Élt egyszer egy egéranyó,
Pöttömnyi kis unokájával.
Egy nap kisegér gondolta,
Elmegy világkörüli útra.

Nagyanyja útravalót adott,
S elkísérte egérlyuk széléig.
Egérke vándorolt sokáig,
Egészen reggeltől – napestig.

Mikor hazatért a nagy útról,
Lelkesen mesélt kalandjairól.
Képzeld öreganyó mi történt,
Én vagyok a legerősebb,

Legügyesebb és legvitézebb.
A tengerig is elmentem,
Se széle – se hossza oly hatalmas,
Óriás hullámok csapkodtak.

Ám, nem ijedtem meg tőle,
Átúsztam s el is csodálkoztam.
Ahogy tovább mendegéltem,
Egy olyan nagy hegyhez értem,

Csúcsán megakadt a felhő,
Tetején rengeteg erdő.
Nem akartam megkerülni,
Neki futottam s átugrottam.

Még én is elcsodálkoztam,
Ahogy tovább sétálgatok,
Látom két medve viaskodik,
Egyik fehér, másik fekete.

Én nem féltem tőlük, hanem
Közéjük rontottam, egyiket
Jobbra, másikat balra dobtam.
Magamon úgy elcsodálkoztam.

Drága unokám! – szólt az anyóka,
Ismerem a tengert, Rénszarvas
Patanyomába gyűlt meg a víz.
Azt a hegyet is ismerem,

Vakondtúrás tetején nőtt fű.
Ismerem a medvéket is,
Egyik fehér pille, másik légy.
Erre sírva fakadt kisegér,

Akkor nem vagyok se erős,
Sem ügyes, még csak vitéz sem?
Így szólt erre bölcs öreganyó,
Ily pöttöm kisegérnek mint te,

Mind ezek nagyon – nagy dolgok.
Az állatok mind egyediek,
Mindegyiknek más élet adott,
Maga területén mind vitéz.

Db. 2019.08.

Élt egyszer egy anyóka,
Kinek volt nagy tanyája,
Ültetett sok káposztát,
Ebből tartotta magát.

Ám, volt egy kecskéje is,
Mindig szabadon kószált.
Szertelenül falt káposztát,
Végén alig maradt már.

Ej gondolta anyóka,
Nem lesz jó, ha így folytatja.
Az udvar közepére,
Egy cölöpöt vert le.

A kecskéjét befogta,
Majd pórázra kötötte.
Napi adag káposztát,
Mindig köréje tette.

Így maradt fent a mondás,
A kecske is jól lakott,
És káposzta is maradt,
Mind ketten éltek, boldogan.

Db. 2019.09.

Élt egyszer egy szegény család,
Egy fiúkkal s két lányukkal.
Egész naphosszat dolgoztak,
Hogy legyen betevő falat.

Ám, a fiú gondolt egyet,
Szerencsét próbálni elmegy.
Fáradt volt a sok munkától,
Gondolta könnyebbet keres.

Ahogy az erdőt járta,
Már majdnem ráesteledett,
Egyszer csak a bokor alján,
Fényesség pulzálni kezdett.

Odament és felemelte,
Alig hitt a szemének,
Szikrázó, színarany patkó,
Mely könnyen elfért zsebében.

Boldogan ment szüleihez,
Szerencséjét elmesélte.
Másnap is kiment az erdőbe,
Patkót zsebébe rejtette.

Szülők mondták hagyja otthon,
A kincset el ne veszejtse.
Ám, nem hallgatott jó szóra,
Elindult s az erdőt járta.

Egyszer csak eléje került,
Egy bűbájos, gyönyörű lány.
Mosolyogva cirógatta,
Szegény fiút elbájolta.

Rögtön feleségül kérte,
Hűsége jeléül tőle,
Az aranypatkót elkérte.
De bűbáj ezzel beérve,

Eltűnt az erdő mélyére.
Szomorúan ballagott haza,
Otthon történteket elmondta,
Pirkadatkor indult vissza.

Útközben két legényt látott,
Kik egymással viaskodtak.
Aki győz azé az abrosz!
Mit tud az abrosz kérdezte?

Amikor kiterítik,
Sok finomsággal megtelik.
Ej – ha! Én is beszállok érte,
És az abroszt elnyerte.

Nagy boldogan haza vitte,
Család jót vacsorált vele.
Reggel abroszt zsebre vágta,
Úgy indult el útjára.

Hirtelen eléje állt,
Szépséges tündér leány,
Cirógatta, szeretgette,
S az abroszt is elvette.

Szegény fiú, jól megjárta,
Szerencséjét futni hagyta,
Bűbájháló jól befonta,
Tanulságot le nem vonta.

Db. 2019.09.

Fürj és a nyúl élelmet keresett,
Nyúl csak ide – oda ugrándozott,
Míg a fürj sebesen repülve,
Nagy területet végig pásztázott.

Nem messzire talált egy kertet,
Teles – tele volt gyümölcsökkel,
Hatalmas nagy borsó földdel.
Ám, a fürj önző volt és kapzsi,

Nem akart belőle nyúlnak adni.
Visszarepült hozzá, nincs itt semmi
Mondta, a nyulat ellenkező
Irányba útnak indította.

Fürj visszarepült a gyümölcsöshöz,
Éppen jól belakmározott,
Már repülni is alig tudott.
Észrevette őt a gazda,

A puskát is előkapta,
Sikerült a fürjnek elrepülni.
Önző kapzsiságának ára,
Majdnem életének az ára.

Nyuszi már csak igen lassan haladt,
Éhes gyomrába nem akadt falat.
Egy háznál játszadozó kislány,
Megtalálta s nagyon megsajnálta.

Hozott neki friss zöldségeket,
Majd éledező nyulacskának,
Üdítő, friss forrásvizet.
Nyúl hálás szívvel megköszönte.

A fürj ekkorra ért oda,
Éhesen és szomjúhozva,
Megfáradtan, szárny csapkodva.
Ám, a nyúl nagyon megsajnálta,

Kérlelve nézett a kislányra,
Aki, rögvest hozott neki is,
Fürjnek való friss táplálékot.
Megszégyenülve elfogadta,

Örök életre megtanulta,
Irigység, önzés, kapzsiság,
Csak pillanatnyi jóllakottság,
Többet ér életre szóló barátság.

Debrecen, 2019.08.