Poór Edit összes bejegyzése

ELTŰNT MOSOLY

Arcán a mosoly halovány,

Lelkét beborítja az árny.

Vélt igazság, avagy valós?

A tévhit útja borongós.


Árnyak egyre sokasodnak,

Sötétben nem lel kiutat,

Végleg eltűnik a mosoly,

S a lelke árnyban fogoly.


Szeretet fénye megkopott,

Mert büszkeségnek helyt adott.

Fény nélkül a szív csak borzong,

S a kihunyt parázs megfagyott.


Debrecen, 2024. 02. 05.

A MÚLT FOGLYAI

Ana, Angliában, Londonban él férjével és két lányával. Jelenleg az egyetemen tanít pszichológiát. A férje Thomas, aki villamosmérnök. A lányok már nagyok és önálló életet élnek. Az idősebb Lisa, írónő és jelenleg írói válságban szenved.

Este hét órakor megcsörrent a telefonja Anának. Éppen vacsorához készülődtek a férjével.

– Anya…! Kérlek segíts…! Nem tudom hogyan tovább…! – szólalt meg sírva a telefonban Lisa.

– Mi történt kislányom?

– Szorít a határidő a könyvem befejezésével és egy fia gondolat sem jut eszembe. Már mindent megpróbáltam, de rágörcsöltem az egészre. A kiadó folyamatosan zaklat, hogy mikor adom már le a kéziratot. Így teljesen megakadtam az egésszel. Ha nem fejezem be időre, felbontja velem a szerződést. Tudod, ezen nekem most nagyon sok múlik.

– Igen, tudom Lisa. Gyere át! Épp a vacsorához készülünk, kérlek lazíts egy kicsit. Maradj itt éjszakára és egy jót beszélgetünk, hátha kitalálunk valamit.

– Nagyon köszönöm anya! Fél óra, és ott vagyok.

– Várunk szeretettel.

A lány, gyorsan összeszedte magát. Kocsival hamar odaért már nem volt nagy forgalom az utakon.

A vacsora vidám hangulatban telt. Lisának sikerült kicsit feloldódnia. A család meghitt közössége és a szülői szeretet kizökkentette a mindennapi darálóból. Később édesapja leült meccset nézni a tv – ben. Hagyta, hogy anya és lánya elmélyedjenek a beszélgetésben.

Lisa elmesélte röviden, hogy miről szól a történet. Ana figyelmesen végig hallgatta. Több variációt is átbeszéltek, de egyik sem volt az igazi. A közös ötletelés, azonban mégis elindított egy fonalat a lány fejében.

– Anya, egy igazi megtörtént eseménnyel lenne jó befejezni. Nekem nincs ilyen tapasztalatom és nem ismerek senkit, akinek lenne. Talán a pácienseid között?

– Nem kislányom! Erről szó sem lehet!

– Persze, sajnálom! Ne haragudj, csak úgy hirtelen ez jutott eszembe.

– Hm…, – Ana hosszasan elgondolkodott, egy régi emlék csillant meg a fejében.

–Lehet, hogy mégis tudok segíteni neked.

– Na…! Mondd már! – kérte izgatottan Lisa.

– Nagyon régen volt, és velem történt meg. Igazából ez indított el a pályámon.Cserediákként, egyszer Magyarországon töltöttem pár hónapot. Gyönyörű szép ország és kedvesek, barátságosak az emberek. A legjobban Budapesten, a Vajdahunyad vára és környéke fogott meg. Olyan az egész, amikor a hídon át belépsz, mint egy elvarázsolt táj. Igazi időutazásban van részed.

– Képzeld ez a vár másolata az eredetinek, ami Romániában van. Akkor megfogadtam, hogy egyszer elmegyek oda és megnézem. Úgy éreztem, ezt nekem látnom kell. Sok év telt el, amikor egy baráti társasággal sikerült elutaznom. Az út hosszú és fárasztó volt, de megérte. Sohasem fogom elfelejteni az ott történteket.

– Ez izgalmasnak tűnik – szólt közbe Lisa.

– Igen, szinte hihetetlen. Idegenvezető kalauzolt minket körbe, a többi túristával együtt, ugyanis két óránként indultak a csoportok. Fantasztikus érzések kerítettek hatalmukba a vár bejárása során. Szinte az 1400 – as években találtam magam. Az egész vár hangulata és kisugárzása, mit sem változott. A lovagteremhez érve, várt az igazi meglepetés. A földi látvány is nagyon szép volt, hiszen maga a gótikus építészeti stílus rendkívüli benyomást keltett.

Hirtelen bevillant előttem egy másik sík. Egyszerűen lenyűgöző látványt nyújtott. A hosszú asztalon csodálatos, gazdag királyi teríték. Középen ült Hunyadi László és felesége Szilágyi Erzsébet. Én velük szemben kissé jobbra, az asztaluk sarkától nem messze álltam. Két szolgáló lány jött, akik feltálalták az ételt. Fehér fejkendőben és kötényben, a ruhájuk egységes kék színű volt. Erzsébet korhű, elől a nyakától a mellkasáig, fehér csipkézett ruhában ült. László fényes, kék színű öltözéket viselt. Mielőtt visszazökkentem volna a földi sík világába, László megszólított, persze ez metakommunikáció szintjén zajlott;

– Ön lát minket?

– Igen.

– Na végre valaki…!

–Hogyhogy itt vannak? Azt hittem csak képzelődöm, és a vár hatása.

