Krisztina a húszas éveiben járt, egy építőipari cégnél dolgozott. A hatalmas épület- komplexumban kolléganőjével, Anikóval ültek egy irodában. Nagyon jó volt a viszonyuk, szinte baráti. A munkájuk során többször helyettesítették, segítették egymást.

Kriszta éppen magához vette a mappáját, hogy az anyagot átvigye a szomszéd irodába. Az ajtóban állva, ahogy megfogta a kilincset, az hirtelen lenyomódott.  Így óvatosan, résnyire nyílt ki az ajtó, és úgy is maradt. Egy 180 cm magas, vékony testalkatú, fekete hajú férfi volt, aki úgy nézett ki, mint akit a divatlapból húztak elő. Öltöny, nyakkendő és barna, igéző szemek. Csak álltak mozdulatlanul és elmerültek egymás tekintetében. Krisztinának a szíve is belesajdult. Talán ez a fizikai fájdalom zökkentette ki őt ebből a révületből. Szinte alig tudott megszólalni. Félreállt, majd beengedte az ügyfelet, aki a kolléganőjéhez ment. Igyekezett a dolgát gyorsan elvégezni, hogy még ott találja a férfit az irodában. Sohasem érzett még ehhez hasonlót. Tudta, hogy még látnia kell, beszélnie kell vele. Szinte eszét vesztette a vulkánként kitörő érzés hatása alatt. – Talán ezt hívják első látásra szerelemnek – gondolta magában.

Ahogy visszaért, le sem tudta venni szemeit a férfiról, bár ez kölcsönösnek tűnt. Nagyon zavarban érezte magát, ezért úgy tett, mintha dolgozna. Persze fülei a férfi hangjára mágnesként tapadtak, mert ellenállhatatlanul vonzotta. Igazi mély, kellemesen csengő férfihang, teljesen kész volt tőle, nem is tudott a munkájára figyelni. Az ügyfél távozásakor hosszan tartották a szemkontaktust. Ani persze mindent észrevett, hiszen jól ismerte kolléganőjét.

– Fog még jönni többször – szólalt meg mosolyogva.

– Tényleg? Ennek nagyon örülök! Legközelebb mikor? – kérdezte Kriszta izgatottan.

– Két nap múlva, így délután.

– Akkor mindenképpen itt kell lennem! Mondd már, hogy hívják, hol lakik? Mit lehet róla tudni? – érdeklődött tovább.

–  Kiss Róbert, nőtlen és a Latinovits Zoltán utcában lakik. Látom, teljesen lenyűgözött.

– Én még ilyet az életben nem éreztem. Most is hallom a hangját és látom magam előtt. Ani ez egy őrület!

– Na, azért vigyázz magadra! Bár úgy látom, hogy kölcsönös lehet.

– Mintha ezer éve ismernénk egymást, alig várom, hogy újra láthassam – válaszolta sóhajtozva.

– Talán összejön, majd egy randi vele. A többi meg rajtatok múlik.

– Nem élném túl, ha nem.

Kriszta kissé megkönnyebbült, hogy tudta újra látni fogja.

Nehezen telt minden óra és perc. Nagyon várta már, azt a pillanatot, hogy belépjen az irodájuk ajtaján. Amikor ez megtörtént, még a levegő is megállt. Krisztina minden porcikájában elkezdett remegni. Rögtön szemkontaktusba kerültek, majd a férfi leült a kolléganője elé. Látszott rajta, hogy zavarban van, az érzéseit ő sem tudta leplezni. Ani a hivatalos megbeszélést lazára fogta, hogy legyen alkalom közvetlenebb beszélgetésre hármójuk között. Ez meghozta az eredményt. Róbert távozásakor, Kriszta felállt és megfogott egy mappát, hogy ő is megy. A férfi előre engedte.

– Kriszta, ugye szólíthatom így? – kérdezte Róbert, miközben megérintette a vállát.

