Kis gyopár, kis gyopár,
Él magas hegy csúcsán,
Tündököl fehéren,
Sziklák közti résben.

Csillag virágával,
Éke havas tájnak,
A Napfény sugarak,
Táncot járnak rajta.

Ritka élettérben,
Királynőként virul,
Növények gyöngyszeme,
Szeretet szimbólum.

Debrecen, 2020.09.

Nap, mosolygó fénysugarát,
Ábrándos felhők takarják,
S váltakozó alakjukkal,
Szép formákat varázsolnak.

A széllel ők táncot járnak,
Felvillanó kék égbolton,
Fák lombjai meghajolnak,
Kecsesen a szél úrfinak.

Fenyves erdőnek zúgása,
Megadja táncnak ritmusát,
Színes, éneklő madarak,
Elcsivitelik dallamát.

Élő természet szólama,
Lélekemelő harmónia,
Vidám, bohém felhők tánca,
Mely szemet elkápráztatja. 

Debrecen, 2021. június 15.

Érkezik az ősz múlik a nyár,
Ám, Nap forrósága még átjár.
Még lüktetve mutatja magát,
Majd a hűvös ősz köszönt ránk.

Erdő szín kavalkádban úszik,
Sárga – barna árnyban pompázik.
Pirosan izzó falevelek,
Váltották fel az örökzöldet.

Aranyló fasor lombjai között,
Ősi templom tornya tündököl,
Megtörve erdő csendjét,
Harangszóval jelzi létét.

Lengedeznek már hűvös szelek,
Fák lombjukat adják a földnek.
Kopáron merednek ég felé,
Várva takarót mely hófehér.

Debrecen, 2019. 09.

Lassan megérkezik a tél,
Fákon már alig van levél.
Levegő nyirkos, őszutó,
A ködfátyolként takaró.

Az ágon mókus szaladgál,
Télire váltotta bundáját.
Madarak is tovaszállnak,
Csak a varjak maradnak.

Hidegek már az éjszakák,
Reggelre deresek a fák.
Mindent ellep a fehérség,
Tiszta ragyogó lett a táj.

Ablakomra jégvirágot,
Varázsolt téli éjszaka,
Gyémánt fényűvé csipkézte,
Suhanó angyalok keze.

Ők megrázták felhőiket,
Hullt a hó óriás pelyhekben.
Földet lágyan takarta be,
A táj messze hófehér lett.

Db. 2019.11.

Múlik a tél, búcsúzik,
Hó angyala távozik.
Ébred tavasz tündére,
Simogat lágy szellője.

Jácint, nárcisz, ibolya,
Kopár avart felváltja.
Színes virág illata,
A levegőt átjárja.

Éledő tavaszban,
Megújul most minden lét,
Természetnek szépsége,
Esélyt kap új életre.

Merészen erőre kap,
Nap, aranyló sugara,
Tűzben ég ifjúsága,
Majd lenyugszik alkonya.

Körforgás világában,
Időkerék meg nem áll,
Újjáéledő tavasz,
Kiteljesedik nyárban.

Fogyatkozó erővel,
Hosszan nyúlnak az árnyak,
Fáknak hulló levele
Mutat, lenyugvó tájat.

Színpompázó angyalok,
Hírnökei az ősznek,
Féltőn készítik elő,
A létet megpihenésre.

Majd a hosszú tél után,
Újra sarjad az élet.
Virágba borulnak fák,
S a körforgásba lépnek.
                     
Debrecen, 2021. április 25.

Hol eső után felragyog a Nap,
Az eltűnő felhő fátyla alatt,
Mint egy királyi trón jelenik meg,
A szivárvány gyémánt fényeiben.

Félkörívben ragyog az égen,
Földet és eget áthidalva,
Lenyűgöző égi tünemény,
Káprázatos természeti csoda.

Hét sugarat alkot színeivel,
Vörös, narancs, sárga, zöld, türkizkék,
Sötétkék és ibolya egymásba
Fonódva egy egységgé olvadva.

Szeretetet és nyugalmat áraszt,
Az újszövetség szimbólumaként,
Melyet Isten kötött emberekkel,
Áldásaival és kegyelmével.

Debrecen, 2019.10.

Az égnek sok madara,
Oly szabadon szárnyalhat,
Nincsen Földi rablánca,
Fák lombja a tanyája.

Vidáman trillázgatnak,
Erdő mélyén nótáznak,
Arra járó arcára,
Lágy, édes mosolyt csalnak.

Fürödnek Nap sugarán,
Szél borzolja tollukat,
Útjukon meg – meg állnak,
S hűsölnek a patakban.


Felhők között táncolnak,
Összegyűlnek csapatban,
Hazájuk a Föld és Ég,
A természet adta lét.

Db. 2021. 06.

Lemenőben már a Nap,
Látóhatárt elhagyva,
Izzó aranysárga fényt,
Bíbor vörös áthatja.

Sziluettjében az ég,
Rózsaszín és sötétkék,
Természet nyugovóra tér,
Csak Hold ezüst fénye él.

Éjszakának éjjelén,
Előbújnak csillagok,
Égbolt tőlük felragyog,
S vezetnek a Tejúton.

Mint ahogy a Föld forog,
Váltja egymást Nap és Hold,
Időkerék mostoha,
Pörög s nem áll meg soha.

Évek elszállnak tova,
A test lesz Földnek pora,
Lélek fényként él újra,
Egy új dimenzióban.

A Föld is elfáradt már,
Megújulására vár,
Fájdalmasan szüli majd,
Míg terheit lerázza.

Feltisztulva könnyedén,
Emelkedik fényében,
Új arcát megtalálva,
Születik meg Földanya.

Db. 2019.09.

Hegyvonulat mélyében,
Hűs kis patak csordogál,
Kristály tiszta vizében,
Látszik sziklás kavicságy.

Meredek hegyoldalak,
Követik a víz útját,
Kis fahidak engedik,
Túrázót a völgyön át.

Égig érő lombos fák
Árnyékában néha – néha,
Megtörik a fénysugár,
Mely sejtelmesen árad át.

Lágy szellő fuvallata,
A testet simogatja,
Csendes erdő mélyében,
Madarak víg dallama.

Fenyvesek elsuttogják,
E vadregényes tájnak,
Oly csodás történetét,
Völgy kialakulásának.

Vihar tépte fák az úton,
Szólnak megért időkről,
Szakadékos hegyoldal,
Benőtt friss zöld mohákkal.

Sziklás katlan végében,
Vízesés zuhan alá,
Szemet elkápráztató,
Gyönyörű festői táj.

Db. 2019.09. 

A legcsodálatosabb,
Ősi, égi tünemény.
Életet, melegséget,
Áraszt a Föld bolygóra.

A napból sugárzik ki,
Az a delejes erő,
Amit a légköre,
Meleggé alakít.

Fényével beragyogja,
A naprendszerünket.
Világosságot adja,
A világmindenségnek.

Erői leáramlása,
Hoz szeretetet szívünkbe,
Békés, nyugodt áldása,
Emeli fel lelkünket.

Vakítón, királynőként,
Ragyog az égbolton.
A csillagok világának,
Ő felséges koronája.


Db. 2019.05.