Az éj sötétjében,
 Ragyogó csillagok,
Sugárzó fénykörében,
Ezüstösen csillog,

A felderengő Hold.
Formája változó,
 Kecses, íves, Újhold,
Földről, így látható.

Gyönyörű látványt nyújt,
Növekszik fokozatosan,
Napról – napra az égen,
S kiteljesül egészen.

Oly varázslatos fénye,
Elcsábul a tekintet.
Közelsége folytán,
Erősen hat a Földre.

Telihold erőinek,
Szabad leáramlása,
Nyugtalanítóan hat,
Az emberi világra.

Mély tenger árapálya,
Függ a Hold járásától,
És ilyenkor szenvedünk,
Az álmatlanságtól.

Felszíne rideg, kietlen,
Felénk mindig, fénytől
Duzzadt arcát mutatja.
Ám, sötét túloldalán,

Az élet mostoha.
Kábulatba ejtő,
Szépsége földünkről.
Eltereli figyelmet,

A magában hordozó,
Sötétség erőiről.
Az égbolton egyedüli,
Éj királynőként tündököl.

Db. 2019.05.