EL CAMINO HISTÓRIÁJA

Az El Camino spanyol neve Camino de Santiago. Id. Szent Jakab apostol Spanyolország védőszentje és védelmezője. Ezért Szent Jakab – útnak is nevezik a zarándokok. A Kelta időkben a Tejút szimbóluma is volt.

A mai zarándokút a Santiago de Compostela székesegyházába vezet, mivel Id. Szent Jakab apostol földi maradványait őrzi. Egyre többen indulnak el erre a zarándokútra. A magukat vallásosnak tartó embereken kívül, azok is, akik keresik önmagukat és különböző kérdéseikre keresnek választ. A hosszú gyalogló út során ugyanis, mindenki közelebb kerül önmagához és Istenhez.

Miért olyan különleges ez a Szent Jakab – út? Ehhez meg kell ismerni Id. Szent Jakab apostol életét.

Betszaidába született, az idősebb nevet kapta, a  megkülönböztetés miatt az Alfeus fiától Ifj. Jakabtól. Az Id. Jakab, János testvére, Zebedeus és Szalóme fia.

Apjától örökölte a mesterséget halászatból éltek. Éppen a hálójukat javították, amikor Jézus elhívta őket. Péter, János mellett Id. Jakab a harmadik, akinek Jézus különleges feladatot szánt.

Péter az egyház szikla alapja, János a szeretett tanítvány, Jakab az első vértanú az apostolok közül. Kiváltságos helyzetekben, Jézus csak hármukat vette maga mellé. Így olyan élményekben is volt részük, mely kilenc társuknak nem adatott meg.

Jakab robbanékony természetű, de jóságos férfi volt. Amikor az egyik alkalommal a Szamariaiak nem akartak szállást adni, öccsével együtt felháborodva, így szóltak; „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az Isten nyilát, had pusztítsa el őket.” Jézus ezért elnevezte őket „mennydörgés fiainak”. Jakab odaadóan várta Isten országát, hite rendíthetetlen maradt.

Szalóme asszony leborulva Jézus előtt kérte, hogy fiai közül az egyik a jobbján a másik a balján üljön majd országában. Erre Jézus így szólt; „Nem tudjátok mit kértek. Tudtok – e inni abból a kehelyből, amelyet majd én iszom.”? – „Tudunk” – felelték. A Mester így folytatta; „A kehelyből fogtok ugyan inni, de a jobbra és balra ülést, nem az én dolgom adni. Az azokat illeti, akinek Atyám szánta.” A többi tíz tanítvány ezt hallván megneheztelt rájuk. De Jézus így szólt hozzájuk; „Aki nagyobb akar lenni közületek, szolgátok lesz, aki első akar lenni, rabszolgátok lesz. Az ember fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.”

Id. Jakabban jó talajra hullottak a Mester szavai. Jézus feltámadása után Judeában, Szamariaban hirdette Isten igéjét, sokakat elvezetett a keresztény hitre. Ő lett a Jeruzsálemi egyház püspöke.

Valóban ivott az Úr kelyhéből az egyház oszlopa volt. Agrippa király, amikor az egyházra támadt, elsőként Id. Jakabot végezte ki lefejezés által. Ő lett az első vértanú az apostolok közül.

Az őt őrző katona látva hitét, állhatatosságát, kérte; bocsásson meg neki.

– „Béke legyen veled” – válaszolta és megcsókolta.

A lefejezést követően a kísérő katona is kereszténynek vallotta magát és mellé térdelt. Ezért Agrippa őt is lefejeztette.

Nem engedte eltemetni, ezért a tanítványok a holtestét ellopták. Márvány szarkofágba tették, majd egy hajóra rejtették. A hajót elfelejtették parthoz kötni. Így a víz elvitte Hispániáig, a mai nevén Spanyolországig.

Itt temették el, egy csillag jelezte sírját, nagy fény vette körül. Ezért a helyet Csillag mezejének nevezték el. A megtalált sírt, nagy tisztelet övezte. Kis kápolnát építettek felette.

I. Alfonz asztúriai király ezt kibővítette, azonban az arabok lerombolták, de megkímélték a sírt. Ezen a helyen épült a bazilika, mely ma is áll. Szent Jakabot a legjóságosabb, legerősebb pártfogóként tisztelik.

A mai napig egész Európából százezrek zarándokolnak sírjához. Így lett a zarándokút neve Szent Jakab út, azaz El Camino.

Ez a különleges zarándokút, már sok írót megihletett és filmek is készültek róla. Valóban nagyon mélyreható érzések kerülnek felszínre az út során. Maga Id. Szent Jakab missziós útjának ereje lengi át az egész szférát. A hit, szeretet és reménység végig vezeti az úton járókat. Sokan gyógyulnak meg ez idő alatt, vagy éppen a károsszenvedélyüktől szabadulnak meg. Feltöltődnek egy olyan jóval magasabb rezgésű energiával, amely más fókuszból ad rálátást, az életükre.

Debrecen, 2023. 09. 08.