Sohasem a bánat töri össze
A szívet, hanem a félelem,
Hogy nem tudjuk elviselni,
A szenvedést és fájdalmakat.

Nemes ércnek tűz a próbája,
Lélek erejének szenvedés.
A gyenge leroskad alatta,
Míg az erős felemelkedik.

Vihar után a búza is,
Görnyed, kövér eső csepp alatt,
Ám, első napsugár felszárítja,
Fejét frissen emeli magasba.

Nincs ember a földön kit sorsa,
Kisebb – nagyobb mértékben alá
Ne vetne próbák szenvedésének.
Földi élet, meredek pálya.

Aki a csapások idején,
Lelkének nyugalmát, egyensúlyát,
Meg tudja őrizni nagyobb hős,
Mint ki gyáván kitér előle.

A lélek nyugalma, boldogság
Termőföldje, dolgozni kell érte.
Egyengetni kell ezt az ösvényt,
Melyen keresztül beléphet

A szívbe boldogság ereje,
Mert békés szívben lakik az Isten.
Tiszta lelkiismeret hozza
El végleg a lélek nyugalmát.

Mit vágyaink elénk festenek,
Csak felhevült, hiú álmok,
Vagy elérhetetlen fantomok.
Színes szappanbuborékok,

Egy pillanatig gyönyörködtet,
Majd szétpattan szellő érintésre.
Az élet nem tündér álom,
Fárasztó, kemény küzdelem.

Legtisztább szándékainkat,
Félreismerik, megnyomorítják,
Legbiztosabb reményeinkben,
Jön egy váratlan csapás, csalódás.

Oh, mily kincs ilyenkor az Isten
Szeretetével betelt, nyugodt
Lelkiismeret, mely szárnyakat
Ad, fáradt szívnek, léleknek.

Lélek ellenálló képessége,
A lelki nyugalom és béke,
Benne sarjadzó életerő
Pedig, az Isten szeretete.

Isten temploma menedékhely,
Mely mindenki előtt nyitva áll,
Oltárára tett gondjainkat,
Az Úr kegyelme oldozza fel.

Db. 2019.08.