– Nem kedves, nem képzelődik. Ez borzasztó helyzet, amibe kerültünk már nagyon régen. Itt jönnek – mennek az emberek, hangoskodnak, rohangálnak a gyerekek. Miránk, senki nem figyel. Próbáltunk velük beszélni, de nem hallanak és nem látnak minket. Ezért örültünk meg magának, hogy végre valaki felfedezett bennünket. Kérem segítsen nekünk, ha tud.

– Önök nagyon régen meghaltak már, ezzel tisztában vannak?

– Gondoltuk, hogy valami nincs rendjén, de így már értjük – válaszolt László lehangoltan. Hányadik évben vagyunk?

– Most 2015 – öt írunk.

– Jaj…! Hiszen, akkor több száz éve itt rostokolunk!

– Igen, itt ragadtak a két világ között, valamilyen oknál fogva.

– Akkor a múlt foglyai vagyunk?

– Igen, így is mondhatjuk.

– Hogyan tudnák kiszabadulni ebből az állapotból? Sokat szenvedünk miatta.

– Csak az ima segít!

– Értem, akkor imádkozzunk mindannyian.

– Én is hívom az angyali segítséget, akik majd a saját szférájukba kísérik önöket.

– Nagyon köszönjük, Isten áldja.

Néhány pillanat múlva a jobb kezem felől, hatalmas angyalok szálltak alá. Aranyfényben tündököltek és óriási szárnyaikkal körülölelték őket, majd eltávoztak.

Visszatérve a földi sík valóságába, azt vettem észre, hogy az egyik középkorú, szintén túrista hölgy furcsán néz rám és mosolyog. Felvettem vele a szemkontaktust és bólintott, majd tovább haladt a vár falai között. Nagy valószínűséggel végig nézte a – múlt foglyainak – távozását.

– Anya, ez fantasztikus történet, megmentetted a könyvemet! – kiáltott fel Lisa.

– Igazán örülök kislányom, akkor most már minden rendben lesz, csak írd meg a befejezést – és átölelte lányát.

– Nagyon köszönöm neked!

Másnap Lisa befejezte a történetét. A kéziratot leadta a kiadónak, aki persze megkönnyebbült a szűkös határidő miatt. A könyv hatalmas sikert aratott. Lisa elismert írónő lett, amivel vágya beteljesült.

Debrecen, 2024. 01. 15.

HULLÓCSILLAGOK

Érkezünk és távozunk,
Hullócsillagok vagyunk,
Fényt hozunk, majd kialszunk,
Éteren át suhanunk.

Milliónyi fénypontok,
Ragyognak az égbolton,
Egy villanás, fénycsóva,
Kihunyt egyik csillaga.

Az idő sodrásában,
Újraéled paránya,
Tündököl a fényében,
Mindig van, ki csodálja.

Érkezünk és távozunk,
Hullócsillagok vagyunk,
Fényt hozunk, majd kialszunk,
Éteren át suhanunk.

Debrecen, 2024. 01. 07.

ÉGI JEL

Feltűnik az égi jel,
Krisztus, Földre született.
Én a fényét követve,
Hagyom hozzá vezessen.

Szeretete átölel, 
Palástjával felemel,
Kezét el nem engedem,
Hű társam az életben,

Ismeri a szívemet,
Tanítja a lelkemet,
Bátorít az utamon,
Míg e Földet itt hagyom. 

Debrecen, 2023. 12. 09.

JESSICA VISSZATÉR

Jessica, Ohioban, Mansfieldben nőtt fel. Több generációs család lakott együtt egy szép nagy kastély szerű házban. Az idő múlásával, már csak az édesanyjával élt benne. Természetes volt számára, hogy a családjával is ott fog lakni. Az étkezőben állt egy óriási falióra, amit imádott. Kisgyermek korában, sokszor bújt el a gong alatti kis szekrényrészbe. Minden órában játszott egy bizonyos nagyon szép dallamot. Sajnos a nagymama halálát követően megállt, és senki sem tudta megjavítani, így néma maradt. A lány sokszor állt előtte és visszaidézte pár percre a csodás időket.

A szomszédban lakott két fiú Gary és az öccse Charles, akivel osztálytársak voltak. Sokat játszottak együtt, majd szerelem szövődött közöttük. Mindenkinek egyértelmű volt, hogy ők ketten egy párt alkotnak. Garynek is tetszett Jessica, de ő csak barátként tekintett rá.

A továbbtanulás, azonban szétválasztotta őket. Charles-t New Yorkba vették fel az egyetemre tájépítészet szakra, míg Jessicát Bostonba, menedzser szakra. A távolság miatt megszakadt a kapcsolatuk egymással. Egyikőjük sem ment vissza hosszú évekig Mansfielbe.

A lány édesanyja egy virágüzlet tulajdonosa, akinek Karen lett a segítsége. Ő nem ment egyetemre, Jessica legjobb barátnője. Tartották a kapcsolatot, és sokszor hajnal háromig is elnevetgéltek  Karen rapid randijairól. Igazából Garyba volt szerelmes, de a fiú észre sem vette, ezért még neki sem merte elmondani.

Jessica éppen az ebédszünetét tartotta, amikor megszólalt a telefonja. Látta, hogy barátnője az. Meglepődött, mert ilyenkor sosem hívja.

– Szia Jessica! Anyukád rosszul lett és a mentő a kórházba vitte. Nem tudják még mi a baj – sorolta kétségbeesetten.

A lány teljesen megrémült.

– Azonnal hazautazom! Köszönöm, hogy szóltál.

Egy hónap rendkívüli szabadságot vett ki. Az édesanyja állapota nehezen javult és az üzletet is vinnie kellett, mert Karen egyedül nem bírta. Látta, hogy ez egy hosszútávú időszak lesz, így felmondott a munkahelyén és hazaköltözött. A kocsijából pakolt befelé, amikor valaki megszólította.

