Némán ülök a tengerparton,
Tekintetem a hullámokon.
Ó mily ereje van a víznek,
Fodrozódnak habjai fehéren.

Sós illatot hoz a szél felém,
Tengernek zúgása zenél.
Kagylót sodor aranyhomokra,
Hűsít a pálmafák árnyéka.

Távolban dagadó vitorla,
Ősi, régmúlt idők hajója.
Megborzolva hátát a víznek,
Siklik, oly kecsesen tova.

Tűzpiros, kék, rózsaszín, sárga,
A szivárványszínek pompája,
Fénylő korall erdők csodája,
Tengeri mélység élővilága.

Lelkemben hordozom e tájat,
Olykor fellebbentem a fátylat,
Elmerülök tükröződésében,
S a szelek szárnyán visszatérek.

Db. 2019.06.