Dél – Afrikában őshonos,
Egy macska alkatú emlős,
Puha szőrű, karcsú testű,
Szemei körül sötét folt.

Érdeklődő és kíváncsi,
Sziklás terepet kedveli,
Föld alatt él kotorékban,
S ezt kiássák lábaikkal.

Ha melegedni akarna,
Hasát Napra fordítja,
Mikor hűsölni vágyik,
Hideg talajhoz szorítja.

Éles hallása, szaglása,
Látása pedig kiváló,
Trilláznak, avagy morognak,
Vészjeleket ekképp adnak.

Gyakran állnak két lábukra,
Őrszem figyel a csapatra,
Többen élnek egy falkában,
Egymásra gondosan vigyáznak!

Debrecen, 2022. 09. 08.

Buksi kutya, ha meglát,
Nagy örömében ugrál,
Buzgón csóválja farkát,
Várja tőlem a kaját.

Okos szemmel figyel rám,
A szavamra leült már,
Cirógatom a nyakát,
S hálából vakkant reám.

Hűségesen velem jár,
Éberen figyel, vigyázz,
Ismeretlent megugat,
Őrködik, mint egy farkas.

Debrecen, 2022. 09. 08.

Ordas, csíkos bundája,
Huncut szeme zöldsárga’,
Tejmaradék bajuszán,
Dorombol már a hasán.

Elvonul a kosárba,
Kunkorodik formába,
Fejét teszi mancsára,
Fület hegyez álmában.

Neszre, szemet tágra nyit,
Olyan, mint egy kis tigris,
Lapul, figyel mozgásra,
Ráugrik a játékra.

Mancsaival pofozgat,
Ugrándozva elkapja,
Két lábra áll, úgy fogja,
Gazdájának mutatja.

Debrecen, 2022. 09. 04.

Túl az Óperencián,
Élt egy gonosz varázsló.
Föld mélyén barlangjában,
Sok kis üres cella volt.

Ferkó nevet viselte,
S unta magát egyedül.
Erdei manók közül,
Szolgálókat keresett.

A hozzá hasonlókat,
Maga köré gyűjtötte.
Ment is sok civakodás,
Apró kis gonoszkodás.

Haragosak, békétlenek,
Szeretetet nem ismertek.
Káröröm és irigykedés,
Mindennapos veszekedés.

Manó szemek szikráztak,
S ördögien ujjongtak.
Olyanná lett a barlang,
Mint forró, tüzes katlan.

Ám, megunta ezt Ferkó,
Gondolta nem lesz így jó.
Itt ez a sok kis cella,
Tündéreket elfogja.

Őket csapdába csalja,
A cellába bezárja.
Kitervelték manókkal,
Mikéntjét a csapdának.

Gyönyörű kristály fényű,
Szeretettől csillogó,
Örömteli, ragyogó,
Boldogságtól nevető,

Tündérek mit sem sejtve,
Légiesen szökdeltek.
Virágokat neveltek,
Forrás vizén lépkedtek.

Manók jöttek felszínre,
Szétszéledtek az erdőben,
Kit, hogy tudtak becsaptak,
Föld mélyére vonszoltak.

Ült is nagy szomorúság,
A tündérek arcára,
És még így is felfénylett,
A sötétség barlangja.

Örömködtek a manók,
És velük együtt Ferkó.
De nem tartott sokáig,
Lepleződött hamisságuk.

Tündéreket becsapták,
Álmesével áltatták.
Megtudta ezt Főangyal,
S megfújta a trombitát.

Minden felől angyalok,
Összegyűltek rohamra.
Alászálltak barlangba,
A lakatok csattantak.

Cellákból kiszabadultak,
Legyőzték a manókat.
Ők kerültek fogságba,
A föld mélyén elzárva.

Az angyalok serege,
Már táncot jár réteken.
Szárnyaikkal susognak,
Mindig utat mutatnak.

Ott vannak ők forrásban,
Mezőnek virágában,
Fáknak sűrű lombjában,
Őket erdő szellem vigyázza.


Debrecen, 2019. 03.

Élt egyszer egy nyúlfi, aki
Elmesélte történetét.
Egyszer talált egy gyönyörű,
Zöldségekkel teli kertet.

Igen ám, de kapu zárta,
Kertet körbe – körbe járta.
Oldalait kerítés fonta,
Csak egy kislány volt a házba.

Étvágya folyton csak nőtt – nőtt,
Sok finom zöldséget látva.
Majd furfangosat gondolva,
A kislányt megszólította.

Engedj be kislány a kertbe,
Apukád engedélyezte.
Délben meg majd engedjél ki,
Az apukád így rendelte.

Így ment ez több napon át,
Nyúlfi hasát jól megtömte.
Egyszer csak kislány apjának,
Feltűnt friss zöldségek hiánya.

Nyúlfit elmondta kislánya,
Jó most is engedd be lányom,
Ám, délbe őt ki ne engedd.
Este haza jött az apa.

Nyakon csípte nyúlfi urat,
Elvitte kopár sziklákhoz,
Hol zöldség környéken se volt,
Majd ott hagyta tanulságúl.

Nyúl úrfinak korgott hasa,
Sokáig ugrált, mire egy
Üde zöld rétet talált.
Meg is tömte jól a hasát.

Így tanulta meg a nyúlfi,
Nem szabad másokat becsapni,
Mert a végén ő jár pórul,
Furfang előbb – utóbb kiderül.

Db. 2019.08.

Süni család éhes volt,
Így hát süni elindult.
Ahogy ment, mendegélt,
Egy szép almafához ért.

Érett piros almácskák,
Csak úgy mosolyogtak rá.
Tanakodott sünike, 
Hogy érhetné el őket.