– Segíthetek?

– Gary?

– Jessica! De sokat változtál! Alig ismertelek meg.

– Igen, én is téged. Régen jártam erre.

– Hallottam, mi történt anyukáddal. Szólj, ha bármiben segíthetek.

– Nagyon kedves vagy és hálásan köszönöm.

Segített a lánynak bepakolni, közben pár szót még váltottak. Jessica megköszönte, és sietett tovább a kórházba. Az édesanyját ugyanis hazaengedték további ápolás céljából.

Gary sűrű vendég lett náluk, minden alkalmat megragadott, hogy a lány közelében lehessen. Karen látta, hogy még mindig szereti Jessicát. Kissé féltékenyen nézte az udvarlását. Fájt neki, de a barátnőjét jobban szerette, semhogy ezt kimutassa. Ők különben sem tudtak, arról, hogy milyen erős plátói szerelem köti Garyhez.

Jessica édesanyjától, pár hónap elteltével végső búcsút vettek. A vigasztalódásában barátnője támogatta és Gary, akivel egyre közelebb kerültek egymáshoz. Megtudta, hogy Charles egyik csoporttársát eljegyezte még az egyetemi évek alatt. Azóta együtt élnek, de nem nősült meg.

Közeledett a karácsony és ez nagyon nehéz időszak lett a lány számára. Előfordult, hogy Karennel éjfélig is dolgoztak annyi megrendelésük volt. Jessica eldöntötte, hogy nem megy vissza Bostonba, hanem Mansfieldben marad. Kötötte a ház, az üzlet öröksége, és az emlékek. Garyvel is szépen alakult a kapcsolatuk. A lány részéről, nem volt az a mindent elsöprő szerelem, de jól megértették egymást.

A fiú, úgy határozott, hogy szenteste megkéri majd szerelme kezét, mert nem akarta újra elveszíteni. Karen, amikor megtudta éjszakákon át sírt. Sosem volt korábban annyira közel Garyhez, mióta a barátnője hazatért. Igaz csak baráti kapcsolat alakult közöttük, de szíve mélyén mégis megcsillant a remény.

Váratlanul haza tért Charles. Felbontották az eljegyzést menyasszonyával és úgy döntött, hogy ott hagyja New Yorkot. Az utóbbi időben más lett a céljuk, sokat változtak mindketten. Elhidegült a kapcsolatuk, eltávolodtak egymástól. Igazából szíve mélyén mindig Jessicát szerette. Az első igaz szerelmet sohasem lehet elfelejteni.

Az egyetemen, egy hirtelen fellángolás és a magány érzése vezette, amikor eljegyezte menyasszonyát. A házasság és a családalapítás gondolata már meg sem fordult a fejében. Ez persze a lányt bántotta és sokszor vitáztak emiatt.

– Isten hozott, drága Charles! Nagyon örülök, hogy hazatértél.

– Köszönöm Gary! – és hosszasan ölelték át egymást.

A vacsora közben megbeszélték az elmúlt időszak eseményeit.

– Tényleg, Jessica itthon van? – csillant fel a szeme.

– Igen és szeretném karácsonykor eljegyezni.

Charles-nak majdnem torkán akadt a falat, úgy megdöbbent.

– Hogyan? Te és Jessica?

– Igen.

– Bocs, hogy most ennek nem tudok örülni, de megígérem, hogy igyekszem elfogadni.

– Tudod, hogy mindig is odavoltam érte.

– Igen, de engem szeretett.

– Akkor…, azóta sok minden változott, ezt te is tudod.

– Ez igaz…, életem legnagyobb baklövése volt, hogy elengedtem.

– Akkor még most is szereted őt?

– Persze! Mindig a szívemen hordoztam, csak annyira kilátástalannak tűnt a kapcsolatunk a nagy távolság miatt.

– Sajnálom Charles.

– Kérlek várj még az eljegyzéssel. Adj nekem egy esélyt.

– Ezt hogyan gondolod? Megint mondjak le róla a te kedvedért?

– Nem az én kedvemért, hanem az övéért. Ha már nem szeret, és téged választ, akkor áldásom rátok. Mindkettőtöket boldognak akarlak látni. Mond, tudnál úgy élni vele, hogy mégis engem szeret a szíve mélyén?

– Talán igazad van…, átgondolom.

– Köszönöm.

Másnap együtt átmentek Jessicához. A lány nagyon meglepődött, alig ismerte meg Charles-t, aki megférfiasodott. Sokat beszélgettek, hogy kivel, mi történt, az eltelt idő alatt. Gary feszülten figyelte a reakciókat és méregette, hogy öccsének van – e még esélye nála.

Charles magánvállalkozó lett, és eleinte nem túl sok munkája akadt. Sokat segített a lányoknak a virágüzletben. Jessica szívében még égett a parázs a fiú iránt. Minél többet voltak együtt, annál inkább felizzott. Kis idővel újra egymásra találtak és fellángolt a szerelmük.

Gary a lelke mélyén sejtette, hogy ez így lesz. Fájó szívvel mondott le az általa imádott lányról. Egyre többet beszélgetett Karennel és egy szerelmes nőnek nem lehet ellenállni.

Jessica és Charles a következő nyáron összeházasodtak. A fiú oda költözött hozzá. Karen pedig Garyhez az eljegyzésüket követően. Nagyon boldogan éltek mindannyian.

