Nina Montpellier-ben él, és már neves újságíró. A legjobb barátnői Charlotte és Zsüliett. Az egyetem elvégzését követően nemsokára férjhez ment. A három lány közül ő volt az első. Azonban a házassága nem sikerült, és pár év után elváltak.

Charlotte nagy szerelemre lobbant egy Peter nevű mérnök iránt, aki Lorient-ben élt ugyan, de éppen Montpellier-ben akadt munkája. A kapcsolatuk komollyá vált, és egy év elteltével már összeköltöztek Lorient-be.

Ninának csak Zsüliett maradt, akire számíthatott. Szülei ugyanis már nem éltek, és testvére sem volt. A válás után teljesen kiborult, elege volt mindenből. A munkája sem érdekelte, pedig imádta. A csalódás, amit férje okozott, egy életre szóló mély nyomot hagyott a lelkében. A vidám természetű lány arcáról eltűnt a mosoly és éjszakánként telesírta a párnáját. Zsüliett látta, hogy Nina egyre mélyebbre süllyed a depresszióba.

– Nina! Ez nem mehet így tovább! – mondta.

– Tudom, de annyira fáj, annyira bíztam benne és annyira szerettem őt!

– Tudod mit? Utazzunk el Párizsba! – kiáltott fel

Zsüliett.

– Ezt hogy? Hogyan gondolod? – kérdezte meglepődve Nina.

– Nézd, szerintem jót tenne egy kis változatosság. Kimozdulnál innen, hisz itt minden rá emlékeztet. Így nem fogsz tudni egyhamar túllépni rajta. Teljesen belebetegszel már. Különben is, emlékszel? Megfogadtuk, hogy két hetet eltöltünk Párizsban, csak mi hárman lányok.

– Ja, igen emlékszem. Na, ebből nem lett semmi. Charlotte már itt sincs.

– Ez igaz, de mi még elmehetnénk. Mit szólsz hozzá?

– Hát, nem tudom, nem rossz ötlet.

– Remek, akkor én lefoglalom a szállást, a jövő héttől jó lesz?

– Igen, elintézem addig a szabadságot. Zsüliett, nagyon köszönöm neked, amit értem teszel.

– Ne köszönd. Majd meglátod, milyen jól fogjuk érezni magunkat! – mondta ő nevetve.

Egy luxus hotelben szálltak meg. Igazán minden kényelem adott volt számukra. Párizs gyönyörű, teljesen lenyűgözte őket. Egy napon ebéd után kiültek a parkba a szökőkút elé. Sokan csodálták meg az elbűvölő alkotást, szinte alig volt hely körülötte.

– De jó lenne itt maradni, itt élni! – sóhajtozott Zsüliett.

– Bizony, fényűző város. Mindent feledtet, valóban. Jó ötlet volt! Köszönöm! Már sokkal jobban érzem magam.

– Ez látszik is rajtad! – mondta nevetve Zsüliett.

– Zsüliett! Vajon igaz az, hogy ha dobunk pénzt a szökőkútba, még visszatérünk ide?

– Nem tudom, de ezen ne múljon!

Aprópénzt keresett, és egyet adott Ninának is.

– Na, gyere! – és odalépett a szökőkúthoz.

Már éppen be akarták dobni, amikor odalépett hozzájuk egy sármos fiatalember.

– Ne így! – mondta különös mély hangján. Megfogta Nina kezét, és mintha táncparketten lennének, megfordította.

– Háttal kell állni a szökőkútnak, és előtte kívánni valamit, de nem szabad elmondani senkinek, akkor beteljesül – magyarázta a ceremóniát, és kedvesen mosolygott hozzá.

A két lány csak tette, amit mondott, szinte bűvöletbe esve.

– Bocsánat! Alain vagyok – mutatkozott be.

– Nina – válaszolt ő egyszerűen.

– Zsüliett – mutatkozott be ő is.

– Üzleti tárgyaláson vagyok itt, és ebéd után én is egy kis pihenőt tartottam. De már sietnem kell vissza, igazán sajnálom – mondta sietősen, ahogy az órájára pillantott.