Fára mászni nem tudott,
De hasa nagyon korgott.
Fa alatt ott toporgott,
Csak rá esik valahogy.

Egyszer csak szép nagy alma,
Süni hátán landolva,
Egészen betakarta,
Kis süni alig bírta.

Jó lesz majd a családnak,
Lassan elindult haza.
Szembe jött füles mackó,
Ni csak! Guruló alma!

Ezzel a lendülettel,
Felkapta sünt nem látta.
Nagyot falt belőle,
Oh, mily finom csemege.

Jaj, az almám hova lett?
Kiáltotta sünike!
Szőrös tappancs előtte,
Megrémült a kicsike.

Ki szólt hozzám? – kérdezte,
Mert nem látott senkit sem.
Itt vagyok a lábadnál,
Nehogy agyon tapossál!

Elvetted az almámat,
Jó falat a családnak.
Te kis sün nem láttalak,
A nagy alma betakart.

Gyere no szedek neked,
Kárpótlásul elviszlek.
A fánál jól belaktak,
S családnak is pakoltak.

Sün, medve hátára mászott,
Hazáig így cammogtak.
Sün és a medve azóta,
Lettek igaz barátok.

Debrecen, 2019.09.

A Kolibri egy piciny madár,
Ám, gyorsan röpül szárnyaival.
Mindig álmélkodott a Gólyán,
Gondolta vele versenybe száll.

Sokat gyakorolt büszkélkedett,
Hitte erős s repül szélsebesen.
Míg a Gólyának röpte lassú,
Legyőzheti őt váratlanul.

Egyik alkalommal kihívta,
Versenyezzenek Gólya úrral.
A Gólya csodálkozott rajta,
Legyen Kolibri így akarta.

Harmatos reggelen másnap,
Célvonalhoz együtt felálltak.
Győz ki először éri el,
A folyónak túlsó partját.

Kolibri gyorsan felröppent,
Ám, elfáradt a folyó felett.
Vízre hullott szárnyaival
Csapkodott, vergődött mód felett.

Feléje ért a Gólya is,
Megmosolyogta kis Kolibrit.
Látod – látod, hogy megjártad,
Mindenkinek más hol van határa.

Engedd tolladba kapaszkodjak,
Kérte Kolibri alázattal.
Nem bánom mondta a Gólya,
S egyik lábát odanyújtotta.

Majd így repültek együtt át,
A folyónak túlpartjára,
Azóta él a Kolibri
És a Gólya barátságban.

Db. 2019.08.

Élt egyszer a falu szélén,
Öregasszony s öregember,
Jánoska nevű fiukkal,
Ki ügyes volt és szorgalmas.

Feltűnt ez a Ferkónak is,
A falu másik végén élt.
Azonban nem értett semmihez,
Mivel dolgozni sem szeretett.

Volt hatalmas földje, lova,
Ökre és sok baromfija,
Ezt mind lopással szerezte,
Az embereket átverte.

Gondolt egyet s felkereste
Jánoskát, majd megkérdezte,
Hogy segítene e neki,
A búzáját elvetni.

Segítek – mondta, mit fizetsz?
Aratáskor megegyezünk,
Válaszolta neki Ferkó.
Így elvetette búzáját.

Nyár utóján megegyeztek,
Ferkó azt ajánlotta,
Jánoskáé a kalász,
Övé meg marad a töve.

Az egész termése oda lett,
Ferkó rájött hoppon maradt.
Bosszúsan vakarta fejét,
Majd legközelebb gondolta.

Tavasszal kérte Jánoskát,
Segítsen elvetni répát.
Jó de hogyan osztozunk el majd?
Kérdezte Ferkót, Jánoska.

Megegyezünk szedés előtt,
Válaszolta neki Ferkó.
Így elvetette a répát,
Ferkó csak nézte a munkát.

Ősszel elment Jánoskához,
Gyere szedjük fel a répát.
Rendben de hogyan osztozunk?
Most nem hagyom, hogy becsapjál,

Te kapod a gyökerét,
Én meg a felső részét.
Nem értett a gazdasághoz,
Jó Jánoska csak mosolygott.

Amikor már megosztoztak,
Rájött Ferkó rosszul járt,
Vakarta is megint fejét,
Hogy elszámította magát.

Így jár aki kapzsi, lusta,
Csak henyél naphosszakat,
Abból él, hogy másokat,
Kihasznál és becsaphat.

Db. 2019.09.

Szép, nagy Kerekerdőben,
Állatok összegyűltek.
Királyt és vezetőket,
Szavazni, választani.

Nagyon sokat vitáztak,
Mindenki csak vezető 
Szeretett volna lenni,
Alattvaló pedig senki.

Szempontok szerint végül,
A nagy bölcs Bagoly győzött.
Azonnal megszervezték,
Kerekerdő védelmét.

Oroszlánok, Tigrisek,
Őrzik, majd erdöiket,
Mert gyorsak, bátrak, erősek,
Így biztonságban lesznek.

Állatok nagy többsége,
Örült elégedett volt.
Azonban a Farkasok,
Sakálokkal szövetkeztek.

Acsarkodtak, üvöltöttek,
Bujtogattak kit lehet,
Törtek királyság ellen,
Mert nem ők vezethettek.

Értelmük oly csekély volt,
A Bagollyal nem tudtak,
Érdemben vitatkozni,
Csak dühükben vonítani.

Önzőség és kapzsiság,
Harag, bosszú, marakodás,
Sakálok és a Farkasok,
Még egymást is bántották.

Király maradt bölcs Bagoly,
Okosságát pártolták,
Kerekerdőt megvédték,
Így éltek a lakók békében.

Db. 2019.11.