Jessica kerékpárral közlekedett az üzletbe. Egy reggelen, a kanyarban nem figyelt eléggé az autós. Hirtelen nagy fékcsikorgás és koppanás. A kisteherautó teljesen maga alá gyűrte a kerékpárt, a lánnyal együtt. A helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Charles épp az egyik terven dolgozott, amikor csengetésre lett figyelmes. Gondolta a felesége otthon hagyott valamit. Kinyitotta az ajtót és megdöbbenve látta, hogy két rendőr. Balsejtelem kezdte el gyötörni, de amikor közölték vele a baleset hírét és kimenetelét, teljesen összeroskadt.

Nagyon nehéz időszak következett számára, hiszen eleinte még szinte fel sem fogta. Gary és Karen, amiben tudtak segítették, de az ő fájdalmuk is mérhetetlen volt.

A temetés után Charles teljesen depresszióba esett és az italhoz nyúlt bánatában. Nem bírta elviselni a fájdalmat és felesége nélkül már élni sem akart. A munkáját elhanyagolta, így lassan már megbízásokat sem kapott.

Az ebédlő asztalnál ült egyik délelőtt és már legalább fél üveg konyak benne volt. Szép dallamot hallott játszani. Nem is tudta honnan jön, azt hitte a telefonja, de nem.

Felnézett a faliórára és látta, hogy a gong megindul. Letette az üveget a kezéből és a szemeit dörzsölte.

– Úr Isten, azt hiszem teljesen begolyóztam! Ez az óra már évtizedek óta meg sem mozdult.

Azt hiszem holnaptól egy kortyot sem fogok inni. Ez már tényleg a vég – gondolta magában.

Annyira megilyedt, hogy száműzte az italt. Megpróbált teljesen kijózanodni. Másnap ismét hallotta a zenét, pont délben. Kiszaladt az ebédlőbe és látta, ahogy ing az óra.

– Tényleg? Most józan vagyok, akkor tegnap mégsem hallucináció volt? – kérdezte magától.

Alig várta, hogy elmesélje a történteket testvérének és menyasszonyának. Azok furcsán néztek rá, de látták, hogy józan. Megbeszélték, hogy hétvégén ott ebédelnek és akkor ők is meggyőződhetnek róla. Az óra azonban, ez alkalommal néma maradt.

– Ne haragudj meg érte drága öcsém, de azt hiszem orvostól kellene segítséget kérned. A fájdalom teljesen megzavart és az a sok ital. Nekünk sem könnyű, de megértünk téged.

– Nem őrültem meg! Higgyétek már el! Azóta egy kortyot sem ittam. Az első alkalommal én is azt gondoltam, hogy a sok ital hatása.

– Jól van. Az már jó, hogy letetted az italt és újra elkezdtél dolgozni – szólalt meg Karen.

– Tesó meglátjuk a továbbiakat. Tudod mi itt vagyunk neked, és mindig számíthatsz ránk.

– Tudom, rendben, köszönöm nektek.

Kissé csalódott volt, hogy nem sikerült bebizonyítania, hogy az óra időnként megindul. Elgondolkodott, hogy talán mégis orvoshoz kellene fordulnia.

A következő napon ismét megszólalt a szép dallam és megint pont délben. Charles előtt tervek sorakoztak és már fel sem állt, hogy megnézze az ebédlő órát.

– Nem érdekel, tényleg keresek egy orvost holnap – gondolta magában és tovább nézegette a tervrajzot.

Párperc múlva,  egy erős fuvallat lesodort néhány papírt az asztalról.

– Ez meg mi? Huzat lenne? – gondolta.

Kiment a szobából, de minden ajtó és ablak zárva volt. Mire visszament még több tervrajz került a földre.

– Na ez már nem képzelődés –  járt az agya.

Ekkor ismét megszólalt az ebédlő órája.

Felkapta a kabátot és elrohant a virágüzletbe Karenhez.

– Azonnal zárj be és gyere el hozzám!

– Mi történt?

– Gyere nézd meg! Győződj meg a saját szemeddel!

– Jól van, megyek.

Amíg odaértek Charles mindent elmesélt neki. Hitetlenkedve hallgatta, de a szoba padlóján a tervrajzok magukért beszéltek. Azért azt, már ő is gondolta, hogy nem a férfi szórta szét. Kisvártatva megszólalt a falióra. Karen kirohant az ebédlőbe és látta, amint jár ide – oda.

– Bocsáss meg nekünk Charles, de igazad volt. Most már én is elhiszem.

– Hála Istennek, hogy nem engem néztek bolondnak.

– Figyelj, ez Jessica szelleme lehet.

– Most meg miket beszélsz?

– Hallottam, hogy van ilyen. Visszatér a szellem, ha fontos mondanivalója van. Gondolom így jelez.

– Ez tényleg létezne?

Ekkor ismét megindult az óra.

– Ez válasz a feltevésünkre és biztos, hogy Jessica az – szólalt meg Karen.

– Hihetetlen…! – álmélkodott Charles.

– Mi nem tudunk vele kommunikálni. Ne aggódj, keresek valakit, aki tud segíteni.

– Köszönöm Karen.

A lány addig kutakodott, míg sikerült az ismeretségi köre által egy megbízható személyt találni. Donnának hívják, és mindjárt meg is beszélt vele egy időpontot.

Két nap múlva a déli órákban mindannyian leültek az ebédlőasztalhoz. Csendben és türelmesen várakoztak, hogy Jessica jelentkezzen. Kis idő elteltével az óra elkezdett ingva, szép dallamot játszani.

– Itt van! – szólalt meg Charles izgatottan.

Donna, elmélyülten várt, majd szóban közvetítette a szellem mondanivalóját.

– Drága szerelmem! Igen, én vagyok itt. Nagyon köszönöm nektek, hogy segítségemre lettetek ebben az utolsó beszélgetésben.

