A történet az 1930-as években játszódott. Szymon, Lengyelországban élt. Az édesapja bányászként dolgozott, ez amolyan családi hagyomány volt náluk.  Az iskola elvégzését követően, így ő is a bányász életet választotta. Szeretett a mélyben munkálkodni, minden nap egy újabb kihívásnak számított.

A kisvárosban egyébként sem nagyon akadt más munka lehetőség. Lent mindenki egyenlőnek számított és a kockázat vállalás még szorosabbra fűzte a köteléket közöttük. Szinte egy családként tartottak össze.

Szymon, átlagos fiatalemberként élt. Munka után néhány barátjával a közeli borozóban öblítették le a napi szénport.

– Te Szymon! Mikor nősülsz már meg? – kérdezte az egyik barátja.

– Nem sürgős…, – válaszolta.

– Neked se legyen jobb, mint másnak – viccelődött nevetve a másik.

Így tréfálkoztak egymással még kis ideig, majd mindenki hazament pihenni, mert igen korán kellett kelniük.

Az asszonyok boldogok voltak, amikor a férjeik hazatértek, hiszen soha nem tudták, hogy viszont látják – e még őket. Nehéz és veszélyes életforma ez, de ők ebben nőttek fel.

Szymon közel húsz éves volt, amikor az édesapja bányász szerencsétlenség során meghalt. Átélte mit jelent árván maradni. Ezért tartózkodott a családalapítástól, pedig már lassan a negyvenediket taposta.

– Mi lesz veled fiam, ha én már nem leszek? Kérlek ne maradj egyedül – kérlelte sokszor az édesanyja.

– Haj, anyám! Legalább nem hagyok magam után családot – válaszolta.

– Tudom, hogy nagyon megviselt az édesapád halála, de nem kell feltétlen mindenkinek odavesznie.

– Hagyja, anyám! Majd az idő megoldja.

Kérlelhetetlenül utasított vissza ehhez hasonló megjegyzéseket. Pedig titkon az ő szívét is eltalálta Ámor nyila, Maja személyében. Pultos lányként dolgozott az ivóban, ahova munka után jártak. Sok férfi tette neki a szépet, de nem vette őket komolyan. Ám Szymon, az más volt. A lány éjjel – nappal róla álmodott. Szeretetreméltó férfi, aki szerény és komoly gondolkodású. Majának régóta szíve választottja, de ismerte a férfi álláspontját, így csak a baráti viszony erősödött közöttük.

Szinte minden nap egyformán telt. Hirtelen fülsüketítő robbanás rázta meg a falut. Minden asszony hagyott csapot – papot, szaladtak a bányához. Tudták, hogy ott volt a robbanás. A mentőegység is azonnal megérkezett. A feleségek és lányok kétségbeesetten sírtak, jajongtak körülöttük. Feszülten várták, hogy a lent maradtakat a felszínre hozzák. Maja is sírva, zokogva várta, hogy Szymon vajon életben van – e. Nem tudta senki, hogy kik és hányan sérültek, avagy életüket vesztették a robbanás következtében.

A beomlott bánya, az utat elzárta, ezért újabb kijáratot kellett keresniük a mentőegységnek.

Szymonék kifelé nem tudtak menekülni. Füst és szénpor volt minden, levegőt alig kaptak, sötétség honolt mindenütt. Többen megsérültek, de voltak, akik eszméletüket is vesztették. Szymon a szerencsésebbek közzé tatozott két társával, csak kisebb sérüléseik lettek. Az elemlámpájukkal világítva próbáltak segíteni a többieknek. Egyesek az omlás túloldalán rekedtek. A legnagyobb bajt a levegőtlenség okozta, emiatt sokan fulladoztak.

A mentőegységnek több órájába telt, amig a szerencsétlenül járt bányászokhoz hozzáfértek és elkezdték őket egyesével a felszínre emelni. Először a súlyosabbakat segítették fel Szymonék, majd a könnyebben sérültek következtek. Ekkor már Szymon is szinte ájultan kapkodott levegő után. Akiket felhoztak a hozzátartozó nők szinte azonnal körülvették és hálát adtak az életükért. Maja és Szymon édesanyja egymást átölelve várakoztak, szinte már lemondóan, hiszen még csak őt nem hozták fel. Amikor mégis meglátták a szénportól, szinte fekete arcát, örömmel borultak a nyakába.

– Szymon! Drága fiam, csakhogy életben vagy! – zokogta az édesanyja.

– Nyugodjon meg anyám! Minden rendben lesz – válaszolta.

– Maja! Kedves…! Hát te is itt…?

– Hiszen tudod, hogy mennyire szeretlek…– fakadt ki a lány, majd csókot lehelt ajkára.

Minden sérültet kórházba szállítottak.

Az omlás túloldalán maradt néhány férfit, csak később tudták a felszínre hozni. Ők sajnos már nem élték túl a szerencsétlenséget.

Maja minden nap szorgalmasan látogatta szerelmét. Szymon rövid időn belül felépült. Ekkor érzete meg igazán, mit jelent számára a lány. Nem tétovázott sokat elvette feleségül, édesanyja legnagyobb boldogságára. Két fiú és egy lány gyermek született a házasságuk után, szépen éltek együtt mindannyian.

A férfi édesanyja már időskori gyengeségben szenvedett és rövid betegség után eltávozott az élők sorából. Később, úgy jó tíz év után, megismétlődött a bányaomlás. Sajnos ezt Szymon már nem élte túl. Maja egyedül maradt a fiaival és kislányával. Borzasztóan nehéz soruk volt. A bánat teljesen elemésztette az asszonyt és megbetegedet, majd követte férjét az égi világba. A három gyermek árvaházba került végül.

Maja, amikor átment, szomorúan látta, hogy gyermekei miatta kerülnek árvaházba. Nem gondolt bele ebbe az eshetőségbe. Sajnálta, amiért hagyta a bánat elöntse lelkét. Idejét az utódok felnevelésére kellett volna használnia.

Debrecen, 2023. 09. 30.