A lányok csak néztek utána, mintha egy szellemet láttak volna, ahogyan elviharzott.

– Na de ilyet! – kiáltott fel Zsüliett, ahogy feleszmélt.

Nina még mindig abban a bűvöletben állt ott, mint amikor a férfi megfogta a kezét.

– Nina! Hahó! Térj magadhoz, mi történt? Mintha nem is itt lennél.

– Jaj, bocsi! Csak fura volt ez az egész. Amellett, hogy rendkívül szimpatikus férfi, amikor megfogta a kezem, valami történt velem. Olyan érzés, amit eddig sosem éreztem, ismeretlen előttem, és nem is tudom elmagyarázni neked.

– Nem is kell, Nina! Ezt hívják úgy: szerelem első látásra.

– Ugyan! Hagyj már! Soha többé nem tudnék megbízni senkiben. Örülök, ha egyszer túl leszek rajta. Nem kell több bonyodalom. Azonban olyan érzés töltött el, hogy már ismerem őt, legalább ezer éve. Pedig biztos, hogy most láttam először az életemben.

– Kár, hogy csak egy üzleti tárgyalásra van itt. Olyan gyorsan elillant. Így nem valószínű, hogy még találkozunk vele – szólt közbe Zsüliett.

– Így van jól! Egy varázslat, mely köddé vált! – mondta nevetve Nina.

– Érdekes, mindig minden okkal történik, nincsenek véletlenek – mormogta magában Zsüliett.

Még pár napot töltöttek itt, fantasztikusan érezték magukat, és az idő gyorsan telt. Már csomagoltak és indultak haza.

– Drága Zsüliett! Nagyon köszönöm neked ezt az utat, hogy itt voltál velem, csodálatos időt töltöttünk együtt. Teljesen feltöltődtem – mondta Nina, átölelve közben barátnőjét.

– Igen, én legszívesebben haza sem mennék! – válaszolta nevetve.

Montpellier-be érkezve semmi sem változott.

Nina újult erővel vetette bele magát imádott munkájába. Visszatért a régi lánykori életéhez. Nagy baráti társaság, bálok és estélyek. Zsüliett hűséges barátnőként kísérte mindenhová, jól kiegészítették egymást.

Az újságírónő gyönyörű, csinos, de megközelíthetetlen maradt minden férfi számára, csak a baráti körének lehettek tagjai. Ezt félreérthetetlenül közölte is rögtön minden közeledővel. Jól érezte magát a bőrében, és nem akarta bonyolítani az életét. Bár Alainnel való találkozása nem tűnt el nyomtalanul. Sokszor

eszébe jutott, és felidézte. Ilyenkor jóleső érzés töltötte el. Persze ez az ő kis titka maradt.

Egy napon ráébredt, hogy lelke mélyén nyomasztja a város és az egész ottléte. A mindennapi külsőség nem volt szinkronban a lelkével. Sok éjszakán át gondolkodott, de elhatározta, hogy új életet kezd valahol máshol. Pályázatokat írt mindenfelé, amiben lehetőséget látott. Természetesen barátnőjével, aki olyan volt neki, mint a testvére, sokat beszélgettek erről. Zsüliett jogászként bárhol talál állást, és őt sem fűzte semmi Montpellier-hez. Nem volt kérdés, hogy vele megy.

Nina egy párizsi magazintól kapott felkérést a lap vezetésére. Határtalan örömmel fogadta el.

– Látod  Zsüliett, visszatérünk Párizsba! – mondta boldogan.

– Nem hiába dobtuk a pénzt a szökőkútba! – válaszolta mosolyogva.

Sikerült egy szép nagy, kétszintes lakást bérelniük, ahol mindketten jól elfértek. Pár hónap múlva Zsüliett is talált állást egy neves cégnél. Eközben Charlotte-tal tartották a kapcsolatot, és mindent tudtak egymásról. A három barátnő nagyon összetartó volt.