– Jessica! Hát tényleg…? – kiáltott fel Charles, könnyeit törölgetve.

– Charles! Nagyon aggódtam érted, mert láttam, hogy min mentél keresztül. Bocsáss meg, ha megijesztettelek. Muszáj voltam, mert a te fájdalmadat én is éreztem és a könnyeidet én is nyeltem. Had szóljak, most mindannyiótokhoz.

– Drága barátnőm Karen és drága barátom Gary! Nagyon szeretlek benneteket, de ne aggódjatok miattam. Köszönöm, hogy támogatására vagytok Charles-nak a nehéz időkben. De látom, hogy nektek sem könnyű. Tudom a fájdalom megviseli szíveteket, de értsétek meg én már hazaérkeztem.

– Mi az, hogy haza? Hova haza? – kérdezte kissé ingerülten Charles.

– Kedvesem, ez a szellemvilág az igazi otthonunk. A Földön egy átmeneti életet élünk a jellemünk javítása és a lelkünk fejlődésének érdekében. Mindezt azért, hogy itt minél tisztább és csodálatosabb helyre kerülhessünk.

Én most látom, hogy már csak ilyen rövid időre kellett leszületnem. Nagyon kérlek benneteket, hogy engedjetek el. Tudom nem könnyű, de most itt vagyok a Föld légkörében és nem tudok addig tovább menni, amíg a fájdalom érzéseitekkel idekötöztök.

Tudjátok itt sűrű, szürkés a zóna. Nagyon rossz energiák hatása érvényesül folyamatosan. Szeretnék a fény felé tovább menni, ahol megtérhetek a békés hajlékomba.

– Drága egyetlenem! De hát nem tudok élni nélküled…– szakadt fel Charles-ból.

– Fogadd el kérlek, hogy most ennyi jutott nekünk. Az igaz szerelemnek a halál nem vet véget, csak egy kissé elodázza. Itt ebben a világban fogok várni rád, amikor majd eljön a te időd is. Addig viszont én innen, boldognak szeretnélek látni. Találd meg a társadat, akivel leélheted az életedet. Még sok csoda vár rád a Földön és én innen szeretnék gyönyörködni benned.

– Hogy kérhetsz ilyet tőlem?

– Nem azt kértem, hogy felejts el. Az emlékeinket képletesen tedd egy szép ékszerdobozba és őrizd örökké. Nem baj, ha néha szeretettel emlékezel rám, csak ne bánkódj és ne sajnálkozz. Imádkozz értem, mert a szeretettel való ima elér, feltölt és megerősít mindig. Ezt kérem tőletek, mert ezzel segítetek nekem itt, tegyétek meg értem. Ez az utolsó kívánságom felétek. Most búcsúzom, szeressétek és támogassátok egymást továbbra is.

Donna lassan kinyitotta a szemeit és felébredt a révedéséből. Lágy szellő suhant végig mindannyiuk könnyáztatta arcán, majd utoljára megszólalt a falióra szép zenéje. Ezután végleg némaságba burkolózott.

Megköszönték Donna segítségét, és még sokáig együtt beszélgettek a történtekről.

Eddig nem foglalkoztak a túlvilági élettel, csak azzal, hogy mi van itt a Földön. Elfogadták a halált, de nem gondolták tovább. Jessica felnyitotta a szemüket, hogy nem csak a Föld bolygó létezik. Sokat jelent, ha valakit úgy ér az átmenet, hogy tudja mi vár ott rá.

Mindannyian elkezdtek ebben a témában kutatásokat végezni. Estenként néha összeültek és átbeszélték az ismereteiket. Ahogyan tágult az elméleti tudásuk, úgy egyre szélesebb látókörben tudták élni a mindennapjaikat. Ez minőségi változást is jelentett számukra.

Megértették az univerzum működését, megismerték a különböző vallásokon keresztül Isten törvényeit és célját.  Egy tökéletes világ, melyben minden összefügg mindennel.

Debrecen, 2023. 11. 20.

A BRITANNIC KRÓNIKÁJA

/107. évfordulóra/

A Britannic nevű utasszállító hajót, Belfastban építette meg a White Star Line társaság. Ez volt a harmadik ilyen típusú óceánjárójuk, az Olympic és a Titanic nevű hasonló hajók után. A Titanic elsüllyedését követően, ami igen nagy port kavart fel, már különböző jelentős változtatásokat eszközöltek biztonság tekintetében a Britannicon. Emiatt a hajó építése igen lassan haladt.

Akkoriban a hajóépítő társaságnak komoly híre volt. A Titanic elsüllyedése miatt, azonban csorbát szenvedett. Mindenkit érdekelt, hogy a Britannic nevű óceánjárón, milyen biztonsági intézkedéseket hajtanak végre ezek után. A vezérigazgató, azonban senkinek nem volt hajlandó nyilatkozni. Az elkészüléséig titokban akarta tartani a módosítások tervét.

James, újságíróként dolgozott több lapnál. A harmincas éveit taposta. Általános kinézetű, magas, vékony, bajuszos fiatalember, ám a modora nagyon megnyerő. Gondolatait éppen a családalapítás foglalkoztatta. Szerelme Aine, barna, fiatal csinos lány. Filigrán és vidám természetű, sokat nevetgéltek együtt. Nagyon szerették egymást, és az esküvőjüket tervezgették.

Erre a nem mindennapi rejtélyre, azonban a férfi felkapta a fejét, mert az első akart lenni, aki erről tudósitást ad. Addig ostromolta a vezérigazgatót, amíg végül hajlandó volt egy interjút adni neki.

Az igazgató irodájába belépve, megcsapta a hajók iránti szeretetének feelingje.

