Természet Versek kategória bejegyzései

SÁRGUL MÁR

Nyugovóra tért a nyár,
Elsárgult levél a fán.
Takarót fon őszi szél,
Szőnyeget borít tél elé.

A szürke köd hajnalán,
Ébredező napsugár,
Oly erőtlenül tör át,
Az őszi táj fátyolán.

A természet alkonyán,
Feleszmél az elmúlás,
Megpihen, majd újrakél,
A körforgás reggelén.

Debrecen, 2023. 10. 21.

ŐSZI FUVALLAT

Őszi szél fuvallata,
A fák között suhanva,
Leveleket sodorva,
A földet beborítja.

Színes avarszőnyeget,
Készíti takarónak,
Fázó földrétegének,
A hidegtől megóvva.

Elpihen a természet,
Téli álmot aludva,
Ébred tél királynője,
Jégfényében pompázva.

Debrecen, 2023. 10. 07.


REGGELI FÉNY

Felkelő Nap korongja,
Megpihen pillanatra,
Ég alján fényét ontja,
S ő, a reggel lámpása.

Óriás fenyők csúcsa,
Öleli koszorúba,
Majd lassan halad tovább,
Kötött égi pályáján.

Ébredő természetben,
Mókus is megéhezett,
Fenyőfán tobozt keres,
S odújába magot rejt.

Szajkó figyeli lopva,
Hullómagot elkapja,
S repül vele tova,
Télére raktározza. 

Csend ül e csodás tájon,
A fenyves halkan susog,
Valahol patak csobog,
A természet oly nyugodt.

Debrecen, 2022. 07. 10.

 KIS FEHÉR VITORLÁS

Kis fehér vitorlás
Mered fel az égig,
Tengernek kékjében,
Oly távoli fényként.

A kékség takarja,
Láthatár’ vonalát,
Tarajos hullámok,
Csipkézik ég alját.

Szél tépi a vásznat,
Part felé sodorja,
Egy óriás hullám,
Homokra taszítja.

Kis fehér vitorlás,
Árbócát megbontva,
Vihartól tépázva,
Ott nyugszik magában. 

 Debrecen, 2022. 07. 19.

LEMENŐ NAP

A lemenő Nap fénye,
Már érett és bölcsebb lesz.
Nem süt olyan tüzesen,
Csak lágyan és csendesen.

Ahogyan reggel felkel,
Erejét fitogtatva,
Ragyog arany fényében,
Egyre forróbb sugara.

Ám, jönnek szürke felhők,
Irigyen takarják őt.
Melegség, át ne jusson,
Dühük villámokat szór.

Dübörögve vonulnak,
De a fénynek ereje,
Áttör a fellegeken,
S égi jelként, szivárványt fest.

A lemenő Nap fénye,
Szép, szelíden hagyja el,
Földnek látóhatárát,
Erőt gyűjt s újra felkel. 

Debrecen, 2022. 04. 24.

ZIVATAR

A Nap elbújik félszegen,
Zordon felhők árnya fölé,
Indul az égi háború,
Nappalra az éj ráborul.

Sűrű fák lombjai között,
A szél süvítve hömpölyög,
Forogva és táncolva jár,
S itt – ott törik egy – egy faág.

Recseg – ropog a természet,
Villan hatalmas ereje,
Villámok cikáznak versenyben,
S a Menny válaszol dörögve.

Megindul az ég könnyárja,
Földet zokogva siratja,
Elmúlik majd az égnek búja,
S Napragyogás felülmúlja.

Szivárvány az égnek alján,
Béke honol Napsugarán,
Lecsendesült szellők szárnyán,
Vízcsepp csillan a fa lombján.


Debrecen, 2020. 06.

VIHAR A TENGEREN

A Nap ragyogó fénye,
Táncolva tükröződik,
Mélykék tenger felszínen.
Partján aranyhomok pompázik,
Mely szőnyegként pihen.
Felcsillanó habok hullámai,
Kagylót s rákot sodor ki,
Lesznek ők partszél díszei.
Hirtelen távolban feltűnik,
Tölcsér alakban cikázik,
Megtöri csendes felszínét,
Nyomában szilaj hullám lép.
Fitogtatja bősz erejét,
Felkorbácsolja tenger vizét,
Hömpölyögnek tajtékzó hullámok,
Tomboló viharban hajó szilánkok.
Árboc és vitorla,
Tengerfenékre hullva,
Korall erdő lett otthona.
Nap nyugovóra jár,
Alkonyban elcsendesül a táj.
Halkan lopódzó sötétség immár,
Víztükrén megcsillanó Holdsugár.

Debrecen, 2016.

TIBET HEGYEI

Halászhajó úszik fel,
A folyónak medrében,
Míg két partjának szélén,
Bozótok fákat ölelnek.

A látóhatár felett,
Tibeti hegyek orma,
Felhőkben láncot alkotva,
Fehér hószőnyeg’ takarja.

Völgyekre ködfátyol hull,
Párás, hűvös szellő fúj,
Levegője ózondús,
S a csend, ural szótlanul.

Barlanglakások sora,
Díszes szőnyeg ajtaja,
Imádkozó oltáron,
Fénylik a gyertya lángja.

A helyet körbe járja,
Füstölőnek illata,
Szerzetes teájával,
A vándort megkínálja.

Tibeti tál visszhangja,
Hegyek akusztikája,
Csilingelve töri meg,
A néma csendességet.

Ima zászlok lengenek,
Ima erejét vigye szél,
A világba szerteszét,
Legyen szeretet, békesség.

Debrecen, 2020.09.

TENGERPART

Némán ülök a tengerparton,
Tekintetem a hullámokon.
Ó mily ereje van a víznek,
Fodrozódnak habjai fehéren.

Sós illatot hoz a szél felém,
Tengernek zúgása zenél.
Kagylót sodor aranyhomokra,
Hűsít a pálmafák árnyéka.

Távolban dagadó vitorla,
Ősi, régmúlt idők hajója.
Megborzolva hátát a víznek,
Siklik, oly kecsesen tova.

Tűzpiros, kék, rózsaszín, sárga,
A szivárványszínek pompája,
Fénylő korall erdők csodája,
Tengeri mélység élővilága.

Lelkemben hordozom e tájat,
Olykor fellebbentem a fátylat,
Elmerülök tükröződésében,
S a szelek szárnyán visszatérek.

Db. 2019.06.

TÉL VARÁZS

Gyémánt fénnyel szőtt ruhát,
Öltött magára az évszak.
Csodás varázsa télnek,
Hófehér fénylepellel’
Öleli át a létet.

Zúzmara ül a fákon,
Hószőnyeg’ fut avaron.
Éjszaka sötétjében,
A jégvirág szórt csipkét,
Az ablakomra díszként.

Angyal suhan a térben,
Elhinti remény cseppjeit,
S áradó szeretetét.
Ő, Mennyei hírnöke,
Az Adventi ünnepnek.

Debrecen, 2021. november 24.