– Igen, persze – válaszolta röviden, mert alig jött ki hang a torkán az izgalomtól.

A férfi érintésére borzongott az egész teste.

– Szeretném elhívni vacsorázni, ha megengedi.

– Köszönöm, örömmel – válaszolta, alig hallhatóan.

– Hétre Önért megyek, ha kapok egy címet – kérte mosolyogva.

Kriszta átnyújtott egy névjegykártyát, ám a kezük összeért és a jóleső borzongás ismét végig futott rajta.

A randi remekül sikerült, végig egy hullámhosszon voltak. Első látásra szenvedélyes szerelem lángolt fel mindkettőjük szívében. A munkájuk eléggé lefoglalta őket, de minden szabadidejüket együtt töltötték. Ilyenkor többnyire elmentek valamerre kirándulni. Így derült ki, hogy Robi kissé féltékeny természet. Egyik alkalommal az étteremben már kikérték az italt. A szomszédos asztalnál három férfi ült és egyfolytában Krisztinát bámulták. Robit ez nagyon idegesítette, először csak feszengett, de aztán így szólt;

– Gyere menjünk – ezzel felállt, megfogta a lány kezét és elhagyták az éttermet.

Persze Krisztina nagyon helyes, csinos, fiatal lány és a férfiak rendszerint megbámulták. Emiatt néha keletkezett egy kis affér közöttük. Kriszta titkon kissé örült neki, hogy ennyire félti Robi. Soha senki sem figyelt rá még ennyire. Boldog, jóleső érzés töltötte el ennek a férfinak a karjaiban. Biztonságban érezte magát vele. Végre a nőiessége is előtérbe kerülhetett, ilyen karizmatikus férfi mellett.

Többször időztek Robinál, a hétvégi házának gyönyörű kiskertjében. A csodálatos sok színes virág közül a lilaakác mindig lenyűgözte Krisztát. Csak üldögéltek a kispadon és a bódító illata átjárta őket, míg a fák egymásba borulva velük együtt ölelkeztek. A Nap sugara vidáman sütött le rájuk, ruhájukat lágy szellő fodrozta. Hosszasan, elmerengve üldögéltek ebben a gyönyörű létben.

Az idő hamar elszaladt és Krisztinek még át kellett olvasnia egy anyagot hétfőre. Robi pedig másnap külföldre utazott üzleti ügyben két hétre. Nehéz elválás volt a szerelmeseknek, hogy egy ideig nem láthatják egymást. Robi búcsúzóul egy kis lilaakácot vágott le szíve hölgyének.

Krisztina ekkor nem sejtette, hogy ez lesz az utolsó emléke tőle. Néhány nappal később

éppen a napilapot olvasta. Hirtelen elsápadt, az újság kiesett a kezéből. Zokogva tört fel belőle;

– Nem…! Ez nem lehet igaz…! Robi nem halhatott meg! – kiáltott fel hangosan.

Az újságok lehozták a tömegszerencsétlenség áldozatainak nevét. Sajnos az ő szerelme is közöttük volt.

Krisztina élete romokban hevert. Élő halottként járt – kelt, a gyötrő fájdalom tépte szívét. A lelkének egy része Robival meghalt. Már ő sem akart élni és nem érdekelte semmi. Jó pár évig küzdött a lelki fájdalmával, mely szinte teljesen kiégette.

Végül fogott egy papírt és tollat, versbe foglalta a lángoló szenvedély parazsát. Egyik verset írta a másik után. Az évek során több verseskötetet tudhatott magáénak. Sikeres költőként számos elismerésben részesült. Az írásban megtalálta önmagát és a saját kis lelkivilágát. Folyamatosan innen merített ihletet a további alkotásaihoz. Krisztina újjáéledt és feltámadt, mint hamvaiból a Főnix madár. Teljesen új életet kezdett és elismert költő lett. Így hagyott nyomot a csodás költészetével az utókornak.

 

Debrecen, 2024. 03. 06.