Több kis makett tárult a szeme elé, és a hajó tervek sokasága a falon, valamint az asztalán.

– Uram! Melyek azok a módosítások, amelyek garantálják, hogy a Britannic nem fog elsüllyedni?

– Először is nagyobb teljesítményű gőzturbinát szerelünk be. Így a hajó stabilabb és gyorsabb sebességre is képes lesz. A vízzáró rekeszfalakat magasabbra építjük. Hét elárasztott rekesszel még mindig a felszínen tud maradni, ha mégis valami történne. A hajótest burkolatát képező acéllemezeket nem egy, hanem két szegecssorral rögzítjük majd egymáshoz az erősebb teherbírás miatt.

– Értem, ezek tényleg komoly fejlesztések. A mentőcsónakok vonatkozásában, mit tesznek?

– Negyvenhat mentőcsónak, és ebből négy motorcsónak lesz a hajón, ami a mentésre alkalmas.

– Mekkora az óceánjárónak a mérete?

– A tömege pontosan 48 158 tonnát tesz ki, míg a hossza 269,1 méter.

– Óriási luxushajó, talán a legnagyobb is?

– Igen. Ez mindenképpen alkalmas lesz arra, hogy Southampton és New York között menetrend szerűen közlekedjen.

– Uram! Nagyon szépen köszönöm, hogy fogadott és válaszolt a kérdéseimre. Talán egyszer én is kipróbálhatom majd ezt csodálatos óceánjárót.

– Kedves James! Nekem megtiszteltetés, hogy felkeresett, bár igyekeztem az újságírókat távoltartani. Az Ön kitartása mégis meglágyította az álláspontomat. Utána néztem a munkájának és láttam, hogy több komoly lapban is szerkeszt. Szeretném megkérni, hogy az első utunkon vegyen részt, és tudósítson az átélt élményeiről.

– Ez igazán nagyon megtisztelő felkérés, melynek örömmel teszek eleget. Köszönöm szépen Uram.

James nagyon boldog volt, hiszen álmában sem gondolta, hogy egyszer majd feljut egy ilyen óriási utasszállítóra. Azonnal ment az irodába, hogy telegráfon leadja a friss információit a lapoknak. A munka végeztével felkereste szíve választatottját.

– Aine! Képzeld mi történt…, -majd elmesélte a vezérigazgató ajánlatát.

– Hát ez igazán megtisztelő ajánlat.

– Arra gondoltam, hogy a nászutunk is lehetne ez az utazás. Mi a véleményed kincsem?

– Nézd, te csak menj és dolgozz nyugodtan. Én másra gondoltam.

– Azt hittem te is örülsz, majd neki.

– Örülök kedves a sikerednek. Az utazástól én félek, nem érezném jól magam. A Titanic elsűlyedése óta eszem ágában sincs hajóra szállni.

– Megértelek angyalom, de őszintén sajnálom. Nekem muszáj ott lennem, mert nem mondhatom vissza a felkérést. Ez nagy előre lépést jelent a munkámban is.

– Semmi baj, én itt várok rád. Nászútra pedig, majd elmegyünk máshová.

– Jól van szerelmem, ha így jó neked.

A Britannicot 1914. február 26. – án bocsátották vízre. Mielőtt azonban megtehette volna a próba útját, kitört az első világháború. 1915 november 13. – án, az Admiralitás lefoglalta az óceánjárót, és kórházhajónak alakíttatta át. Azt a feladatot kapták, hogy a Földközi – tenger térségéből a sebesülteket szállítsák haza a frontról.

James így is vállalta, hogy felszáll a hajóra, és tudósításokat végez. Úgy gondolta, hogy a katonáktól ráadásul értékes információkat is be tud majd szerezni. Nehéz búcsúzás várt rá a szerelmétől, hiszen nem tudta, hogy mikor térhet majd vissza hozzá. Egy fotót Aineről a zubbonya jobb felső zsebében őrzött. Könnyek között egymást szorosan átölelték. A férfi az utolsó pillanatban ugrott fel a hajóra. Az óceánjáró lassan kifutott Belfast kikötőjéből, hogy először Liverpool felé vegye az irányt.  A lány ameddig csak látta a hajót fehér zsebkendőjével intett búcsút szerelmének.

A Britannic jól vizsgázott, hiszen több alkalommal is megtette az utat. Jamest a szerkesztősége felkérte, hogy folyamatosan tudósítson a katonák történeteiről. A lapszáma megnövekedett, mivel a lakosság türelmetlenül várta a friss híreket. A sebesültek, a megjelenő cikkek által üzentek sok esetben a hozzátartozóiknak.

James és Aine emiatt csak kevés időt tudtak együtt tölteni.

Az újabb, és újabb utazás megviselte a szerelmesek érzéseit. Egyre nehezebb lett az elválás. Aine, azonban türelmesen várta vissza minden alkalommal kedvesét. Megértette, hogy milyen sokat jelent a hozzátartozóknak hírt kapni a fronton harcoló, vagy éppen sebesült szeretteiktől. Tudta, hogy ez egy áldozatos szolgálat, ami ebben a helyzetben fontosabb mindentől.

A Britannic 1916 november 17. – én kötött ki Nápolyba, hogy pótolják a szén és az ivóvíz szükségleteiket. Az időjárás, közben viharosra fordult, emiatt várniuk kellett a továbbhaladással. Az égi háború lecsendesedését követően felszedték a horgonyt és elindultak a görög Lemnosz szigete felé.