Nina ebéd után, ahogy visszatért az irodájába, egy díszes borítékot talált az asztalán. Egészen meglepődött, kibontotta, és Charlotte esküvői meghívója állt benne, egy kis levélkével. Örömkönnyek között olvasta barátnője sorait. Azonnal telefonált Zsüliettnek, és elmondta az örömteli hírt. Boldogan készültek az utazásra, mert Charlotte azt kérte tőlük, hogy legalább egy héttel előtte érkezzenek meg. Szállásra ne legyen gondjuk, mert ott fognak lakni velük a kastélyban, ahol több vendégszoba is rendelkezésre áll. Már alig várták, hogy találkozzanak.

Charlotte, Peter és szülei már a kastély előtt üdvözölték a lányokat. A személyzet csomagjaikat hamar elhelyezte a vendégszobákban, és barátnőjük megmutatta nekik a kastélyt.

Lenyűgöző látványban volt részük, egyik ámulatból estek a másikba. A szóból ki nem fogytak. Látszott Charlotte-on, hogy milyen boldog, és a család saját lányának tekinti.

– Nina, Zsüliett! Ebéd után hagylak benneteket kicsit pihenni, aztán megmutatom nektek a kastély körüli hatalmas parkot. Képzeljétek, Peter bátyja tájépítész, és az ő művészi alkotása nyomán került kialakításra.

– De ő most nincs itt, ugye? – kérdezte Zsüliett.

– Megbeszélésen van, nem tudom, mikor érkezik meg, majd bemutatom nektek őt is – válaszolta Charlotte.

– Mit lehet róla tudni? – kérdezősködött tovább Zsüliett.

– Ó, Zsüliett, látom, nagyon érdekel – és mosolygott hozzá Charlotte.

– Igen, sosem lehet tudni – és Zsüliett kacsintott egyet kacéran.

– Imádja a munkáját, még nem nősült meg. Nagyon komolyan veszi a házasságot, csak kicsit álmodozó. Mindig azt mondogatja, hogy ő csak akkor nősül meg, ha ránéz a lányra, és azt érzi a lelkében, hogy igen, csak ő kell nekem, és ő lesz a feleségem. Mi meg mindig megmosolyogjuk. Az egész család komoly erkölcsi alapokat képvisel, és nagy szeretet tartja őket össze. Én boldog vagyok, hogy megismerhettem Petert és családját.

– Igen, ez látszik is mindnyájatokon – szólt közbe Nina.

– Gyertek, menjünk ebédelni – kérte Charlotte.

A jól sikerült ebéd és szieszta után a három barátnő elindult a látványos parkot felderíteni.

– Nézzétek, még egy kis kápolnájuk is van – mutatta Charlotte.

– Eláll a szavam is, annyira gyönyörű itt minden – mondta Nina.

– Egyszerűen pazar, olyan az egész, mint egy arborétum. Ez a sokféle különleges fa és növény, tényleg, mint egy álomvilág – tette hozzá Zsüliett.

– Na, Zsüliett! Minden kívánságod így teljesüljön! Ott jön Peter és a bátyja, most megismerhetitek – kiáltott fel hirtelen Charlotte.

– Bemutatom a barátnőimet, Nina és Zsüliett.

Nina tekintete megakadt Peter bátyján, és az övé is Ninán. Majd egyszerre hangzott el, hogy:

– A szökőkút!

Mindenki kérdően nézte ezt a kis közjátékot. Zsüliett sem ismerte fel Alaint, mivel bajuszt és körszakállat növesztett az eltelt két év alatt.

– Ti ismeritek egymást? – kérdezte Peter.

– Lemaradtunk valamiről? – kérdezte Charlotte is.

Ám, ezt meg sem hallották. Egyszerre megszűnt a külvilág körülöttük. Csak némán, mozdulatlanul merültek el egymás tekintetében. Már épp kezdett kínos lenni, amikor Nina megszólalt.

– Á, ez egy hosszú történet, csak egy pillanat volt.

– Egy pillanat, mely örökké tart – folytatta halkan

Alain.

– Nem baj, van időnk, és kíváncsian várjuk – mondta Charlotte mosolyogva.

– Drágám, nekünk most mennünk kell, de vacsoránál találkozunk – szólalt meg Peter.

