad. Azonban Fanni elintézte egy kaján mosollyal és nevetéssel.

Florian főhadnagy, a bajtársaival rendszeresen tartózkodott a fogadó teraszán. Bosszantotta, hogy még a köszönését sem fogadja. Persze a többiek emiatt tüzelték. Nagyon tetszett neki a lány.

– Florian! Kár a gőzért, ezt a lányt sosem fogod megszerezni – mondta az egyik.

– Hallottam, hogy utálja az osztrák katonákat, már csak ezért sincs esélyed – mondta a másik.

– Túl büszke, nem fogadja senki udvarlását – szólalt meg a harmadik is.

– Már pedig, lehetetlen nincs! – vágta rá Florian tüzesen.

– Na, ha ilyen biztos vagy benne, akkor mersz – e fogadni velünk?

– Merek! – válaszolta határozottan.

A fogadást szent és becsületbeli ügynek tartották.

– No…, mennyi időt kérsz az meghódítására?

– Egy hónapot adjatok nekem.

– Rendben! Köteles vagy nekünk beszámolni a hódítás eredményeiről – kötötték ki a fogadásnál.

– Megegyeztünk! – kezek csapódtak egymásra.

A bajtársai, csak mosolyogtak rajta.

– Hát…, erre igazán kíváncsi leszek – szólalt meg az egyik.

– Floriant imádják a nők – tette hozzá a másik.

Délceg férfi volt és igen megnyerő a stílusa. Bella szívesen viszonozta egy mosollyal a köszöntésüket.

– Bella! Nem szégyelled magad? Ők osztrákok – szólt rá Fanni.

– Na és? Nézd inkább te is milyen sudár férfiak. Az egyik az különösen figyel téged. Biztosan tetszel neki.

– Nem érdekel! Tudod, hogy ellenségeink.

– Hm…, nekem ugyan nem! – válaszolta hetykén.

– A szüleim, ha tudnák, el sem engednének veled.

– De, nem tudják – szólalt Bella nevetve.

– Mára elég is volt, menjünk haza – kérte Fanni.

– Rendben, ahogy akarod.

Florian észrevette, hogy a másik lánnyal könnyebben szóba elegyedhet. Gondolta, majd rajta keresztül közelebb kerül Fannihoz.

Bella késő délután már egyedül sietett hazafelé. A főhadnagy, rögtön utána szegődött.

– Bocsánat kisasszony a merészségemért, de elkísérhetem egy darabon?

A lány végig mérte, elmosolyodott.

– Hát, ha éppen erre visz az útja – válaszolta kacéran.

– Florian vagyok – mutatkozott be.

– Bella – válaszolta a lány.

– Láttam, hogy délután egy nagyon csinos hölggyel sétáltak. Talán a barátnője?

– Nem, a kuzinom.

– Lenne kedves és elárulná nekem a nevét?

– Fanni. Látom nagyon érdekli.

– Bocsásson meg, csak szeretnék vele megismerkedni.

– Hát…, azt hiszem az nem lesz könnyű.

– Szeretem a kihívásokat.

– Köszönöm, hogy elkísért, én megérkeztem.

– Szívesen tettem.

Bella másnap elmesélte Fanninak, hogy a főhadnagy komolyan érdeklődött utána. Ám, a lányt ez hidegen hagyta. Bár legyezgette a hiúságát, de továbbra sem törődött vele. Már egy hét eltelt és Florian nem jutott közelebb a lányhoz. Mindig kedvesen, mosolyogva köszöntötte, de hiába. A bajtársai persze cukkolták és kinevették, hogy ilyen nagy fába vágta a fejszéjét. Már kezdte szégyelleni magát és megbánta a fogadást. A becsület szó azonban kötötte. Pár napra a fővárosba kellett utaznia.

Fanni azt vette észre magán, hogy hiányzik a főhadnagy figyelmes köszöntése. Bella megbetegedett, így kivételesen az egyik nap egyedül sétált a parkban. Florian visszatért és épp a parkon keresztül haladt a fogadó felé. A lány egy apró kis gödörben megbotlott és a főhadnagy rögtön a segítségére sietett. Átkarolta és megtartotta, hogy el ne essen. Hosszasan néztek egymás szemébe.

Floriannak eddig is nagyon tetszett a lány, de most a pillantása a szívéig hatolt. Fanni megenyhült iránta. Erős karjaival, ahogyan megtartotta szeretetteljes érzés vett erőt rajta. Sokszor a gondolataiban járt és alig várta, hogy újra láthassa. Már fogadta a férfi köszönését. Sokat gyötrődött, hiszen a tudatával megvetette, míg a szívével ellenállhatatlanul szerette.

Ez az érzés mindkettőjükben napról – napra erősebb lett. Flórian már elérte, hogy udvarolni járt Fannikéhoz. Halálosan szerelmes lett belé. Tiszta, szenvedélyes érzések kötötték hozzá.

Lelkében, azonban a szégyen hatalmas vihara dúlt. Átkozta magát a fogadásért. Nem tudta mitévő legyen. A bajtársainak félt őszintén beszámolni. Írtózott attól, hogy Fanninak ilyen megaláztatásban legyen része. Azonban kötötte a becsületszó és gyűlölte magát ezért a tettéért. Egyik este, amikor elköszönt a szerelmétől, kiment a parkba és főbe lőtte magát.

Odaátról már látta, hogy a könnyelmű fogadásával, milyen mélyre sodorta magát. Szeretteinek mekkora szívfájdalmat okozott tettével.

Debrecen, 2023. 09. 13.