November 21. – én, reggel 8 óra 12 perckor hatalmas robbanás rázta meg a hajótestet. Hirtelen kitört a pánik és a halálfélelem eluralkodott mindenkin. Nagy volt a zűrzavar. Aki tudott rohant a mentőcsónakok felé. Azt gondolták, hogy egy másik hajóval ütköztek. Később kiderült, hogy Kéosz szigetének közvetlen közelében aknára futott az óceánjáró.

Sajnos a hatalmas robbanás következtében a biztonsági rendszer igen komoly károkat szenvedett. A tengervize így rövidesen betört a hajótestbe. Az alsó szinteken a kabinablakok nyitva maradtak, ez elősegítette a hajó gyorsabb süllyedését.

A kapitány rögtön elrendelte a védőajtók lezárását, de azok annyira megrongálódtak, hogy szinte működésképtelenné váltak. Így a befolyó víz hamar elérte a kazánházat, ennek következtében a Kórházhajó pedig, a süllyedési szintjét.

A kapitány azonnal felmérte a helyzetet. Látta, hogy az utasszállító már nem fog a felszínen maradni, elveszítették ennek lehetőségét. Megpróbálta még a sziget felé kormányozni, majd leadták az S.O.S jelzést is. A matrózok eközben elkezdték a mentőcsónakok vízre bocsátását és az emberek kimenekítését.

James lelkében is elharapódzott a félelem, hogy többé nem láthatja, és már nem ölelheti magához a kedvesét. Leroskadt egy zsákra, elővette Aine fényképét és könnyes szemmel nézett rá. Mintha megszűnt volna egy pillanatra körülötte a világ. Az egyik orvos majdnem elesett benne.

– James! Maga meg mit csinál itt? Azonnal jöjjön, segíteni kell az embereknek! – karon fogta és magával ráncigálta.

A férfi felocsúdott révületéből, és folyamatosan segített mindenkinek beszállni a mentőcsónakokba. Már alig voltak a hajón, amikor a kapitány hozzászólt.

– Most már menjen maga is! Írja meg a lapoknak a Britannic krónikáját.

– Igenis Kapitány! – majd szalutálva belépett a közeli mentőcsónakba.

Leült az egyik szabadhelyre, majd ismét elővette zsebéből a kedvese fotóját.

– Mégis találkozunk angyalom – gondolta magában.

Ekkor hírtelen az óceánjáró tatja kiemelkedett a vízből és a hajócsavarja, a közelben lévő két mentőcsónakot egyetlen pillanat alatt bedarálta.

James a kezében fogta szerelme fotóját, és meredten nézte, miközben a tengermélye bocsátott örök álmot rá.

A kapitány ekkor adott utasítást a hajó gépének a leállítására, majd kiadta a végső parancsot a Britannic elhagyására. Utolsóként távozott a hajóhídról, amikor a víz már azt is elérte.

Az S.O.S. jelzésre érkezett a közelből két hajó a segítségükre, valamint a környék halászai is részt vettek a mentésben. A katasztrófát, így több mint ezren túlélték. Az áldozatok többnyire a hajó felemelkedésekor vesztették életüket. Az óceánjáró a robbanás után mintegy 55 perccel, a jobb oldalára dőlt, majd végleg elsüllyedt. Immár az Égei – tenger, száz méter mélyen adott otthont a Britannic roncsainak.

Debrecen, 2023. 11. 14.

PALIKA KARÁCSONYA

Ez a történet az 1950 – es években játszódik, amikor nagy volt a szegénység az emberek között. Nem mindenki ünnepelhette méltón a karácsonyt. Az is nagy dolognak számított, ha valaki tudott fenyőfát vásárolni. Szaloncukorra csak a felső, gazdag rétegnek jutott. Többnyire, akinek lehetősége volt rá saját készítésű cukorka díszítette a fáját. Egész évben gyűjtögették a kis színes papírdarabkákat. A gyűrődést a körmükkel simogatták el. Cukorból, eszenciával különböző mázat készítettek, amit fél krumplik belsejébe öntöttek, mert ez adta a formát. A kicsit tehetősebbek kakaó porból is csináltak édességet.

Palika, olyan nyolc – tíz éves lehetett. Édesanyja, Sárika a gyárban dolgozott, három műszakban. Egyedül nevelte fiát, mert a férje otthagyta őket. Szegénységben, de tisztességesen éltek egy nádfedeles, kis vályogházban.

Közeledett a karácsony ünnepe. Megszokták, hogy nincs fenyőfájuk, sem cukorka. Szép csendben imádságosan ünnepeltek, nagyon szerényen. Előfordult, hogy valamelyik szomszéd vitt át nekik egy kis kalácsot, vagy egy tányér süteményt.

Az iskolában már tanítási szünetet tartottak. Palika édesanyja dolgozott és csak kora délután ért haza. A fiú szeretett a piactéren lófrálni. Nézelődött és sóvárogva nézte a sok fenyőfát. Imádta az illatát, gondolta néhány letört ágat összeszed. Örömöt szerez vele majd édesanyjának. Beleteszi a vázába, ahogy ilyenkor szokták, legalább az illata töltse be a pici szobájukat.

– Hé, te! – mordult rá az eladó.

– Én csak… – próbált könnyes szemmel válaszolni a fiú, de belefojtotta a szót az eladó.

– Takarodj innen, te mihaszna!

Egy középkorú férfi, aki épp fát vásárolt, fültanúja volt. Végig nézett a fiún és látta, hogy kopott nadrágja alól kivillan a bokája. Kezében egy letört ágat tart, majd leteszi és arcát törölgetve elindul.

– Várj fiam! – szólt utána.

Megsimogatta a fejét és leguggolt hozzá.

– Hogy hívnak?

– Palika vagyok.

– Mire kell neked a letört fenyőág?