– Már megint eltűnt egy szempillantás alatt, ezt nem hiszem el – mondta Zsüliett kicsit bosszankodva.

– Úgy látszik, ő csak egy fényszikra, mely megjelenik, majd eltűnik – tette hozzá Nina mosolyogva.

– Na, lányok! Most már meséljetek el nekem mindent – kérte Charlotte.

A két lány elmesélte a párizsi útjukat és a szökőkút történetét. Nina bevallotta, nem közömbös számára Alain. Elmondta, hogy milyen különös érzést váltott ki belőle a szökőkútnál, és az eltelt idő alatt is sokat gondolt rá.

– Én akkor is mondtam, hogy nincsenek véletlenek – szólt közbe Zsüliett.

– Igaza van Zsüliettnek, én osztom az újraszületés elméletét. Az biztos, hogy nem egy életünk van a fejlődés útján, hiszen a lélek örök. Amit elmondtál, az tisztán mutatja, hogy valószínű előző életetekben, már találkoztatok valamilyen formában – mondta Charlotte.

– Én eddig nem foglalkoztam ezzel, de lehet benne valami, mivel a megtapasztalás bizonyságot is ad egyben – válaszolta Nina.

– Tudod, Nina, elárulok neked valamit. Emlékszem, akkoriban lehetett, amikor ez a szökőkutas találkozás történhetett. Alain, hazajövetele után megemlítette, hogy találkozott egy lánnyal, de csak egy pillanat volt szinte, és mégsem tudja elfelejteni. Én erre csak annyit mondtam neki, hogyha van vele dolgod, még találkozni fogtok. Ennek két éve lassan, de tudjuk, hogy mindig mindennek megvan az ideje. Sem korábban, sem később nem fog bekövetkezni. Az időhálón precízen működik minden. Én azt hiszem ezek után, hogy te voltál az a lány, de meglátjuk a folytatást – fejtette ki Charlotte.

Még sokáig beszélgettek, sétáltak a gyönyörű parkban és csodálták Alain munkáját.

A vacsoránál mindenki jelen volt, jó hangulatban telt el, majd a szülők tapintatosan elvonultak. Később Charlotte és Peter is, majd Zsüliett ment fel a szobájába, hogy fáradt.

Alain elmondta Ninának, hogy a szökőkútnál való találkozásuk óta csak ő jár a fejében és nem tudta, hogyan keresse meg. Ezért a sorsra bízta, megvallotta különös érzéseit. A lány is bevallotta, hogy milyen érzések töltötték el akkor, és egészen az újra találkozásukig.

A következő napokban keresték egymás társaságát, és amennyi időt csak lehetett, együtt töltöttek. Azonban az esküvői készülődés is sok elfoglaltsággal járt mindnyájuk számára. A kastély parkjában tartották a ceremóniát, és legalább kétszáz fő volt hivatalos rá.

Az esküvő fantasztikusra sikeredett, mindenki nagyon jól érezte magát. Zsüliett megismerkedett Andreassal, aki Peter unokatestvére volt, és egymásba szerettek. A lányok azonban az ünnepség után visszatértek Párizsba. Sajnos Andreas is Lorient-ben lakott, így csak a távkapcsolat maradt részükre, Nina és Alain között ugyancsak.

Mindannyian szenvedtek a távolság miatt.

Alain karácsonykor megkérte Nina kezét, és eljegyezte. A következő nyáron tartották az esküvőt. Nagyon boldogok voltak, Nina természetesen szintén Lorient-be költözött a kastélyba, bár fel kellett adnia a párizsi munkáját, de szerelmük mindent felülírt. Charlotte nagyon boldog volt, hogy barátnője is mellette van. Zsüliett Párizsban maradt, és Andreas odaköltözött Nina helyére. Egy év elteltével ők is összeházasodtak. A három lány életük végéig tartotta a kapcsolatot egymással, és Zsüliett Andreassal sok időt töltött Lorient-ben. Pár év elteltével már gyermekeik is együtt játszadoztak a hatalmas, csodálatos kastély parkjában.