Gregory, egy borpalackozó üzem vezérigazgatója Franciaországban. Családi vállalkozás és hagyománya, hogy mindig apáról fiúra száll az üzem vezetése. A fia, Victor és a lánya Lucie. Boldog volt, mivel biztosítottnak látta az üzem jövőjét gyermekeiben.

Victor elvégezte a jogiegyetemet, ámbár csak édesapja iránti tiszteletből. Szíve közepében a zene állt. Nem sok kedve akadt a cég vezetéshez majdan. Zene iránti rajongása háttérbe szorult kissé, de minden szabadidejét a zongoránál töltötte. Ilyenkor a lelke megtelt szeretettel, úgy érezte, hogy lebeg a Föld felett és a világ megszűnik körülötte.

Lucie, közgazdasági egyetemet végzett. Ő szívesen lépett volna az apja helyére, de Victoré az elsőbbség. Sokat dolgozott az üzemben és szinte teljesen átvette a könyvelést, valamint a menedzselést. A két testvér nagyon szerette egymást, így a rivalizálás szóba sem jött közöttük.

Victor most is a zongoránál ült és átszellemülve játszott. Lucie az ajtófélfánál támaszkodva hallgatta bátyja játékát.

– Ó, Victor olyan csodásan játszol, teljesen lenyűgözöl mindig – szólalt meg, amikor befejezte.

– Köszönöm neked, drága kis húgom. Kár, hogy más nem értékeli ennyire.

– Tudod, hogy apa milyen…

– Nem csak rá gondoltam.

– Hanem?

– Sarah sem – mondta gondterhelten.

– Tényleg,  mi van veletek?

– Semmi, mi lenne.

– Jaj Victor! Ne légy már ilyen. Sarah imád téged és alig várja, hogy megkérd a kezét.

– Hát…, arra még várnia kell.

– Történt valami köztetek?

– Nem, de értsd meg, hogy én erre nem állok készen.

– Hiszen gyermekkorotok óta ismeritek egymást és olyan jól elvagytok.

– Igen, mint barátok. Tudom, mindenkinek egyértelmű, hogy mi egy pár vagyunk, de nekem nem.

– Sosem beszéltél erről…

– Nem akartam megbántani sem őt, sem mást. Tudom, hogy számít rám és nagyon szeret. Belőlem viszont hiányzik az a lángolás, ami kellene a házassághoz. Még sosem voltam szerelmes azt hiszem.

– Akkor viszont beszélj vele, úgy tisztességes.

– Már többször próbáltam, de nem megy. Tudod, nem arról van szó, hogy nem szeretem, vagy más lenne. Jaj, ez így annyira nehéz, de a házassághoz kevésnek érzem.

– Édes bátyám! Nagyon sajnálom – majd átölelte.

– Jó, hogy vagy nekem Lucie. Apropó! Veled és a dokival mi a helyzet?

– Miért? – kérdezte meglepődve a húga.

– Ugyan…! Látom, hogy odavagy érte.

– Előtted semmi nem maradhat titokban?

– Bizony nem! Én vagyok a te földi őrangyalod – válaszolta nevetve.

– Igen, tényleg nem bánnám, ha udvarolna nekem. Annyira megnyerő sármos férfi ez a Thomas. Ő azonban észre sem vesz. Nagyon udvarias, figyelmes, de úgy érzem, hogy távolságtartó.

– De jó, hogy itt vagytok mindketten! – vágott közbe édesapjuk.

– Mond apa… – szólalt meg Lucie.

– Kislányom! Kérlek a távollétemben vezesd az üzemet, mert váratlanul holnap el kell utaznom egy fontos tárgyalásra. Victor! Te pedig készülj össze, mert velem jössz – mondta és ezzel már ment is tovább.

– Hát a magánéletről ennyit – szólalt meg Victor búskomoran.

– Na! Ne lógasd már az orrod! Lehet jól is fog jönni egy kis távolság köztetek Sarah – val.

– Talán tényleg jó lesz, beszélnem kell apával is. A saját életemet szeretném élni. El akarok menni Párizsba a zeneakadémiára.

– Hogyan? Ezt eddig nem is mondtad?

– Sokat gondolkodtam rajta. Most döntöttem el. Nem akarom az egész életemet úgy leélni, hogy mindig mindenkinek megfeleljek. Akkor, ebben a történetben én hol vagyok?

– Erre nem is gondoltam…, megértelek. Tégy ahogy jónak látod, én mindenben támogatlak. Rám mindig számíthatsz.

– Köszönöm Lucie. Na, megyek pakolni.

Thomas, fiatal orvosként került a kisvárosba, mert az elődje nyugdíjba vonult. Éppen az egyik betegétől tartott visszafelé. Az erdőn át a szokásos ösvényén bandukolt, amikor hirtelen kiáltozás ütötte meg a fülét.