– Tetszik tudni, nekünk még sosem volt karácsonyfánk, de ilyen kis letört ágat a vázába szoktuk tenni, hogy az illata betöltse a szobánkat.

– Értem Palika. Hát most lesz egy egész fenyőfa a szobátokban – válaszolta kedves mosollyal az arcán és kezén fogta a fiút.

A kisfiú, csak nagy szemek meresztett rá és nem értette.

– Gyere velem, nézd csak itt vannak olyan kisebbek, amit elbírsz hazáig. Válassz egyet, melyik tetszik neked?

Palika csak nézte és meg sem mert szólalni. A férfi több fát is megmutatott neki, amik szép formásak voltak.

Észrevette, hogy az egyiknél különösen felcsillant a gyermek szeme.

– Látom ez tetszik neked, igaz?

Palika csak bólogatott.

– Akkor ez, az én karácsonyi ajándékom neked Palika.

A fiú továbbra is nagy szemekkel nézett rá és óvatosan nyúlt a fáért, szinte el sem hitte. Majd hirtelen megszólalt.

– Angyalnak tetszik lenni?

– Nem, nem vagyok angyal. Ha az lennék, nem létezne szegénység. Boldog Karácsonyt fiam!

– Köszönöm szépen – mondta örömtől duzzadó arccal Palika.

Szinte szökellve vitte hazáig az első fenyőfájukat.

– Hogy meg fog örülni az én anyuskám ennek – gondolta magában.

Eközben a férfi választott magának is fát.

– Kérem! – szólt az eladónak.

– Igen uram?

– Számolja össze nekem a két db fát.

– Azonnal.

Az eladó elcsodálkozott a férfi viselkedésén, de nem szólt egy szót sem.

– Micsoda csodabogár ez? – gondolta magában.

Palika hazaérve látta, hogy édesanyja már otthon van.

– Anyuska! Anyuska! – nézd milyen szép fenyőfánk lesz.

– Jaj, te gyerek! – hát honnan van ez? – csapta össze a kezét a meglepetésétől.

– Anyuskám, képzeld találkoztam egy angyallal és ő adta nekem karácsonyi ajándéknak.

– Palika! A mindenedet, hát ne tréfálkozz már velem!

– Tényleg! De, amikor megkérdeztem tőle, hogy angyal – e, nem vallotta be.

– Mit mondott neked?

– Valami olyat, hogy ha az lenne, akkor nem lennének szegények, vagy ilyesmit.

– Na, most aztán mesélj el nekem mindent tövéről – hegyére – kérte az édesanyja.

A kisfiú már örömmel beszélt nem mindennapi kalandjáról. Sárának, könnybe lábadt a szeme, hogy vannak még ilyen jó emberek és látva gyermeke boldogságát.

Palika a szomszédoknak is elújságolta a hihetetlen történetét. Mindenkit meghatott ez az odaadó szeretet Marika néni vitt át egy pár szem általa készített cukorkát, hogy legyen a fára mit tenniük. Judit néni a kalácsukból adott. Terike néni egy tányér süteményt tett az asztalukra. Ilonka néni a fia kinőtt ruháiból válogatott. Szépen becsomagolta selyempapírba, hogy a karácsonyfa alá is kerüljön ajándék.

A kisfiú színes papírból csíkokat vágott, majd összefűzte láncszerüen és a fenyőfára tette. Az édesanyja némi megspórolt pénzéből vásárolt fiának ajándékba egy kis műanyag autót, amit becsomagolt, majd betette a fa alá.

Szenteste meghitten énekelték együtt, a fenyőfa mellett a Mennyből az Angyalt. Palika alig várta, hogy kibontsa az első ajándékait.

– Látod anyuska, hogy szeretnek minket az angyalok? Ilyen boldog karácsonyunk még soha nem volt.

– Igen, kisfiam! Nagy az Úr kegyelme – válaszolta, és könnyek között ölelték át egymást.

ÁLDOTT, BOLDOG KARÁCSONYT!

Debrecen, 2023. 11. 10.

LÉLEKHARANG

Távolról harangszó,
Megtörve csendet, halkan szól.
Fénylelkek jönnek távolról,
Suhannak angyal szárnyukon.

Szeretetük körül leng,
Arcokon forró könnycsepp,
Csak szívek érintkeznek,
S láthatatlanba eltűnnek.

Gyertyák fénye itt marad,
Virág díszíti sírjukat,
Értük szólnak a harangok,
Emlékeiket hordozzuk. 

Debrecen, 2023. 10. 22.

ROMOK

Alkonyban jár a világ,

Gőgöt uralja Sátán,

Pusztulás a Föld hátán,

Romok, romok, csak romok.



Törtető urak hada,

Bosszúból indul hadba,

Kíméletlen a harcban,

Romok, romok, csak romok.



Halál szele körbe jár,

A pusztulás tüze vár,

Alkonyban jár a világ,

Romok, romok, csak romok.



Ártatlan emberek vére,

Áldozatul hull földre,

Bosszú vérmezejére,

Romok, romok, csak romok.



Elég már! – szólt Földanya,

Tört ki fogcsikorgatva,

S lemezei mozdulnak,

Romok, romok, csak romok.



Lángoló tűzfészek sora,

Világot körbe fonja,

S halál szele átkarolja,

Romok, romok, csak romok.



Tenger s óceán lázad,

Víztömegével támad,

Nincs ép földrésze világnak,

Romok, romok, csak romok.



Ó, Ember állj meg! Nézz körül!

Mit tettél szeretetlenül?

Hová tűnt a fény lelkedből?

Romok, romok, csak romok.



Debrecen, 2023. 10. 21.