– Segítség…, valaki…, segítség…!

A tó felől jött a hang, de nem látott senkit. Közelebb ment a part szélére. Egészen messze megpillantott egy felborult csónakot. Azonnal vízbe vetette magát. Látta, amint egy kéz nyúl felfelé, majd elsüllyed. Már egészen a közelében volt és sikerült felhoznia. Kiúszott vele a partra. Az újra élesztés után szerencsére magához tért.

– Boldog születésnapot! – mondta az orvos és ott felejtette szemét a gyönyörű fiatal lányon. Olyan, mint egy  sellő – gondolta magában.

– Köszönöm – válaszolta röviden, enyhe mosollyal az arcán.

– Thomas vagyok az itteni orvos.

– Elena.

– Még sosem láttam…, hogy kerül ide? Mi történt?

– A nagynénémet látogattam meg és gondoltam evezek egy kicsit. Az egyik evező a vízbe eset, ahogy megpróbáltam utána nyúlni, a csónak felborult. Mire ki tudtam jönni alóla, már nem maradt erőm az úszáshoz.

– Értem. Na jöjjön, nehogy megfázzon – majd ráterítette a zakóját.

Útközben, összetalálkoztak Victorral.

– Szevasz Thomas! Mi történ? Talán most húztad ki a vízből ezt az ismeretlen lányt?

– Eltaláltad, majdnem megfulladt – válaszolta az orvos.

– Elena vagyok – és kezet nyújtott, miközben mélyen, hosszan nézett a fiú szemébe.

– Victor – válaszolt röviden.

– Most megbocsáss, de sietünk kell, nehogy még beteg legyen – szólalt meg Thomas.

– Persze…, persze! Jobbulást.

Thomas hazakísérte a lányt.

– Vegyen egy meleg fürdőt és pihenjen. Ha bármiben tudok segíteni, itt a telefonszámom hívjon fel.

– Köszönök mindent. A zakója…, nyújtotta oda az orvosnak.

– Nincs mit, ez természetes.

Thomas, teljesen belegabalyodott a lány igéző fekete szemeibe. Minden gondolata nála járt. Várta, hogy megcsörrenjen a telefonja. Reménykedett, hogy Elena majd felhívja. Semmit sem tudott róla, szenvedélyesen vágyódott utána. Azon gondolkodott, hogy meglátogatja, de nem akart tolakodó lenni. A tópart felé vitt az útja és látta, hogy a domb tetőn ott ül a lány. Szinte repült felé.

– Elena! Hogy van?

– Thomas…, hogy kerül ide?

– Sokszor vágok át itt az ösvényen, mert rövidebb az út és csodás a panoráma. A minap is itt hallottam meg a kiáltását.

– Milyen szerencsém volt.

– Látom szomorú…, segíthetek?

– Nem…, ezt nekem kell megoldanom, de köszönöm.

– Meddig marad a nagynénjénél?

– Azt hiszem a nyarat itt töltöm. Csak az évkezdésére megyek vissza Párizsba.

– Mit csinál ott?

– A zeneakadémiára járok.

– Szereti Párizst?

– Ó, igen! Csak most egy kis csendre és magányra vágytam. Gyermek koromban sokat nyaraltam a nagynénémnél. Semmi nem változott, most is olyan káprázatos hely.

– Én is megszerettem. Először kicsit féltem tőle, hogyan fogadnak majd el a helyiek. Ám, nagyon barátságosak. Várja valaki vissza?

– Hm…, már nem. Szakítottunk Flavioval, a barátommal.

– Bocsásson meg, ha túl személyes volt a kérdésem.

– Nem…, nem…, semmi baj.

– Hogyan lehet egy ilyen csodálatos lányt otthagyni?

– Évek teltek el mire rájöttünk, hogy mindketten másvilághoz tartozunk. Én nem éreztem jól magam az ő baráti társaságában, ő pedig az enyémben. Lassan jöttek elő a problémák és egyre csak nőtt a feszültség közöttünk.

– Sajnálom, de talán jobb így mint házasság után elválni.

– Igen, ezért bontottam fel az eljegyzésünket. Ettől függetlenül nem könnyű, hiszen éveket töltöttünk együtt. Azt hittem, hogy ő az igazi.

– Megértem.

– Thomas, ön nagyon kedves, de most mennem kell.

– Örülök, hogy találkoztunk és kicsit megismerhettem. Holnap lenne kedve folytatni a beszélgetést?

– Talán…, – majd mosolyogva búcsút intett.

Az orvossal madarat lehetett volna fogatni, annyira boldog volt. Bár nem mondta biztosra Elena, hogy eljön másnap. Mégis szíve mélyén úgy érezte, nem hiába reménykedik.

Másnap igyekezett, hogy minél előbb a tópartra érjen. Vitt magával egy kis piknik kosarat. Bízott abban, hogy tovább beszélgetnek és közelebb kerülnek egymáshoz. Szinte futva tette meg az utat. Ahogyan közeledett, látta a lány már ott van, de nem egyedül. Egy férfi éppen átöleli és megcsókolja.

Thomas, gyorsan visszafordult és haza indult. Gyötrő, keserű fájdalom járta át a szívét. A piknik kosarat indulatosan a sarokba dobta, majd töltött magának egy jó adag Whiskyt. Minden álma oda lett és romokban hevertek érzései.

Victor késő délután felkereste Saraht. A lány boldogan ugrott a nyakába. A fiú azonban kibújt az öleléséből.

– Mi a baj Victor?

– Sarah! Beszélnünk kell.

– Mond, látom valami történt.

– Holnap apámmal el kell utaznom egy üzleti tárgyalásra, még nem tudom, hogy meddig leszünk távol.

– De…, máskor is volt már ilyen. Én nem szaladok el itt leszek, amikor visszajössz.

– Pont erről akarok veled beszélni. Ne haragudj rám, már régen el kellett volna mondanom neked.

– Mit…? Megijesztesz…!

– Apámmal is beszélni fogok az utazás során. Régen gondolkozom róla, de ma hoztam meg a végleges döntést. Párizsba költözök és beiratkozok a zeneakadémiára.

– Tessék…? Mi lesz velünk…? Mi lesz a céggel…? Szerinted apád ebbe bele fog egyezni…? Te megőrültél…!

– Sarah! Kérlek ne nehezítsd meg a dolgomat. Tudom, hogy számodra a zene csak egy bolondos hobbi. Nekem azonban az életem!

– Nem értelek, olyan jól elvoltunk…! Van valakid?

– Nincs, nem erről van szó. Nem akartalak megbántani sem téged, sem mást. Mindenkinek meg akartam felelni. Gyáva voltam, ahhoz, hogy a saját életemet éljem.

– És most…?

– Rájöttem, hogy nem akarok így élni tovább. A saját utamat fogom járni, úgy ahogy én szeretném.

– Értem, akkor én ebbe nem férek bele. Igaz?

– Szeretném, ha barátságban tudnánk elválni. Ismeretlen utam világába lépek. Nem tudom, hogy mi vár rám és ennek nem akarlak téged kitenni.

– Victor…! Én szeretlek és azt hittem, hogy egy pár leszünk…– tört ki a sírás a lányból.

– Én is szeretlek Sarah, de nem úgy ahogy te.

Meg akarta ölelni a lányt, azonban ő dühösen eltaszította magától.

– Most menj…, és nem is akarlak többé látni.

Victor megfordult és távozott. Sarah becsukta mögötte az ajtót. Napokig sírt, nem evett. Ki sem mozdult a lakásból, nem akart beszélni senkivel.

Gregory, amikor meghallotta fia további szándékait, szintén nem repdesett az örömtől.

– Sajnálom Victor, hogy így döntöttél. Kissé csalódott vagyok. Tényleg azt gondoltam, hogy neked is természetes, hogy a nyomdokaimba lépsz és a zene csak hobbi nálad. Azonban megértelek, ha így gondolod és remélem sikerül megvalósítani az álmodat.

– Köszönöm apa!

– Egyet ígérj meg nekem fiam!

– Igen…?

– Néha meglátogatsz minket és ha mégsem jönne be a művészvilág, akkor végleg hazatérsz. Itt mindig lesz helyed a cégünknél.

– Természetes! Hálásan köszönöm a támogatásotokat – majd átölelte édesapját.

Victor egy hónappal hamarabb elutazott Párizsba, hogy lakást keressen és beiratkozzon az akadémiára.

Thomas szégyellte magát Elena előtt, igyekezett elkerülni a találkozást és beszélgetést. Ő abban reménykedett, hogy kölcsönösek lehetnek az érzéseik. A csalódás, hogy mással látta csókolózni mély nyomot hagyott lelkében.

A lánynak fogalma sem volt arról, hogy akkor látta őt és nem értette, a változás okát. Úgy érezte, hogy Thomasban egy jó barátra talált. Ez bántotta, ezért több alkalommal kereste a lehetőségét beszélgetésüknek. Az orvos azonban mindig talált ürügyet, hogy éppen miért nem ér rá.

Elena, már készült a visszautazáshoz, de nem szerette az elvarratlan szálakat. Írt Thomasnak egy levelet, hogy várja a tóparton késő délután. A férfi sokáig gondolkodott, de végül elment.

– Thomas! Köszönöm, hogy eljött.

– Meglepődtem a levélen. Mit tehetek önért?

– Nem tudtuk folytatni a megkezdett beszélgetést… és nem tudom az okát.

– Jah…, igen. Nem akartam betolakodni az életébe.

– Ezt most nem értem…? Nekem úgy tűnt, hogy kedves barátság kezd kialakulni közöttünk.

– Barátság…?

– Igen.

– Elena! Én szenvedélyesen beleszerettem magába. Soha, senki iránt nem éreztem így. Alig vártam, hogy láthassam újra a tóparton.

– De hát én ott voltam.

– Igen…! Csak nem egyedül…!

– Ó, persze…! Hát innen a félreértés.

– Azt nem lehetet félreérteni!

– Thomas! Ő Flavio volt! Kiakart velem békülni, ezért utánam jött.

– Úgy láttam, hogy sikerült, mert megcsókolta.

– Hát persze…! Akaratom ellenére. Azt gondolom már nemlátta, amikor pofon vágtam és ellöktem magamtól.

– Elena, őszintén sajnálom.

– Semmi baj, hiszen nem állok még készen egy új kapcsolatra. Azonban, nagyon jólesett a közeledése. Holnap elutazom és nem tudom mikor jövök vissza.

– Talán, megbocsátás képpen elfogadná a barátságomat, az jólesne.

– Igen, Thomas. Ez nekem is megfelel.

Egy baráti ölelés után, a férfi visszakísérte a lányt. Thomas érezte, hogy Elena barátságától többet nem várhat a jövőben sem. Pláne a történtek után, hiszen jól elszúrta a lehetőségét. Ki tudja mikor találkoznak újra. Ráadásul mindkettőjüknek más az élettere. Megpróbálta túltenni magát a lány iránti érzéseken.

Elena visszatért a zeneakadémiára. Imádott hegedülni és gyönyörűen játszott. Az elektromos hegedű volt a mindene. Tanulmányait kiegészítette a hárfával és a zongorával. Több helyre hívták koncertet adni.

Victor zseniálisan haladt a tanulmányaival, szinte minden idejét az akadémián töltötte. Az elmaradását folyamatosan sikerült pótolnia. Lassan utolérte a korosztályát. Éppen csak ebédelni ment el a közeli büfébe. Visszatérve, ahogyan szaladt fel a lépcsőn, összeütközött egy lánnyal. Nem figyelt rá, csak igyekezett gyorsan segíteni neki összeszedni a kezéből kihullott kottákat.

– Bocsánat…! Nem figyeltem…!

A lány csak állt és mosolygott. Várta, hogy végre ránézzen a férfi.

– Szia, Victor!

– Szia, de ismerjük egymást?

– Tudod a tóparton találkoztunk.

– Ja…, a vizes lány…! Ne haragudj, de nem ismertelek meg.

– Nem csoda! Most száraz vagyok – válaszolta mosolyogva.

– Hát…, igen. Mi tagadás másképpen festesz – mondta nevetve.

– Te…? Hogy kerülsz ide?

– Én itt tanulok.

– És mi van a családi vállalkozással?

– A húgom és apám viszi tovább. Nekem ez itt az életem… – mondta széttárt karokkal és boldogan.

– Úgy látom te is itt tanulsz, a kottákból ítélve – folytatta széles mosollyal az arcán.

– Igen, hegedű, hárfa és zongora. Az utóbbi kettőt nem régen vettem fel a repertoáromba.

– Az csodálatos. Nekem zongora a mindenem és most az orgonát is szeretném felvenni mellé. Jaj, de elszaladt az idő! Ne haragudj, most sietnem kell. Viszont szívesen találkoznék veled, ha neked is megfelel. Mit szolnál egy közös vacsihoz, ahol folytathatnánk a beszélgetést?

– Szívesen – válaszolta mosolyogva Elena.

A vacsora vidám beszélgetéssel telt és igyekeztek minél jobban megismerni egymást. A lánynak már a tóparton szimpatikus volt Victor, de az csak egy pillanat volt szinte. Nagy örömmel töltötte el, hogy a fiú itt tanul Párizsban és igen jól megértették egymást.

Victorban olyan érzések lángoltak fel, Elena iránt, amit addig nem ismert. Minden pillanatot vele szeretett volna tölteni. Kölcsönösen arra törekedtek, hogy minél többet legyenek egymás társaságában. A közös koncertek még jobban erősítették a kapcsolatukat.

Közeledett a karácsony. Victor hazautazott a családjához, Elena pedig a nagynénjéhez. A fiú elmesélte, hogy megtalálta élete szerelmét és Párizsban fognak letelepedni. Elhatározta, hogy az ünnep estéjén a vacsoránál megkéri a lány kezét. Húga, mindig is támogatta bátyját mindenben. Édesapja pedig elfogadta a döntését és örült, hogy boldognak látja a fiát.

Debrecen, 2023. 09. 04.